Hazanéző, 2009 (20. évfolyam, 1-2. szám)

2009 / 1. szám

Egy harmadik ellenőrzési lehetőség az is, hogy a jelnevek olyan régi magyar szavak, amelyeknek esetenként párhuza­maik találhatók a magaskultúrák nyelveiben is (pl. magyar szár, sumer sár, sarru "király", szkíta Oito szűr "Üdő úr"). A fenti eljárással több-kevesebb biztonsággal rekonstruál­ható a székely jelek akrofóniája, amiből - más írásrendszerek­kel összevetve-érdekes történeti következtetések von­hatók le. Például a germán, a türk és a székely írás nem betűírásként, hanem még szóírásként volt kapcsolatban egymással. Ezt bi­zonyítja a székely "v" betű germán és ótürk írásokban egyará­nt megtalálható megfelelője is. 7. ábra: A székely írás "v" jele Bél Mátyás ábécéjéből, a két oldalon látható kacskarin­góktól eltekintve (amelyek a pennával való írás következményei) hasonló alakú a ger­mán "e" és a türk "Iz/ld" jel is A szójelek átadása úgy történt, hogy a jelnevet lefordí­tották a többi nyelvre, esetünkben a vas (eredetileg hurrita ushu "réz", magyar vaske "őskő") szót fordították le németre és ótürkre. Azt, hogy a kiindulás a magyar szó volt, két meg­fontolással is alátámasztható. Az egyik a magyar vaske és hurrita ushu közelálló hangzá­sa. A hurriták közismerten a fémfeldolgozással legkorábban megismerkedő népek közé tartoztak. Ha velük (végső soron) közös szót használunk az első fémek megnevezésére, akkor az annak a jele, hogy elsőként, vagy az elsők között ismerked­tünk meg a fémfeldolgozással és fém jelével is. A másik ilyen adat a vaske és ushu szóösszetétel eredeti értelme. Ez ugyanis őskő értelmű lehetett, ami az ősatya által nekünk ajándékozott fémre (a meteorvasra) utal. A meteorvas pedig az első fémelőfordulás, vagy az első fémelőfordulások egyike, amellyel az ember megismekedett. Ez arra utal, hogy a hurriták tőlünk vették át a fém megnevezését. Érthető a jelforma is, amely a bronzkorban fizetőeszköz­ként széles körben használatos fém félkészöntvények alakját őrzi. Erre az ősalakra megy vissza a "v" és az "u" rovásjelünk (s ebből egyszerűsödött tovább a latin "v" és "u" alakja is). A bekövetkező akrofónia során aztán mindhárom írásban más és más betű keletkezett az azonos formájú szójel­ ősből. A magyar vas (vaske) szójeléből "v" betű lett. A germán eisen szójeléből "e" betű lett. Az ótürk temir/demir szójeléből "It/ld" jel lett. Mert amit a magyar vas-nak mond, azt a német essen­­nek, a török meg temir/demir-nek mondja. Ezért azonos alakú a székely "v", a germán "e" és az ótürk "It/ld" jel. A formailag hasonló, de eltérő hangot jelölő betűket több­nyire véletlen formai egyezésnek tekintették - persze minden matematikai ellenőrzés nélkül. Mert nem ismerték fel azt, amit Szekeres István felismert: hogy itt közös szójel-előzményről van szó. Szekeres István helyes felismerését azonban további szempontokkal kell kiegészítenünk. Az írásrendszerek rokonításakor úgy kell rekonstruálni az akrofónia folyamatát, hogy a szójel lehetséges jelentéseit ösz­­sze kell vetni az ősvallási magyarázatokkal is. Ha a kutató nem ismeri az ősvallás jelképeit és témáit, akkor a magyarázata té­ves lesz. Ilyen - az ősvallás figyelmen kívül hagyásából fakadó - tévedéseket találunk Szekeres István kötetében is. A SZÉKELY "N"BETŰ A további lapokon a szerző sorra veszi a székely jeleket és megpróbál adatokat találni azok eredetére (az akrofónia re­konstrukciójához) az ótürk és a kínai írástörténet segítségé­vel. Szekeres István megemlíti, hogy a székely "n" a kínai nagy fogalomjel rokona lehet, azaz a székely jel valamikor egy nagy fogalomjelből alakult ki. Az ótürk írásban pontosan ugyan­olyan alakja van az "n" betűnek mint a székely írásban - amit az ótürk eredeztetés hívei rendszerint meg is említenek annak bizonyságaként, hogy íme a székely írás az ótürkből szárma­zik. Azonban az akrofónia folyamata, amelyet Szekeres István rekonstruált, ennek éppen az ellenkezőjéről tanúskodik. Az akrofónia az a folyamat, amelynek során egy szójelből betű lesz, amelyik a szó első hangját, vagy az első mással­hangzóját jelöli. Szekeres István a kínai nagy szójel alapján (amelynek alakja emlékeztet a székely "n" betűre), azt feltéte­lezte, hogy a székely "n" betű a nagy szójeléből keletkezett. Mivel a török nyelvekben a nagy jelentésű ulu, ulug szó nem n hanggal kezdődik, ezért az ótürk és székely "n" (nagy) jel nem származhatott török szójelből, inkább a magyar írás egykori nagy szójeléből. Azaz a dolog fordítva történhetett a tanítottnál: a magyarul beszélő hunok írásából kerülhetett az ótürkbe s a kínaiba is, ahol azonban csak rövid ideig alkalmazták. Az ilyen felismerések miatt érdemes végigolvasni Szeke­res István kötetét - mert egyetlen ilyen példa jobban megvi­lágítja a magyar őstörténetet, mint százötven év finnugrista szakirodalma. Szekeres István felismerését kiegészíthetjük és alátá­maszthatjuk a hettita "nagy" hieroglifa felmutatásával. Ez a párhuzam is arra utal, hogy a hatti­ hettita (pontosabban a kőkori közel-keleti) és a kínai kultúrkör között a magyarság közvetítette az írást. 2. ábra: A hettita hieroglif írás "nagy" szójele Diringer nyomán; az itt látható vízszintes jel­legű jelnek a székely rovásírásban egy füg­gőlegesre állított változata található meg; azért kellett függőlegesre állítani, mert a fa­pálcába nem lehet vízszintes vonalakat róni A SZÉKELY "SZ" BETŰ Szekeres István fenntartotta korábbi - az ősvallási vonat­kozások figyelmen kívül hagyása miatt nem kellően pontos - magyarázatát a székely "sz" betű eredetéről. Egy hasonló alakú kínai fogalomjellel vetette össze, amely terjedelem je­lentésű. A szerző e párhuzam alapján úgy gondolja, hogy a székely "sz" betű egy valaha volt széles szójelből alakult ki. Több - helyszűke miatt itt nem tárgyalható - adat alapján azonban valószínűbb, hogy a székely "sz" betű nem a széles, hanem a szár szójeléből keletkezett. A szár szó ugyanis a vi­lágoszlopot az uralkodóval azonosítja - s ez a terjedelemnél archaikusabb. Most csak egyetlen hettita párhuzamot említünk meg, amely ezt alátámasztja: 4. ábra. Hettita világoszlop-ábrázo­­lás Huszka nyomán; az oszlop füg­gőlegese megfelel a székely írás “sz" betűjének, amely egy függőleges egyenes; az ótürk írás "sz" betűje szintén egy függőleges egyenes; az oszlop fölött és mellett látható to­vábbi írásjelek az oszlop természetét magyarázzák meg és a nevét rögzítik 3. ábra. A székely írás függőlegesre fordított "n" (nagy) betűje Bél Mátyás ábécéjéből; a felső kacskaringó csak a pennával írásnak köszönhető díszítés 10

Next