Hazanéző, 2011 (22. évfolyam, 1-2. szám)
2011 / 2. szám
teljesen beletartoznak az európai kultúrkörbe és ez nem véletlen, hiszen Nagy Lajos királyunk idején Magyarország Európa egyik legjelentősebb nagyhatalma, a Nagyváradon eltemetett Luxemburgi Zsigmond királyunk pedig egyszerre a Német-Római Birodalom császára is volt. Sólyommal vadászott már Szent István király is, a Bécsi Krónika Álmos herceget - Könyves Kálmán öccsét - Csór vára alatt sólymával varjút fogva vágtatva ábrázolja, III. Béla dinárjára lovassólyomábrázolást vezetett. II. Endre királyunk 1231-ben megtiltotta, hogy a királyi solymászok a nemesek földjein vadásszanak. Ekkor telepíti a solymászokat külön községekbe, amelyeknek neve ma is őrzi az ősi foglalkozást. IV. Béla király is szenvedélyes solymász volt, pénzérméin is solymászjeleneteket ábrázoltak. Zsigmond király 1434-es kalendáriumában kutyát vezető solymászt látunk, Hunyadi Mátyás udvarában Janus Pannonius írt ódát a solymászatról. Beatrix esküvőjén solymászmadarakkal kedveskedtek a királynénak. Nagy Lajos fősolymásza, Magyar László könyvet írt a solymászat tudományáról mely könyv azonban sajnálatos módon nem maradt fenn az utókorra. Zsigmond király korából egy remekművű miniatűr maradt ránk az 1434. évi kalendáriumból, melyet a Nemzeti Múzeum őriz. Térdnadrágos, állán átkötött, hatalmas kalapot viselő solymász balöklén szárnyát verdeső solymászmadarat hoz, jobbjával kutyát vezet. Zsigmond korában a solymászatot nemcsak a királyi udvar gyakorolta hanem egyebütt is elterjedt. II. Lajos király az egri püspöki fejedelmek kezelőjének 40 000 arany adótartozását engedte el egyetlen betanított sólyomért. A fényes magyar királyi udvarban természetesen jelen voltak a solymárok is, hiszen az udvar fényéhez hozzá tartozott a jelenlétük. A budai királyi udvar azonban túl messzire volt ahhoz, hogy gyakorlatiasság szempontjából szóba jöhetett volna egyáltalán a székely solymárok jelenléte, hiszen az akkori viszonyok között 500-600 km távolság elég nagy akadályokat jelentett volna a sólymok elszállításához. Másrészt minden bizonnyal akadtak közelebbi településekről is megfelelő emberek, gondolhatunk Budavárához az egészen közeli Solymárra vagy más településekre is. Az 1526-os Mohácsi csatát követően a Magyar Királyság egyre jobban meggyengült, olyannyira, hogy a civakodó főurak, az árgus szemekkel figyelő ellenséges Habsburg uralkodóház is inkább törődött Magyarország elfoglalásával, mint hogy inkább segítséget nyújtott volna a Török Birodalommal szembeni harcban, így történt meg, hogy szinte harc nélkül kerül 1541-ben az ország közepe és vele együtt Budavára is a törökök uralma alá. A magyar király, János Zsigmond csak kisgyerek még és az egész királyi udvar Izabella királynéval együtt Erdélybe menekül és ezzel kezdődik meg a másfél százéves Erdélyi Fejedelemség élete.12 Janus Pannoniuson kívül Balassi Bálint is megható sorokat írt a ráróknak is nevezett sólymokról: „Immár sólymocskádat, Kedves madárkádat, Mit karodon hordoztál, Klárisokkal rakott, Skófiummal varrott, Lábzsinóron tartottál.” Arany János, a magyar szabadságharc vérbefolytása után 1855-ben Erdélyre gondolva fogalmaz meg gyönyörű gondolatokat: „Hát ama nap és hold, a hét sziklavárral/ S aranyos mezőben a turul madárral?/ Te vagy az, te/ vagy az, gyöngy kis ország, Erdély." Nem a véletlen műve, hanem éppen a földrajzi helyneveink támasztják alá azt a tényt, hogy Magyarországon milyen nagy becsben tartották a sólymot, hiszen sok települést neveztek el a sólyomról, a kerecsenről, mint ahogy a solymászkodásra utalnak a Solymár, Madaras helynevek is. A Lelkes György szerkesztette Magyar helységnév-azonosító szótárban az alábbi megnevezéseket találhatjuk: Héjjasfalva, Karvaly, Kerecsend, Kerecseny, Tiszakerecseny, Madaras, Madarász, Backamadaras, Csíkmadaras, Kunmadaras, Mezőmadaras, Solymár, Kissolymár és Nagysolymár (Szepes vm.), Sólymos (Arad vm. Ung vm. és Zemplén vm.), Garamsolymos, Gyepűsolymos, Gyöngyössolymos, Kissolymos, Kővársolymos, Küküllősolymos, Magyarsolymos, Marossolymos, Mezősolymos, Nagysolymos, Nérasolymos, Sajósolymos, Solymosbucsa, Solymosvár, Szilágysolymos, Solymoskarcsa, Solymosláz, Solymosvár, Solyom, Bélsolyom, Sólyomkő (Abaúj-Torna vm. Bihar vm. és Kolozs vm.), Sólyomkőpestes, Sólyomkővár és Sólyomtelke.13 A Magyar Királyság három részre való szakadásával, 1541-től kezdődően először a Keleti Magyar Királyságban majd 1571-től az Erélyi Fejedelemségnek nevezett területen (mely ugyanaz, csak a megnevezése változott) folytatódik a magyar államiság. Az Erdélyi Fejedelemség azonban nem csak egyszerűen a Magyar Államiság jogfolytonosa, hanem éppen a magyar királyi udvar Gyulafehérvárra való költözésével külsőségeiben is a folyamatosságot igyekezett megjeleníteni. Ebben kap szerepet a sólymokkal való vadászat és a sólymok betanítása, nevelése. Ekkor kerül előtérbe a Székelyföldön a sólymok befogása, vadászatra való nevelése, beidomítása, ugyanis ezt megelőzően is valószínű, hogy a székelyek saját vadászataikhoz használták a sólymokat, de a Gyulafehérváron berendezkedett királyi, majd fejedelmi udvar szükségleteit innen lehetett ellátni. II. János (Szapolyai János Zsigmond) magyar király Gyulafehérvárról Zimony várához utazott azzal a céllal, hogy megbeszéléseket folytasson a törökök szultánjával Szulejmánnal. Ennek alkalmával 1566. június 29-én a diplomáciai protokoll között felsorolják, hogy az ifjú magyar király a nagy értékű ajándékok között - többek között - néhány sólymot is ajándékozott Szulejmán szultánnak. II. Lajos királynak kedvelt időtöltése volt a solymászat és annyira megbecsülte a jól beidomított sólymokat, hogy egy sólyomért egy egri tisztviselőjének 40 ezer arany tartozását engedte el. Szintén e korszakból találjuk feljegyezve, hogy a sólymok, ölyvek és más vadászmadarak fejét karmazsinbőrrel vonták be. János Zsigmondnak szintén kedvenc mulatozása volt a sólyomvadászat, de az őt követő erdélyi uralkodók is kedvelték a sólyommal való vadászatot. II. János király korai halálát követően a székelyek 1571. május 27-én az országgyűlésen azért is panaszkodnak, hogy „egy karvalyért három tehenet vettek el”, ugyanis engedély nélkül vadásztak a királyi birtokon, illetve a fejedelmi udvar számára „karvalyoknak, ölyveknek, sólymoknak keresésére és szerzésére fogságokkal és birságvetésekkel erőltessenek” 14 Báthory Kristóf, Erdély vajdája 1581. május 22-én Gyulafehérváron az alábbi oklevelet bocsátotta ki kedvenc vajdai madarásza számára: „Mindazon szolgálataiért, amelyeket Thodor Gáspár (n) vajdai madarász (aucupis nostri) sólymas gondozásában és betanításában (in procurandis et instituendis falconibus nostris) teljesített, neki, valamint utódainak és örököseinek adományozza örökjogon, tartozékaival, haszonvételeivel és az ottani királyi joggal együtt azt a vajda által Borbandon (in cottu Albensi) - néhai Nagylaky Imre (e) nemesi kúriája szomszédságában - vásárolt házat, amelyben korábban néhai Bochárdy Miklós (pr) lakott.” 15 Az ország három részre szakadása után Erdélyben Báthory Gáborról tudjuk, hogy kedvenc foglalkozása a solymászat volt. A Rákócziak is szívesen vadásztak így, a Habsburg-időkben pedig a Bécsben tartózkodó magyarok Ausztriában is fellendítették a solymászatot; maga Mária Terézia is űzte ezt a nemes mesterséget. Az Erdélyi Fejedelemségben „különleges rendet alkottak még a Székelyföldön az u.n. solymárok, akiknek feladatuk volt a sólyom madarak fogása, szelídítése s ennek fejében mentesíttettek a hadi szolgálattól és az adófizetéstől, illetőleg sólymokkal törlesztették közszolgálmányukat. Kellett a kedvelt sólyom-vadászathoz és a török Portára küldözgetett sólyomajándékokra.” 16 Jakab Elek és Szádeczky Lajos Udvarhely vármegye története a legrégebbi időtől 1849-ig azt írják, hogy: „Udvarhelyszéknek volt egy külön adója, a sólyom-adó, a mit az ország adójával egyszerre szoktak ők maguk a fényes kapunak beszolgáltatni. Ennek földrajzi oka volt. A régi Udvarhelyszék magas hegyvidék lévén, számtalan rejtett, erdős, magas kőszikla üregei a sólymok állandó tanyái voltak. A faluk népe közül, melyek határán a sólymok tanyáztak, sokan solymárokká lettek, a fejedelem kiváltságokkal ajándékozta meg, s ezért kötelesek voltak bizonyos számú sólymot fogni, s megszelídíteni s a fejedelem rendelkezésére adni. Ily faluk voltak, - a mint nevök is mutatja - Kis- és Nagy-Sólymos, Lövéte, hol egy 1701 -2-iki lajstrom szerint hét solymár volt, Vargyas, hol ezen lajstrom szerint öt volt, Sófalva, hol 1701-ben 58 solymár volt. [A vármegye régi levéltárában levő eredetiből.] Három falu solymárait név szerint megnevezi s oklevélileg igazolja, melyeknek régi szabadságait II. Rákóczi Györgynek 1652-ben junius 1-én kelt levele, melyben azok szabadságait visszaadta s őket a régi jogaikban megerősítette. [...] Hogy miben állott a szolgálat, I. Apaffy Mihálynak 1676-ban aug. 22-én szintén Udvarhelyszék főkapitányához