Hazánk s a Külföld, 1865 (1. évfolyam, 1-53. szám)

1865-10-01 / 40. szám

HAZÁNK S A KÜLFÖLD fiát két, főleg a portugált egészen beírta. 1856-ban a híres „Processus Villanova“ jelent meg tőle, s ekkor szándéka volt a latin nyelvet tanítani, mit bizonyít 1856. évben febr. 11-én irt levele, melyben felkéri övéit, hogy a latin grammatikát és a klasszikusokat küldenek meg neki. E levelében már jóllétről tudatja övéit; mint írja, egy hó alatt közel 800 pengő fatot keres. Társa, Birányi, betegeskedni kezdett, mi később füdővészszé fejlődött ki, s igy ez a városon kivül vett magának lakot s Kornis csak egyedül dolgozhatott, de most már biztos volt életmódja. Kornis Brazíliában létének harmadik évében, Birányi és Meszlényiné karjai közt haltak el, s 1857- ben ő is tüdőbajba esett, mi kitartása és munkálkodásának sok gátat vetett, de nem törhette meg a fáradhatlan lelket; ugyancsak még 1857-ben kiadta második munkáját is portugál nyelven, a „Latin nyelvtant 6 kötetben.“ Braziliából éjszakra tett egy utat, s ez idő alatt készleteit egy angolra bizta, de ez, mire ő visszatért útjából, kirabolta, meglopta; hozzájárult még, hogy egy szerencsétlen alvinci földije (kinek nevét nem írja) némely ismerős házaknál az ő hitelére pénzt vett fel, s főbe lőtte magát, mi által Kornis hitele igen vesztett. E két csapás oly fájdalmas volt reá nézve, hogy „e kebelrázó pillanatokban csaknem eszét veszté,“ — mint írja — „s hogy ez nem történt, annak tulajdonítom, miszerint irodalmi munkába „a polgári és vegyes házasság“ feletti teliharcba úgy beleengedem magam mélyedni, hogy lehet mondani, életem, bajom és állapotom nem érzem, és úgy kezdek működni, mint ki csupa szellemi alakká változott. Nappal hat, egész nyolc órát egy ültő helyemben a könyvtárba sülyedve olvasók, és délután, éjjel, éjfélen túl dolgozók megfeszített erővel, — elmémeként kifáradt és egy pár órai álomnak kénytelenségből is engedett. Úgy éltem három hónapig, mint egy könyvtárban rágódó moly vagy szóféreg. Idegen nyelven írni, úgy hogy egy napról a másikra kéziratot teremtsek a nyomda számára, és munkám folyamát csupa emlék után igazgatni három egész hónapon át, majdnem hihetlen. Amit egyszer megírtam, azt nyomdába adtam a következő nap, s azt soha többé olvasás alá nem vettem, hanem emlékem után folytattam, és az eszmeláncolatot szakadatlanul fenntartottam.“ Ez volt azon munka, melyet fentebb említünk, s e műben ő, mint katholikus, a protestánsok ügyét oly lelkesen védte, hogy elismerésül később a protestánsoktól egy díszes, számtalan névaláírással ellátott albumot kapott emlékül. 1858. évtől munkálkodása kizárólag irodalmi lett s ez időtől 1861-ig több jogtudományi és theologiai munka jelent meg tőle portugál nyelven, melyek közül egyet a római pápa be is tiltott. Tüdőbaja mindinkább kezdett hatalmaskodni, s ekkor elhatárza, hogy honába visszatér. A férfi, ki a magyar nemzetet nemcsak megismerteté egy másik világrészben, hanem tiszteletet is tuda szerezni neve által honának, a férfi, ki mint jogász, kivivá egy ország becsülését s mint államférfi oly magasra emelkedett, hogy később a külföldi korikulatusok is igénybe vevék munkásságát; a férfi ki a brazíliai császárnak magának személyes barátságával dicsekedhetett, érezte halála közeledését s visszavágyott a földre, hol bölcsője ringott, hogy ott álmodja örök álmát is! Ugyancsak 1861. évben tehát hajóra ült s Hamburgba jött. Kifáradt s beteg testén lelke még most is erőt vett, s itt irás adá ki: „A protestáns ügy Braziliában“ két kötetes munkáját német nyelven, s 1862-ben utolsó művét. Mig Brazíliában volt, sokat fáradozott az aradhegyaljai bor oda szállítását célzó vállalatban is, és vajha honfitársaink kellőleg tekintetbe vették s felhasználták volna az ő ottlétét, mi által hazai terményünk, a bor, oly kiterjedt üzletet nyerhet vala. Visszatértében két hónapig Párisban időzött, hogy onnan kísértse meg kieszközlését a honba térhetés engedélyének; innen átment Münchenbe, hol aztán be is adta az osztrák követségnél folyamodványát az amnestiáért, s bár kérelme tekintélyek által támogattatott, mégis 9 hetet kellett töltenie eredmény nélkül, az idő haladt, amnestiája nem érkezett, s hogy, mint há, „nehogy későn érkezzék az meg“, elhatárza magát amnestia nélkül is hazatérni. 1862. évi okt. 27-én indult el Münchenből megtört testtel s szenvedő lélekkel, s pihenés nélkül folytatva útját, okt. 29-én Aradra ért, honnét egy napi pihenés után Gyorokra, testvéréhez utazott. Itt kapta meg 1862. november 19-ére az amnestiát. Gyorokon még három hónapot élt, ez alatt is folytonosan a borászattal foglalkozott, buzdítva s dolgozva. Küldött Braziliába borokat, s irt a borászat érdekében cikkeket, melyek akkor az aradi „Alföld“ című lapban jelentek meg. De a kiszenvedett test nem birta tovább, s mielőtt fiát, ki távozásakor csecsemő volt, láthatta volna, négy napi szenvedés után 1863. január 27 én megszűnt dobogni a nemes szív.' ('sorba Akos.