Hazánk s a Külföld, 1865 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1865-10-22 / 43. szám
674 HAZÁNK S A KÜLFÖLD közt csak kikövezett ösvényeknek nevezhető utakat hagytak. Pompei legszélesebb utcája is csak olyan, mint a mi sikátoraink. Két oldalt levő nagyon keskeny járdáik magánál az utcánál magasabbra vannak emelve s igen különbözőleg kövezve, a mint az a járda melletti házak tulajdonosainak szeszélye és gazdagságától telt. Egyik helyen a járda szép négyszegű kockákból, tovább deszkázatból, amohább pedig vert földből állott, míg a következő ház előtt márványlapokat látunk, sőt nem ritka itt-ott még a nyers mozaikmű sem. E járdák sok helyen mély bevágások által valának megszakítva, mik talán arra szolgáltak, hogy a vidéki parasztok azokon át egészen a polgárok holtajtajáig hajthassák tejjel és eleséggel megrakott teheneiket és szamaraikat. A gyalogjárdák közt futott végig a közút, mely hatalmas, még most is épségben levő — lávadarabokkal volt kikövezve, úgy hogy ma ugyanazon kövezeten sétálhatunk, a melyen koptatta Pansa szandáljainak talpait, midőn látogatóba ment Paratushoz. Esős napokon ezen utcákon sebes patakokban kellett folynia a víznek, miként azt Nápolyban most is láthatni, s ezekon az utcákon itt-ott nagy darab köveket raktak le, melyeken szökdécselve a gyalogjárók az egyik járdáról a másikra átkelhettek. Annyi azonban bizonyos, hogy e nagy kövek nagyon hátráltatták a kocsik szabad mozgását, s hogy Pompei utcáin elég kocsi járt, azt a kövezeten ma is látható mély kátyúkból következtethetni, miket az árukkal megterhelt s ökrök által húzott nehéz szekerek kerekei vájtak. Pompei polgárai gyalog jártak s csak a gazdagabb lakosok kocsikáztak, azok is nem a városban, hanem a vidéken. De hol is lett volna hely az istállók és kocsiszínek számára ezen tenyérnyi nagyságú házakban ? Csak a külvárosokban engedte meg a tágabb építkezés ezen fényűzést. Képzeletünkből Pompei utcáiról el kell távoztatnunk a könnyű kocsikat, ha e várost olyannak akarjuk látni, amilyen valóban volt. Az esővíz lassanként az utcákról a járdák mentében végigfutó nyilt csatornákon át, még most is látható földalatti csatornákba folyt s igy jutott ki a városból. A boltok az utcára nyíltak s épen oly hosszú asztalokkal (pudlikkal) valának ellátva, mint a mi boltjaink. Ezen asztalok jobbatlán márványlappal valának födve, s ezen álltak a medencék, tálak, korsók és kosarak, melyekben a folyadékokat vagy élelmiszereket tartották. A hosszú asztal mögött, a fal hosszában kőlépcsőzet emelkedett föl s ezen volt elrakva az árukészlet. A bejárat előtt csomókban voltak kiakasztva az élelmiszerek s a mindenféle kelmék, s itt gyűltek össze a vásárlók, kik bizonyára élénk és zajos csoportozatokat képeznek. A délvidékiek erős tagjártatást visznek végbe, örömest vásárolnak, élénken vitáznak, gyorsan és hangosan beszélnek , látogassuk csak meg Nápoly külvárosi utcáit s tapasztalni fogjuk ezt még ma is. Ezen boltok ma már üresek, ki vannak fosztva, csak üres asztalokat láthatunk most bennük; azonban az ajtó felett levő festmények vagy faragványok még most is tisztán beszélnek róla, hogy melyik boltban mit árultak. Itt egy égetett agyagból készített kecske tejárus-boltot, ott a szamár által hajtott malom lisztraktárt jelentenek, mig másutt azon festmény, mely két egymásután lépegető s a vállaikról dorongon aláfüggő edényt cipelő férfit állít elő, borárus boltjáról tanúskodik. Más cégek meg olyanok, melyeknek jelentését ma már nem tudjuk megfejteni, melyek például egy horgony, egy hajó, egy sakktábla stb. Más boltok miségét a szerint magyarázták, a milyen tárgyakat találtak azokban. Midőn például egy boltban, mely a herculanumi útra nyilt, disznólábakban végződő emelőfára, kalapácsra, fogóra, kocsitengelyre, vaskarikákra és keréktalpakra akadtak, alkalmasint helyesen gyanítottak abban kerékgyártó- vagy kovácsműhelyt. A műhely csak egy szobából állott sebből nyílt a fürdőszoba s a pince. Innen nem messze fazekasműhely volt, mit egy különös szerkezetü kemencéből következtettek, melynek boltozatát kivájt s ékszerüleg egymásba illesztett égetett téglák képezték. Távolabb felfedezték azon borbély műhelyét, ki a Fórum táján lakozó pompéji polgárokat mosta, kefélte, borotválta, nyirta, kente és fésülte, s itt még láthatni azon köszéket is, melyre a látogatók leültek. Ami a szappan-, esszencia- és kenőcsárusokat illeti, ezek számosan lehettek, mert ezeknek áruit nemcsak a nők használták, de alkalmazták azokat a vallási és temetési szertartásoknál is, s ezek nem csak az élőket, de a holtakat is be szokták kenni illatszerekkel. Két gyógyszerész boltjára is rá lehetett ismerni, nemcsak a látható jelvényekről, melyek fenyőtobozba harapó kígyót (Aesculap attribútumát) állítanak elő, de a különböző edények, gerebek, s a gyógyszerekre való szelencékről is. A gyógyszertártól nem messze lakott az orvos, aki szintén gyógyszerész s még inkább sebész is volt. Ennek lakásán találtak háromszáznál többféle sebészeti eszközt, melyek a nápolyi múzeumban