Hazánk s a Külföld, 1866 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-14 / 2. szám

HAZÁNK S A KÜLFÖLD. Iff Te legfényesebb gyöngye ereklyénknek, Mely szent Istvánnak diszité fejét, lm áldozatunk tüzei már égnek, S fényt szór a láng e földön szerteszét: Szeretetünk és a jog szent füzében, — Hogy egygyé forrjunk újólag veled ! Hogy egyesüljünk boldogságban, részben, Egyek legyünk egy szebb jövő­ felett! Komócsi­ József. Baróthy 11 é n­a. Beszély. Irta Jókai Mór. (Folytatás.) Úgy történt, a hogy a két úr felfogadta. A mint a két gyermeket az anyatejtöl elválasz­­ták, azontúl mindegyiknek két anyja volt és két nevelő apja, majd az egyik majd a másik ur­laká­ban növekedtek, mint két testvér. Eleinte a szü­lők maguk akarták, hogy egymást megszeressék, később aztán annyira elvárhatlanok lettek, hogy az anyáknak saját érzelmeiket kellett megfosztani, midőn majd egyik, majd másik hónapokig nem lát­hatta gyermekét. Olyankor aztán, mikor hosszú idő múlva mind a két gyermek ismét apai lakot változtatott, az át­cserélt szülők alig ismertek rájuk. Mennyit szé­pültek ! milyent nőttek! Milyen kedvesek! és meny­nyivel jobban szeretik egymást. Különösen Baróthyt fogta el bámulat, midőn újra látott gyermekei évről-évre tudományos elő­­haladásaik próbáival lepték meg. Hiszen Baróthy is tudott írni, olvasni, s egy-egy levelet is képes volt becsületadással megszerkeszteni szomszéd urak címére; de a mennyi mindent a visegrádi ba­rátok és apácák a két gyermek fejébe vertek, azoknak nagy részérül bizony neki fogalma sem volt. Milyen szépen tudtak együtt énekelni min­denféle szent zsolozsmákat. Csak azon panaszkodott, hogy a gyerekek na­gyon is gyöngéd arcszint kapnak a visegrádi any­juknál, a sok betűtanulástól. Persze, hogy nem olyan szinben voltak, mikor ő a Balaton-mellékén töltött félév után ismét vissza­­szállttá őket télire, akkor meg Dórián volt a sor bámulni, hogy nemcsak a fiú, hanem a leány is milyen piros pozsgás arccal kerül haza, hogy veri fel a házat vidám lármájával; hogy megerősödött mind a kettő, hanem annyi igaz, hogy a sok szép tudományt, a­mit magával vitt, szépen el is felej­tette, mert bár igaz ugyan, hogy Nagy Lajos ki­rály idejében még Magyarországon nem tanulha­tott meg senki káromkodni, ez a szokás a török idők alatt támadt, de bizony a nagy tudákossággal sem igen vonta el a termetét. Volt azután megint egy ideig dolguk barátoknak, apácáknak, míg a két rugkapálózó napsütötte porontyból ismét szép illedelmes, könyvbekönyöklő tanítványokat szeli­­díthetének.­­ És a tudós tanítóknak évről évre nehezebb lett a dolguk, Baróthy rendszere annál nagyobb hatal­­­mat vett a tanítványokon. Nagy gyermekek lettek már, a leány nem is gyermek többé, éveire nézve, az ifjú Bálint sem az már, herculesi idomait nézve, hanem kedélyében még most is mindkettő gyer­mek , még mind a kettő testvér. Azt tanulták mindig, hogy nekik egymást sze­retniük kell, mint testvéreknek, ezt taniták nekik barátok és apácák, ezt a könyvek, ezt apák és anyák, és az erdei hangok, a­miket annyiszor hallgattak, egyedül lovagolva patakok mentében. Már tizenhét évesek voltak s még mindig azt hitték, hogy úgy szeretik egymást, mint test­vérek szokták. Nagyon is rendes dolog volt, a­mi felvilágositá őket arról, hogy ez nem úgy van. A visegrádi vár akkorában hemzsegett a ró­maiaktól, kik a forradalmi izgalmak elől a magyar királyhoz menekültek , tőle várva az olaszországi zavarok lecsillapítását s azok között volt a Cefráni grófok egyik ivadéka is. Cefráni Felipe, két gyer­mekével Enricoval és Pelinestával. Enrico húsz éves délceg lovag volt, Pelinesta pedig Ilonával egykorú , csakhogy ő már a nápo­lyi udvar légkörében növekedett, s hallotta Boc­­cacio regéit, a hosszú pestis korszaka alatt. Enriconak megtetszett Ilona, kivel már akkor a királyi udvarnál is találkozhatott s apjaik régi is­merősök lévén, házukhoz is ellátogatott. Könnyen sikerült neki az őszinte, nyiltkedélyü Dória Bálint szivét is megnyerni A római úgy tette magát, mintha valóban Dória testvérének tartaná Ilonát. Ismeretségük rövidebb volt még, hogysem családi titkaikat tartozott volna ismerni, s kissé maga Ilona is engedte szívesen, hogy őt Dória grófnőnek tekintsék, mert apja után csak nemes leány volt. Ezért a kis hiúságért meg kellett lakolnia.

Next