Hazánk s a Külföld, 1866 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1866-01-14 / 2. szám
HAZÁNK S A KÜLFÖLD. Iff Te legfényesebb gyöngye ereklyénknek, Mely szent Istvánnak diszité fejét, lm áldozatunk tüzei már égnek, S fényt szór a láng e földön szerteszét: Szeretetünk és a jog szent füzében, — Hogy egygyé forrjunk újólag veled ! Hogy egyesüljünk boldogságban, részben, Egyek legyünk egy szebb jövő felett! Komócsi József. Baróthy 11 é na. Beszély. Irta Jókai Mór. (Folytatás.) Úgy történt, a hogy a két úr felfogadta. A mint a két gyermeket az anyatejtöl elválaszták, azontúl mindegyiknek két anyja volt és két nevelő apja, majd az egyik majd a másik urlakában növekedtek, mint két testvér. Eleinte a szülők maguk akarták, hogy egymást megszeressék, később aztán annyira elvárhatlanok lettek, hogy az anyáknak saját érzelmeiket kellett megfosztani, midőn majd egyik, majd másik hónapokig nem láthatta gyermekét. Olyankor aztán, mikor hosszú idő múlva mind a két gyermek ismét apai lakot változtatott, az átcserélt szülők alig ismertek rájuk. Mennyit szépültek ! milyent nőttek! Milyen kedvesek! és menynyivel jobban szeretik egymást. Különösen Baróthyt fogta el bámulat, midőn újra látott gyermekei évről-évre tudományos előhaladásaik próbáival lepték meg. Hiszen Baróthy is tudott írni, olvasni, s egy-egy levelet is képes volt becsületadással megszerkeszteni szomszéd urak címére; de a mennyi mindent a visegrádi barátok és apácák a két gyermek fejébe vertek, azoknak nagy részérül bizony neki fogalma sem volt. Milyen szépen tudtak együtt énekelni mindenféle szent zsolozsmákat. Csak azon panaszkodott, hogy a gyerekek nagyon is gyöngéd arcszint kapnak a visegrádi anyjuknál, a sok betűtanulástól. Persze, hogy nem olyan szinben voltak, mikor ő a Balaton-mellékén töltött félév után ismét visszaszállttá őket télire, akkor meg Dórián volt a sor bámulni, hogy nemcsak a fiú, hanem a leány is milyen piros pozsgás arccal kerül haza, hogy veri fel a házat vidám lármájával; hogy megerősödött mind a kettő, hanem annyi igaz, hogy a sok szép tudományt, amit magával vitt, szépen el is felejtette, mert bár igaz ugyan, hogy Nagy Lajos király idejében még Magyarországon nem tanulhatott meg senki káromkodni, ez a szokás a török idők alatt támadt, de bizony a nagy tudákossággal sem igen vonta el a termetét. Volt azután megint egy ideig dolguk barátoknak, apácáknak, míg a két rugkapálózó napsütötte porontyból ismét szép illedelmes, könyvbekönyöklő tanítványokat szelidíthetének. És a tudós tanítóknak évről évre nehezebb lett a dolguk, Baróthy rendszere annál nagyobb hatalmat vett a tanítványokon. Nagy gyermekek lettek már, a leány nem is gyermek többé, éveire nézve, az ifjú Bálint sem az már, herculesi idomait nézve, hanem kedélyében még most is mindkettő gyermek , még mind a kettő testvér. Azt tanulták mindig, hogy nekik egymást szeretniük kell, mint testvéreknek, ezt taniták nekik barátok és apácák, ezt a könyvek, ezt apák és anyák, és az erdei hangok, amiket annyiszor hallgattak, egyedül lovagolva patakok mentében. Már tizenhét évesek voltak s még mindig azt hitték, hogy úgy szeretik egymást, mint testvérek szokták. Nagyon is rendes dolog volt, ami felvilágositá őket arról, hogy ez nem úgy van. A visegrádi vár akkorában hemzsegett a rómaiaktól, kik a forradalmi izgalmak elől a magyar királyhoz menekültek , tőle várva az olaszországi zavarok lecsillapítását s azok között volt a Cefráni grófok egyik ivadéka is. Cefráni Felipe, két gyermekével Enricoval és Pelinestával. Enrico húsz éves délceg lovag volt, Pelinesta pedig Ilonával egykorú , csakhogy ő már a nápolyi udvar légkörében növekedett, s hallotta Boccacio regéit, a hosszú pestis korszaka alatt. Enriconak megtetszett Ilona, kivel már akkor a királyi udvarnál is találkozhatott s apjaik régi ismerősök lévén, házukhoz is ellátogatott. Könnyen sikerült neki az őszinte, nyiltkedélyü Dória Bálint szivét is megnyerni A római úgy tette magát, mintha valóban Dória testvérének tartaná Ilonát. Ismeretségük rövidebb volt még, hogysem családi titkaikat tartozott volna ismerni, s kissé maga Ilona is engedte szívesen, hogy őt Dória grófnőnek tekintsék, mert apja után csak nemes leány volt. Ezért a kis hiúságért meg kellett lakolnia.