Hazánk s a Külföld, 1866 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1866-06-03 / 22. szám

338 HAZÁNK S A KÜLFÖLD. A diplomatiai pályáról gyengült egészségi álla­pota miatt 1841-ben visszavonult, s ezután részint Bécsben, részint birtokain tölté napjait. 1847-ben, mint Sopron megye örökös főispánja, a magyar természetvizsgálók és orvosok soproni nagygyű­lésén elnökölt, s ez időben a hazai és nemzeti ügyek iránt, melyektől oly sokáig távol maradt, érdekeltséget kezdett tanúsítani. 1848-ban a Batthyányi minisztérium tagja lett, mint állandóan a király személye körül levő ma­gyar miniszter. Feladata volt az ausztriai és ma­gyar minisztertanácsok, valamint a korona és a nemzet közt közvetítő szerepet vinni, melyre az udvarnál volt nagy befolyásánál fogva kiválólag alkalmasnak látszott. Mennyiben felelt meg e fon­tos és nehéz feladatnak, mennyit tett és mennyit tehetett volna 1848-ban a bécsi udvar és az or­szág közt kitört viszály kiegyenlítésére , — a tör­ténet dolga megítélni. Szeptember első napjaiban lemondott tárcájá­ról, s ezután teljes elvonultságban élt. 1856-ban lépett föl még egyszer, utoljára, nyilvánosan, mi­dőn a mostani orosz cár koronázásán, mint osz­trák követ, szokott fénynyel és példabeszéddé vált pompával jelent meg Moszkvában. A herceg csaknem állandóan Bécsben lakott. Születésénél és nevelkedésénél fogva is úgyszól­ván bécsi, fiatalkori folytonos diplomatiai foglal­kozásánál fogva külföldinek volt nevezhető. Agg napjaiban azonban ambitiója lett, hogy saját hazá­jában a legjobb véleménynyel legyenek róla, s már csak rövid élete végnapjai után kedves emlé­kek maradjanak hátra. Tetemes adományokat tett jótékony és közműveltségi intézeteinkre, s leg­utóbb a gazdag családi képtárt, melylyel Európá­nak magánképtárai közül alig versenyezhet vala­melyik, az akadémia palotájában Pesten állíttattak föl. Családi titkos levéltárát megnyitó történet­íróink előtt, s Szalayt egy híres őséről (Eszter­­házy Miklós nádorról) szóló munka megírására kérte föl; e megindított becses munka befejezteté­­se is biztosítva van. Múlt évben a Bécsnél egészségesebb levegőjű Regensburgba költözött. Bajorországban nemcsak birtoka volt, hanem rokonai is a Taxis hercegi családban, melyből anyja származott. Regensburg­­ban hunyt el a 80 éves herceg f. é. máj. 22 én. Fia: Miklós hg, és három fiatal unokája: Pál, Ala­jos és Miklós maradtak utána. Hg Eszterházy Pál, mint egy életirója jellemzi, teljesen kiművelt s kitanult udvari ember volt, ra­gyogó nagyúr modorában, hajlamaiban, szokásai­ban ; tapasztalt diplomata, s mint ilyen annyi udvari léget szivott be, hogy abban tökéletesen otthonos volt. Élénk, elmés, udvarias, szalonszerű; a kabi­netben ügyes és gyors dolgozó. Londoni követ­sége idejéből sok adoma kering felőle, mely pazar oligarchaként tünteti föl. A 16-ik század gazdag és árkodó magyar mágnása egyesült benne a 19-ik század angol lordjával. Ezért a nemzeti pártnak nem is volt soha kedvence, s a demokratáknál nem örvendett népszerűségnek. Ő ezzel keveset gondolt, ment a maga utján, s mint ügyes diplo­mata, annak idején félrevonult a sodró ár elöl, mely oly sok embert, jókat és roszakat, magával ragadott. Az öreg katona elbeszélése. (Egy 1868-diki lengyel forradalmi tiszt naplójából.) (Vége.) A türelem pohara csordultig megtelt. Isten a bizonyságom, öreg vérem pezsgésbe jött, midőn a varsó-vidéki fölkelés hírét vettem. Mi­ öregek, nem sokat adunk a biztatásra; úgy véle­kedtünk : mikor mi hadsereggel s ágyukkal nem tudtunk boldogulni, mit tehet a bottal fegyverzett csőcselék ? De Isten látja lelkemet, ha Kata nincs, mégis előveszem a vén kardot, s elmegyek a ke­resztes hadba, s a muszkán kiütött volna a veríték. Az én Antalom nem volt az anyámasszony ka­tonája. Hozzám jött. — Atyám uram, — igy szólított a kézfogó óta, — ámbátor a szív a válás gondolatára majd meg­szakad, nem illik énnékem itt maradnom, mikor amott foly a vér. Áldjon meg apám, elmegyek a csatába. És ha Isten megengedi hazatérnem, hoz­zám adja Katinkát. —­ Az Isten áldjon meg, fiam; ha neki úgy tet­szik, boldogok lesztek; ha nem, — ki fog ővele ellenkezni ? — Ma egy osztály indul városunkból, — folytatá Antal; —• mondtam nekik, hogy velük megyek, és megyek! mert kegyelmed megengedi, s áldását bírom. — S az enyimet, Antal, — hangzott e pillanat­ban leánykám elfojtott szava, melytől mindketten összerezzentünk. Halványan jött ki a kamarából, mint a fal.

Next