Hazánk s a Külföld, 1867 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1867-05-23 / 21. szám
ií A Z A ít B íí A B Ü L F Ö L II. Erre Azonban kígyóként hirtelen kicsúszik karjaira közül, s fülembe súgja : „Ma éjjel, ha már minden nyugszik, jer a part felé!“ s ezzel villámként kiosont a szobából. A pitvarban beás csészémet s a gyertyát, mely a földön hevert, szaladtában feldönté. „Ah! pokol adta lánya! — kiálta el magát kozákom, ki végig nyúlva egy szalmaágyon, épen türelmetlenül várta, hogy magát e beamaradékkal fölmelegítse. . . . Csak ekkor jöttem magamhoz. Körülbelül két óra múlva, amint már a kikötőben minden csöndesedett, felköltöm kozákomat, s azt mondom neki: „Te ha pisztolylövést hallasz, jöjj a tengerpart felé.“ „Igenis, nagyságos uram,“ felelt ez gépileg, szemeit dörzsölve. Örem mellé szúrtam pisztolyomat, s utamat a tengerpart felé verém. A leány már ott várt reám. Öltözete a könnyűnél könnyebb vola; karcsú termetét vitézöv gyanánt egy kendő övezé. „Kövessen!“ szólt hozzám, kezemnél fogva, s lehaladtunk a tengerparton. Nem tudom hogyan lehet, mikép nem törtem itt ki nyakamat. Leérkeztünk, s kissé jobbra fordulva, épen azon utat választok, melyen nem rég a kis vakot követtem. A hold még nem jött volt fel, csak két világtoronyként két csillag villogott a sötét égboltozaton. Nehéz habhullámok hömpölyögtek egyenetlen távolságban, egyik a másik után, nem bírván még csak az egyetlen sajkát is fölemelni, mely a parthoz volt kötve. „Jer a hajóba!“ mondá útitársnőm. Én vonakodtam. „Nem vagyok barátja az érzelgős sétahajókázásnak, —• felelém, — s annál inkább a tengeren.“ Visszalépésre azonban időm nem volt, mert mig ezt kimondtam, ő már a csolnakba szökött s mire körülnéztem, csak azon vettem észre, hogy már evezünk. „Mit jelentsen ez?“ — kérdem boszosan. „Ez annyit jelent, felelt, engem egy lócára vonva, s derekamat mindkét kezével átkulcsolva, ez annyit jelent, hogy én igy szeretlek.“ Ajkai az enyémhez tapadtak s arcomon tüzes lehelletét éreztem. Egyszerre . . . bumsz! . . . vizbe pottyan valami; övemhez kapok, s pisztolyom már nem vola ott. . . . Oh, akkor rettenetes gyanú lopódzott lelkemhez, s minden vér agyamba tolult. Szétnézek, már mintegy 400 lábnyira vagyunk a tengerparttól s én nem tudok úszni. Megkísérlem a lányt magamtól eltaszítani, ez azonban mint valami macska, ruhámba ragaszkodva,hirtelen lökéssel olyat taszított rajtam, hogy majd kiestem a csolnakból. Erre a csolnak elkezdett billegni. Kevés idő múlva azonban sikerült ismét egyensúlyba hoznom, s csak most kezdődött köztünk a kétségbeejtő küzdelem. Dühöm ugyan megkettőztető erőmet, mindamellett csakhamar tapasztaltam, hogy ellenfelemnél ügyességben jelentékenyen hátrább állok. „De hát mit akarsz tőlem ?“ — kiáltok rá végre, apró kezeit oly szörnyű erővel préselve össze, hogy ujjai szinte ropogtak bele. Ő szótlanul maradt, kígyótermészetes próbát is kiállotta. — „Te láttál valamit, válaszolj végre, és bejelentsz !“ És ezzel természetfölötti erőfeszítéssel a hajószékre rántott. Már mindketten évig csüngtünk ki a csolnakból, sőt az ő haja már a vizet érintő. E perc elhatározó volt. .. Térdemet a hajó fenekének feszítve, egyik kezemmel megragadtam a lány haját, a másikkal pedig torkát, mire a ruhámat elbocsátá. E pillanatban sikerült a leányt a hullámok közé zuhintanom. Ez alatt tökéletesen sötét lett. Feje egy párszor fölmerült még a tenger habjai közül, aztán misem volt többé látható. A hajó fenekén észre vettem az eltört evezőrudnak hátra maradt felét, s ennek segítségével elértem végre a tengerpartot, s amint ezen végig, kunyhóm felé sietnék, véletlenül visszapillantok azon irány felé, hol múlt este a vak fiú éji hajóját várta. A hold már felkúszott volt a homályos hegyek mögül, s világánál úgy tetszett — mintha ott a parton valami fehérséget vettem volna észre. Kíváncsiságomtól ösztönöztetve, közelebb húzódtam s egy kiálló szikla mögött, a honnan mindent észrevettem, a mi ott lent végbement, s végignyultam a zöld gyepen, s igen meg voltam lepetve, a mint hableányomat ismét a parton látom. Gazdag hajából a tenger vizét facsarta szegény, s testéhez tapadt vizes ruhája karcsú termetét s domború mellének körrajzát látnom engedő.