Hazánk s a Külföld, 1867 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1867-09-12 / 37. szám

578 is A Z A SK S A K Ü L K­Ö L l c. könyv, mely oly gyorsan terjedt volna, mint ez. Több kiadást ért meg 1766-ig, mikor Nagy-Szom­batban utolszor került ki a nyomdából. Az ékes magyarsággal s azzal az elmével irt könyv, mely Pázmány egész életében sokszor és élesen nyilatkozott, nagy figyelmet keltett, kivált a protestánsok közt. E „Kalauzt“ Thurzó György nádorispán özvegye­­-tinta fordíttatá­s Wittem­­bergbe küldte ki, hogy az ottani tudósok megvi­tatván, cáfolatot írjanak rá. Ez esetet — mint­hogy Pázmány egyházi működését illeti — csak azért említjük meg, mivel kezébe újra irótollat adatott. A „Kalauzára ugyanis Balduin Frigyes Wittembergből 1625-ben egy latin munkával vá­laszolt. Pázmány pedig „A setét Hajnalcsillag után bujdosó Litteristák vezetője“ című művet irt ellene, mely 1627-ben jelent meg, ismét azzal a tartalmas és vonzó magyar irálylyal. Többi művei is az egyház érdekében vannak írva, vagy vallásos tartalmúak. Olykor névtele­nül is irt. Egyházi beszédei „A római Anyaszent­­egyház szokásából minden Vasárnapokra és egy­néhány ünnepekre rendelt Evangeliumokról Pre­­dikátziók“ cím alatt jelentek meg, először 1636- ban Pozsonyban, aztán 1768-ban Nagyszombat­ban. Vitatkozó irataiban éles volt, gyakran gunyo­ros, de mindig oly könnyeden forgatva tollát,­­ hogyha az akkori magyar nyelv-emlékekkel össze­­­­hasonlítjuk, bámulat fog el. Jövő számunkban­­ közlünk mutatványt. Panaszi Pázmány Péter 1570-ben, okt. 4-én N.-Váradon született. Szülei Pázmány Miklós és Massai Margit voltak. Kálvin hitében növekedett,­­ s első oktatásait is ily iskolában nyerte N.-Vára­­don. Körülbelől 12 éves lehetett, midőn a gratzi jezsuita tanoda látogatására ment, s egy év múlva fölvette a kath. vallást, 17 éves korában pedig a szerzetbe lépett. Elméjét már itt fölismerték. To­vábbi életpályájára nézve a történelem ad fölvi­­lágosításokat. Forgács Ferenc kardinális halála után II. Mátyás őt emelte Magyarország primási székére 1616-ban, miután V. Pál pápa föloldotta őt szerzetesi kötelezettsége alól. Mint országgyűlési szónok leginkább kitűnt az 1618-as országgyűlésen, midőn a korona-örökö­södés ügyében a stájer Ferdinánd mellett tartott beszédet. Ő alapítá Bécsben a Pázmáneumot, s II.­Szom­­batban azon egyetemet, mely később Pestre tétet­vén, a mostani egyetem alapja volt. Pázmány 1637-ben, márc. 19-én halt el Pozsony­ban, 67 éves korában, s az ottani Sz.­Márton egy­házban temettetett el. A ki nem akar élni. Elbeszélés. Az Öreg Tenkei derülten nyitott fia szobájába. Fia azon pillanatban elrejtett valamit a könyves szekrénybe, és sápadtan, leküzdhetlen zavarral tekintett atyjára. Az öreg úr sokkal jobban el volt foglalva az által, mi örömet okozott neki, hogysem észrevehette volna, vagy ha észrevette is, hogy megütközött volna rajta. — Mit kívánsz atyám ? — kérdezte a fiatal­ember reszketeg hangón. Az öreg egy pillanatra éles tekintetet vetett rá. — Háborgatlak? — kérdezte, aztán derülten folytató : Nézz ki csak az ablakon. Látod azt a poros kocsit ? Irmát hozza haza a növeldéből. Jer, menjünk elébe, téged legjobban szeret vala­­mennyünk közt — Oh istenem, tehát láthatom még szép húgo­mat! — kiáltott a fiatal­ember megfejthetlen bánatos örömmel. Aztán lázasan rohant ki a szo­bából — Vilmos ! — kiáltott atyja. E viselet s kiej­tett szavai rejtélyesek voltak előtte. Egészen el­­komorodva akarta követni, midőn szemei az író­asztalra estek. Az asztalon három levél hevert. A legfelső cime ez volt: „Atyámnak!“ Egyéb semmi más, csak ez egyetlen szó. Az írás még friss volt rajta, s az öreg Tenkei fia írására ismert a betűk­ben. A másik két levél Vilmos legjobb két barát­jához volt címezve. — E levél nekem szól ? — kérdezte önmagá­tól az öreg úr. Mért ír nekem fiam, ki közelem­ben él ? Magyarázhatlan balsejtelem fogta el. Néhány pillanatig mozdulatlanul állt ott, szemeit a légbe meresztve. — A levél nekem szól, tehát teljes jogom van el­olvasni. Még gondolkozott egy pillanatig, s egy pillanat elég arra, hogy a gondolatok egész felhője lepje el a főt, s ha­­egyszer balsejtelmek vették üldö­zőbe, a gondolatok mind balsejtelmet hoznak, mint a téli felhők havai. Eszébe jutott, hogy mi­óta fia visszatért a fővárosból szülői körébe, folyvást hallgatag és komor volt. Kerülte a tár­saságokat és kereste a magányt. Midőn a szülői

Next