Hazánk s a Külföld, 1869 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1869-04-08 / 14. szám
210 HAZÁNK S A KÜLFÖLD. Kerek kitéve s mennyit küzdenek a föld, viz, levegő és tűz ellen, hajuk égre meredezett. A bányász azon pillanattól fogva, melyben a kosárba ül, mely őt a föld gyomrába viszi le, folytonosan életveszélyben forog. Lemenet közben a kosár összeütközésétől kell félnie, mely mint ellensúly azon kosárra van alkalmazva, melyben ő leszáll. Lábbal szokták ugyan visszarugni; ha azonban e lökés által a lemenő elveszti egyensúlyát s hogy magát fentartsa, az akna falait keresi kezeivel, azok után kapkod, akkor a léghajó környös körül forog s a vigyázatlan lezuhan a mélységbe. Élete még akkor sincs egész biztosságban, ha e veszélyt kikerülte: a kötél szakad, a kosár törik. S azonfelül ez aknák nem a legjobb karban tartják; egy kis kő kiszakadhat, s esése által mindig kiolthat egy emberéletet. Magában a bányában ismét más veszélyek merülnek fel: a boltozat beomlása, egy-egy kőszéntelep lezuhanása, a fojtó légnemek és vizár minden oldalról veszélyeztetik e szerencsétlen munkások életét. A lég- és világosságtól megfosztva, lábukkal sárban, testükkel meggürbedve az alacsony boltívek alatt, hol egyenesen állani lehetetlen, oly helyzetben dolgoznak folyton, mely csak nagy bűnösök büntetésére volna alkalmatos. Hihetjük-e ezt ? Mindazok közül, kik a bányászoknak jutott szomorú osztályrészt ismerték, csak egyetlen személy volt, ki velük osztó részvétét : egy tizennégy éves leányka, kinek egy szeretett atyja volt, s a kit ő kimondhatlanul látott szenvedni, s kinek enyhületet akart szerezni. Ivard John azelőtt meglehetős körülmények között élt. Egy tőzsér csalárdsága, igazságtalan per, rövid időn mindenét elrabolták, mit e világon birt. Két leányával, Jenny és Annával visszavonultan élt falun. Míg dolgoznia lehetett, szegénységét nemes odaengedéssel tűrte; nemsokára azonban egy nehéz betegség betegágyhoz láncolt, s így nemcsak gyermekei a mindennapi kenyeret, hanem ő is nélkülözte a gyógyszereket. Jenny az istenhez fohászkodott, könyöket hullatott és dolgozott fáradhatlanul, ha munkát talált, s atyját mindazon ápolásban részesíté, mely tőle kitelt, hanem birt azon erélylyel, mely a balsorssal tud küzdeni, és megtanít azon győzedelmeskedni. Anna, ifjabb nővére, egészen más jellemű volt. Vannak lények, mondják, kik gyermekséget nem ismernek s kiknél az értelem és érzés életük első napjaiban majdnem tökéletesen kifejlődött. Anna e különös teremtmények sorába tartozott. A gondolkodás szivét megérlelte. Azon korban, melyben az ember a szülői szeretetet fel sem bírja fogni, ő szívében a legbensőbb hálakötelesség érzetét táplálta. A kőszénbánya megnyílása óta a környéken egész sereg piszkos kunyhó emelkedett, melyek a bányászok és családjuknak lakhelyül szolgáltak. A nyomor e barlangjaiban sokszor jajveszékelést és verekedést lehet hallani. E barlangok látszólag vad lakói azonban még sem voltak minden emberi érzésből kivetkőzve, és a környék szegényei jótékonyságukat mihamar észrevették. Anna megtudta, hogy a bányában gyermekeket is alkalmaznak. E pillanattól fogva határozata kész volt. A munkások hazatérésének órája előtt kiállott az utcára, melyet a két kunyhósor képezett. Míg végigsompolygott, minden nyitott ajtóba és ablakba betekintett, nem pillanthatna-e meg egy arcot, mely bizalmat öntene lelkébe. Végre egy lak előtt állott meg, hol egy nő az estebéd elkészítésével foglalkozott. Míg Anna valami ürügyet keresett, hogy beszédbe ereszkedtessék, a falu végéről egy 7—8 éves, sötét, beteges kinézésű gyermek jött elő. Mintha a fáradság egészen erőt vett volna rajta, alig tipegett. Midőn csekély távolságban volt, össze látszott magát szedni s futni kezdett. Látszott azonban, hogy e sietséget nem sokáig fogja győzni, elesett s fejét egy kövön bezúzta. Arcát rögtön vér borította el. Anna segítségére sietett. A sebesült gyermek nem jajgatott, hanem csak megrettenve kiáltott fel. E hangra a háziasszony kinézett az ablakon, s midőn gyermekét megismerte, hozzá futott. Először is a gyermek mellett térdelőt tartván a szerencsétlenség okozójának, heves szidalmak között nagyot taszított rajta, mielőtt ez védheté magát. A kisfiú azonban rögtön elbeszélte anyjának, hogy történt az egész baleset, mire a felizgatott anya ily szavakkal fordult Annához : — Szivemből sajnálom, édes leánykám, hogy megütöttelek. Jer hozzánk, igen jó vacsorát készitek számodra, csak a történteket feledd el. S megfogván kezénél, lakába vitte s mit sem akart hallani, mig az estebédet fiának fel nem tálalta. A lak bensejében nem hiányzott a rend és tisztaság s amellett arra mutatott, hogy jómódú emberek lakják. Anna leült s részt vett a fiú elég gazdag estebédjében, ki oly mohósággal evett, hogy őt bámulásra ragadta. E benyomást az anya nem igyekezett lerontani, hanem mintegy mentegetve igy szólott: — Az én fiamnak igen jó étvágya van, hanem