Hazánk, 1898. május (5. évfolyam, 104-129. szám)
1898-05-01 / 104. szám
I 1898. ÖTÖDIK*® ÉVFOLYAM. 104. SZÁM. BUDAPEST, VASÁRNAP, MÁJUS 1. AZ ANK A MAGYAR GAZDASZÖVETSÉG KÖZLÖNYE. 8ierk«a&tösóg: Ó-utoza la. ». ELŐFIZETÉSI ÁR:E(jylyre 14 Irl.Félévre 7 írt.N«páéyre 3 írl 50 kr.E§yMn i Irl 2 uír. Ejjm Mám áxa K«.Uj«itten 4 kr., • Ildiken 6 kr. — ftUfMdtartkM 1 kr. Kiadóhivatal: Dutoza 12. ez. Az április 30-án lejáró előfizetések megújítását kérjük. Lapunk programmja ismeretes a magyar olvasóközönség előtt. E programm htt betartásával küzdünk tovább a jelenlegi kormányrendszer ellen. Az „Aratás“ cziműi 160 oldalra terjedő díszmunkánkat már a következő hónapban teljesen ingyen küldjük azét összes előfizetőinknek. Így a „Tanulmányok“, mint a „Vasárnap“ calmű rendes mellékletünkre jövőben a leg nagyobb gondot fordítunk. Az előfizetési pénzek legczélszerűbben postautalvány útján küldendők be. Lapunk előfizetési ára évnegyedre 3 frt 50 kr, egy hóra 1 frt 20 kr. Különféle lojalitás. Irta: Báró Kras Ivár. Budapest, április 30. Esküszöm, hogy királyomhoz és az alkotmányhoz hű leszek s a törvényeknek engedelmeskedem — ez a lojalitás. Miniszerek, köztisztviselők és bírák ily fogadalmat tesznek ünnepélyesen. Hangosan, I tanuk előtt, istenre hivatkozással. Megtar- I tani esküjöket kötelesek. A közönséges I polgárok fel nem esküsznek, a nélkül is a törvény rendeletéből tartoznak ugyanezt tenni s nem szabad ez ellen véteni. Maga a király is esküszik népe előtt az alkotmányra, midőn uralkodásának teljes jogczimét a koronázáskor megnyeri. A lojalitás nem egyéb: megtartása ezen eskünek s kötelességnek. Nem egyoldalú szerződés ez. Király és alkotmány egyforma hűséget követelnek együttesen. Nem lojalitás az, mely hű a királyhoz, de hűtelen a nemzethez és annak alkotmányához. Valamint az sem lojalitás, ha valaki a nemzet jogait és érdekeit úgy véli szolgálhatni, hogy megszegi a tiszteletet és ragaszkodást koronás fejedelméhez. Aki azt megcselekedné, rögtön ráteszi kezét a büntető igazságszolgáltatás. Hát aki a király nevében az alkotmányt megszegi, minő büntetés éri ezt? Nem vitatjuk, hogy melyik a nagyobb bűnös, de állítom, hogy ki megszegi a hűséget a nemzethez és ennek alkotmányához, az nem lehet a királynak hű szolgája. Megtagadja vérét, megtöri hazájának szabadságát, megrontja intézményeit, a törvények tiszteletét aláássa s a király és a nemzet közötti őszinte egyetértést gyanakodó féltékenységre változtatja és meglazítja. Az éppen a felelős miniszerek tisztje, hogy alkotmányosan kormányozva a korona és a nemzet között igaz közbenjárók legyenek. Soha meg ne téveszszék a koronát, soha a nemzetet félre ne vezessék, az alkotmányt félre ne magyarázzák, sem a királyi méltóság jogainak csorbítására, annál kevésbé a nemzeti szabadság alkotmányos biztosítékainak s a polgárok milliói jogainak elkobzására. Mert minden törvény végén szentesítésnek mondják azt a szót, hogy amely minister annak végrehajtásával megbizatik, a királytól rendeletet fogad el, hogy azt a törvényt maga a korona is megtartja, másokkal is megtartatja. Nem áll tehát a korona a törvény felett, valamint minden polgár a törvényeknek alá van vetve, mely felett a végrehajtó miniszerek és az itélőbirák őrködni tartoznak becsületükkel és esküjök szerint. Ha igy volna Magyarországon, jó lenne. Alkotmányosságunk kezdetén igy is volt és sem Deák Ferencz, sem Andrássy Gyula nem vonakodtak a királynak tiszta igazságokat mondani, őszinte lojalitással. Hogy most másképpen van, tudja mindenki. Egy minister sem kérkedett lojalitással annyit, mint Bánffy Dezső, alkotmányunk megvetője és megtörője és miniszertársaival egyetemben a törvényességnek Magyarországon kificamítója. Mert nemcsak nem értik és nem érzik, mi az alkotmány s mi a törvény, de ahol tehetik, visszaélnek vele, czifra magyarázatokkal és hamis alkalmazással. Ahol pedig ez sem használ nekik, önkényes cselekedeteik leplezésével, ott teljes vakmerőséggel megszegik a törvényt és gyakorolják az erőszakot. Ezt teszik és a lojalitás mezébe burkolóznak. El akarják hitetni a felséges úrral, hogy náluknál hivebb szolgái Magyarországon nincsenek. Bennök bízhatik feltétlenül és egyedül. Ők tanítják és szorítják hűségre a magyar népet. Ezzel ámítják, midőn ennek ellenkezőjét cselekszik. Mert noha a magyarok szívéből a királyhűséget kiirtani nem lehet, lévén ez nemzetünk születésétől fogva annak sajátsága és államunknak formája, mindazonáltal a kormány által elkövetett folytonos alkotmánysértések s törvénytelenségek kiölik a hitet és a reményt s növelik az elégületlenséget és elkeseredést. Ezek pedig nem előmozdítói a lojalitásnak. Hiszen a nép soha sem vagy nagy ritkán látja a királyt, de hallja és tapasztalja, hogy minden igazságtalanság, amelyet rajta elkövetnek, a király hivatalnokai által s a király nevében történik. Mi tudjuk, hogy mindezen viszszaélések, hivatalos hatalmaskodások és ártalmak a ministeriumtól erednek s a királytól eltitkoltatnak. De a naiv közönség s azok, a kiket a kormány keze sújt, nem a szolgabirót szidják vagy a ministert, hanem vajmi gyakran a királyt sértik. Így aztán ezen törvénytelenségek rendszere lejebbszállítja a lojalitás közérzését a népben s okul szolgál azoknak a mozgalmaknak, melyek tagadásba veszik nemcsak a hazát és annak immár darabokra törött alkotmányát, hanem a trónt sem tekintik oltárnak, melynek szentsége előtt sziveiket feláldozzák. De ők a hamis loyalitás ministerei és lovagjai a fegyvereikben bizakodva, semmibe veszik az érzelmeket s keveset törödnek azzal, hogy ha a loyalitásnak és hűségnek hajszálgyökerei elszáradnak és elrothadnak. Be-s érik azzal, hogy a lojalitás fájáról a gyü-mölcsöket ők szedik le és eszik meg. Soha annyi kitüntetés, exezellencziásur, kamarás, nagy és kiskeresztes, soha annyi penziós és kegydíjas és több hiva-talnok nem volt, mint jelenleg. S ezek a bőséges adományok mind a szabadelvű lojalitás folyományai. Egy neme a megvesztegetésnek s Bánffy elhiteti magával és az udvarral, hogy ily módon biztosítja Magyarország feltétlen hűségét és engedelmességét akkor is, midőn elszedi és összetöri jogait. Meglehet, hogy czélt ér. Tudniillik az alkotmány megsemmisítésével és a közszolgaság behozásával. Meglehet az is, hogy a régi lojalitásból, melyre megesküdött maga is, kiveti az alkotmányt és a törvényt, hogy nem marad csak a királyhűség és az engedelmesség. Mert hiszen látjuk, hogy az országgyűlés, a főrendek épp úgy, mint az úgynevezett népképviselők nagyon fogékonyak a kitüntetések, hivatalok és penziók iránt s a lojalitást épp ugy értelmezik, mint Bánffy Dezső és tüntetnek vele minden módon. A közjogot pedig semmibe sem veszik s a polgárok jogait megszorítani iparkodnak. Ahol a nép választott tribunjai minden vétek alól, melyet egyes polgárok vagy azok sokasága és összessége ellen a hatalmasok elkövetnek, a miniszereket felmentik a helyett, hogy felelősségre vonnák, ott már sem az alkotmányos intézményekben, sem a politikusokban, sem a népben nincs elég erő és akarat megtartani a szabadságot. Mégis ki biztosítja Bánffyt avagy biztosíthatja-e a királyt, hogy az általános szolgaságban a loyalitásnak nagyobb hűsége és ereje rejlik, mint az alkotmány és a törvények tiszteletében. Ez a hízelgő loyalitás. Ez a haszonleső loyalitás. Ez a csalfa loyalitás, mely nem mond igazat sem a királynak, sem a népnek. Ez az abszolutizmus felfogása és az udvaron azek hűsége, kiknek a felhő hol felhőhöz hasonlít vagy ezet- a halhoz , nekik egészen mindegy. És a hol ez a fajta becstelen lojalitás elter jedt, nem tűri meg maga mellett a másikat, tudniillik azt, mely őszinteséggel, igaz- Sággal, önzetlenül, hazafisággal, az alkot.