Hazánk, 1898. május (5. évfolyam, 104-129. szám)

1898-05-01 / 104. szám

I 1898. ÖTÖDIK*® ÉVFOLYAM. 104. SZÁM. BUDAPEST, VASÁRNAP, MÁJUS 1. AZ ANK A MAGYAR GAZDASZÖVETSÉG KÖZLÖNYE. 8ierk«a&tösóg: Ó-utoza la. ». ELŐFIZETÉSI ÁR:E(jylyre 14 Irl.Félévre 7 írt.N«páéyre 3 írl 50 kr.E§yMn i Irl 2 uír. Ejjm Mám áxa K«.Uj«­itten 4 kr., • Ildiken 6 kr. — ftUfMdtartkM 1 kr. Kiadóhivatal: D­utoza 12. ez. Az április 30-án lejáró előfizetések megújítását kérjük. Lapunk programmja ismeretes a magyar olvasóközönség előtt. E programm htt betartá­sával küzdünk tovább a jelenlegi kormány­­rendszer ellen. Az „Aratás“ cziműi 160 oldalra ter­jedő díszmunkánkat már a következő hónapban teljesen ingyen küldjük azét összes előfizetőinknek. Így a „Tanulmányok“, mint a „Vasárnap“ calmű rendes mellékletünkre jövőben a leg na­gyobb gondot fordítunk. Az előfizetési pénzek legczélszerű­bben postautalvány útján küldendők be. Lapunk előfizetési ára évnegyedre 3 frt 50 kr, egy hóra 1 frt 20 kr. Különféle lojalitás. Irta: Báró Kras Ivár. Budapest, április 30. Esküszöm, hogy királyomhoz és az al­kotmányhoz hű leszek s a törvényeknek engedelmeskedem — ez a lojalitás. Minis­zerek, köztisztviselők és bírák ily fogadal­mat tesznek ünnepélyesen. Hangosan, I tanuk előtt, istenre hivatkozással. Megtar- I tani esküjöket kötelesek. A közönséges I polgárok fel nem esküsznek, a nélkül is a törvény rendeletéből tartoznak ugyanezt tenni s nem szabad ez ellen véteni. Maga a király is esküszik népe előtt az alkot­mányra, midőn uralkodásának teljes jog­­czimét a koronázáskor megnyeri. A lojali­tás nem egyéb: megtartása ezen eskünek s kötelességnek. Nem egyoldalú szerződés ez. Király és alkotmány egyforma hűséget követelnek együttesen. Nem lojalitás az, mely hű a királyhoz, de hűtelen a nemzethez és annak alkotmányához. Valamint az sem lojalitás, ha valaki a nemzet jogait és ér­dekeit úgy véli szolgálhatni, hogy meg­szegi a tiszteletet és ragaszkodást koronás fejedelméhez. A­ki azt megcselekedné, rögtön ráteszi kezét a büntető igazság­szolgáltatás. Hát a­ki a király nevében az alkotmányt megszegi, minő büntetés éri ezt? Nem vitatjuk, hogy melyik a na­gyobb bűnös, de állítom, hogy ki meg­szegi a hűséget a nemzethez és ennek alkotmányához, az nem lehet a királynak hű szolgája. Megtagadja vérét, megtöri hazájának szabadságát, megrontja intéz­ményeit, a törvények tiszteletét aláássa s a király és a nemzet közötti őszinte egyetértést gyanakodó féltékenységre vál­toztatja és meglazítja. Az éppen a felelős miniszerek tisztje, hogy alkotmányosan kormányozva a ko­rona és a nemzet között igaz közben­járók legyenek. Soha meg ne téveszszék a koronát, soha a nemzetet félre ne ve­zessék, az alkotmányt félre ne magyaráz­zák, sem a királyi méltóság jogainak csorbítására, annál kevésbé a nemzeti szabadság alkotmányos biztosítékainak s a polgárok milliói jogainak elkobzására. Mert minden törvény végén szentesítés­nek mondják azt a szót, hogy a­mely minister annak végrehajtásával megbiza­­tik, a királytól rendeletet fogad el, hogy azt a törvényt maga a korona is meg­tartja, másokkal is megtartatja. Nem áll tehát a korona a törvény felett, valamint minden polgár a törvényeknek alá van vetve, mely felett a végrehajtó miniszerek és az itélőbirák őrködni tartoznak becsü­letükkel és esküjök szerint. Ha igy volna Magyarországon, jó lenne. Alkotmányosságunk kezdetén igy is volt és sem Deák Ferencz, sem Andrássy Gyula nem vonakodtak a királynak tiszta igazságokat mondani, őszinte lojalitással. Hogy most másképpen van, tudja min­denki. Egy minister sem kérkedett lojalitással annyit, mint Bánffy Dezső, alkotmányunk megvetője és­ megtörője és miniszertársaival egyetemben a törvé­nyességnek Magyarországon kific­amítója. Mert nemcsak nem értik és nem érzik, mi az alkotmány s mi a törvény, de a­hol tehetik, visszaélnek vele, czifra ma­gyarázatokkal és hamis alkalmazással. A­hol pedig ez sem használ nekik, önké­nyes cselekedeteik leplezésével, ott teljes vakmerőséggel megszegik a törvényt és gyakorolják az erőszakot. Ezt teszik és a lojalitás mezébe burko­lóznak. El akarják hitetni a felséges úrral, hogy náluknál hivebb szolgái Magyaror­szágon nincsenek. Bennök bízhatik feltét­lenül és egyedül. Ők tanítják és szorítják hűségre a magyar népet. Ezzel ámítják, midőn ennek ellenkezőjét cselekszik. Mert noha a magyarok szívéből a királyhűsé­­get kiirtani nem lehet, lévén ez nemze­tünk születésétől fogva annak sajátsága és államunknak formája, mindazonáltal a kormány által elkövetett folytonos alkot­mány­sértések s törvénytelenségek kiölik a hitet és a reményt s növelik az elégület­­lenséget és elkeseredést. Ezek pedig nem előmozdítói a lojalitásnak. Hiszen a nép soha sem vagy nagy ritkán látja a királyt, de hallja és tapasz­talja, hogy minden igazságtalanság, a­melyet rajta elkövetnek, a király hivatalno­kai által s a király nevében törté­nik. Mi tudjuk, hogy mindezen visz­­szaélések, hivatalos hatalmaskodások és ártalmak a ministeriumtól erednek s a királytól eltitkoltatnak. De a naiv közön­ség s azok, a kiket a kormány keze sújt, nem a szolgabirót szidják vagy a ministert, hanem vajmi gyakran a királyt sértik. Így aztán ezen törvénytelenségek rendszere lejebbszállítja a lojalitás közér­zését a népben s okul szolgál azoknak a mozgalmaknak, melyek tagadásba veszik nemcsak a hazát és annak immár dara­bokra törött alkotmányát, hanem a trónt sem tekintik oltárnak, melynek szentsége­­ előtt sziveiket feláldozzák. De ők a hamis­­ loyalitás ministerei és lovagjai a fegyve­reikben bizakodva, semmibe veszik az ér­zelmeket s keveset törödnek azzal, hogy ha a loyalitásnak és hűségnek hajszál­gyökerei elszáradnak és elrothadnak. Be-­s érik azzal, hogy a lojalitás fájáról a gyü-­­­mölcsöket ők szedik le és eszik meg. Soha annyi kitüntetés, exezellencziás­­­ur, kamarás, nagy és kiskeresztes, soha annyi penziós és kegydíjas és több hiva-­­­talnok nem volt, mint jelenleg. S ezek a bőséges adományok mind a szabadelvű lojalitás folyományai. Egy neme a meg­vesztegetésnek s Bánffy elhiteti magával és az udvarral, hogy ily módon bizto­sítja Magyarország feltétlen hűségét és engedelmességét akkor is, midőn el­szedi és összetöri jogait. Meglehet, hogy czélt ér. Tudniillik az alkotmány meg­semmisítésével és a közszolgaság be­hozásával. Meglehet az is, hogy a régi lojalitásból, melyre megesküdött maga is, kiveti az alkotmányt és a törvényt, hogy nem marad csak a királyhűség és az en­gedelmesség. Mert hiszen látjuk, hogy az országgyűlés, a főrendek épp úgy, mint az úgynevezett népképviselők nagyon fo­gékonyak a kitüntetések, hivatalok és penziók iránt s a lojalitást épp ugy értel­mezik, mint Bánffy Dezső és tüntetnek vele minden módon. A közjogot pedig semmibe sem veszik s a polgárok jogait megszorítani iparkodnak. A­hol a nép választott tribunjai minden vétek alól, me­lyet egyes polgárok vagy azok sokasága és összessége ellen a hatalmasok elkövet­nek, a miniszereket felmentik a helyett, hogy felelősségre vonnák, ott már sem az alkotmányos intézményekben, sem a politikusokban, sem a népben nincs elég erő és akarat megtartani a szabadságot. Mégis ki biztosítja Bánffyt avagy biztosít­­hatja-e­­ a királyt, hogy az általános szolgaságban a loyalitásnak nagyobb hű­sége és ereje rejlik, mint az alkotmány és a törvények tiszteletében. Ez a hízelgő loyalitás. Ez a haszonleső loyalitás. Ez a csalfa loyalitás, mely nem mond igazat sem a királynak, sem a népnek. Ez az abszolutizmus felfogása és az udvaron azek hűsége, kiknek a felhő hol felhőhöz hasonlít vagy ezet- a halhoz , nekik egészen mindegy. És­­ a hol ez a fajta becstelen lojalitás elter­ j­­edt, nem tűri meg maga mellett a mási­­­­kat, tudniillik azt, mely őszinteséggel, igaz- Sággal, önzetlenül, hazafisággal, az alkot.

Next