Hazánk, 1898. június (5. évfolyam, 130-155. szám)

1898-06-01 / 130. szám

2 BUDAPEST, SZERDA HAZÁNK 1898. JUNIUS 1. 130. SZÁM. 4 meg, a mely egy modern patriarchaliz­­musnak képezhetné alapját. Mert nem elég a politikai s a közgaz­dasági bajokat orvosolni, a társadalomnak saját magának kell kebeléből kiirtani a felburjánzott dudvát s egy uj és egész­séges társadalmi felfogást honosítani meg, melynek alapelve a keresztény világnézet legszebb s alaptétele „szeresd felebará­todat, mint tennenmagadat“. csanádmegye közigazgatási bizottsága rosszulását fejezte ki egy földbirtokossal szemben, a­ki uzsoráskodott dohányker­­­ászeivel s egyúttal felhívta a pénzügy­­igazgatót, hogy tegyen előterjesztést do­­hányengedélye visszavonása tárgyában. Íme egy példa, hogy miként kell a tár­sadalomnak a purifikác­ió munkáját kez­deményezni. Sajnos, hogy csak egy példa, de elég arra, hogy megmutassa a helyes útját a modern patriarchalizmus miként való érvényesülésének. Bubinek Gyula, Budapest, május 31. A zászlórendelet, melynek jelentőséget kölcsönöz a honvédelmi minister desertálása az összes ministériumok szolidaritásából, folyton élénk public­istikai vita anyaga. A kormánypárti lapok magyarázatai szerint báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszer nem desertált, mert a bel­­ügyminiszer által kiadott mellékletben a IX. sor­szám alatt ott van a honvédelmi ministérium. Hát igen, a honvédelmi ministérium benne van a mellékletben, de úgy látszik, valami írás vagy sajtóhiba csúsztatta be ezt a főhatóságot. — Mert ha szerepel a mellékletben a „Honvé­delmi ministerium“, az intézkedő részben szere­pelnie kellene a honvédelmi ministernek is. Végre is a honvédelmi ministerium nem abban a rang­ban van, a minőben a mellékletben felsorolt hivatalok és hatóságok, a­melyek nem intézked­nek, hanem velük rendelkeznek. Egyáltalán nem akarják elhinni, hogy a honvédelmi miniszer hat miniszer szolidáris rendeletével kényszeríthető legyen a lobogó kitűzésére s ő egyetlenegy csendőr­­parancsnokság épületére ki ne tűzethesse a lobogót. A honvédelmi ministernek a lobogótól való de­­sertálásban különben van társa is és ez a felség személye körüli minister. Hogy véletlenül ma báró Bánfffy Dezső tapintatos kezei együtt kormá­nyoznak két ministeriumot, abból nem követ­kezik, hogy a rendeletben dekretált nemzeti ün­nepeken a bécsi régi kanc­elláriai épületen ott fog lengeni a czimeres lobogó. Igenis, a nemzeti lobogót ki kell tűzni a nemzeti ünnepeken a fel­ség személye körüli ministériumra, valamint ki kellene tűzni nagykövetségeinkre, követségeinkre, konzulátusainkra, misszióinkra,­­ ha volnának. Ilyenek nem létében ki kell tűzni a régi kan­czelláriai épületre, a­melyben a felség személye­­ körüli ministerium székel. Már maga az a tény,­­hogy a felség személye körüli ministerium ki­­hagyatott, elég ok, hogy a bürokráciai magon e jeles termékét képező rendelet visszavonat­át alaposan megkorrigáltassék. , Válságos helyzet Ausztriában és ná­lunk. Az osztrák birodalmi gyűlés holnap kezdi meg ülésezését a delegáczionális munka bevég­zése után. Valószínűleg megújulnak a Badenh­­­egiméből jól ismert jelenetek, az obstrukc­ió szele csapkod a bécsi lapokból, melyek nagy parlamenti eseményeket jósolnak a gáczi ese­mények ötletéből. Nyomban az ülés megnyitása után sürgős interpellácziót intéznek a kor­mányhoz, de az sincs kizárva, hogy vád alá helyezési indítványt is kap a Thun-kormány, így Ausztriában egyszerre két kormány ellen folyik majd a vádindítvány tárgyalása. Nem lehetetlen, hogy a gráczi vitából kifolyó események döntő lépésre indítják a Thun-kormányt, s úgy fordulhat, hogy a kormány feloszlatja a birodalmi gyűlést. A nyílt abszolutizmusnak ez a kitörése korábban vagy későbben okvetlen bekövetkezik s a gazdasági berendezkedés előmunkálatait illetőleg reánk nézve mindenesetre jobb volna, ha idejeko­rán számolhatnánk azzal, hogy a parlamen­táris Ausztriával, vagy az abszolút osztrák csá­szársággal állunk-e szemben. Az osztrák helyzet eme kifejlődése azért is jelentőséggel bír a mi viszonyainkat illetőleg, mert ha csakugyan be­következnek a várt esemény­ek­,Bánff­y azon nyilatkozata, hogy a kiegyezés tekintetében a magyar kormánynak szeptember közepéig nincs intézkedésre szüksége, többé meg nem­ állhat. Ez az oka, hogy az osztrák politikai helyzet válságosabb fordulata a képviselőház mostani szünete alatt nagy súlylyal esik latba. Június 6-án, mikor újból érdemleges tanácskozásra gyűl össz­e a képviselőház, valószínűleg kezdete lesz nálunk is a gazdaság­politikai kérdésekre vonatkozó vitáknak , de ak­kor már aligha lehet többé kiegyezésről szó. A képviselőház holnap délelőtt 10 órakor ülést tart.­Az ülésen be fogják terjeszteni a közigazgatási és pénzügyi bizottság előadói a betegápolási költségre vonatkozó javaslatot illető jelentést, a pé­nzügyminisz­ter­ pedig benyújtja a c­ukorprémium és szeszkon­­tingensre v­onatkozó javaslatát. Egy este végre, mikor összetalálkoztam vele egy társaságban, melynek, mint a többieknek is, központja volt, elbűvölő mosolylyal szólított meg­: — Mondja csak, tulajdonképpen miért is nem mutatta meg magát nálam? És mikor azt feleltem, hogy csak meghívására vártam, hozzátette : — Ha nincs okosabb dolga, jöjjön el mind­járt holnap. Legegyszerűbb volna, ha velem reg­geliznék. Délelőtt 10 órától fél ötig mindig a műteremben vagyok és egy órakor reggelizem. Másnap reggel pontosan beállítottam. Az első benyomás a lehető legkedvezőbb volt. Csinos ház földszintjén lakott, szép, vilá­gos előszobával. Csengetésemre a gazdasszony jött elő, egy ötven évesnek látszó asszony, szép simára fésült hajjal és tisztaságtól ragyogó arcz­­czal. Valószínűleg értesült már jövetelemről. Lekötelező mosolylyal s kissé gyámoltalan haj­­longásokkal fogadott s miközben lesegítette ka­bátomat, kinyitotta az ajtót és igy szólt: — A kisasszony kéreti! Tessék ! A kis szobában, a­hova beléptem, már csi­nosan terítve volt s elhaladva az asztal előtt, a nyitott ajtón át a tágas atelierbe léptem, mely­nek fala pompéji-vörös tapétával volt bevonva, szegletei pedig gypsz-figurákkal s egyéb mű­vészi czók­mókkal voltak díszítve. Maga Etelka kisasszony is igen ízlésesen volt öltözve, még elragadóbb volt, mint valaha. Megint egy kis apró szobron dolgozott, modell után. A modell egy kis leány volt, kibontott hajjal, a­mint éppen vállfűzőjét bontogatja, láthatólag készen arra, hogy a fürdőbe lépjen. Megint na­gyon bájos dolog volt, gracziózus, szeretetre­méltó, ha értéke nem ért is föl a Mater Dolo­­rosa-éval. A sujet-ben nem volt meg ugyanis az a mély lélektani motívum, mely a tehetséges fiatal művésznő első művét oly értékessé tette. Mégis, őszintén gratulálhattam új művéhez. Etelka kisasszony egy órára elbocsátotta modell­jét s mi leültünk reggelizni. Beszédünk persze a szobor körül forgott. Mint első munkájában, ebben is az életnek, az igazságnak azt a becsületes és művészi meg­nyilatkozását csodáltam és ezt meg is mondtam neki. Nem volt abban a szoborban semmi kon­­venczionális és nem volt benne eltussolva semmi. Örült nagyon, hogy így dicsértem, de mintha zavarba jött volna. — Valóban nem tudom! — mondá — előnye-e ez vagy hibája művészetemnek. Erős érzékem van a valóság iránt, de attól félek, egyáltalán semmi fantáziám nincs. A­mit látok s a­mi megfog, azt meg tudom csinálni, a mennyire persze tudom, de kitalálni s úgy meg­komponálni valamit nem vagyok képes. — Ez nem baj ! — feleltem. — Éppen ez a közvetlenség, ez a bizalmas vonzódás az igaz­sághoz, ez adja az Ön műveinek azt a sajátos bajt. És nagyon örülök, hogy mindezt új művé­ben is felfedezhettem, éppen úgy, mint a Mater Dolorosá-ban. Nem is kell talán kérdeznem ezek után, hogy azt a fájdalmas anyát is az életben látta-e ? Valóban gratulálhat magának, hogy a véletlen olyan alkalmas modellel hozta össze, a­ki erre az igazán megragadó arcz­­kifejezésre képes volt. Nagyon megbántam ezeket a szavakat, mert akaratom ellenére egy még mindig sajgó sebet szakítottam fel. Elnézett felettem a semmi­ségbe, szemei megteltek könynyei s arkai le­zárultak. — Pár évvel ezelőtt az a szerencsétlenség ért — kezdő rövid szünet után — mely azon­ban nekem nagyon hosszúnak tetszett, — hogy elvesztettem egyetlen testvéremet.. Egy évvel fiatalabb volt nálam és nagyon okos, eleven, derék fiú, akkor próbálkoztam éppen a­ szobrá­szattal. Az a kis szobor, mely eredetileg csak egy asszonyt akart a népből ábrázolni,, már körülbelül készen volt, mikor ez a csapás ért bennünket. Modellem már idős asszony volt, a­ki nálunk rendesen alamizsnát kapott. Az alak és a tartás portrart-szerűleg hit volt, de az arca — a nélkül, hogy a dologról magamnak számot tudtam volna adni — egészen más lett­­ az anyám képe, a­ki órákig velem volt életünk ama nehéz napjaiban, a­hogy én őt fivérem halálos ágyánál láttam . . . Elhallgatott és nem tudtam mit mondani neki. Nem találtam meg az átmenetet valami vidá­mabb beszédtárgyra. Éppen ezért nagyon kapóra jött, hogy a hallgatásnak e kínos perczeiben hajlongva, mosolyogva belépett a nyájas gazd­asszony és zavartan kérdezte: nem parancsol­­nak-e valamit az uraságok ? — Nem, nem ! kiáltott Etelka egészen elvál­tozott, barátságtalan hangon — hiszen majd hívják, ha kell valami! Az önálló vámterület mellett. Mint lapunknak táviratozzák, a debreczeni függetlenségi párt az ön­álló vámterület ügyében július második felében nép­­­­gyűlést tart, melyre Kossuth Ferenczet és Th­aly Kál­mánt is Debreczenbe várják. Egy beszámoló: Purgly Sándor, a­kit a Bánffy­­kormány veszprém megyei aljegyzőből nevezett ki az enyingi választókerület képviselőjének és a­ki a törvényhozásban eddig egy szót sem szólt, megindult, hogy beszámoljon kerületében politikai működéséről. Ezt a beszámolót Papkeszin meglehetősen viharos derültség közt fogadták s azt kérdezték a parlamenti szűzbeszéddel is adós képviselőtől: — Mennyi lesz jövőre a fuvar­költség? Purgly Sándor erre nem válaszolt, hanem hasonló fogadtatásra Lajos­ Komáromba utazott. Az enyingi kerület eddig, tudvalevőleg, mindig ellenzéki volt, melyet csak akkor mételyeztek meg, mikor Tisza Kálmán miniszerelnöksége alatt ott Magyar Jánost választották meg kormánypárti képviselővé.­­ Azóta elvesztette a magyar Mezőfüldnek ez a része is a politikai függetlenségét. Pártértekezlet. A függetlenségi és 48-as párt e hó 6-án délelőtt 10 órakor értekezletet tart Kossuth Ferencz elnöklése mellett. a­elles, Budapest, május 31. Perczel Dezső belü­gyminiszer — tudvalevőleg — törvényjavaslatot nyújtott be a képviselőház­hoz az országos betegápolási költségek fedezése tárgyában. Volt alkalmunk rámutatni ennek a törvényjavaslatnak nemcsak hiányaira, hanem rosszakaratú c­élzataira is, a­melyek a törvény­­hozás alkotmányos jogának kijátszásával egye­nesen a belügy­minis­ter hatáskörét akarták az önkénykedésig annyira kiterjeszteni, hogy az a betegápolási költségek czímén újabb pótadót, határozatlan időkig, minden parlamentáris hozzá­járulás kizárásával akaszthasson az ország ter­hére. Ezen törekvés ellenében már határozott tilta­kozások hangzottak fel s ma ismét két ilyenféle tiltakozás fekszik előttünk. Egyik a kormány előtt legtöbbször meghunyászkodó fővárosi tanácsé,mely alázkodó formában ugyan, de kifogásolja a bel­­ügyminiszeri törvényjavaslatot, a másik az or­szágos iparegyesületi tanácsé, mely már erősebb állásfoglalást tartalmaz szövegében. A két állásfoglalásról­ a következő tudósítás van előttünk:

Next