Hazánk, 1898. július (5. évfolyam, 156-182. szám)

1898-07-01 / 156. szám

___________BUDAPEST, PÉNTEK ____________HAZÁNK______________ ___________1898. JULIUS­ 1. 156. SZÁM, olyan politikát kövessen, a­mely kizárja a progresszív jövedelmi adókat“. Brisson ministerelnök nem fogadja el ezt a pótlást, a­melyet erre 314 szavazattal 251 ellenében elvetnek. (Tetszés.) Az ülést erre berekesztik. Az országos katasztrófa. — A jégvihar pusztításai. — Budapest, június 30. Az ország termőföldjének egy harmadnál na­gyobb rés­re, már az aratás előtt letarolva, sáros iszapban fekszik s negyednap óta még ma is tart a veszedelem, tombol a vihar egyes vidé­keken. A földbirtokos, az arató munkás szemében könynyel, szivében keserűséggel áll meg a pusz­tulás láttán s kétségbe esve veti fel tekin­tetét a menynek sötét fellegekkel borított bolto­zatára : — Uram, haragos isten, mi lesz immár ve­lünk ?! Ennek az országnak, melynek földbirtokos osztályát tönkretette az a kormányzati politika, mely évtizedeken keresztül kiszolgáltatta a föl­det, annak tulajdonosát és művelőjét a nagy­tőke zsákmányoló uralmának, nem kellett már ennél nagyobb Isten csapása. Adóssággal küz­­ködve, az elviselhetlenné vált adóval sújtva, egy reákövetkező ínséges időszak élén termésé­­ben összezúzva, reményeiben megsemmisítve, ott van most a magyar gazda a kétségbeesés örvényénél. Az a kormányzati hatalom, mely kihasználta, mely utolsó filléreit is kipréselte belőle a közadóra, nem siet most segítségére, hanem míg tízezrek, nem, százezrek ott vannak a­­egrettenetesebb nélkülözések küszöbén, Pató Pállal együtt azt mondja: — Hejh, ráérünk erre még. Hogy mi lesz ennek a következménye, az még kiszámíthatatlan. A kétségbeesés rossz ta­nácsadó, már pedig kivált a kisebb földbirtokos­osztály kétségbe van esve. Félünk, hogy ezt a katasztrófát egy újabb követi, midőn az éhes nép majd előáll és kenyeret fog követelni. Félünk, hogy embervér fogja még harmatozni azt a földet, melyet most letiport a romboló vihar ereje. A háromnapos viharról szóló újabb tudósí­tásaink a következők: Ötven millió forint kár. Hogy mennyi kárt okozott és okoz a még némely helyen most sem szünetelő vihar az ország népének, azt még lehetetlen megállapítani. A budapesti gabona­­tőzsdén, a­hol különben felszökött a búza ára, csak a 25 és 29-iki viharok pusztításairól beérkezett hiva­talos jelentések alapján, eszközöltek hozzávetőleges számításokat, melyek megdöbbentő eredményre vezet­tek. E szerint a zivatar és az óriási szélvész a dunán­túli megyéket kereste fel és ott pusztított leginkább. Magyarország ezen vidékén 7,300.000 mm. búzát, 3,400.000 mm. rozsot, 3,000.000 mm. árpát és 2,000.000 méter mázsa zabot reméltek arathatni. Ha a termés 30 százalékát semmisítette meg az erős jégverés — az esetben a kalászosokban 36 millió forint a károsodás. Tekintve, hogy az orkán a kerti veteményeket, szőlőültetvényeket és a tengerit is részben tönkretette, a dunántúli megyék, Fehér-, Zala-, Vas-, Veszprém-, Győr-, Komárom-, Sopron- és Mosonmegyék szenvedett vesztesége meghaladja a 45 millió forintot. A vihar azonban Felső-Magyar­­országon és Erdélyben is dühöngött, a­hol a kárt lehet 4 millió forintra taksálni, úgy hogy a két napi jégeső és felhőszakadás mintegy ötven millió forint kárt okozott volna. A kormány tétlensége. Óriási területek pusztulásáról, koldusbotra ju­tott emberek százainak jajkiállásairól hoz hírt a távíró s a­ki nem siet a nép segítségére, a­ki c­m­ikus egykedvűséggel vesz tudomást a le­sújtó szerencsétlenségről, az az a kormány, a­mely tegnap miniszertanácsot tartva elhatározta, hogy a segélyezés és egyéb sürgős tennivalók dol­gában az­­ intézkedést mindaddig felfüggeszti, a­míg a földművelésügyi miniszer alapos, hiteles és kimerítő tudósítást nem terjeszt elő a jég­viharok által okozott károkról. Hogy mikor lesz Darányi Ignácz abban a helyzetben, hogy ennek a határozatnak meg­feleljen, az még a jövő titka, de az már a jelen keserve, hogy egyes vidékeken a szegényebb nép kifogyva az élelmi készletekből, már ma is nyomorogva koplal. Hanem azért a miniszer urak azt mondják, hogy öle még ráérnek az intézke­déssel. Hogy száz és ezer ember kenyér és minden nélkül áll elpusztult vagyona romjainál, h­a magyar gazda, magyar földmíves, az más! A vidéken. A vihar által sújtott vidékek pusztulásáról ma a következő legújabb tudósításokat vettük: A Csepel-szigetről jelentik: Az országos vihar s a jéggel vegyes eső borzasztó rombolást vitt végbe Tököl községben. Az irtózatos vihar félméter átmérőjű fákat törött el derékban vagy tövestül tépett ki. A tojásnagyságu jégdarabok ablakokat zúztak be és más pusztításokat okoztak. A legnagyobb kárt tett a róm. kath. templomon, a mennyiben ennek tetőzetét a vihar félhosszúságban, mindkét oldalán gerendáival együtt leszakította, a homlokfalazatot bedöntötte s ezzel együtt a templom boltozata is beomlott, az orgona, a padok stb. pedig izzó-porrá törtek. A kár itt nagy, de ki­számíthatatlan az a kár, a mit a veteményekben, kertekben és a házakon okozott a vihar. Balassa Gyarmatról táviratoztak . A környéken tegnap este ismét számos helyen pusztító jégeső volt, mely óriási károkat okozott. Balassa-Gyarmaton egy házba beütött a villám s a ház, daczára a sza­kadó esőnek, egy negyedóra alatt teljesen leégett. Szatmárról távírják : június 29-én orkánszerű jég­­vilár támadt, a­mely óriási pusztításokat okozott. Sok helyen leszedte a tetőket, ablakokat tört be és fákat tépett ki. Szeged. A tegnap este Szeged fölött elvonult jeges zivatar okozta kárról ma megdöbbentő jelentések ér­keztek. A szatnymazi, domaszeki és mórahalmi kapi­tányságok szenvedtek legtöbbet. Ott teljesen tönkre ment minden. A külterület sok más helyén csak har­madában, illetőleg felében pusztult el a szépen mu­tatkozott termés. Tisza-Polgár szabolcs megyei községben borzasztó halállal múlt ki a tegnapi zivatar alatt Kövér Mihály jómódú földbirtokos. Éppen a tanyáján volt, a mikor a vihar kitört, s az istállóba menekült a lovai közé. A Villám lecsapott, az épület lángbaborult s három­négy percz alatt földig égett. A bennrekedt gazdának a rémülettől jóformán mozdulnia sem lehetett s a menekülés gondolatának talán tuár az első pillanatá­ban együtt égett a lovaival és az istállójával. Meg­­szenesedett holttestét három lovának szénné égett hullája közt ott találták meg az épület koromfekete, puszta helyén s nagy részvét mellett vitték be a vá­rosba, hogy eltemessék. Ugyancsak tiszapolgári leve­lezőnk írja, hogy a zivatar dühöngése alatt a tisza­­patkonyi torony összedőlt. A tiszáninneni helységek­ben óriási kárt tett a jég a vetésekben. Több házról teljesen levált s messzire röpült a fedél. Marczaliban e hó 28-án este fél tiz órakor rette­netes vihar dühöngött. Negyedóráig tartó jégverés volt. Galambtojás nagyságú jégdarabok estek. Ezt felhőszakadás követte. A vihar Marczali, Gomba és Horvátkút községek határában a termést megsemmi­sítette. Komárom-Szentpéterből íja tudósítónk: Teg­napelőtt este nyolc­ órakor elverte a jég a gyö­nyörű vetést. Az árpából semmi sem lesz, a búzá­nak harmada maradt csak lábon. A kapásnövények is tönkrementek. Új-Gyalla és Perbete határa is el­pusztult. Aszódról írják: Szeles eső volt tegnap éjjel tizenegy órakor. Majd félóra hosszáig galambtojás nagyságú jég esett, a­mely letarolta a vetéseket. Lőcse. Rettenetes jégvihar pusztított tegnap váro­sunkban és környékén — írja tudósítónk. Az égi­­háború körülbelül félóráig tartott, rémülten menekült mindenki tető alá. A vetések és különösen a gazdag aratással biztató földeket a jég tönkretette, roppant károkat okozott a gyümölcsösökben is. A környék­beli községek határában is meg­semmisítette a vihar a termést. Az orkán legjavában dühöngött, a­mikor Vecse községben tűz ütött ki, a­mely az egész falut elhamvasztotta. Oroszodról jelentik: Június 27-én este hét óra után délnyugatról keletnek száguldó fekete felhők tűntek föl a j­égen s csakhamar jégvihar támadt. A legkisebb jégsimanek másfél czentiméter volt az át­mérője, de akadt hat czentiméteres is. Két perczig sem tartott a jégverés, azonban kilenczedfél órakor újra jégeső szakadt a földre. Az első alkalommal kristályos, átlátszó jég esett, másodszor gömbölyű, tejfehér. A czukorgyár 900 ablakát bezúzta a jég. A határban nem lesz aratás az idén, Sátoralja-Ujhely. A múlt éjjel a Bodrogköz több községében iszonyú vihar dühöngött, usónagyságú jég hullott, mely a gazdag termést majdnem egészen el­pusztította. Mályiból írja tudósítónk : Kényes szemekkel fogok tollat a kezembe, hogy hírül adjam a tekintetes szer­kesztőségnek a minket ért rettentő nagy csapást, jú­nius hó 27-én este 7 órakor sűrű galambtojás nagy­ságú jegek verték el terményeinket, a mi azonban még megmaradt, azt 28-án este az éjfélkor iszonyatos vihar között esett 45—50 dekás jégdarabok teljesen tönkreverték s igy terméskilátási szép reményeink meghiúsultak nemcsak, de kenyérnek valónk sem lészen. Az iszonyatos vihart elbeszélni vagy leírni teljes lehetetlen, ablak, háztető alig-alig maradt éppen egy kettő, a fák s a növényzet földre teperve s ereltein a pusztulás képét látva, szomorodott szívvel kérdezget­jük : mi lesz velünk? Kis-Tokaj, Mályi, Nyék és Ládháza községek népe iszonyú ínségnek néz elébe, hisz a tavalyi esztendő is olyan volt, hogy valóságos Isten csodája már az, hogy eddig kibírtuk. Dávid János plébános, Székesfejérvárról írja levelezőnk: A hétfőn dél­után történt jégverés után máris újabb, az előbbinél még rémesebb, még borzalmasabb istenítéletről kell beszámolni. Tegnap reggel 8 órakor egész estéli sö­tétség borult a városra. Aztán egy varázsütésre bor­zalmas erővel kitört a jégvihar. Tyúktojás nagyságú jég oly sűrűn szakadt alá, hogy néhány másodperce alatt az utczákat egész fehérré változtatta. Negyed óráig tartott a jégverés. A vihar alatt a villám lobb­ide beütött, de csak egy helyen gyújtott s ott rémes pusztitást vitt véghez. A Tobak-utcza 5. szám alatt van Kovács Ferencz bőrcserző-gyára, oda csapott le a villám s fölgyujtotta az egyik műhelyt. A tűz gyorsan harapódzott tovább s csakhamar lángban állott két műhelyépület s egy istálló, melyek teljesen leégtek. A tűznél csaknem halállal végződő szerencsétlenség is történt. Ugyanis a minden támaszték nélkül égbe nyúló kémény hirtelen leomlott s maga alá temetett öt tűzoltót. Halálos sebet kapott Izsó János önkéntes tűzoltó, súlyosan megsebesült Nikolsburger Sándor osztályparancsnok, Szaller Ferencz tűzoltó. Köny­­nyebb sebesülés érte Zemáncsik Mihály és Varga László városi tűzoltókat. A tüzet déli 12 órakor el­oltották ... A város bezúzott ablakai olyan képet nyújtanak, mintha egy óriási robbanás történt volna. A keleti oldalon csaknem minden ablak bezúzódott a tojásnagyságú jégveréstől. A püspöki palotán körül­belül 100, a főgimnáziumon 150, a Felmayer-gyáron 150, a honvédlaktanyán 100 ablak zúzódott be. Be­törtek továbbá a főposta, városháza és számos ma­gánház ablakai. A vidékről is kétségbeejtő hírek érkeznek. A mely részen a hétfői jégverés megha­gyott valamit, azt a tegnap esti és a ma reggeli tel­jesen elpusztította. Újabban az egész csalai birtok, mely Kégl György tulajdona, a lovasberényi birtok, mely gróf Cziráky tulajdona, továbbá Fokozd, Pátka, Sukoró, Fülöp-major, Mária-major, Dinnyés és Velencze határait teljesen meg­semmisítette a jégverés. Mária-major pusztában 200 nyulat találtak a jég által agyonverve. Siófokon este 10 óra 16 perczkor fákat tördelő orkán keletkezett. Legnagyobb kárt a szőlőkben oko­zott, a­melyeknek egyharmadát semmivé tette. Kassán, mint onnét írják, óriási vihar volt. A vihar szerdára virradó éjjel tört ki s ludtojás nagy­ságú jéggel végződött. A vetésekben iszonyú kárt okozott. A kár 30—50 százalékra tehető. Azonkívül igen sok ablakot tört be, különösen a külvárosban, a­hol alig maradt ép ablak. Magában a dohánygyárban 300 tábla törött be. A gyümölcsöt mind leverte a fákról. Szent-Márton-hátáról írják, hogy ott tegnap este 10 órakor iszonyú jégvihar pusztított. A tyúk­tojásnál nagyobb jég a termést teljesen tönkretette, a szőlőt és a gyümölcsfákat teljesen letarolta. Kaczorlak zalamegyei községben este 8 órakor a villám fölgyujtotta Petrich József földbirtokos istállóját s egy ökröt agyonsujtott. Negyedóra alatt az épület a benne levő nagy mennyiségű takarmánynyal együtt porrá égett. Pécs. A jeges, pusztító zivatar tegnap éjjel fél 1 órakor Pécs és környéke fölött szakadt le, nagy ká­rokat okozva. Az alantabb fekvő utczákban méternyi magasságra torlódott össze a jég. A víz behatolt a pinczékbe és a házakba s a veteményekben, a­melyek szépen állottak, a diónagyságú jégdarabok tetemes kárt okoztak. Szerencsére azonban a jég csak­­ kisebb táblákra csapott le. Tahi-Szemesről, a Balaton somogyi partjáról, táviratozza tudósítónk, hogy ott óriási jégverés volt, a­mely minden vetést elpusztított. Csun komárom megyei községből írják, hogy ott 27-én tyúktojásnyi jég esett. A vetésekben kilenc­ven százalék kár esett. Németújvári tudósítónk jelenti, hogy ott 27-én tizenegyszer esett, néhányszor jég is. Egyes jégszemek 40 dekagrammosak voltak. Az élő gabona legnagyobb része a földön fekszik.

Next