Hazánk, 1898. szeptember (5. évfolyam, 208-234. szám)

1898-09-01 / 208. szám

1898. ÖTÖDIK ÉVFOLYAM 208. SäAM. BUDAPEST, CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 1. HAZANK A MAGYAR GAZDASZÖVETSÉG KÖZLÖNYE. ELŐFIZETÉSI A R: Egy évre 14 frt. félévre 7 Irt. Negyedévre 3 frt 50 kr. Egy búra l frt 20kr. KgjM **áru ára Uodapaiiten 4 kr., a vldékeo 5 kr. — Pályaudvarokon 8 kr« Kiadóhivatal: Ó-utoxa 12 ax. Olvasóinkhoz. Szeptember 1-ével uj előfizetést nyit­ván a „Hazánk11 -ra, tisztelettel kér­jük előfizetőinket, kiknek előfizetésük augusztus végével lejár, előfizetésük megújítására, hogy a lap küldésében a zavarok elkerülhetők legyenek. Ez alkalommal bátrak vagyunk fel­kérni lapunk régi, velünk szinte össze­forrott tisztelt közönségét arra, hogy ismerőseik körében a Hazánkat ter­jeszteni szíveskedjenek. A magyar nem­zeti és agrárpolitika ez orgánuma, mely mindenkor bátran szembeszállt minden hatalmi túlkapással, történt legyen ez akár politikában, akár a közgazdasági téren — ezentúl is régi utján halad. Irányunk: a megalkuvás- talan, tiszta nemzeti és agrárpolitika bizonyára nagy harczokat fog meg­vívni a legközelebbi jövőben s ebben a küzdelemben hisszük, hogy velünk együtt lesz a független Magyarország egészséges társadalma. A „HAZÁNK“ előfizetési ára : Egész évre . . 14 frt Negyedévre 3.60 flrt Fél évre .... 7 „ ESY hónapra 1.20 „ Vidéki előfizetőink legczélszerübben pos­tautalványon küldhetik be előfizetési dijaikat. Kívánatra egy hétig mutatványszámokat küldünk. Döntés után. Budapest, augusztus 31. Annyi bizonyosnak látszik a két kor­mány tegnapi azonos megnyilatkozásából, hogy a kiegyezési kérdések tárgyalására a Reichsralh össze fog hivatni. Tehát al­kotmányos formában vonulnak fel a Lajthán túl is a kérdések, a melyek im­már esztendők óta nem tudnak mozdulni sem nálunk, sem a dualisztikus monarchia másik felében. De csak ez a formai moz­zanat látszik bizonyosnak, mig a kérdés összes további vonatkozásai az alatt a mélységes titok alatt lappangnak, a mely az ischli, budapesti, majd a bécsi tárgya­lások körül támadt. Alkotmányos, parlamentáris államban gazdasági és politikai kérdéseket igy in­tézni nem szoktak. Joga van az adófizető polgárságnak mindenütt arra, hogy leg­alább tájékoztassák parlamentáris kormá­nya czélzatairól, törekvéseiről. Ezt a tájékozást joggal követeljük ma, mikor az az eshetőség, hogy Ausztriában parlamenti utón fog tárgyaltatni a kiegye­zés és kvóta, őráről-órára kevesebb való­színűséggel bir. Nem tagadjuk meg, hogy a Bánffy-kor- mány következetes ebben a taktikájában. Esztendők óta alkusznak Magyarország politikai kincsei, gazdasági javai fölött s ama meddő alkudozások során soha egy tájékoztató nyilatkozatot nem hallottunk, a mi belevágott volna a kérdések érdemébe. A mint nem tudtuk az ischli, budapesti és bécsi tárgyalások előtt, hogy van-e politikai bátorsága ennek a kormánynak megtagadni minden kvótaemelést, úgy ma is kétségbeejtő homályban van az a kérdés. Mert a három milliós parlament idejében komolyan nem vehetjük Bánffy- nak azt a kijelentését, hogy csak azért nem tehet a kvótában kötelező nyilatko­zatot, mert ez a parlament által elinté­zendő ügy. Ma ez a beszéd abszolúte értéktelen, mert mindenki tudja, hogy a szabadelvű párt zöme néhány független egyéniség kivételével Bánffynak korlátlan rendelkezésére áll. Nem a parlamenti jog hatáskörének a megóvására garanczia ez a nyilatkozat: hanem egyike azoknak a megtévesztéseknek, a melyekből esz­tendők óta táplálkozik e rendszer s annak kormánya. Ausztriából hirtelen megjött a válasz a bécsi megállapodásokra. Sző sincs arról, hogy Thun és Bánffy „megállapodása“, bármint akarják azt úgy feltüntetni, mintha az az uralkodó „döntése“ volna, paczifikálná a nemzetiségi viszály által íelzavart parlamentet, a melynek az ösz- szehivása, az alakulása az immár per- ezekre kiszabott időből egészen felemészti a szeptembert. Mi lesz azontúl ? Ezt a kérdést nem csillapítja el a két kabinet közös megállapodással megszerzett moratóriuma, mert az végre is lejár s nekünk cselekednünk kell. A magyar kor­mány terveinek a teljes ismeretéhez joga van az országnak, mert itt végre is több és magasabb dolgok forognak szóban, mint az, hogy meddig és mivel tartja ma­gát a Bánffy-kormány. Hogy állunk a képviselöház elé terjesztett javaslatok­kal, történt-e változtatás azokon, vagy pedig végig viszi a könnyelmű játé­kot a kormány s a bizottsági tár­gyalások alatt, vagy éppen azok után operálja meg azoknak Magyarországra állítólag kedvező stipuláczióit. ''A fogyasz­tási adójövedelemnek részükre való biz­Á divat múltjából. — A Hazánk tárczája. — Manapság mindenki divatosan öltözködik.1 A nagy divatáruházak a legészakibb eszkimót is csekély költséggel rövid negyedóra alatt korrekt világfivá varázsolhatják. Hasonlóképpen az asz- szonyok is ruhát, fehérneműt, czipőt, kalapot, ékszert és parfümöt vásárolhatnak, a nélkül hogy ülöhelytükből csak egy lépésre is mozdul- niolc kellene. Nem igy volt ez hajdan, a mikor az öltözkö­dés művészete a legfelsőbb ezrek kiváltsága volt. Paris akkoriban ragadta magához a hangadó szerepét, a melyet mind mai napig fentarlott. A párisi szabók az utolsó divat szerint öltöztetett bábukat küldtek a kül­földi nagy városokba, a melyekről a párisi Ízlést lesték el az idegen szabók, varrónők és divat­árusok. Jellemzi az akkori időket, hogy a múlt század folytonos háborúskodásai közepette az ellenséges táborok hallgatólagos megegyezéssel szabad járás-kelést engedtek soraikon a divatbá­bukat szállító kereskedőknek. Igaz, hogy a divat annak idején sokkal komp­likáltabb és költségesebb volt, mint ma. Az ak­kori divattudósitók olyan magasztos, virágos nyelven írtak, mely ma már teljesen felfoghatat­lan előttünk s valóságos tudomány kellett a megértésükhöz. így például olvassuk egy 1787- ki divatlapban: „D . . . kisasszony tegnap „elfojtott sóhaj“- ruhában jelent meg az opera előadásán. Toilettje „késő bánattal“, a „szűzi ártatlanság“ betét pe­dig „indiskrét panaszszal“ volt díszítve. Frizu­rája: „emésztő gyönyör,“ „biztos hódítás“ kalap- káján „bánatos szemű“ szallagok. Feltűnést kel­tett „felcseperedett koldus“ szinü gallérja.“ Ezt a nyelvezetet közönséges halandó termé­szetesen nem értette. Kétségtelen, hogy a nagy­világi hölgyeknek akkor sokkal nehezebb volt a szerepük, mint ma. A divat irányát természe­tesen az udvar szabta meg. Nem kellett egyéb, mint hogy a király, a királynő, valamelyik her- czegnő felkapjon valamit; másnap már utánozta az egész udvar s ettől vette át a gazdag városi polgárság. Később jöttek azután a „divatkirályok“ ezek a koronátlan felségek, a kik öltözetük eredetisége és raffinált Ízlésük révén környeze­tüket uralták. Angolországban a hires Brümél, Francziaországban gróf Orsay örök nevet biz­tosítottak maguknak az öltözködés, különösen pedig a nyakkendő történetében; frizurájukszin- tén átszármazott az utókorra. Bizonyos dolog, hogy a mai elite-bál is ra­gyogó, szépséges, részegítő, bóditó látvány. De mi az a régiekhez képest! Képzeljük el Watteou és Poussin modelljeit eredeti elevenségükben! Az akkori bálkirálynök valósággal szépművészeti múzeumba valók. A ki toilettjükről tetőtől-tal- pig méltóan akart beszámolni, valósággal a Ben­venuto Cellini vagy Winkelmann tudományára volt szüksége. Ragyogó dísztárgy volt már a fésű is, mit a hölgyek a hajukba tűztek. Teknősbéka héjából, csontból, érczből és ébenfából hires mesterek faragták. Legnevezetesebbek Nicolas Levesque mester XVI. századbeli fésűi. Az egyikért, a mit Erzsébet franczia herczegnőnek, II. Henrik leá­nyának készített, mindössze 21 livret kapott. Mai napság a mübarátok versengenek értük. Nem­régiben az egyikért 1200 frankot fizettek. Leg­becsesebb valamennyiök közül az, a melyik egy délfrancziaországi amatör irigyelt tulajdona; szarvból készült és egész vadászjelenet van be­levésve. Valóságos unikum. A csattok, a miket a hölgyek övükön visel­tek, többnyire elefántcsonból valók s édes sze­relmi szonettek olvashatók rajtuk. A gombok is külön fejezetet érdemelnek. Mesés értékű kol- lekcziókat gyűjtöttek belőlük. A gombok anyaga szintén igen különféle, sőt még gyémántból va­lók is akadnak. A gombfaragás valóságos művé­szet volt akkoriban. Ne feledkezzünk meg a legyezőről. Tudjuk, milyen fontos szerep jut nekik a szép asszonyok kezében. Mai napság roppant közkeletű, olcsó divatezikk. A rococo-korszak legbájosabb emlék-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék