Hazánk, 1898. október (5. évfolyam, 235-261. szám)

1898-10-01 / 235. szám

1898 ÖTÖDIK ÉVFOLYAM _________ 235. SZÁM. BUDAPEST, SZOMBAT, OKTÓBER 1. HAZÁNK A MAGYAR GAZDASZÖVETSÉG KÖZLÖNYE. Sierkasitőnég: 6-nto»» II. as. ELŐFIZETÉSI ÁR.Eír ért« 14 Irt. félém 7 Irt. Nígrenívre 3 Irt 50 tr. Egy lén­i Irt 20 Ir. II Kiadóhivatal: o­nu** 1* ». Kern uám in Uidaputta « kr., ■ iliiku ib. - Nl­uinnk«i • kr. A nihiL Budapest, szeptember 30. „Megjegyzem egyúttal, hogy ezen tör­vényjavaslat a vám- és kereskedelmi szer­ződés megújítása iránt folytatott tárgya­lások rendjén az osztrák cs. kir. pénzügy­­miniszer úrral egyetértőleg állapíttatott meg.“ Így írja ezt Lukács László m. kir. pénz­­ügyminiszer a sör, az ásványolaj és a czukoradónak a fogyasztási terület részére való biztosításáról benyújtott javaslatának indokolásában. Császári királyi kollegája a magyar ki­rályi Lukács Lászlónak, a Reichsrath elé terjesztett ugyanannak a törvényjavaslat­nak az indokolásában, az „egyetértést“ pedig így magyarázza meg: „Ez alapelv megállapítását csak oly feltétel alatt nem fogja (az osztrák kor­mány) ellenezni, ha a másik államfél­nek ekként pénzügyileg megerősödött helyzete a közös kiadásokhoz való hozzájárulásának felemelésében meg­felelő értékű kifejezést talál.“ . Nehogy a Reichsrath meg ne értse, hogy mit jelent ez a passzus, a császári királyi kollega hozzávágja még ezt a tel­jes világosságot nyújtó passzust: „A kölcsönös adó visszatérítések en­gedményezése is Magyarországnak a közös kiadásokhoz való magasabb hozzájárulása által feltételeztetik.“ Báró Bánffy Dezső miniszerelnök erre a császári királyi kollegát lec­áfolja azzal, hogy semmi megegyezés nincs a kvótára. De hát mi van akkor? Van egyezményes megállapodás a ki­egyezésre nézve, mikor az osztrák kor­mány hivatalos parlamenti aktája és a magyar kormány országgyűlési nyilatko­zatai között ilyen kiáltó ellentét van. A nihil, a semmi, a kormányok merész játéka az igenis megvan a parlamenti ak­tákban s a kormány nyilatkozataiban. És ő­felsége két önálló, egymástól füg­getlen kormányának ezekből a tényeiből megkapjuk magyarázatát annak, hogy báró Bánffy Dezső miért nem nyilatkozik a parlament előtt a kiegyezés kérdésében. Nem nyilatkozik, mert sem egyezmény nincs, sem az 1898. évi I. törvényc­ikk végrehajtására nincsenek meg az előké­születek, a­melyekre kötelezettséget vállalt. A kiegyezés és a kvóta összebo­­nyolítása az osztrák kormány által nem le­het egyoldalú taktikája az osztrák miniszer­­elnöknek. A magyar kormány hallgatólagos beleegyezése kétség kívül áll. Ha gróf Khmn tegnap ugyanazokat a javaslatokat terjesztette be változatlan szöveggel, vál­tozatlan indokolással, a­melyek április 17-én Bécsben és Budapesten előterjesz­tettek, akkor báró Bánffy Dezső jó fél­­eteztendeje megadással, békén és nyuga­lommal viseli az ódiumot, hogy bele­egyezett a kvótaemelésbe. Azt a gondos, munkás és körültekintő miniszerelnökről nem tételeznék fel, hogy az egyezményes javasla­tok előterjesztését nem ellenőrzi s nem vesz tudomást arról, hogy mi van azokban. Nem az ellenzék felelőssége alatt készít­tetnek el és nyút­tatnak be az egyezmé­nyes javaslatok, nem a mi kötelességünk azokat ellenőrizni, hanem a kormányé. És ne tessék most a meglepetésről be­szélni, ha ugyanaz az indokolás, a­mi volt áprilisban. Ha pedig másként okolja meg az osztrák kormány most javaslatát, mint áprilisban, a kormány kötelessége a kérdőrevonás. Mi csak a mi kormányunk­kal végzünk s azt ellenőrizzük, hogy mi­ként teljesíti kötelességét. Az ügy tisztába hozva nincs. Nem be­széd az, hogy a kvótaemelés nyílt kijelen­tése csak az osztrák kormány óhajának vagy politikai törekvésének szubjektív ki­fejezéseként szerepel az indokolásban. Egyezményes javaslatról van szó, hiszen ezt konstatálja a Lukács László pénzügy­­miniszertől vett idézet. Tehát egyezménynek kellene lenni arra­­ nézve is, hogy teljesen elkülönítetten tár­­gyaltatik a kiegyezés, elválasztatván az a kvótától. Thun pedig összekeveri a két kérdést. A fogyasztási adók átutalását csak akkor Egy magyar vértanú. (1848. szeptember 27.) — A Házánk eredeti tárczája. — Egyik bécsi lap gróf Lamberg Ferencz altá­­bornagynak a budapesti hajóhídon 1848. szept. 27-én [­történt meggyilkoltatását felelevenítvén, kideríti, hogy gróf Lam­berg magyar vértanú volt, miután 1848-ban Magyarországon öletett meg és tényleg magyar születésű volt. Ebből Magyaror­szágra egész sereg hátrányos következtetést vonva, ügyesen felhasználja a magyar békepárt embereinek munkáit, hogy Lamberg küldetését igazolja és hazánkat bemártsa, e gyilkosságot mondván a forradalom kezdetének s ebből kö­vetkeztetve ellenünk. A tárczát olvasva, hallgatással mellőztem volna egyszerűen, mert irányzata oly világos, hogy e felett vitázni nem lehet. Azonban egyik lapunk reflektálván e czikkre, tárczájában „A. K.“ (ifj. Ábrányi Kornél) ez ügyből kifolyólag oly állítá­sokat koc­káztat meg, melyeket az igazság érdekében szó nélkül nem hagyhatok. Mert nem szabad téves állításokat a köztudalomba bele­vinni, mert onnan azokat kiirtani nagyon bajos. Oly tekintélyes írótól pedig, mint Á. K., a kö­zönség kritika nélkül fogadja el az állításokat, föltételezvén, hogy utána járt annak, a­mit tény­ként elmond. Gróf Lamberg Ferencz pozsonyi hadi parancs­nok V. Ferdinand király által 1848. szeptember 25-én Bécsben kelt rendelettel királyi biztossá neveztetik ki s az összes magyarországi hadak főparancsnokává, azon czélból, hogy a fenyegető polgári háborúnak elejét vegye s először is min­denütt „fegyverszünést eszközöljön“, s elvárja a király „magyarországi népeitől királyi biztosá­nak annál bizodalmasabb istápolását, mivelhogy már a szükséges lépések is munkába vétettek, hogy egy minden részt kielégítő kiegyenlítése a belső viszálykodásoknak eszközöltessen és összes birodal­mam magyar és nem magyar országai között azon teljes egyetértés visszaállitassék, mely századok­tól fogva fennállott és a pragmatica sanctio által biztositatott.C Íme tehát a czél az „összbirodalom* teljes egyetértésének helyreállítása és pedig a Jella­­csics-féle értelemben. Ez ösmeretes álláspontja volt a bécsi kamarillának, t. i. Magyarországnak összesen helyi autonómiát akart megadni, a hadügy- és pénzügynek azonban teljesen Bécsbe az összbirodalom fővárosába összpontosítását. E czimen avatkozott bele Latour hadügyminiszer Magyarország belügyeibe és küldött pénzt és katonaságot Jellacsicsnak Magyarország ellen. E fondor játékot leleplezte Kossuth az országgyű­lésen s még inkább a somogyi kanászok által elfogott futárnál talált levelezés, melyet Jella­­csics­ és táborának tisztjei küldöttek Bécsbe. E levelezés szeptember 26-án jelentetett be a Háznak Nyári Pál által s Jellacsicsnak azon leveleit, melyek az ő és gr. Latour osztrák hadügymi­niszer összejátszását leplezték le, szept. 27-én délelőtt olvasta fel Pázmándy Dénes elnök. E levelek leírhatatlan hatást keltettek: a nyilt árulás oly szemérmetlenül vigyorgott elő ezekből, hogy mindenki megdöbbent felette. Az utczát épp oly rettenetes izgatottság fogta el, mint a képviselőket. E perczben terjedt el odakünn az a hír, hogy gróf Lamberg királyi biztos meg­érkezett az országgyűlés szétoszlatására és a katonai diktatúra magához ragadására. A nép rop­pant felgerjedésében keresni kezdi a grófot, Bu­dára rohan át. Lamberg kocsiban lő onnan, a h­ídon felismerik, kivonszolják a kocsiból, ő elő­rántja a királyi leiratot, azt a nép darabokra szaggatja. Kolosy György nevű ifjú kardjával Lamberg fejét megsebesíti, erre a néptömeg neki esik, meggyilkolja s a hullát lábánál fogva hurczolja végig a hídon. E tényt eddig elmondott előzményeivel együtt körülbelül mindenki ismeri. Azonban Á. K. a következő megjegyzéseket fűzi hozzája: „Talán az egész 1848-iki történelem egészen más fordulatot nyerhet, ha Lamberg azzal a küldetéssel, melybe az akkor Bécsbe levő Batthyány Lajos is beleegyezett, nem Pestre lő, hanem úgy, a­mint azt Batthyány is ajánlotta és sür­gette, a Jellacsics táborába megy. De Latour, az akkori osztrák hadügyminiszer, ugyan abban a válságos pillanatban, midőn a királyra feles­küdött hadseregek mint ellenfelek álltak egy­mással szemben s mikor még egy határozott parancs elegendő lett volna arra, hogy a lázadó horvát bán a császár nevében ne szenjen hadat a királynak, a Lamberg grófot nem a táborba küldötte, hanem Pestre.“ Ez állítások első része gr. Batthyány Lajosra oly árnyékot vet, melyet nem szabad rajta meghagynunk. Mert Batthyány sohasem egye­zett bele Lamberg kiküldetésébe, királyi biztos­ságába és az „összbirodalom“­­ helyreállításába, hogy azt végezze el, a mit ő, nádor-főherczeg egy" Jellacsicscsal. Először is Ba" Bécsben, hanem Budapesten ezen, hova a nádort Batthyáz de az jegy:

Next