Hazánk, 1898. október (5. évfolyam, 235-261. szám)

1898-10-01 / 235. szám

235. SZÁM. BUDAPEST, SZOMBAT ‘v ' ' ___________h az Ans__________________ 1898. OKTOBER 1._____________5 tudom, hogy nem lett volna-e czélszerű és jó, pél­­­­dául a Margit-hidról szóló javaslatot letárgyalni, mert­­ a mai kedvező kis vízállásra való tekintettel, az ősz­szel az építkezést megkezdhették volna. De vannak még más ilyen természetű tárgyak is, t. Ház. De hát méltóztattak abban a nézetben lenni, hogy azokkal ne foglalkozzunk, én nem erőltetem a dolgot. Mél­­tóztassanak ebben a maguk álláspontjának az ér­vényesülését látni, de ha­ ezt méltóztatnak látni, akkor ne méltóztassanak ezért a kormányt felelőssé tenni. Koránszky Nándor: Tisztelt Ház! Én a miniszerelnök úr fölszólalása folytán a mai napon csak egy körülményre kívánok reflexiót tenni és ez abban áll, hogyha áll az, a­mit a lapokban olvastunk, hogy t. i. az osztrák kormány a gazdasági kiegyezésre vonatkozó egyezményeket csak azzal fogadta el, ille­tőleg az átutalási eljáráshoz csak azon fölté­tel alatt járul, ha a magyar kvóta fölemeltetik, akkor konstatálnom kell, hogy a két kormány közt egyezményes megállapodás nem jött létre, ha pedig nem jött létre, akkor ma már meg van szegve az 1898. évi törvény­csikknek az a rendelkezése, hogy abban az esetben, ha a két kormány közt meg­egyezés nem jönne létre, a magyar kormány május havában­ vagy mindjárt nyomban április után az önálló berendezkedésen nyugvó előterjesztéseket megtenni köteles. Egyik a kettő közül. Vagy van megegyezés feltétlenül, vagy nincs. Ha van fel­tétlenül, akkor az osztrák kormány előterjesztése nem tartalmaz valóságot. Ha pedig a megegye­zés feltételhez van kötve, akkor — mint mon­dom — már ma meg van szegve az 1898. I. törvényczikk rendelkezése. Ezt akartam csak ezúttal konstatálni. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) T a legújabb provizórium. — A honvédelmi minister ropp tintám**** _ . ' " Budapest, szeptember 30. A provizórium-törvényjavaslatokban immár nagy a magyar országgyűlésnek része. A Bánffy­­kormány — mint aféle részletfizetésekre dolgozó konzorczium — ezekkel lengeti életét. Nem kell nagyon megerőltetnünk magunkat, hogy felsorol­juk azokat a provizóriumokat, melyek a legköze­lebbi múltban tűntek fel a politikai horizonton. Ezek szerint van ez idő szerint: Megismételt kiegyezési provizórium ; horvát-provizórium; kvóta-provizórium; fiumei provizórium; szesz-provizórium és czukor-prémium-provizórium és a többi. A csinos csokorhoz ma fűzte báró Fejérváry Géza a legújabb virágot. A honvédelmi miniszer úr a képviselőház mai ülésén törvényjavaslatot nyújtott be, hogy az ujonczjutalék megajánlásá­ról szóló 1889. évi VI. törvényczikk 14. és az 1890. évi V. t.-czikk 3. szakaszának hatálya egy évre még meghosszabbittassék. A véderőről szóló törvényjavaslat ugyanis úgy intézkedik, hogy az ujonczjutalék megállapítását tíz évről tíz évre kell meghatározni, és daczára annak, hogy az első tíz éves határidő a folyó 1898-ik évben lezárul, a kormány mindezideig nem ter­jesztette be az utóbbi tíz évre az ujonczok megajánlására vonatkozó törvényjavaslatot. önkénytelenül felmerül a kérdés, hogy a honvédminiszer miért nem állt elő a mai tör­vénynek újabb tíz évre való megerősítésével és miért kell neki csak ez az egyéves meghosszab­bítás ? Hiszen ez a mindenre alkalmas parla­menti többség épp úgy megszavazná neki a tíz esztendőt, mint megszavazná az egyéves provi­zóriumot. A dolog magyarázata az, hogy abban az esztendőben, mikor az orosz czár a világ­békét proklamálja, a hadügyi kormányzat föl akarja emelni a mai újonczjutalék létszámát. Évről-évre nemcsak több pénz kell neki, hanem több ifjú ember is, a­kit a katonai szolgálat el­von a hasznot hajtó, polgári foglalkozástól. Ma a kiegyezési válság ügye van napirenden, az foglalja el az egész politikai közvéleményt és így a kormány nem tartja alkalmasnak az időt az újabb követelés színtehozatalával, ezért kell neki a legújabb provizórium, mely arra fogja késztetni az ellenzéket, hogy immár számot vessen ezzel a vitészrészletekre dolgozó politi­kával. A honvédelmi minister provizorius javaslata különben a következő: 1. §. A véderőről szóló 1889. évi VI. törvényczikk 14. szakaszának első bekezdésében foglalt rendel­kezés, a­mely a közös hadsereg és haditengerészet föntartására szükséges évi újonczjutalékot a monarchia két államára nézve 103.100 főben állapította meg, s ugyanezen szakasz ötödik bekezdésében, valamint ezzel megegyezőleg a honvédségről szóló 1890 évi V. törvényczikk 3. szakaszában foglalt rendelkezés, a­mely a magyar korona országai honvédségének fen­­tartására szükséges évenkénti ujonczjutalékot 12.500 főben állapította meg, az 1889. évi VI. t.-cz. az 1893. I. t.-cz. 1. szakasza által módosított 14. sza­kaszában foglalt összes egyéb föltételeknek és korlá­tozásoknak is érvényben hagyásával az 1899. év vé­géig kiterjesztetik, illetőleg föntartatik. 2. §. A hadsereg és haditengerészet, valamint a magyar honvédség ezen ujonczjutalékának a körül­mények szerint továbbra is változatlanul hagyására vagy megváltoztatására czélzó javaslatok alkotmányos uton leendő utóbbi megegyezés végett, az 1899. év le­folyása előtt terj­esztendők a törvényhozás elé. 3. §. Ezen törvény végrehajtásával a honvédelmi minister bizatik meg, a­ki eziránt a közös hadügy­­ministerrel egyetértőleg fog intézkedni. A honvédelmi minister az indokolásban elmondja, hogy a­mennyiben a véderőről szóló 1889. évi VI. törvényczikken a közös hadsereg és haditengerészet fentartására szükséges évi 103.100 főben megállapított és az 1890. évi V. törvényczikk 35-dik szakaszában a magyar királyi honvédség fentartására szükséges 12.500 ujonczjutalék megajánlására vonatkozó tör­vényes határidő 1898. évben letelik, az ujonczjuta­­lékok mennyiségének újabb meghatározását tárgyaló javaslatok még ezen év folyamában volnának a tör­vényhozás elé terj­esztendők. Ezen fontos kérdésnek napirendre hozatala azonban a monarchia két állam­a között fenforgó közgazdasági egyezkedési kérdések mellett a jelen időpontban és a jelen viszonyok között időszerűtlennek mutatkozik. Az általánosan is ismert viszonyok között legczél­­szerűbbnek látszott azon ideiglenes intézkedés, a mely által az ujonczjutalékokra vonatkozólag a jelen állapotnak egy további évre való fentartása rendel­tessék el. A Megyei és a Reichsrathban. — A Hazánk tudósítójának távirata. — Back, szeptember 30. Az osztrák képviselőház mai ülése előtt a jobboldali pártok parlamenti bizottsága értekez­letet tartott, a­melyen arról tanácskoztak, hogy a Ház elnöke és az ellenzék közt a sürgősségi indítványok miatt felmerült konfliktus hogyan egyenlíttessék ki. Az értekezleten megjelent gróf Thun ministerelnök is. Egy órai tanácskozás után a bizottság abban állapodott meg, hogy a Ház vegye tárgyalás alá az alkotmányhű nagybirtokosoknak báró Schwegel által benyújtott sürgősségi indítványát. Kimondták azonban egyúttal, hogy ez a határozat a többi sürgősségi indítványnak ne prejudikáljon. Báró Schwegel sürgősségi indítványának első része, mely a kormánytól a kiegyezés kérdésében nyilatkozatot követel, a gróf Thun ministerelnök által adandó felvilágosítások után a többség által vettessék el, ellenben fogadtassák el annak második része, a­mely szerint a Ház azonnal kezdje meg a kiegyezési javaslatok tárgyalását. Híre van, hogy e határozatok körül a jobb­oldal parlamenti bizottságának értekezletén heves vita támadt és különösen a lengyelek kö­vetelték, hogy kerestessék valamely modus vi­vendi, a­mely biztosítaná az ellenzék nyugodt magatartását a kiegyezési javaslatok tárgyalása alatt. A csehek viszont határozottan ezzel ellen­kező álláspontot foglaltak el. Az értekezlet miatt a Ház ülését csak 12 óra után lehetett megnyitni. Mindjárt az ülés elején Bärenreither kereskedelmi minister bejelentette lemondását gróf Thun ministerelnöknek és azon­nal elhagyva karosszékét, a képviselők padjain foglalt helyet. A lemondás még nem érkezett Ő Felsége kezeihez. A teremben és a folyosókon ma is nagy volt az élénkség. Mindenki izgatottan várta az eseményeket. Sokan üdvözölték a szoczialista pap-képviselőt, Sto­­jalovszky pátert, a­kiről az a hír volt elterjedve, hogy Magyarországon a csendőrök elfogták, de mialatt a szolgabíróhoz vitték, leugrott a robogó vonatról és kitörte a lábát. A szoczialisták és Schönererék külö­nösen örültek neki és zajosan üdvözölték. Dr. Fuchs elnök megnyitja az ülést és bemutatja az időközben érkezett iratokat. Majd egy csomó újabb sürgősségi indítvány kerül felolvasásra, a­me­lyek közt Schönerer és társaié követeli a nyelvrende­­letek haladéktalan megszüntetését és a német nyelv­nek mint államnyelvnek törvénybe iktatását. Schönerer kérdi az elnököt: igaz-e, hogy több olyan cseh képviselőt ismer, a­kik hajlandók a bé­­külésre és más rendet óhajtanak, mert azt olvasta egy újságban, hogy ő (dr. Fuchs) valahol így nyilat­kozott volna. Ez a nyilatkozat pedig sértés a cse­­hekre. Elnök : Azt feleli, hogy nem emlékszik, tett-e ilyen nyilatkozatot vagy nem, de ha megtette, mint magán­ember tette és ezért nem tartozik Schönerernek fele­lősséggel. Heger panaszkodik, hogy a Ház fogadó­termében a közönséggel gorombán bánnak. Stojalovszky a galicziai kivételes állapotra vonat­kozó kormányrendeletnek a Ház elé való terjeszté­sét kívánja az elnöktől, a­ki azt már régen meg­kapta. Elnök : Kijelenti, hogy ez ráfogás, mert csak szep­tember 25-én jutott kezeihez a rendelet, a­melynek napirendre tűzéséről annak idején gondoskodni fog. Következik a napirend első tárgya: a kvótaküldött­ség megválasztása. Schönerer: Névszerinti szavazást kér a fölött, hogy a választás a névsor felolvásával történjék. A többség elveti az indítványt. (Lárma a Schönerer­­párton.) Felkiáltások: Ezt akartuk, hadd lássa mindenki, hol van a német ellenzék ! Ez elég nekünk! Wolf: Már megint micsoda gyatra választás ez? (Kiáltások a keresztény-szocziálisok padjaiból: Csend !) Bielohlawek: Mi nem vagyunk megvásárolt embe­rek ! (A zaj lassan megszűnik.) Gróf Thun nyilatkozata: Ezután a kiegyezési javaslatok első olvasására ke­­rül a sor. Gróf Thun ministerelnök: Miután a formaságokon átesett a Ház, üdvözli a képviselőket és annak jó remé­nyének ad kifejezést, hogy a most kezdődő ülésszak a produktív munka ülésszaka lesz. A fontos kérdé­seknek egész sorozata várja a tárgyalást, olyan kér­­déseké, a­melyek az összes nép érdekeit érintik. Ezeknek megvédése parancsolja a komoly parlamenti munkálkodás sürgős megkezdését. (Nagy lárma a Schönerer-párton. Felkiáltások : Függessze fel a nyelv­­rendeleteket!) Elnök : Csendre inti Schöneren. Schönerer: A közbeszólások úgy sem jönnek be a jegyzőkönyvbe, nehogy a nép megtudja az igazságot. Lueger : Csend ! Wolf: Maga hallgasson, most nincs ám a város­házán ! Gróf Thun: Gondolkoznunk kell arról, hogy a gazdasági és vámszövetség Magyarországgal fentar­­tassék. Ennélfogva mindent, a­mi bennünket szét­választ, kerülni és mindent, a­mi összehoz, keresni kell. Mindkét rész jóléte és ereje az egyetértésben rejlik, a szétválás mindkét rész gazdasági hanyat­lását és károsodását vonja maga után. Ha esetleg nem sikerülne a­­gazdasági közösséget fentartani, akkor iparunk nagy válság elé kerülne. Az­­iparosok ezrei meg volnának fosztva munkájuktól, nyomorba lennének taszítva és kénytelenek volnának hazájuk­tól távol megkeresni kenyerüket. (Zaj a Schöne­rer-párton, pisszegés jobbfelől. Felkiáltások: Csend ! Fogjátok be a szátokat!) Iparunk régi piacra el­veszne és csak nehezen lehetne új piaczokat találni. Mindez arra utal tehát bennünket, hogy kezd­jük meg a komoly parlamenti munkát és ne temes­sük el a kiegyezést. (Lárma a Schönerer párton.) Kolf: Ön tehát csak a magyarokon akar segíteni és azon van, hogy jogainkat elprédálja. Gróf Thun: A többség mindig a parlamenti munka mellett volt és csak örülhetünk, hogy végre a kisebb­ség soraiban is találkozunk az erre való hajlandóság­gal. (Viharos ellentmondások balfelől.) Schönerer: Halljátok ezt? A kinek annyi van a rovásán, mint önnek, és a ki a rendőrséget erre a házra zúdította, annak jobb volna hallgatni. Wolf: A miniszerelnöknek ezen bizonyítványa szé­­pen szól mellettek ! (Viharos lárma a baloldalon* Fölkiáltások: Csönd I) Elnök: Csöndet kérek. Ne zavarják az ülést! Schönerer: Ön ne lármázzon ! Maga is az Abraha­­movitz-féle elnökséghez tartozott. Önnek nagyon csön-

Next