Hazánk, 1899. június (6. évfolyam, 130-155. szám)

1899-06-01 / 130. szám

1899. HATODIK ÉVFOLYAM. 130. SZÁM. BUDAPEST, CSÜTÖRTÖK, JUNIUS 1 HAZANK Szerkesztőség : Ó-uscrs 12. sz. ELŐFIZETÉSI AR: Egy évre 14 írt. Félévre 7 írt. Negyedévre 3 írt 50 kr. Egy hóra I frt 20 kr. Egyes szám ára 4 kr. — Vidéken 5 kr. Pályaudvarokon 6 kr. Sladéhiv«tal : Ó-utosa Ifi. a&. k kivezető ni. Budapest, május 31. Az osztrák válság zavaros hullámai rom­boló hatást nem tehetnek ebben az or­szágban. Semmi ok arra, hogy akár a Széli-kormánytól féljünk, akár azt féltsük. Ennek a kormánynak gyökere van, mé­lyebb, mint aminökkel eddig a kormányok emfazissal, kevesebb igazsággal dicseked­tek. Ha a kormány bukik a kiegyezés kér­désében, a parlamentarizmus immár meg­erősödő fája dől utána s nálunk a bo­nyodalom még veszedelmesebb lesz, mint Ausztriában. Mert nálunk kormányt, parlamentet kell keresni ahhoz, hogy a pártközi kompro­misszumban megállapított kiegyezési tétel­ből akármi elvétessék, akár ahhoz valami hozzátétessék. Kormány talán még kapható volna, hiszen akadhat elvetemült ember még mindig, aki a monarchia nagy­hatalmi állásának sokat betakaró köpönye­gébe fogózva, mentőszolgálatot végezzen Thunék számára. De ehhez nem elég maga egy kormány, annak parlamentre kell tá­maszkodnia, vagy pedig eltörülni a parla­mentarizmust, hiányozván nálunk a lT-ik paragrafus-féle, alkotmányt pótló abszolút klauzula. Tehát parlamentet kell csinálni. És tud- ják-e azt, hogy a Bánffy örökségéből át­vett kiegyezési kérdés az ö ex-lexeivel, kétszeres provizóriummal, a mai fennaka­dással, mellesleg az általános gazdasági pangással, amit épen a rendezés hosszas függése szült: minő parlamentet csinál Ma­gyarországon ? Az önálló vámterület, a teljesen függet­len magyar bank lesz a választási jelszó, olyan hatással, aminövel még ezt a pro- grammot nem sikerült belevinni a válasz­tási küzdelembe. Akarja ezt Ausztria? Ha igen, ám tes­sék a Thun-féle bankkövetelést, a tarto- mánygyülések s az osztrák sajtó lármáját to­vább táplálni. Ez az igaztalan, legridegebb zsákmányolási érdekkel sugalmazott hajsza Magyarország ellen nekünk az egységes közvéleményt teremti a teljes gazdasági önállóság mellett. A két kormány napok óta tartó viasko- dásából immár le kell vonni a konzek- vencziát —- Ausztriának. Meg kell arról győződni, hogy hiábavaló a leselkedés arra, hogy a Széli-kormányt ki lehessen erős pozicziójából verni. Megbuktatni épen nem lehet. Nem arra való ez az ország, hogy felgyujtassék békéje, meg- semmisittessék a korona és minden szá­mottevő faktor egységes akaratával létre­jött helyzet, amely Ausztriának a gazda­sági kérdésben minden megadhatót bizto- sitott. Igaz, hogy megvédtük e program­mal alkotmányosságunkat, megőriztük tör­vénynyel biztosított önrendelkezési jogaink érvényesítését, arra az esetre, ha tovább tart az osztrák parlament nélküli állapot, s nagyobbra nö a lajthán-tuli kapzsiság, mint ameddig stipuláltuk s mint ameny- nyit elviselhetünk. Szó sem lehet tehát arról, hogy a ko­rona és a kormány között nyugodt meg­fontolással létrejött, a parlamenti pártok által megpecsételt kiegyezési programmon Thunék léket üssenek. Mert a termé­szetnek egészen felforditott rendjét mutat­ná az a szörnyű, sivár kép, mikor a fel­ség bizalmát biró magyar tanácsosok meg­hátrálni volnának kénytelenek olyan kor­mány előtt, amely az osztrák császárnak semmi segítséget nem tud adni arra, hogy a másik államfélben helyre álljon a par­lamenti és alkotmányos rend. A Thun-kormány bukása semmivel setn rontja Ausztriában a helyzetet. Maradása pedig állandósítja a két államfél között való viszályt, amely napről-napra élesebb lesz. A válságban csak egy szerencse van s ez az, hogy egyetlen egy pontra van rögzítve a két kormány között az antago- nizmus. Ez a bankkérdés. Ebben sem formai, sem anyagi igazság nem áll a Thun-kormány mellett, úgy hogy nyilván­való ennek a taktikai kérdésnek a keresve keresett előretolása. Ezt a nagy tüntetéssel felvezetett ostromágyut, ha Thun le nem szereli, le fogja szerelni más. Az osztrák válságok tarka-barka történetében mint hasz­nos rekvizitumok annyiszor szerepeltek a politikailag színtelen kormányok. Ám adja át helyét a Thun-kormány, ez semmiféle politikai zavart nem idéz elő Ausztriában, de legalább rendezhetövé válik a két államfél gazdasági viszonya. Csak az a kivezető ut a válságból, ha az osztrák álláspont változik, mert a magyar állás­pont fix és erős támasztékkal bir. Nálunk Üdvözülés. — A Hazánk eredeti tárczája.— Egy átmulatott éjszaka után ott ült az irodá­ban, aktacsomók közé temetkezve. Nem aludt az éjjel, fáradt volt és mégis dolgozni akart. A mi­kor az átmulatott éjszaka után hazament, a szo­baleány épen akkor kefélte ki az ünneplő ruhá­ját és oda tette az ágya elé egy székre. Le nem feküdt, hanem átöltözni átöltözködött. Akkor az­után felhajtott egymásután vagy hat pohárka konyakot, majd berendelte 'reggelijét, megitta a ha­bos kárét és kikönyökölt az ablakon. Mikor uyolezra járt az idő, vette a kalapját, botját s mint aki a leglelkiismeretesebb beamternek ké­szülő, jónevelésü ifjú, aki estétől reggelig alszik, hogy pihent elmével, kinyugodott testtel fogjon másnap a munkához, ahoz a megszokott robot­munkához, úgy sietett az irodába. A princzipálisa jelentős pillantással fogadta. — De korán felkelt! Hiszen ma ünnep van. Vagy talán le sem feküdtünk, mi ? ! Máskor is traktálta már a fiatal ügyvéd ily kérdésekkel. Hát nem is felelt, csak a fejével in­tett, de olyan formán, a mi válasz is volt a kér­désre, meg tagadás is. S azután belétemetkezett asztala előtt az ak­tacsomókba. A princzipálisa meg ráhagyta. És ment nyugodtan a reggeli sétájára, melyről rend­szerint a kaszinóba s onnan a sörházba tért be, így ünnepnap s csak déli harangszó után jött haza. Tudta, hogy helyette elvégez ő mindent, a mi igy ünnepen előadja magát. Egyszerre harangszó kondult a közeli templom tornyában. Mély, erős hangon hirdette a napsu­garas, a nyárelő melegétől terhes levegőben, hogy ünnep van. Nagy ünnep, az Urnák a napja. A harangszóra félbehagyta egy perezre a munkát. Eldobta szivarját s olyan mozdulatot tett, mintha fel akarna kelni, hogy odamenjen az ablakhoz s kitárja azt és beengedje az ünnepi harangszót, a napsugaras, nyári meleget s a magasztos, felemelő hangulatot. De nem tette. Ott maradt ülve az asztala előtt és dolgozott tovább. — Hát maga most is dolgozik ? No ugyan szép keresztény, mondhatom! E szavakkal nyitotta rá az ajtót a princzipá- lisnéja. Karcsú, magas, szép fiatal asszony, ki­nek mosolyában azonban nem a szép asszony, de a jóakaró ismerős, a tiszteletet parancsoló nö nevetett feléje. Felállt és pár mentegető szót szólt. — No jöjjön. Nézze, már indul a körmenet a templomból. Ide jönnek először is a mi házunk elé. Ugy-e szép sátort csináltattam ? Az oltárt magam díszítettem fel. Látta-e ? Felelte, hogy látta, hogy nagyon szép. Pedig alig nézett valamerre is az utczán, mikor bejött. Az asszony pedig felnyitotta e közben a nagy, szárnyas ablakot s mig zugra hatolt be az ün­nepi harangszó a szobába, hátravetette a fejét és igy szólt: — Hát nem nézi? Mennyi sok szép lány és — asszony van itt . . . Majd, mintha azt hinné, hogy a zugó harang­szó miatt nem érti amaz szavát, a kezével in­tett neki, most már parancsolólag. — Jöjjön hát. Akarom ! Legalább innen nézze a szertartást, ha már ideben rostokol, ahelyett, hogy ünnepelne. Az ifjú odamegy és megáll az asszony mel­lett, aki kikönyököl az ablakon. A térség odakünn tele van emberekkel. Ünneplő ruhában mindenki s zeng ajkukról az Űrnapját dicsőítő ének. Egyszerű polgárember mellett áll az ur; selyemruhás gazdag asszonyok a visel­tesnek is beillő ünneplőbe öltözött szegény né­nikék mellett szoronganak. Finom urinők egymás mellé kerültek a paraszt leányokkal s a kisasz- szonyok mellett ott zengi az éneket, ott imád­kozik a cseléd. Az égen egyetlen felhő sem jár s a nap tel­jes ragyogással von dicssugárt a lombokkal dí­szített sátor fölé, melyben az öreg pap ily nagy ünnephez méltóan püspöksüvegben mondja az oltár előtt, az ünnepi, az Urat dicsőítő imát. A tömeg közül sokan jutnak az ablak alá is. Felköszöntgetnek az ismerősök a szép ügyvéd- néhez, aki imára kulcsolt kezekkel hallgatja az ájtatosságot, de azért mindenfelé integet isme­rőseinek. Közben odaszól az ifjúnak: — Mért köszönt oly hidegen a Sárdy lányok­nak ? . . . Hát a kis Emmát meg se látja ? . . . Nézze, milyen hosszasan néz ide a Szabó Juci! . . . Ott meg a fiatal özvegy Horváthné . . . nézze csak! De ö nem nézi. Egyszerre, a nélkül, hogy kereste volna, hogy kutató pillantása végig járt velna a tömegen, a sátor díszéül szolgáló lombok árnyékában megpillantott valakit. Ott állt és Lapuk mai számához fél iv melléklet van csatolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék