Hazánk, 1899. augusztus (6. évfolyam, 182-208. szám)
1899-08-23 / 201. szám
MM Dreyfus bírái előtt A mai tárgyalás Kenner, aug. 22. A mai tárgyalásnak az érdekessége Labori megjelenése ▼olt. Melegen, valóságos ovácziókkal fogadták. Mercier tábornok hozzá sietett s szívesen kezet szorított vele. Dreyfuson szemmel látható volt az öröm, amikor meglátta a védőjét, Jonaust ezredes lelkes fogadása pedig egyenesen meglepő volt. A bíróság nevében megnyitó szavaiban legmélyebb megbotránkozását fejezte ki az „utálatos merénylet miatt.“ — Örülünk — mondta az elnök — hogy ennek a tettnek nem voltak szomorúbb következményei, s hogy ön ismét elfoglalhatja a helyét a védői széken. Labori meghatottan válaszolt. Lendületes beszédét azzal végezte, hogy meg van arról győződve, hogy — hála a vita terjedelmességének — az igazság ki fog derülni. Hiszi, hogy azon a napon, melyen a bíróság ítéletét meghozza, minden tiltakozás és ellenvetés megszűnik. Ezután megkezdődött a tanúkihallgatás. (Grenier) Grenier volt rendőrprefektus Esterházyról szól. Várjon Esterházy azt mondta-e neki Dreyfusról, hogy ártatlan, nem állítja határozottan, de azt hiszi, hogy Esterházy örökös penzrave-ban volt s több örökséget elvert. (Rollin őrnagy.) Rollin őrnagyot az elnök diskreczionális hatalmánál fogva idézte be. Lajoux ügynökről kedvezőtlenül nyilatkozik. Labori kívánságára felolvassák ennek az ügynöknek egy levelét, amelyben támogatást kér a minisztériumtól. A levél szerint Cuers ügynök kijelentette, hogy a berlini vezérkarban szó sem volt Dreyfusról. Labori azt kérdezte Rollintól, hogy mi a magyarázata, hogy egy ember, akit csalónak tartanak, mégis havi 100 frt nyugdíjat kap. Rollin : A régi érdemeit jutalmazzák ezzel. (Labori és Mercier) Labori erre azt kérdezi, elvállalja-e Rollin a felelősséget egy 1897. november 31-én kelt jelentésért, amelyet egy idegen katonai attasénak tulajdonítanak. Carriére kormánybiztos tiltakozik ez ellen a kérdés ellen, kiemelvén, hogy az az ügy a nyilvánosság kizárásával tárgyalandó, amire Labori azt válaszolja, hogy ő nem említett neveket. Rollin azt mondja, hogy ő a kérdéses okmány fordításától távol áll. Labori kérdi, hogy mily módon jutott ez Mercier birtokába. Mercier először azt mondja, hogy erre a kérdésre nem kell felelnie. Labori további kérdésére azonban Mercier kijelenti, hogy a fordításért elvállalja a felelősséget. Labori: Hisz ön már nem volt hadügyminiszter, mikor ön ezt az okmányt felmutatta. • Mily jogon volt ön tehát ez okmány birtokában, mely államtitok volt? Mercier nem felel. Labori: És mily jogon volt Mercier a titkos iratcsomó birtokokon ? Mercier zavartan hallgat. Labori: Követelem a hivatalos felelősség megállapítását és konstatálom, hogy ezt megtagadják tőlem. Fentartom magamnak, hogy minden alkalmas intézkedést megtegyek. Labori azután bejelenti, hogy több kérdést fog intézni Mercierhez, melyekre, amint feltételezi, Mercier nagy részt nem fog válaszolni. (Mozgás.) Labori ezután felolvassa Guence ügynöknek a semmitőszék előtt tett vallomását, melyben ez kijelenti, hogy Dreyfus ellen semmit sem lehet felhozni. (Ferret.) Ferret, volt hadügyminiszteri titkár elmondja, hogy mikor egyszer váratlanul a negyedik osztályba jött, ott találta Dreyfust, aki egy polgárember társaságában egy okmányt tanulmányozott. Tanú azt hiszi, hogy az okmány a fedező csapatok szállítására vonatkozott. Sajnálja, hogy ezt a tényt nem közölte 1894-ben, de nem akarta főnökeit gyanúsítani. Labori és Demange néhány megjegyzése után Dreyfus tiltakozik a tanú által felhozott tények ellen ; ezek, úgymond, ellenséges inszinuácziók, melyeket egy volt hadügyminiszter rántott elő. (Hosszantartó mozgás.) Dreyfus kijelenti, hogy a napnak abban a szakában, amelyről Ferrer szólt, sohasem volt az irodában. Az elnök több kérdést intéz a vádlotthoz, amelyek mind Dreyfus munkaidejére és azokra a nehézségekre vonatkoznak, amelyekkel valakinek az irodába való bevezetése járt. Gonse tábornok felolvassa két mérnöknek a leveleit, akik megerősítik, hogy akadálytalanul jutottak be az irodába. Egy barátjuk vezette be őket. Dreyfus: A rendelet megvolt. A felolvasott levelek csak azt bizonyítják, hogy bizonyos emberek nem törődtek vele. Demange: Ez azt is bizonyítja, hogy mivel könnyű volt bejutni a minisztériumba, nem tisztek is könnyen szerezhettek híreket. (Mozgás). (Bertin őrnagy ) Következik Bertin-Moureaut alezredes, aki alatt Dreyfus szolgált. Bertin Dreyfus magatartását a szolgálatban éles bírálat alá veszi és azt mondja, hogy Dreyfus már az 1894-iki hadbírósági tárgyalás alatt hazafiatlanul beszélt. „Akkor győződtem meg Dreyfus bűnösségéről, — folytatja — amikor zavarát láttam Bertillon vallomása alatt.” A tanú azután elmondja annak a látogatásnak történetét, amelyet Dreyfus elítéltetése napján a köztársaság elnökénél tett. Áttér Scheurer-Kestner szerepére, akinek lojalitását nem tagadja ugyan, de hangsúlyozza, hogy Scheurer- Kestner annyira avatatlan volt a Dreyfus-ügyben, hogy ő hozzá fordult információk végett. Egyik hadbíró: Felnyithatta Dreyfus az iroda szekrényeit és fiókjait ? Dreyfus (a nélkül, hogy a tanú válaszát bevárná): Igen is, fel! (Scheurer-Kestner levele.) A jegyző erre felolvassa Scheurer-Kestner-nek egy levelét, amelyben az mentegetőzik, hogy nem jöhet személyesen és elmondja, hogyan győződött meg Dreyfus ártatlanságáról. Esterházy kézírása eloszlatta utolsó kétségét is. Azután leírja, milyen lépéseket tettek Dreyfus érdekében és utal Esterházy-nak arra a vallomására, hogy ő a bordereau szerzője. Végül azt kívánja Scheurer-Kestner, hogy mihamarább üssön az igazság órája, a hadsereg, az igazság és a haza érdekében. Demange kérdésére kijelenti Bertin, hogy Scheurer-Kestner érvei nem győzték meg. Mindazáltal közölte őket Billot akkori hadügyminiszterrel, aki ezt válaszolta neki : — Mondja meg Scheurer-Kestnernek, hogy ne tegyen semmit, úgy fordulok hozzá, mint régi barátomhoz. A tanú ezt azonnal megtáviratozta Scheurer- Kestnernek, akit utoljára októberben látott. Demange arra emlékezteti a tanút, hogy egyszer ezt mondta Scheurer-Kestnernek : — Öten vagyunk, akik ezt a borzasztó titkot ismerjük. Egyikünknek el kellett árulnia a titkot, hogy valamit megtudhasson-Demange azt kérdezte a tanútól, hogy ez alatt a borzasztó titok alatt nem az elítélt ártatlanságát értette-e. — Oh nem! Nem ! — kiált föl Bertin. Majd energikus hangon hozzáteszi, hogy sohasem titkolta Scheurer-Kestner előtt, hogy nagy dolgot művel, ha közbenjárásával kitudódik egy franczia tiszt ártatlansága. Ő maga azonban meg volt győződve Dreyfus bűnösségéről. (Keresztkérdések.) Dinange azt kérdezi a tanútól, mondotta-e valamikor a következő szavakat: „ A vezérkarnak nyakába varrták ezt a zsidót, most meg kell szabadulni tőle.* Bertin kereken tagadja eztDreyfust a minisztériumban mindig bajtársnak tekintették. Dreyfus ismerte Bertinnek minden titkát. Labori azt kérdezi a tanútól, emlékszik-e arra, hogy mit mondott neki körülbelül két héttel Dreyfus lefokozása után egy közös barátjuk ebédjén, amelyen Labori is jelen volt. Ön egyike volt az elsőknek — mondja Labori — akik azt a hitet keltették bennem, hogy Dreyfus ártatlan. Bertin azt mondja, hogy ez lehetetlen. Labori azután azt kérdezi a tanútól, emlékszik-e arra, hogy azon az ebéden meglehetős élénken beszélgetett a Dreyfus-ügyről. Bertin azt válaszolja, hogy úgy kellett viselkednie, mint azt a bizalmas kör kívánta, amelyben mozgott. Labori: Nem mondta nekem, mikor arról beszélgettünk, hogy Demange meg van győződve kliensének ártatlanságáról, a következőket: „Demange? Ne beszéljen róla, az a német nagykövetség ügyvédje.” Bertin kijelenti, hogy nem emlékszik erre az esetre és hogy mindent elmond, amit tud. (A védő reputációja.) Labori: Mikor azt kérdeztem öntől, miért beszélt így, ön azt válaszolta, hogy Demange más kémeket is védelmezett. Bertin beismeri, hogy ezt mondta. Labori azt mondja, hogy akkoriban azt a kérdést vetette föl magában, milyen biztosítékot nyújthat olyan emberek ítélete, akik még nevetséges meséknek is olyan könnyen adnak hitelt. Becsületszavára mondja, hogy Dreyfus ártatlanságáról való meggyőződése azon a napon kezdődött, amelyen Bertin ezeket a szavakat mondotta. Bertin kijelenti, hogy szavaival azt akarta mondani, hogy Demange rosszul védelmezte Dreyfust, mikor a rendszeres tagadás metódusát követte. Az elnök véget akar vetni az inczidensnek, de Demange szólásra jelentkezik. Azt mondja, hogy tulajdonképen Dreyfusnak kellene tiltakoznia a folytonos letagadás iben. Bertin úgy találja, hogy ő rosszul védelmezte Dreyfust. De hiszen Bertin nem hallhatta az ő védelmét, mert a tárgyalás akkor zárt ajtók mögött folyt. Dreyfus-nak néhány megjegyzésével véget ér az inczidens és a tárgyalást rövid időrefelfüggesztették. 201 SZÁM. BUDAPEST, SZERDA. HAZÁNK 1899. AUGUSZTUS 23. 3 Szünet után. (Egy rejtélyes hölgy). A szünet után Gendron őrnagyot, a hadiiskola tanárát hallgatják ki. Gendron elmondja, hogy egyetlenegyszer elment madame Delly-hez a rue Bizet 1. sz. házába egy csésze theára. Ez a hölgy szeretője volt egyik barátjának, egy gazdag iparosnak, aki magyar nőnek mutatta be. A hölgy több nyelven beszélt és úgy látszik, asszonynál szokatlan általános műveltséggel birt. Mikor Gendron később külföldön találkozottt vele, csak néhány udvarias szót váltott vele. Gendron gyanúsnak találta ennek a hölgynek az egzisztencziáját s ezt meg is mondta egy barátjának, aki azt mondta neki, hogy nagyon jó összeköttetései vannak, amelyek között egy Dreyfus nevű katonatiszt is van. A tanú azután nagyon meghatottan beszél Sandher-vel, akit nagy hazafinak mond. Fájdalommal látja — mondja Gendron — hogyan pusztítják el mindazt, amit Sandher a haza védelmére alkotott. Nagy szerencsétlenség, hogy ez az ember már nem él. (Kisebb tanuk). A következő tanú, Boullenger őrnagy, azt mondja, hogy Dreyfus után jött a negyedk ügyosztályba és konstatálta, hogy Dreyfus teljesen ismerte a szolgálat egyes részleteit és különösen a hadsereg összpontosítását tanulmányozta. Dreyfus a tanúhoz munkájára vonatkozólag olyan kérdéseket intézett, amelyekre nem tudott mindig válaszolni. Dreyfus kijelenti, hogy sohasem igyekezett más dolgokat megtudni, mint amit oda beosztott tisztnek joga volt megtudni. Jeannel alezredes azt vallja, hogy 1894-ben Dreyfusnak kölcsönözte a lökönyvet. A vádlott más felvilágosításokat is kért tőle. Demange kérdésére azt válaszolja a tanú, hogy azt hiszi, júliusban adta oda Dreyfusnak a lökönyvet. Demange megjegyzi, hogy ez a körülmény alkalmas volt arra, hogy 1894-ben mikor a bordereau dátumát áprilisra tették, Dreyfus ártatlanságának bizonyítékául szolgáljon. Sajnálja, hogy a tanút nem hallgatták ki az első perben. Dreyfus azt mondja, hogy hiába kérte Jeannel kihallgatását, és hozzáteszi, hogy az alezredes félreértette őt, mert ő a német tüzérség főkönyvét kérte. Jeannel azt mondja, hogy erre nem emlékszik. Labori csodálkozik rajta, hogy 1894-ben nem hallgatták ki ezt a tanút, aki ma, mikor a vád javára a bordereau keletkezésének idejét augusztusra teszik, rendkívül terhelő tanú lesz. Maistre gyalogsági őrnagy megerősíti Boullengernek Dreyfus ismereteire vonatkozó vallomását