Hazánk, 1899. augusztus (6. évfolyam, 182-208. szám)

1899-08-23 / 201. szám

MM Dreyfus bírái előtt A mai tárgyalás Kenne­r, aug. 22. A mai tárgyalásnak az érdekessége Labori megjelenése ▼olt. Melegen, valóságos ovácziókkal fogadták. Mercier tábornok hozzá sietett s szívesen kezet szorított vele. Dreyfuson szemmel látható volt az öröm, amikor meglátta a védőjét, Jonaust ezredes lelkes fogadása pedig egye­nesen meglepő volt. A bíróság nevében megnyitó szavai­ban legmélyebb megbotránkozását fejezte ki az „utálatos merénylet miatt.“ — Örülünk — mondta az elnök — hogy ennek a tett­nek nem voltak szomorúbb következményei, s hogy ön ismét elfoglalhatja a helyét a védői széken. Labori meghatottan válaszolt. Lendületes beszédét azzal végezte, hogy meg van arról győződve, hogy — hála a vita terjedelmességének — az igazság ki fog de­rülni. Hiszi, hogy azon a napon, melyen a bíróság ítéletét meghozza, minden tiltakozás és ellenvetés megszűnik. Ezután megkezdődött a tanúkihallgatás. (Grenier) Grenier volt rendőrprefektus Esterházyról szól. Várjon Esterházy azt mondta-e neki Dreyfusról, hogy ártatlan, nem állítja határozottan, de azt hiszi, hogy Esterházy örökös penzrave-ban volt s több örökséget elvert. (Rollin őrnagy.) Rollin őrnagyot az elnök diskreczionális­ hatal­­mánál fogva idézte be. Lajoux ügynökről ked­vezőtlenül nyilatkozik. Labori kívánságára fel­olvassák ennek az ügynöknek egy levelét, amely­ben támogatást kér a minisztériumtól. A levél szerint Cuers ügynök kijelentette, hogy a ber­lini vezérkarban szó sem volt Dreyfusról. Labori azt kérdezte Rollintól, hogy mi a magyarázata, hogy egy ember, akit csalónak tartanak, mégis havi 100 frt nyugdíjat kap. Rollin : A régi ér­demeit jutalmazzák ezzel. (Labori és Mercier) Labori erre azt kérdezi, elvállalja-e Rollin a felelősséget egy 1897. november 31-én kelt je­lentésért, a­melyet egy idegen katonai attasé­nak tulajdonítanak. Carriére kormánybiztos tiltakozik ez ellen a kérdés ellen, kiemelvén, hogy az az ügy a nyil­vánosság kizárásával tárgyalandó, amire Labori azt válaszolja, hogy ő nem említett neveket. Rollin azt mondja, hogy ő a kérdéses ok­mány fordításától távol áll. Labori kérdi, hogy mily módon jutott ez Mer­­cier birtokába. Mercier először azt mondja, hogy erre a kér­désre nem kell felelnie. Labori további kérdé­sére azonban Mercier kijelenti, hogy a fordításért elvállalja a felelősséget. Labori: Hisz ön már nem volt hadügyminisz­ter, mikor ön ezt az okmányt felmutatta. • Mily jogon volt ön tehát ez okmány birtokában, mely államtitok volt­­? Mercier nem felel. Labori: És mily jogon volt Mercier a titkos iratcsomó birtokokon ? Mercier zavartan hallgat. Labori: Követelem a hivatalos felelősség meg­állapítását és konstatálom, hogy ezt megtagad­ják tőlem. Fentartom magamnak, hogy minden alkalmas intézkedést megtegyek. Labori azután bejelenti, hogy több kérdést fog intézni Mercier­­hez, melyekre, amint feltételezi, Mercier nagy részt nem fog válaszolni. (Mozgás.) Labori ezután felolvassa Guence ügynöknek a semmitőszék előtt tett vallomását, melyben ez kijelenti, hogy Dreyfus ellen semmit sem lehet felhozni. (Ferret.) Ferret, volt hadügyminiszteri titkár elmondja, hogy mikor egyszer váratlanul a negyedik osz­tályba jött, ott találta Dreyfust, aki egy polgár­ember társaságában egy okmányt tanulmányozott. Tanú azt hiszi, hogy az okmány a fedező csa­patok szállítására vonatkozott. Sajnálja, hogy ezt a tényt nem közölte 1894-ben, de nem akarta főnökeit gyanúsítani. Labori és Demange néhány megjegyzése után Dreyfus tiltakozik a tanú által felhozott tények ellen ; ezek, úgymond, ellenséges inszinuácziók, melyeket egy volt hadügyminiszter rántott elő. (Hosszantartó mozgás.) Dreyfus kijelenti, hogy a napnak abban a szakában, amelyről Ferrer szólt, sohasem volt az irodában. Az elnök több kérdést intéz a vádlotthoz, ame­lyek mind Dreyfus munkaidejére és azokra a ne­hézségekre vonatkoznak, amelyekkel valakinek az irodába való bevezetése járt. Gonse tábornok felolvassa két mérnöknek a leveleit, akik megerősítik, hogy akadálytalanul jutottak be az irodába. Egy barátjuk vezette be őket. Dreyfus: A rendelet megvolt. A felolvasott levelek csak azt bizonyítják, hogy bizonyos em­berek nem törődtek vele. Demange: Ez azt is bizonyítja, hogy mivel könnyű volt bejutni a minisztériumba, nem tisz­tek is könnyen szerezhettek híreket. (Mozgás). (Bertin őrnagy ) Következik Bertin-Moureaut alezredes, a­ki alatt Dreyfus szolgált. Bertin Dreyfus magatartá­sát a szolgálatban éles bírálat alá veszi és azt mondja, hogy Dreyfus már az 1894-iki hadbíró­­sági tárgyalás alatt hazafiatlanul beszélt. „Akkor győződtem meg Dreyfus bűnösségéről, — foly­tatja — a­mikor zavarát láttam Bertillon vallo­mása alatt.” A tanú azután elmondja annak a látogatásnak történetét, a­melyet Dreyfus elítél­tetése napján a köztársaság elnökénél tett. Áttér Scheurer-Kestner szerepére, a­kinek lojalitását nem tagadja ugyan, de hangsúlyozza, hogy Scheurer- Kestner annyira avatatlan volt a Dreyfus-ügyben, hogy ő hozzá fordult informác­iók végett. Egyik hadbíró: Felnyithatta Dreyfus az iroda szekrényeit és fiókjait ? Dreyfus (a nélkül, hogy a tanú válaszát be­várná): Igen is, fel! (Scheurer-Kestner levele.) A jegyző erre felolvassa Scheurer-Kestner-nek egy levelét, a­melyben az mentegetőzik, hogy nem jöhet személyesen és elmondja, hogyan győződött meg Dreyfus ártatlanságáról. Esterházy kézírása eloszlatta utolsó kétségét is. Azután le­írja, milyen lépéseket tettek Dreyfus érdekében és utal Esterházy-nak arra a vallomására, hogy ő a bordereau szerzője. Végül azt kívánja Scheu­rer-Kestner, hogy mihamarább üssön az igaz­ság órája, a hadsereg, az igazság és a haza ér­dekében. Demange kérdésére kijelenti Bertin, hogy Scheu­rer-Kestner érvei nem győzték meg. Mindazál­­tal közölte őket Billot akkori hadügyminiszterrel, a­ki ezt válaszolta neki : — Mondja meg Scheurer-Kestnernek, hogy ne tegyen semmit, úgy fordulok hozzá, mint régi barátomhoz. A tanú ezt azonnal megtáviratozta Scheurer- Kestnernek, a­kit utoljára októberben látott. Demange arra emlékezteti a tanút, hogy egy­szer ezt mondta Scheurer-Kestnernek : — Öten vagyunk, a­kik ezt a borzasztó titkot ismerjük. Egyikünknek el kellett árulnia a titkot, hogy valamit megtudhasson-Demange azt kérdezte a tanútól, hogy ez alatt a borzasztó titok alatt nem az elítélt ártatlansá­gát értette-e. — Oh nem! Nem ! — kiált föl Bertin. Majd energikus hangon hozzáteszi, hogy sohasem tit­kolta Scheurer-Kestner előtt, hogy nagy dolgot művel, ha közbenjárásával kitudódik egy franczia tiszt ártatlansága. Ő maga azonban meg volt győződve Dreyfus bűnösségéről. (Keresztkérdések.) Dinange azt kérdezi a tanútól, mondotta-e valamikor a következő szavakat: „ A vezérkar­nak nyakába varrták ezt a zsidót, most meg kell szabadulni tőle.* Bertin kereken tagadja eztDreyfust a minisztéri­umban mindig bajtársnak tekintették. Dreyfus is­merte Bertinnek minden titkát. Labori azt kérdezi a tanútól, emlékszik-e arra, hogy mit mondott neki körülbelül két héttel Dreyfus lefokozása után egy közös barátjuk ebédjén, a­melyen Labori is jelen volt. Ön egyike volt az elsőknek — mondja Labori — a­kik azt a hitet keltették bennem, hogy Dreyfus ártatlan. Bertin azt mondja, hogy ez lehetetlen. Labori azután azt kérdezi a tanútól, emlék­szik-e arra, hogy azon az ebéden meglehetős élénken beszélgetett a Dreyfus-ügyről. Bertin azt válaszolja, hogy úgy kellett visel­kednie, mint azt a bizalmas kör kívánta, a­mely­ben mozgott. Labori: Nem mondta nekem, mikor arról be­szélgettünk, hogy Demange meg van győződve kliensének ártatlanságáról, a következőket: „Demange? Ne beszéljen róla, az a német nagy­­követség ügyvédje.” Bertin kijelenti, hogy nem emlékszik erre az esetre és hogy mindent elmond, a­mit tud. (A védő reputác­iója.) Labori: Mikor azt kérdeztem öntől, miért beszélt így, ön azt válaszolta, hogy Demange más kémeket is védel­mezett. Bertin beismeri, hogy ezt mondta. Labori azt mondja, hogy akkoriban azt a kérdést ve­tette föl magában, milyen biztosítékot nyújthat olyan emberek ítélete, a­kik még nevetséges meséknek is olyan könnyen adnak hitelt. Becsületszavára mondja, hogy Dreyfus ártatlanságáról való meggyőződése azon a napon kezdődött, amelyen Bertin ezeket a szavakat mondotta. Bertin kijelenti, hogy szavaival azt akarta mondani, hogy Demange rosszul védelmezte Dreyfust, mikor a rendszeres tagadás metódusát követte. Az elnök véget akar vetni az inczidensnek, de Demange szólásra jelentkezik. Azt mondja, hogy tulajdonképen Dreyfusnak kellene tiltakoznia a folytonos letagadás ib­en. Bertin úgy találja, hogy ő rosszul védelmezte Dreyfust. De hiszen Bertin nem hallhatt­a az ő védelmét, mert a tárgyalás akkor zárt ajtók mögött folyt. Dreyfus-nak néhány megjegyzésével véget ér az inczi­­dens és a tárgyalást rövid időre­­felfüggesztették. 201 SZÁM. BUDAPEST, SZERDA. HAZÁNK 1899. AUGUSZTUS 23. 3 Szünet után. (Egy rejtélyes hölgy). A szünet után Gendron őrnagyot, a hadiiskola tanárát hallgatják ki. Gendron elmondja, hogy egyetlenegyszer elment madame Delly-hez a rue Bizet 1. sz. házába egy csésze theára. Ez a hölgy szeretője volt egyik barátjának, egy gaz­dag iparosnak, a­ki magyar nőnek mutatta be. A hölgy több nyelven beszélt és úgy látszik, asszonynál szokatlan általános műveltséggel birt. Mikor Gendron később külföldön találkozottt vele, csak néhány udvarias szót váltott vele. Gendron gyanúsnak találta ennek a hölgynek az egzisz­­tencziáját s ezt meg is mondta egy barátjának, a­ki azt mondta neki, hogy nagyon jó össze­köttetései vannak, a­melyek között egy Dreyfus nevű katonatiszt is van. A tanú azután nagyon meghatottan beszél Sandher-vel, a­kit nagy haza­finak mond. Fájdalommal látja — mondja Gen­dron — hogyan pusztítják el mindazt, a­mit Sandher a haza védelmére alkotott. Nagy sze­rencsétlenség, hogy ez az ember már nem él. (Kisebb tanuk). A következő tanú, Boullenger őrnagy, azt mondja, hogy Dreyfus után jött a negyedk ügy­osztályba és konstatálta, hogy Dreyfus teljesen ismerte a szolgálat egyes részleteit és különösen a hadsereg összpontosítását tanulmányozta. Drey­fus a tanúhoz munkájára vonatkozólag olyan kérdéseket intézett, a­melyekre nem tudott min­dig válaszolni. Dreyfus kijelenti, hogy sohasem igyekezett más dolgokat megtudni, mint a­mit oda beosz­tott tisztnek joga volt megtudni. Jeannel alezredes azt vallja, hogy 1894-ben Dreyfusnak kölcsönözte a lökönyvet. A vádlott más felvilágosításokat is kért tőle. Demange kér­désére azt válaszolja a tanú, hogy azt hiszi, júliusban adta oda Dreyfusnak a lökönyvet. Demange megjegyzi, hogy ez a körülmény al­kalmas volt arra, hogy 1894-ben mikor a bordereau dátumát áprilisra tették, Dreyfus ártatlanságának bizonyítékául szolgáljon. Sajnálja, hogy a tanút nem hallgatták ki az első perben. Dreyfus azt mondja, hogy hiába kérte Jean­nel kihallgatását, és hozzá­teszi, hogy az al­ezredes félre­értette őt, mert ő a német tüzér­ség főkönyvét kérte. Jeannel azt mondja, hogy erre nem em­lékszik. Labori csodálkozik rajta, hogy 1894-ben nem hallgatták ki ezt a tanút, a­ki ma, mikor a vád javára a bordereau keletkezésének idejét augusz­tusra teszik, rendkívül terhelő tanú lesz. Maistre gyalogsági őrnagy megerősíti Boullen­­gernek Dreyfus ismereteire vonatkozó vallomását

Next