Hazánk, 1899. augusztus (6. évfolyam, 182-208. szám)
1899-08-25 / 203. szám
203 SZÁM. BUDAPEST, PÉNTEK. HAZÁNK 1899. AUGUSZTUS 25. 3 ellen, továbbá az intellektuális bűnszerzők ellen irányul. Klagenfurtban tegnap este megint tüntetések voltak, különösen a herczegérseki palota előtt. A rendőrség támogatására egy század landwehr vonult ki. A városháza előtt összecsődültek a tüntetők és letartóztatott társaik szabadonbocsátását követelték. Éjfél után a nyugalom ismét helyre állt. Az Agence de Constantinople a következő kommünikét közli: A lapoknak az a jelentése, hogy néhány krétai muzulmán emigráns Efezus közelében egy keresztény lakosságból álló falut megtámadott, légből kapott, Dreyfus bírái előtt. — Távirati tudósítások. — A mai tárgyalás. Rennes, aug. 24. Az utcza és a tárgyalóterem csöndes. A mai naptól fontos eredményt várnak, mert Labort vallatni akarja Mercier tábornokot, aki ma egyenruhában és valamennyi rendjelével ékesítve jelent meg. Az elnök megnyitja a tárgyalást. (Dreyfus Mathieu.) Coupois jegyző fölolvassa Perrot vallomását, aki az elhalt Sandherr ezredestől azt hallotta, hogy Dreyfus Mathieu meg akarta őt vesztegetni s tizenötezer frankot kínált neki. Demange ezzel szemben fölolvastatja azt a jegyzőkönyvet, amelyet Sandherr a tanácskozás napján Dreyfus bátyjával fölvétetett. A jegyzőkönyvben csak az van, hogy Dreyfus Mathieu kijelentette, hogy szívesen rá áldozná egész vagyonát, hogy bebizonyíthassa Alfréd öecésének ártatlanságát. (Bodsonné.) Labori arra kéri az elnököt, hogy diskréczionárius hatalmánál fogva hallgasson ki egy Linault nevű embert, aki meg fogja cáfolni mindazt, amit Dubreuil Bodsonékról mondott. Az elnök azonnal behivatja a tanút. Linault elmondja, hogy 1894-ben alkalma volt Bodsonnal Dreyfus elítéléséről beszélni és Bodson ekkor azt mondta neki, hogy nem szereti ugyan Dreyfust, de azért mégsem tudja róla föltenni, hogy áruló volna. (Az 1894-iki bíróság elnöke.) A bíróság ezután kihallgatja Maurel ezredest, az 1894-iki bíróság elnökét. A tanú a következőket adja elő : — Mindenek előtt meg kell jegyeznem, hogy az 1894 iki per egész folyamán nem tettek sem szóbeli, sem írott közlést sem nekem, sem a katonai biróság bármely más tagjának, akik valamennyien csak az iratcsomót ismerték, amelyet Dreyfusszal is közöltek. Az elnök: Milyen benyomást szerzett ön a tárgyaláson ? Maurel : Henry és du Paty vallomása jó benyomást tett rám, mert őszintének hittem s nem tettem föl róluk, hogy gyűlölet tölti el őket. Az elnök: És a vádlott viselkedése milyen volt ? Maurel: El kell ismernem, hogy a vádlott viselkedése korrekt és szilárd volt. Ártatlanságát erősítgette folytonosan. Meggyőződésem a tárgyalás során képződött s ugyanezt teszem föl a többi bíróról is. Azt azonban meg kell vallanom, hogy a tárgyalás második napján elzárt és lepecsételt borítékot hoztak a tárgyalóterembe. A borítékot egy tiszt hozta el. Ez a tiszt a hadügyminiszter nevében felszólított engem, hogy bizonyos határozott föltételek mellett közöljem a katonai bírákkal a borítékban levő iratokat. Én még aznap este fölbontatlanul visszaadtam a borítékot. Labori: Ki hozta el az iratokat ? Maurel: Du Paty de Clam ezredes. (Nagy mozgás) Labori: És miféle iratok voltak a borítékban ? Maurel: Nem tudtam. Csak akkor tudtam meg, amikor meggyőződésem megalakult. (Mercier tábornok.) Lábon tudatja az elnökkel, hogy Mercier tábornokhoz néhány kérdést akar intézni. Mercier a tanuk sorompójához lép és Labori kérdésére a következőket mondja : — Elismerem, hogy Maurel ezredesnek azt a morális parancsot adtam, hogy abban a bizonyos boritékban lévő iratokat a birákkal közölje s ezért minden irányban elvállalom a felelősséget. (A védő és a kormánybiztos). Ezután élénk szóváltás támad Labori és Carriere között. Labori ugyanis kérdést akar intézni Mercier-hez. Carriere kormánybiztos erre megjegyzi, hogy a védőnek joga van ugyan kérdéseket tennie, de nincs joga a kérdések kapcsán fejtegetésekbe bocsátkoznia. Labori erre egész szárazon azt válaszolja, hogy jogainak ezt a korlátozását mindig szem előtt tartotta, ha pedig Carriere meg akarja őt lecrkéztetni, azt el nem fogadja. Labori több kérdést intéz Mercier-hez, aki egyebek között azt mondja, hogy a sajtó támadásai és dicséretei egyaránt hidegen hagyják. (Derültség.) Majd azt mondja, hogy Dreyfus letartóztatásakor nem volt kezükben más bizonyíték, mint a bordereau, különben csak gyamokok voltak ellene. (Nagy mozgás), (Keresztkérdések). Labori azt követeli, hogy a Henry aláírása levél tárgyában, amely a Libre Parole-ban megjelent és Dreyfust nyilvánosan megnevezte, vizsgálatot indítsanak. Azután kifejti, hogy nézete szerint minden felelősség Henry-ra és Du Paty de Clam-ra hárul, majd több kérdést intéz Mercier-hez, aki azonban nem válaszol minden kérdésére. A keresztkérdésekre adott válaszokból kitűnik, hogy a miniszter a kiszolgáltatott okmányok megvizsgálása után elrendelte Dreyfus letartóztatását, anélkül, hogy a részletkérdésekkel bővebben foglalkozott volna. Minthogy a fődolog az volt, hogy az árulásnak véget vessenek, nem találták szükségesnek, hogy a hordereau dátumát meghatározzák. Mercier csodálkozik rajta, hogy Labori az egész 1894-iki port belevonja a vitába. Erre — úgymond — nem kellene többé visszatérni, minthogy a semmitőszék az 1894-iki haditörvényszék ítéletét megsemmisítette. (Mit ismerhetett Dreyfus?) Labori rámutat azokra az ellenmondásokra, melyek a vezérkar tagjainak vallomásai között a kiszolgáltatott okmányok fontossága tekintetében vannak. Azt kérdezi Mercier-től, ismerhette-e Dreyfus a hidropneumatikus fékezőt ? Mercier azt válaszolja, hogy a vádlott ezt a fékezőt megismerhette Bourgesban. Mindenesetre voltak ez irányban olyan ismeretei, amilyeneket Esterházy nem szerezhetett meg. Labori azt igyekszik bebizonyítani, hogy Dreyfus nem ismerhette a fékező titkát, mert ezt a titkot szigorúan őrizték. Azután azt kérdezi, miért nem érvényesítettek Dreyfus ellen 1894-ben bizonyos gyamokokat, amelyeket ma — különösen a Robin-féle tarackra és a melinit-tarackra nézve — felhoznak. Mercier azt válaszolja, hogy ezeket az indiszkrécziókat csak 1895-ben, 1896-ban vagy 1898-ban fedezték föl. Azután kijelenti, hogy a Lebrun- Renaud előtt tett vallomásokról azért nem vetetett föl jegyzőkönyvet, mert a judiciális vallomások kérdésének nem volt jelentősége, minthogy a revízió lehetetlennek látszott. Esterházyról azt mondja Mercier, hogy nem ismeri és nem alkotott magának véleményt róla. A tanú az 1898-iki pert sem ismerte. Labori csodálkozik ezen. Mercier: Megbízom az ítéletében annak a bíróságnak, amely Esterházyt fölmentette. Cselekedeteimről ugyan számot kell adnom, de tagadom, hogy önnek joga volna engem kikérdezni arról, amit gondolok. (Mozgás.) Elnök (Laborihoz): Ön visszatér Mercier tanúvallomására. Labori : A tanúkihallgatásnak csak az a czélja, hogy visszatérjünk a vallomásokra. Mercier tiltakozik a kihallgatás szó ellen. — Nem vagyok — úgymond — vádlott. (A szindikátus pénze.) Labori azt mondja, hogy tényleg kihallgatásról van szó, a szó jobb értelmében, azután fölszólítja Merciert, nyilatkozzék határozottabban arról a megjegyzéséről, hogy Dreyfus védői állítólag 35 millió frankot adtak ki. Micsoda czélra fordíttatott az összeg ? (A bordereau.) Marder : Ezt nekem kellene kérdeznem öntől. Labori azt kérdezi azután, miért közölték az 1894-iki hadbírósággal a bordereaut és nem a titkos dossier más iratait. Merder azt válaszolja, hogy mivel a bordereaun sem dátum, sem aláírás nem volt, eredetét könnyen el lehetett titkolni. Labori erre megjegyzi, hogy a hadbíróság előtt mégis beszéltek a bordereau eredetéről. Azután felvilágosítást kér az 1894-iki hamisítvány készitéséröL£Mercier, Gonse, Roget, Lauth és Gribelin egyes aktára nézve felvilágosítást adnak, de a magyarázataik érthetetlenek, mert az iratokat, minthogy a titkos dossierhez tartoznak, nem jelölik meg világosan. Carriere kormánybiztos tiltakozni akar a vitának ez ellen az általánosítása ellen. (Újabb hamisítvány.) Az elnök megkéri, hogy ne beszéljen tovább erről. Carriere erre azt válaszolja, hogy azt a hitet akarják kelteni, hogy van valami új hamisítvány, amelyet összehasonlító iratul használtak fel. Labori kijelenti, hogy nem keres mást, mint az igazságot. Lauth határozottan állítja, hogy ez az ügyirat az 1894-iki per előtt nem létezett. Mercier kijelenti, hogy nem ismerte ezt az iratot. Gonse azt mondja, hogy Sandherr ezredes volt az, akinek birtokában ez az irat volt. (Mozgás.) Ő tette be összehasonlító aktának a titkos iratcsomóba. A vita azután a titkos dossierra vonatkozó kommentár körül forog, amelyet Mercier 1897-ben megsemmisített. Panizzardi táviratára vonatkozólag azt mondja Mercier, hogy ezt a táviratot nem közölték az 1894-iki haditörvényszékkel. Ő utasította Boisdeffret, hogy ezt a táviratot ne tegye a titkos dossierba. (Mozgás.) Labori arról a három oldalra terjedő jegyzékről beszél, amely a november 2-iki táviratot helytelen verzióban tartalmazta és Dreyfust határozottan árulónak nevezte. Mercier, mielőtt erről az iratról nyilatkozik, Chanoin tábornokkal óhajt beszélni. Chanoin azt mondja, hogy ezt az iratot Mercier adta neki át. Helytelenséget vett észre az ügyiratban és elhatározta, hogy nem fogja elhamarkodva felhasználni ezt a jegyzéket. A tanácskozó szobában tartott expozéjában csak egy oldalát közölte ennek az okiratnak. Csak Laborival való beszélgetése után terjesztette az egészet a haditörvényszék elé, azután pedig elküldte Merciernek. Mercier megerősíti Chanoin vallomását. Az említett jegyzéket Du Paty de Clam hozta el neki. Labori kívánságára felolvassák azt az okmányt, amelyben a november 2-iki távirat két variációjáról van szó, amelyeket a külügyminiszter közölt a hadügyminiszterrel. Az egyik verzió szerint Dreyfus az, aki okmányokat szolgáltatott ki Németországnak. Labori megjegyzi, hogy Paléologue, a külügyminisztérium titkára tagadta azt, hogy a külügyminiszter két verziót közölt a hadügyminiszterrel és azt kérdi, miért szerepelt Mercier közvetítőként Du Paty és Roget között. Labori továbbá azt kívánja, hogy Mahon őrnagyot, aki jelen volt a távirat fordításánál, idézzék meg tanúként. Chanoin tábornok kijelenti, hogy a kérdéses okmányt Mercier tábornokkal csak mint magánokmányt közölte és elvállalta a felelősséget ezért a közlésért. Hozzáteszi, hogy azt hiszi, hogy evvel hibát követett el. Jouaust elnök kijelenti, hogy ily körülmények közt a bíróság nem fogja figyelembe venni ezt az okmányt. Az elnök kérdésére, várjon Dreyfusnak van-e valami megjegyzése, a vádlott kijelenti, hogy bourgesi tartózkodása alatt magánügyei és szolgálata annyira igénybe vették őt, hogy nem volt ideje, hogy e szolgálattól távol álló más kérdésekkel foglalkozzék. (Dreyfus önbeismerése.) Ricbourg tábornok tanú, ki 1894-ben a garde republicaine parancsnoka volt, elmondja, miként értesült a lapokból Dreyfusnak Lebrun-Renaud előtt tett beismeréséről. A tanú továbbá elmondja találkozását Lebrun-Renauddal, midőn ez viszszatért a hadügyminisztériumból, hova Gonse tábornok vezette őt. Ricbourg tábornok végül kijelenti, hogy Lebrun-Renaud kitűnő tiszt, aki képtelen arra, hogy valakinek ártson.