Hazánk, 1899. szeptember (6. évfolyam, 209-235. szám)

1899-09-01 / 209. szám

HAZÁNK 1899. SZEPTEMBER 1. 209 SZÁM. BUDAPEST, PÉNTEK. 3 soit választott bíróság kiküldését s rendezzék az összes még vitás kérdéseket. Ezt az üzenetet Grecne angol diplomácziai ügyvivő ma adta át Reitz miniszternek. Grecne egy óra hosszat ta­nácskozott Reitz-cal. A tanácskozás eredményé­ről még nincsen hír, de bizonyos, hogy az el­lentétek annyira kiélesedtek immár, hogy a bé­kés megoldás szinte lehetetlen. A san-domingói forrongás levelezéséről szóló mesét megc­áfolták az események. A párisi Ha­vas-ügynökségnek most azt jelentik Gap Haiti­mből, hogy Santiagó és Puerto Plata tartomá­nyok Jimenezt ideiglenes elnökké kiáltották ki. Lázadás hírét hozza a táviró Londonon át Szudánból is. Kitchener tábornok jelenti ugyanis, hogy a máhdisták lázadást kíséreltek meg, a­melyet Mohammed Seriff kalifa, a máhdi által annak idején kinevezett kalifák egyike és a máhdinak két fiat szított, a­kiknek megengedték, hogy a Fehér Nílus partján lévő Bhukaba faluban lakja­nak. Egy kis egyptomi csapat kivonult a lázadók letartóztatására, de a dervisek megtámadták. Serif és a máhdi két fia elesett a harcéban. A falut fölgyújtották. Az egyiptomi katonák közül egy tiszt és két közkatona megsebesült. Spanyolországot a karlisták mozgolódása rémít­­geti. A kormány rendkívüli intézkedéseket tesz és állandóan figyelemmel kiséri a trónkövetelő Don Karioszt. Maga a trónpretendens most Ve­lencéében van és onnan intézi a karlisták agi­­táczióit. A belga Jcamara ma kezdi meg az új minisz­terelnök, De Smet de Nayer választóreformja­vaslatának a tárgyalását. A javaslat nagy szó­többséggel átment ugyan a bizottságban, a kép­viselőházban azonban, úgy látszik, meg fog akadni, mint a Van den Peereboom javaslata. A szocia­listák, a­kik a minap szervezték már ellenzéki akcziójukat, uj választást akarnak kicsikarni, mielőtt még az uj választórendet elfogadnák. 1 franciaországi események. — Távirati tudósítás. — I --­ A mai tárgyalás. Rennes, aug. 31. Ma két tárgyalás volt: egy titkos és egy nyilvános. Az első reggeli fél 7 órakor kezdődött s 9 óra felé végző­­dött.Kilencz óra után Jouaust elnök újra nyilvánosnak mondta ki a tárgyalást. A titkos tárgyaláson Delloye tüzérőrnagy ma előterjesztette a Canon 120 court, to­vábbá a hidropneumatikus fékezőre, a shrapnellekre, va­lamint a Robin-ágyukra vonatkozó iratokat. A nyilvános tárgyalás. A nyilvános tárgyalás meglepetéssel kezdődött. Az első tanú, a­kit az elnök felszólított, Lebrun- Renaud volt, a­ki előtt 1894-ben történt el­ítéltetése után Dreyfus állítólag beismerte a bűnt. (Lebrun Renaud vallomása.) Lebrun­ Renaud kapitány a következő val­lomást teszi: 1894. január 5-én, szombaton parancsot kap­tam, hogy az elitélt Dreyfust a Cherche-Midi­­fogházból elhozzam egy katonai eszkadronnal. A lefokozásnak reggeli 9 órakor kellett megtör­ténnie a katonai iskola egyik udvarán. Mi reggeli 9 óra 15 perczkor indultunk útnak és reggeli 7 óra 47 perczkor érkeztünk a fog­házhoz. Az adjutáns irodáját jelölték ki oly czél­­ból, hogy a proc­edura megkezdéséig oda inter­náljam a foglyot. (Dreyfus nyilatkozata.) Az irodába érkezve, Dreyfus előttem ártatlan­ságát kezdte hangsúlyozni és közben tekintélyes vagyonára és szép jövőjére utalt és azt a meg­jegyzést is tette, hogy neki nem is lehetett oka az árulásra , majd igy kiáltott fel: — Én ártatlan vagyok ! Három év múlva ki fog derülni ártatlanságom, a­melyről a had­ügyminiszter is tud. Hiszen du Paty de Clam is nálam volt és kijelentette, hogy a miniszter tudja ártatlanságomat. Itt Renaud pár pillanatig elhallgatott, ami a hallgató­ság soraiban még növelte a lázas izgatottságot, mert mindenki tudta, hogy most érkezett el a válságos perez, amikor Renaud a legérdekesebb vallomását fogja tenni. Pár perez múltán megszólalt és igy foly­tatta : A miniszter tudja — igy szólt Dreyfus — hogyha én okiratokat szolgáltattam ki Németor­szágnak, úgy azok jelentéktelenek voltak és azo­kat csak azért adtam ki, hogy értük cserébe még fontosabbakat kapjak! (A lefokozás.) Mikor Dreyfus e beismerő vallomásokat tette, D’Attel kapitány is a szobában volt, de fel és alájárkált. Pár perc­c­el kilencz óra előtt Drey­fus arra kért, hogy ama funkczionáriusoknak, kik a lefokozást fogják vezetni, magyarázzam meg, hogy a lefokozást oly gyorsan végezzék, amint csak lehet, mert a c­eremónia reá nézve fájdalmas. D’Attel kapitány még azt is hallotta, amikor Dreyfus így szólt: „Én ártatlanságomat a nép előtt is fenhangon fogom kiáltani.1! Midőn az öt tüzér megjelent, hogy Dreyfus lefokozását végezzék, én elhagytam az irodát és amint kiléptem, azonnal körülvett több tiszt, kik között több tartalékos is volt. Felismer­tem közöttük Guérin őrnagyot és Filipet pa­rancsnokot. (A köztársasági elnöknél) Azután elmondja a köztársaság elnökével való találko­zását, amely alkalommal megmagyarázta, hogy nem be­szélt egyenest újságírókhoz. A köztársaság elnöke szemre­hányást tett nekem — mondja a tanú, — de nem beszélt velem a vallomásokról. Dupuy azután megírta azt a köz­­ményt, hogy nem álltam összeköttetésben a sajtóval. Az egyik bíró kérdésére azt válaszolja Lebrun-Renaud, hogy nem emlékszik rá, várjon Dreyfus megmondta-e neki, hogy a kiszolgáltatott okmányok csak másolatok voltak. Azt vallja továbbá, hogy Mercier megparancsolta neki, hogy az Elyséebe menjen és jelentést tegyen Drey­fus vallomásáról. De — mondja a tanú — nem jutha­tott hozzá, hogy erről beszéljen. Az elnök különben úgy­­látszik, inkább Dreyfusnak egy újságban közölt és a bor­derati írására vonatkozó szavaival foglalkozott. Az elnök ismerte Lebrun-Renaud látogatásának az okát. Ő azon­ban megijedt, mert még mielőtt belépett Casimir Périer irodájába, barátságtalan szavakat hallott, amelyek reá vo­­natkoztak és ez nem volt nagyon biztató. (Keresztkérdések). Demange kérdésére kijelenti Lebrun-Re­­naud, hogy csak Dreyfus beszélt, ő nem vála­szolt neki. Demange azt kérdezi továbbá a tanútól, hogyan találhat beismerést a vádlottnak abban a mondásában: Ártatlan vagyok. Lebrun-Renaud azt válaszolja, hogy nem az ő feladata megmagyarázni az ellenmondást abban a nyilatkozatban, a­melyben a vádlott be­ismerte az anyagi tényt, vagyis az okmányok kiszolgáltatását. A tanú kijelenti, hogy a nyilat­kozatot minden kommentár nélkül ismételte. Demange e kérdésére Lebrun-Renaud vona­kodik megmondani, hogy Dreyfus szavait beis­merésnek tekintette-e. Erről — mondja a tanú — semmiféle impreszszióm nincs. Jegyzőkönyvet azért nem vett fel a tanú, mert az volt az uta­sítása, hogy Dreyfust a börtönbe kísérje, nem pedig az, hogy szólásra bírja. Demange azt mondja, hogy Lebrun-Re­naud a semmitőszék előtt kijelentette, hogy Dreyfus mondását mentegetőzésnek tartja. Lebrun-Renaud azt válaszolja, hogy nem köteles felvilágosítást adni személyes nézetéről. Labori csodálkozik azon, hogy a tanú, mi­után a kamarában szóba került a dolog, másnap megsemmisítette jegyzőkönyvének kérdéses lapját. Lebrun-Renault azt mondja, hogy azt hitte, hogy az a másolat, amelyet Cavaignac magával vitt a parlamentbe, hiteles. Labori kérdésére kijelenti a tanú, hogy nem tudja, ki mondotta az Elyséeben a reá nézve sértő szavakat. Dreyfus az elnök felszólítására kijelenti, hogy egyedül maradt vissza Lebrun-Renault százados­sal. D’Attel százados nem volt abban a szobá­ban, ahol ők voltak. Lebrun-Renault föntartja vallomását. (Dreyfus nyilatkozata.) Dreyfus határozottan emlékszik rá, hogy nem beszélt D’Attel századoshoz. Azután megjegyzi, hogy már megmagyarázta azokat a szavakat, amelyek Du Paty de Clam-nak nála megkísérelt eljárására vonatkoztat. Végül csodálkozik azon, hogy Lebrun-Renaud közölte főnökével szavait, anélkül, hogy felvilágosítást kért volna tőle. Ez olyan eljárás, amelyen minden becsületes ember csak megbotránkozhatik. (Guerin ezredes.) Ezután Guérin ezredest hallgatják ki, akit Saussier tábornok megbízott, hogy jelen legyen Dreyfus lefokozásánál. A tanú kijelenti, hogy Lebrun-Renaud mindjárt azután, hogy Dreyfust a tüzéreknek átadta, közölte vele Dreyfus sza­vait, amelyekből kitűnt, hogy Dreyfus ezt mondta: A csillogó egyenruha tönkretette; értéktelen okmányokat szolgáltatott ki, hogy fontosabb német okmányokat kapjon érték; három év múlva ki fog derülni ártatlansága. A tanú erre megkérte Lebrun-Renault századost, hogy ezt néhány tiszttel közölje, ami meg is történt. Guérin ezredes azt mondja továbbá, hogy Dreyfus, mikor a lefokozás után elment egy csoport katonatiszt előtt, hogy a rabkocsiba szálljon, oda kiáltott nekik, hogy három év múlva igazságot fognak neki szolgáltatni. A tanú az­után Kaussier tábornokhoz ment, hogy a reggeli eseményekről és Dreyfusnak Lebrun-Renaud előtt tett nyilatkozatáról szóbeli jelentést tegyen. Az egyik bíró kérdésére Guérin kijelenti, hogy nem tudja, vajon Walsin ismerte-e a vádlottat. Dreyfus kijelenti, hogy soha sem ismerte Walsint. (Újabb tanuk.) Mitry őrnagy elmondja Anthoine százados­sal folyt beszélgetését, a­melyből állítólag ki­tűnt, hogy Dreyfus vallomásainak értelme nagyjá­ból az volt, hogy jelentéktelen okmányokat szol­gáltatott ki, hogy másokat kapjon értük. Peyrolles ellenőr azt vallja, hogy Guérin ezredes a lefokozás után azt mondta neki, hogy Dreyfus Lebrun-Renaud százados előtt vallomást tett. A tanú elmondta azután, hogy a Zola-per idején megkérdezte Lebrun-Renaud századost, miért nem tett jelentést Dupuynek és Gasimir Périernek a vallomásról. Lebrun-Renaud erre így válaszolt: Félelemből nem tettem, mert mi­kor az Elysée egyik előszobájában várakoztam, hallottam, amint a szomszéd szobában valaki ezt mondta: „Hogy áll a dolog azzal a csend­őrrel, aki hivatalos titkokat árul el és anyagot szolgáltat a sajtónak? Pórul járhat ilyen indisz­­krécziókkal.“ Erre behívtak Casimir­ Périerhez és ennek hatása alatt hallgattam el a vallomásokat. Dreyfus kijelenti, hogy soha sem mondotta, hogy perét három év múlva revideálni fogják. Kéri az elnököt, olvastassa fel Boisdeffre tábor­noknak írt leveleit, hogy lássák, milyen szavak­kal kérte a vizsgálat megindítását. A­mi a „há­rom év" kifejezést illeti, arról azt a felvilágosí­­tást adja Dreyfus, hogy azt mondta Du Paty de Clamnak, hogy a kormánynak a nyomozáshoz idő kell majd, de két vagy három év letelte előtt meg fognak győződni ártatlanságáról.­ ­(A fogházigazgató.) Forzinetti azt mondja, hogy Dreyfus maga­tartása a börtönben mindig olyan volt, mint ár­tatlan emberé. Erről a megfigyeléséről jelentést tett Boisdeffre tábornoknak. Azután elmondja a tanú, hogy Du Paty azt kívánta tőle, hogy Dreyfust álmában vakító fényű lámpával lepje meg. Forzinetti elmondja azután, milyen két­ségbeesett volt Dreyfus és hogy öngyilkosságot akart elkövetni. Dreyfus elismeri, hogy lefokozása után az­zal a gondolattal foglalkozott, hogy megöli ma­gát. Ha mégis kiállotta a szenvedéseket, ez csak Dreyfusné műve volt, a­ki megértette vele köte­lességét. Boisdeffre tagadja, hogy Forzinetti Dreyfus ártatlanságáról való meggyőződését fejezte ki előtte. Azután fölolvassák Forzinettinek a semmitő­szék előtt tett vallomását­ a­mely Dreyfusnak a fogházban tanúsított magatartásáról szól. A tanú föntartja ezt a vallomást. Az ülés 11 óra 25 perczkor berekesztik és a tárgyalás folytatását holnapra halasztják. A per vége. Páris, aug. 31. Több lap jelentése szerint a Dreyfus-per tár­gyalását szeptember 7-én vagy 9 én fejezik be. Du Paty de Clam. Páris, aug. 31. A Figaró jelentése szerint Brougero tábornok megvizsgálta Tavernier vizsgálati aktáit és nem talált bennök egyebet, mint hogy Du Paty fő­nökei parancsainak engedelmeskedett.

Next