Hazánk, 1899. szeptember (6. évfolyam, 209-235. szám)
1899-09-01 / 209. szám
HAZÁNK 1899. SZEPTEMBER 1. 209 SZÁM. BUDAPEST, PÉNTEK. 3 soit választott bíróság kiküldését s rendezzék az összes még vitás kérdéseket. Ezt az üzenetet Grecne angol diplomácziai ügyvivő ma adta át Reitz miniszternek. Grecne egy óra hosszat tanácskozott Reitz-cal. A tanácskozás eredményéről még nincsen hír, de bizonyos, hogy az ellentétek annyira kiélesedtek immár, hogy a békés megoldás szinte lehetetlen. A san-domingói forrongás levelezéséről szóló mesét megcáfolták az események. A párisi Havas-ügynökségnek most azt jelentik Gap Haitimből, hogy Santiagó és Puerto Plata tartományok Jimenezt ideiglenes elnökké kiáltották ki. Lázadás hírét hozza a táviró Londonon át Szudánból is. Kitchener tábornok jelenti ugyanis, hogy a máhdisták lázadást kíséreltek meg, amelyet Mohammed Seriff kalifa, a máhdi által annak idején kinevezett kalifák egyike és a máhdinak két fiat szított, akiknek megengedték, hogy a Fehér Nílus partján lévő Bhukaba faluban lakjanak. Egy kis egyptomi csapat kivonult a lázadók letartóztatására, de a dervisek megtámadták. Serif és a máhdi két fia elesett a harcéban. A falut fölgyújtották. Az egyiptomi katonák közül egy tiszt és két közkatona megsebesült. Spanyolországot a karlisták mozgolódása rémítgeti. A kormány rendkívüli intézkedéseket tesz és állandóan figyelemmel kiséri a trónkövetelő Don Karioszt. Maga a trónpretendens most Velencéében van és onnan intézi a karlisták agitáczióit. A belga Jcamara ma kezdi meg az új miniszterelnök, De Smet de Nayer választóreformjavaslatának a tárgyalását. A javaslat nagy szótöbbséggel átment ugyan a bizottságban, a képviselőházban azonban, úgy látszik, meg fog akadni, mint a Van den Peereboom javaslata. A szocialisták, akik a minap szervezték már ellenzéki akcziójukat, uj választást akarnak kicsikarni, mielőtt még az uj választórendet elfogadnák. 1 franciaországi események. — Távirati tudósítás. — I -- A mai tárgyalás. Rennes, aug. 31. Ma két tárgyalás volt: egy titkos és egy nyilvános. Az első reggeli fél 7 órakor kezdődött s 9 óra felé végződött.Kilencz óra után Jouaust elnök újra nyilvánosnak mondta ki a tárgyalást. A titkos tárgyaláson Delloye tüzérőrnagy ma előterjesztette a Canon 120 court, továbbá a hidropneumatikus fékezőre, a shrapnellekre, valamint a Robin-ágyukra vonatkozó iratokat. A nyilvános tárgyalás. A nyilvános tárgyalás meglepetéssel kezdődött. Az első tanú, akit az elnök felszólított, Lebrun- Renaud volt, aki előtt 1894-ben történt elítéltetése után Dreyfus állítólag beismerte a bűnt. (Lebrun Renaud vallomása.) Lebrun Renaud kapitány a következő vallomást teszi: 1894. január 5-én, szombaton parancsot kaptam, hogy az elitélt Dreyfust a Cherche-Midifogházból elhozzam egy katonai eszkadronnal. A lefokozásnak reggeli 9 órakor kellett megtörténnie a katonai iskola egyik udvarán. Mi reggeli 9 óra 15 perczkor indultunk útnak és reggeli 7 óra 47 perczkor érkeztünk a fogházhoz. Az adjutáns irodáját jelölték ki oly czélból, hogy a procedura megkezdéséig oda internáljam a foglyot. (Dreyfus nyilatkozata.) Az irodába érkezve, Dreyfus előttem ártatlanságát kezdte hangsúlyozni és közben tekintélyes vagyonára és szép jövőjére utalt és azt a megjegyzést is tette, hogy neki nem is lehetett oka az árulásra , majd igy kiáltott fel: — Én ártatlan vagyok ! Három év múlva ki fog derülni ártatlanságom, amelyről a hadügyminiszter is tud. Hiszen du Paty de Clam is nálam volt és kijelentette, hogy a miniszter tudja ártatlanságomat. Itt Renaud pár pillanatig elhallgatott, ami a hallgatóság soraiban még növelte a lázas izgatottságot, mert mindenki tudta, hogy most érkezett el a válságos perez, amikor Renaud a legérdekesebb vallomását fogja tenni. Pár perez múltán megszólalt és igy folytatta : A miniszter tudja — igy szólt Dreyfus — hogyha én okiratokat szolgáltattam ki Németországnak, úgy azok jelentéktelenek voltak és azokat csak azért adtam ki, hogy értük cserébe még fontosabbakat kapjak! (A lefokozás.) Mikor Dreyfus e beismerő vallomásokat tette, D’Attel kapitány is a szobában volt, de fel és alájárkált. Pár perccel kilencz óra előtt Dreyfus arra kért, hogy ama funkczionáriusoknak, kik a lefokozást fogják vezetni, magyarázzam meg, hogy a lefokozást oly gyorsan végezzék, amint csak lehet, mert a ceremónia reá nézve fájdalmas. D’Attel kapitány még azt is hallotta, amikor Dreyfus így szólt: „Én ártatlanságomat a nép előtt is fenhangon fogom kiáltani.1! Midőn az öt tüzér megjelent, hogy Dreyfus lefokozását végezzék, én elhagytam az irodát és amint kiléptem, azonnal körülvett több tiszt, kik között több tartalékos is volt. Felismertem közöttük Guérin őrnagyot és Filipet parancsnokot. (A köztársasági elnöknél) Azután elmondja a köztársaság elnökével való találkozását, amely alkalommal megmagyarázta, hogy nem beszélt egyenest újságírókhoz. A köztársaság elnöke szemrehányást tett nekem — mondja a tanú, — de nem beszélt velem a vallomásokról. Dupuy azután megírta azt a közményt, hogy nem álltam összeköttetésben a sajtóval. Az egyik bíró kérdésére azt válaszolja Lebrun-Renaud, hogy nem emlékszik rá, várjon Dreyfus megmondta-e neki, hogy a kiszolgáltatott okmányok csak másolatok voltak. Azt vallja továbbá, hogy Mercier megparancsolta neki, hogy az Elyséebe menjen és jelentést tegyen Dreyfus vallomásáról. De — mondja a tanú — nem juthatott hozzá, hogy erről beszéljen. Az elnök különben úgylátszik, inkább Dreyfusnak egy újságban közölt és a borderati írására vonatkozó szavaival foglalkozott. Az elnök ismerte Lebrun-Renaud látogatásának az okát. Ő azonban megijedt, mert még mielőtt belépett Casimir Périer irodájába, barátságtalan szavakat hallott, amelyek reá vonatkoztak és ez nem volt nagyon biztató. (Keresztkérdések). Demange kérdésére kijelenti Lebrun-Renaud, hogy csak Dreyfus beszélt, ő nem válaszolt neki. Demange azt kérdezi továbbá a tanútól, hogyan találhat beismerést a vádlottnak abban a mondásában: Ártatlan vagyok. Lebrun-Renaud azt válaszolja, hogy nem az ő feladata megmagyarázni az ellenmondást abban a nyilatkozatban, amelyben a vádlott beismerte az anyagi tényt, vagyis az okmányok kiszolgáltatását. A tanú kijelenti, hogy a nyilatkozatot minden kommentár nélkül ismételte. Demange e kérdésére Lebrun-Renaud vonakodik megmondani, hogy Dreyfus szavait beismerésnek tekintette-e. Erről — mondja a tanú — semmiféle impreszszióm nincs. Jegyzőkönyvet azért nem vett fel a tanú, mert az volt az utasítása, hogy Dreyfust a börtönbe kísérje, nem pedig az, hogy szólásra bírja. Demange azt mondja, hogy Lebrun-Renaud a semmitőszék előtt kijelentette, hogy Dreyfus mondását mentegetőzésnek tartja. Lebrun-Renaud azt válaszolja, hogy nem köteles felvilágosítást adni személyes nézetéről. Labori csodálkozik azon, hogy a tanú, miután a kamarában szóba került a dolog, másnap megsemmisítette jegyzőkönyvének kérdéses lapját. Lebrun-Renault azt mondja, hogy azt hitte, hogy az a másolat, amelyet Cavaignac magával vitt a parlamentbe, hiteles. Labori kérdésére kijelenti a tanú, hogy nem tudja, ki mondotta az Elyséeben a reá nézve sértő szavakat. Dreyfus az elnök felszólítására kijelenti, hogy egyedül maradt vissza Lebrun-Renault századossal. D’Attel százados nem volt abban a szobában, ahol ők voltak. Lebrun-Renault föntartja vallomását. (Dreyfus nyilatkozata.) Dreyfus határozottan emlékszik rá, hogy nem beszélt D’Attel századoshoz. Azután megjegyzi, hogy már megmagyarázta azokat a szavakat, amelyek Du Paty de Clam-nak nála megkísérelt eljárására vonatkoztat. Végül csodálkozik azon, hogy Lebrun-Renaud közölte főnökével szavait, anélkül, hogy felvilágosítást kért volna tőle. Ez olyan eljárás, amelyen minden becsületes ember csak megbotránkozhatik. (Guerin ezredes.) Ezután Guérin ezredest hallgatják ki, akit Saussier tábornok megbízott, hogy jelen legyen Dreyfus lefokozásánál. A tanú kijelenti, hogy Lebrun-Renaud mindjárt azután, hogy Dreyfust a tüzéreknek átadta, közölte vele Dreyfus szavait, amelyekből kitűnt, hogy Dreyfus ezt mondta: A csillogó egyenruha tönkretette; értéktelen okmányokat szolgáltatott ki, hogy fontosabb német okmányokat kapjon érték; három év múlva ki fog derülni ártatlansága. A tanú erre megkérte Lebrun-Renault századost, hogy ezt néhány tiszttel közölje, ami meg is történt. Guérin ezredes azt mondja továbbá, hogy Dreyfus, mikor a lefokozás után elment egy csoport katonatiszt előtt, hogy a rabkocsiba szálljon, oda kiáltott nekik, hogy három év múlva igazságot fognak neki szolgáltatni. A tanú azután Kaussier tábornokhoz ment, hogy a reggeli eseményekről és Dreyfusnak Lebrun-Renaud előtt tett nyilatkozatáról szóbeli jelentést tegyen. Az egyik bíró kérdésére Guérin kijelenti, hogy nem tudja, vajon Walsin ismerte-e a vádlottat. Dreyfus kijelenti, hogy soha sem ismerte Walsint. (Újabb tanuk.) Mitry őrnagy elmondja Anthoine századossal folyt beszélgetését, amelyből állítólag kitűnt, hogy Dreyfus vallomásainak értelme nagyjából az volt, hogy jelentéktelen okmányokat szolgáltatott ki, hogy másokat kapjon értük. Peyrolles ellenőr azt vallja, hogy Guérin ezredes a lefokozás után azt mondta neki, hogy Dreyfus Lebrun-Renaud százados előtt vallomást tett. A tanú elmondta azután, hogy a Zola-per idején megkérdezte Lebrun-Renaud századost, miért nem tett jelentést Dupuynek és Gasimir Périernek a vallomásról. Lebrun-Renaud erre így válaszolt: Félelemből nem tettem, mert mikor az Elysée egyik előszobájában várakoztam, hallottam, amint a szomszéd szobában valaki ezt mondta: „Hogy áll a dolog azzal a csendőrrel, aki hivatalos titkokat árul el és anyagot szolgáltat a sajtónak? Pórul járhat ilyen indiszkrécziókkal.“ Erre behívtak Casimir Périerhez és ennek hatása alatt hallgattam el a vallomásokat. Dreyfus kijelenti, hogy soha sem mondotta, hogy perét három év múlva revideálni fogják. Kéri az elnököt, olvastassa fel Boisdeffre tábornoknak írt leveleit, hogy lássák, milyen szavakkal kérte a vizsgálat megindítását. Ami a „három év" kifejezést illeti, arról azt a felvilágosítást adja Dreyfus, hogy azt mondta Du Paty de Clamnak, hogy a kormánynak a nyomozáshoz idő kell majd, de két vagy három év letelte előtt meg fognak győződni ártatlanságáról. (A fogházigazgató.) Forzinetti azt mondja, hogy Dreyfus magatartása a börtönben mindig olyan volt, mint ártatlan emberé. Erről a megfigyeléséről jelentést tett Boisdeffre tábornoknak. Azután elmondja a tanú, hogy Du Paty azt kívánta tőle, hogy Dreyfust álmában vakító fényű lámpával lepje meg. Forzinetti elmondja azután, milyen kétségbeesett volt Dreyfus és hogy öngyilkosságot akart elkövetni. Dreyfus elismeri, hogy lefokozása után azzal a gondolattal foglalkozott, hogy megöli magát. Ha mégis kiállotta a szenvedéseket, ez csak Dreyfusné műve volt, aki megértette vele kötelességét. Boisdeffre tagadja, hogy Forzinetti Dreyfus ártatlanságáról való meggyőződését fejezte ki előtte. Azután fölolvassák Forzinettinek a semmitőszék előtt tett vallomását amely Dreyfusnak a fogházban tanúsított magatartásáról szól. A tanú föntartja ezt a vallomást. Az ülés 11 óra 25 perczkor berekesztik és a tárgyalás folytatását holnapra halasztják. A per vége. Páris, aug. 31. Több lap jelentése szerint a Dreyfus-per tárgyalását szeptember 7-én vagy 9 én fejezik be. Du Paty de Clam. Páris, aug. 31. A Figaró jelentése szerint Brougero tábornok megvizsgálta Tavernier vizsgálati aktáit és nem talált bennök egyebet, mint hogy Du Paty főnökei parancsainak engedelmeskedett.