Hazánk, 1899. október (6. évfolyam, 236-261. szám)
1899-10-01 / 236. szám
1899. HATODIK ÉVFOLYAM. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Lipót-utcza 43. sz. Telefonszám 56—23. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztik: BAROSS KÁROLY és KORBULY JÓZSEF. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egy évre 14 írt. Félérre 7 frt Népftérrs 3 írt 50 kr. Egy hóra 1 frt 20 kr. Egyes szám ára 4 kr. Vidéken 6 kr. Pályaudvarokon 6 ki Adóreform. Irta: Báró Kaas Ivár. Budapest, szept. 30. A pénzügyminisztériumban tanácskoznak az egyenes adók reformjáról. Főhivatalnokok, a szakosztályok vezetői terjesztik elő adataikat és javaslataikat. Az egész országból rendelkezésükre állnak a pénzügyigazgatóságok tapasztalatai, nemcsak egy esztendőről, hanem évek hosszú soráról és a legkülönbözőbb viszonyokból merítve. Ki vonhatná kétségbe, hogy ezek az urak illetékesek véleményt adni s a reformot előkészíteni, melyet a kormány ígért, hogy előterjeszteni fog? Sok sürgetésre a nemzet az egyenes adók reformját várva várja, joggal követeli. A hibák, aránytalanságok, visszaélések e téren legnagyobbak s maga a kormány kénytelen volt belátni a panaszok jogosultságát s ezért már régen biztatja a népet, hogy a súlyos bajokon segíteni fog. A közlés, melyet a hivatalos tanácskozásról olvasunk, e reményeinket lehangolja. Kijelenti mindenekelőtt, hogy az állam jövedelmeinek csökkentése ki vanzárva, azután különösen a földadóra azt mondja, hogy ott nagyobb változások nem eszközölhetők, hanem a házadó és házosztályadó tekintetében lényegesebb változások lesznek. Eszerint a gyökeres adóreform helyett inkább csak némi adminisztratív módosításokat terveznek: az adókivetést és adókezelést. Megszáll a bús sejtelem, hogy a közönségre nézve az egész adóreform annyit tesz, hogy nesze semmi, fogd meg jól! De a kincstárra nézve a jövedelmek szaporítása lesz az eredmény, ha nem is földadó, hát házadó czímén. Az ingatlanok újabb megterhelése pedig csakugyan nem az, amiből Magyarország kért, mert földbirtok és házak az adók és adósságok alatt szinte roskadoznak. A földbirtokról tudjuk, hogy oly nehéz viszonyokkal küzd egész Európában, melyek arra indították Angliát, Francziaországot, Németországot, Olaszországot és Ausztriát, hogy a földadók leszállításával segítsenek a mezőgazdák válságos sorsán. A kérvények nagy sokasága ostromolja a magyar országgyűlést, hogy a földadót szintén szállítsa le. Pedig más államokban sokkal egyszerűbb a földadó, mint nálunk, mivel ott nincs az a sokféle pótlék, mely különböző czímeken a magyar földbirtok jövedelmét fogyasztja. Itt az egész Tisza-völgye, Duna-mente, Rába-köze a vízszabályozásoknak társulati alapon szervezett, de miniszteri kormánybiztosok által úgyszólván felsőbb rendelettel megállapított kölcsöneivel és költségeivel van megróva és ezeket az adóval együtt hajtja be az állam; a vicinális vasutakkal űzött pártspekuláczió az egész országban egy új adót vetett ki a községekre és a földbirtokokra, azt is az adóval hajtják egyszerre. Ezeket a terheket a földbirtok teherviselési képességének megítélésénél, a tiszta jövedelem kiszámításánál épp úgy tekintetbe kell venni, mint a bekebelezett magánadósságok rengeteg summáját, mert hiszen igen jól tudja a pénzügyminisztérium, mennyi hátralék esik azokra és mennyi halasztási kérvényt kell elintéznie, hogy az ártéri és vicinális végrehajtások miatt ne árverezzék el a nagy- és kisbirtokosok ingatlanait a hatóságok. Ami pedig a házbirtokot illeti, falun a ház vajmi kevés vagy semmi jövedelmet nem hajt, nélkülözhetlen kiegészítő része a gazdaságnak. De a községi adók s egyház- és iskolai tartozások leginkább a házakat nyomják. És hogy se falun, se városban, sem Budapesten a régi házak nem adómentesek, adóssággal pedig mind meg van rakva, arról a telekkönyvi kimutatások szolgálnak be bizonyítékkal. Tudjuk mi a különbséget adó és adósság között. Az egyikkel az államnak tartozik maga a tárgy, a másikkal a tulajdonos tartozik magánjogi személyeknek. A községi és állami adók közötti különbséget is tudjuk s nem lehet az általános adózást összevetni a helyi körülmények által különböző mértékben igényelt közköltségekkel. De tessék elhinni, hogy közgazdasági szempontból a hisrom összefüggés a teherviselési képességnek alapja helyesen csak a tiszta jövedelem lehet. Ha valamely birtokos fizet földadót, házbéradót, útadót, jövedelmi adót és pótadót, házadót, személyes kereseti adót, vízszabályozási költséget, vicinális vasúti járulékot, hozzá 30—100 perc mentes községi pótadót, megyei pótadót, egyház- és iskolai adót, betegápolási költséget stb., miből fizesse jelzálogkölcsöneinek kamatját s hiába mondja az állam, hogy ez rá nem tartozik, mert ha adófizető polgára tönkremegy, az csakugyan nem lehet a finánczminiszterre nézve közömbös. De már a polgárra nézve igazán mindegy, akár a jelzálog hitelezője hirdet a hivatalos lapban árverést ingatlanaira, akár az adóhivatalnok és a közjegyző ütik meg a dobot a háza előtt. Ha tehát baj van az országban, mert az ingatlan tulajdon megingott s nem hoz tiszta jövedelmet, melyből a család megélhessen, tehát nem képes elviselni évi terheit, úgy a kormánynak s a törvényhozásnak legyen rá gondja, hogy a földbirtok jövedelmezőbbé tétessék, terhei pedig arányosíttassanak és kevesbsztessenek. Csak az adókról szólunk ezúttal. Az adóreform a birtokviszonyokat összes vonatkozásaiban vegye tekintetbe s ne egyoldalúan csak a földadót tekintse, hanem járjon el kombinative s a községi adókat és a szabályozási terheket is hasonlítsa össze és méltassa figyelemre. Már évek óta sürgetik sokan, hogy a törvényhozás állapítsa meg a községi adók, vízszabályozási s más hasonló járadékok maximumát s ahol a közönség nem bírja elviselni a több költséget, van ilyen község, van ilyen ártér — ott rekompenzálja, vagy a direkt adók leszállításával, vagy szubvencióval. De az a rablógazdaság, mely egész Magyarországon foly, mindenik hatóság csak kiveti a népre, hogy fizessen, egyik ezen, a másik más czímen s nem akarnak tudomást venni egymásról, hanem csak küldik a kirovást, a fizetési meghagyást, az intést, a végrehajtást, ez a rendszer pusztító. Mert annak a földnek, vagy annak az iparosnak nincs két-három vagy tíz féle jövedelme azért, hogy jobbról is, balról is húzzák és azután nyúzzák, így megy tönkre egyik család a másik után, igy kerül egyik adósság a másik tetejébe, így lesz a földesúrból proletár s a földmivelöböl földönfutó. Ha még tíz esztendeig folytatják, nem is lesz ingatlan többé Magyarországon, mind csak papiros-ingatlanná válik. Mikor tehát adóreformról van szó, mi nem azt értjük alatta, mit a pénzügyminisztérium, hogy az osztálytanácsos urak újra osztályozzák az adófizetőket, de oly módon, hogy több jövedelme legyen az államnak és a finanszminiszter nagyobb fölöslegekkel dicsekedhessék expozéjában, hanem az adóképesség megállapítását, az adó egyszerűsítését és igazságos felosztását s a túlterhelt földbirtok könnyítését kell követelni. Csakhogy mi ezt nem a kormánytól várjuk, hanem az országgyűléstől. Alkotmányunk szerint az adókat nem a minisztérium szavazza meg, hanem a népképviselet. Az adó ankétet tehát ne a pénzügyminisztérium titkos tanácsa, hanem a parlament nyilvános adóügyi bizottsága tartsa. lapnak mai számához két iv melléklet val csatolva. Budapest, szeptember 30. Az országgyűlési szabadelvű pártnak Podmaniczky Frigyes b. elnöklete alatt tartott mai értekezletén kijelöltettek a kvótabizottság tagjaivá: Apponyi Albert gróf, Csáky Albin gróf, Fálk Miksa, Horánszky Nándor, Láng Lajos, Matlekovics Sándor, Pulszky Ágost, Tisza Kálmán és Tomasich Miklós (egy tag kijelölése a néppártnak tartatott fenn). Kijelöltettek továbbá a ház bizottságaiban megüresedett helyekre és pedig a házszabályokat revidiáló bizottságba: Emmer Kornél, a kérvényi bizottságba Osztrsluczky Miklós, a közigazgatási bizottságba Fischer Sándor, a naplóbiráló bizottságba Barcsay Domokos és a vízügyi bizottságba Forgách Antal gróf. Az elnök fájdalmas szavakkal jelentette be azután Pejacsevich Arthur gr. elhunytát s javaslatba hozta, hogy ravatalára a párt nevében koszorú helyeztessék. E javaslat elfogadásával az értekezlet véget ért.