Hazánk, 1899. október (6. évfolyam, 236-261. szám)

1899-10-01 / 236. szám

1899. HATODIK ÉVFOLYAM. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Lipót-utcza 43. sz. Telefonszám 56—23. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztik: BAROSS KÁROLY és KORBULY JÓZSEF. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egy évre 14 írt. Félérre 7 frt Népftérrs 3 írt 50 kr. Egy hóra 1 frt 20 kr. Egyes szám ára 4 kr. Vidéken 6 kr. Pályaudvarokon 6 ki Adóreform. Irta: Báró Kaas Ivár. Budapest, szept. 30. A pénzügyminisztériumban tanácskoznak az egyenes adók reformjáról. Főhivatal­nokok, a szakosztályok vezetői terjesztik elő adataikat és javaslataikat. Az egész országból rendelkezésükre állnak a pénz­ügyigazgatóságok tapasztalatai, nemcsak egy esztendőről, hanem évek hosszú sorá­ról és a legkülönbözőbb viszonyokból merítve. Ki vonhatná kétségbe, hogy ezek az urak illetékesek véleményt adni s a reformot előkészíteni, melyet a kormány ígért, hogy előterjeszteni fog? Sok sürge­tésre a nemzet az egyenes adók reformját várva­ várja, joggal követeli. A hibák, aránytalanságok, visszaélések e téren legnagyobbak s maga a kormány kénytelen volt belátni a panaszok jogo­sultságát s ezért már régen biztatja a népet, hogy a súlyos bajokon segíteni fog. A közlés, melyet a hivatalos tanácsko­zásról olvasunk, e reményeinket lehan­golja. Kijelenti mindenekelőtt, hogy az állam jövedelmeinek csökkentése ki van­­zárva, azután különösen a földadóra azt mondja, hogy ott nagyobb változások nem eszközölhetők, hanem a házadó és ház­­osztályadó tekintetében lényegesebb válto­zások lesznek. Eszerint a gyökeres adó­reform helyett inkább csak némi adminisz­tratív módosításokat terveznek: az adó­kivetést és adókezelést. Megszáll a bús sejtelem, hogy a közönségre nézve az egész adóreform annyit tesz, hogy nesze semmi, fogd meg jól! De a kincstárra nézve a jövedelmek szaporítása lesz az eredmény, ha nem is földadó, hát házadó czímén. Az ingatlanok újabb megterhelése pedig csakugyan nem az, amiből Magyar­­ország kért, mert földbirtok és házak az adók és adósságok alatt szinte roska­doznak. A földbirtokról tudjuk, hogy oly nehéz viszonyokkal küzd egész Európában, melyek arra indították Angliát, Francziaországot, Németországot, Olaszországot és Ausztriát, hogy a földadók leszállításával segítsenek a mezőgazdák válságos sorsán. A kérvények nagy sokasága ostromolja a magyar or­szággyűlést, hogy a földadót szintén szál­lítsa le. Pedig más államokban sokkal egyszerűbb a földadó, mint nálunk, mivel ott nincs az a sokféle pótlék, mely külön­böző czímeken a magyar földbirtok jöve­delmét fogyasztja. Itt az egész Tisza-völgye, Duna-mente, Rába-köze a vízszabályozá­­soknak társulati alapon szervezett, de miniszteri kormánybiztosok által úgyszól­ván felsőbb rendelettel megállapított köl­­csöneivel és költségeivel van megróva és ezeket az adóval együtt hajtja be az állam; a vic­inális vasutakkal űzött párt­­spekuláczió az egész országban egy új adót vetett ki a községekre és a földbirto­kokra, azt is az adóval hajtják egyszerre. Ezeket a terheket a földbirtok teherviselési képességének megítélésénél, a tiszta jöve­delem kiszámításánál épp úgy tekintetbe kell venni, mint a bekebelezett magán­adósságok rengeteg summáját, mert hiszen igen jól tudja a pénzügyminisztérium, mennyi hátralék esik azokra és mennyi halasztási kérvényt kell elintéznie, hogy az ártéri és vic­inális végrehajtások miatt ne árverezzék el a nagy- és kisbirtokosok ingatlanait a hatóságok. Ami pedig a házbirtokot illeti, falun a ház vajmi kevés vagy semmi jövedelmet nem hajt, nélkülözhetlen kiegészítő része a gazdaságnak. De a községi adók s egy­ház- és iskolai tartozások leginkább a házakat nyomják. És hogy se falun, se városban, sem Budapesten a régi házak nem adómentesek, adóssággal pedig mind meg van rakva, arról a telekkönyvi kimu­tatások szolgálnak be bizonyítékkal. Tudjuk mi a különbséget adó és adós­ság között. Az egyikkel az államnak tar­tozik maga a tárgy, a másikkal a tulaj­donos tartozik magánjogi személyeknek. A községi és állami adók közötti kü­lönbséget is tudjuk s nem lehet az álta­lános adózást összevetni a helyi körül­mények által különböző mértékben igé­nyelt közköltségekkel. De tessék elhinni, hogy közgazdasági szempontból a hisrom összefügg­és a teherviselési képességnek alapja helyesen csak a tiszta jövedelem lehet. Ha valamely birtokos fizet föld­adót, házbéradót, útadót, jövedelmi adót és pótadót, házadót, személyes kereseti adót, vízszabályozási költséget, vic­inális vasúti járulékot, hozzá 30—100 perc men­­tes községi pótadót, megyei pótadót, egy­ház- és iskolai adót, betegápolási költsé­get stb., miből fizesse jelzálogkölcsö­neinek kamatját s hiába mondja az ál­lam, hogy ez rá nem tartozik, mert ha adófizető polgára tönkremegy, az csak­ugyan nem lehet a finánczminiszterre nézve közömbös. De már a polgárra nézve igazán mindegy, akár a jelzálog hitelezője hirdet a hivatalos lapban árve­rést ingatlanaira, akár az adóhivatalnok és a közjegyző ütik meg a dobot a háza előtt. Ha tehát baj van az országban, mert az ingatlan tulajdon megingott s nem hoz tiszta jövedelmet, melyből a család meg­élhessen, tehát nem képes elviselni évi terheit, úgy a kormánynak s a törvény­­hozásnak legyen rá gondja, hogy a föld­birtok jövedelmezőbbé tétessék, terhei pe­dig arányosíttassanak és kevesbsztessenek. Csak az adókról szólunk ezúttal. Az adó­reform a birtokviszonyokat összes vonat­kozásaiban vegye tekintetbe s ne egyol­dalúan csak a földadót tekintse, hanem járjon el kombinative s a községi adókat és a szabályozási terheket is hasonlítsa össze és méltassa figyelemre. Már évek óta sürgetik sokan, hogy a törvényhozás állapítsa meg a községi adók, vízszabá­lyozási s más hasonló járadékok maxi­mumát s ahol a közönség nem bírja el­viselni a több költséget, van ilyen község, van ilyen ártér — ott rekompen­zálja, vagy a direkt adók leszállításával, vagy szubvenc­ióval. De az a rablógaz­daság, mely egész Magyarországon foly, mindenik hatóság csak kiveti a népre, hogy fizessen, egyik ezen, a másik más czímen s nem akarnak tudomást venni egymásról, hanem csak küldik a kirovást, a fizetési meghagyást, az intést, a végre­hajtást, ez a rendszer pusztító. Mert an­nak a földnek, vagy annak az iparosnak nincs két-három vagy tíz­ féle jövedelme azért, hogy jobbról is, balról is húzzák és azután nyúzzák, így megy tönkre egyik család a másik után, igy kerül egyik adósság a másik tetejébe, így lesz a földesúrból proletár s a földmivelöböl földönfutó. Ha még tíz esztendeig folytatják, nem is lesz ingatlan többé Magyarországon, mind csak papi­ros-ingatlanná válik. Mikor tehát adóreformról van szó, mi nem azt értjük alatta, mit a pénzügymi­nisztérium, hogy az osztálytanácsos urak újra osztályozzák az adófizetőket, de oly módon, hogy több jövedelme legyen az államnak és a finanszminiszter nagyobb fölöslegekkel dicsekedhessék expozéjában, hanem az adóképesség megállapítását, az adó egyszerűsítését és igazságos felosztá­sát s a túlterhelt földbirtok könnyítését kell követelni. Csakhogy mi ezt nem a kormánytól várjuk, hanem az országgyű­léstől. Alkotmányunk szerint az adókat nem a minisztérium szavazza meg, ha­nem a népképviselet. Az adó­ ankétet te­hát ne a pénzügyminisztérium titkos ta­nácsa, hanem a parlament nyilvános adó­ügyi bizottsága tartsa. lapnak mai számához két iv melléklet val csatolva. Budapest, szeptember 30. Az országgyűlési szabadelvű pártnak Podmaniczky Frigyes b. elnöklete alatt tartott mai értekezletén kijelöltettek a kvótabizottság tagjaivá: Apponyi Albert gróf, Csáky Albin gróf, Fálk Miksa, Horánszky Nándor, Láng La­jos, Matlekovics Sándor, Pulszky Ágost, Tisza Kálmán és Tomasich Miklós (egy tag kijelölése a néppártnak tartatott fenn). Kijelöltettek továbbá a ház bizottságaiban megüresedett helyekre és pedig a házszabályokat revidiáló bizottságba: Emmer Kornél, a kérvényi bizottságba Osztrs­­luczky Miklós, a közigazgatási bizottságba Fi­scher Sándor, a naplóbiráló bizottságba Barcsay Domokos és a vízügyi bizottságba Forgách An­tal gróf. Az elnök fájdalmas szavakkal jelen­tette be azután Pejacsevich Arthur gr. elhuny­tát s javaslatba hozta, hogy ravatalára a párt ne­vében koszorú helyeztessék. E javaslat elfogadá­sával az értekezlet véget ért.

Next