Hazánk, 1900. május (7. évfolyam, 102-127. szám)

1900-05-10 / 109. szám

HAZÁNK. 109. szám. haszna lehet Németországnak a hajóhad szaporításával, ha annak mozgó­képességét biztosítani nem képes. Pedig háború ese­tén az államok nem számíthatnak kőszénre. A kőszénbányászat terén folyton elhatalmasodó szociáldemokrácia pedig adott pillanatban álta­lános, nagy sztrájkot idézhet elő, akkor pedig a büszke árbócosok a kikötőkben rekednek és a nagy hajóhad csak annyit ér, mintha kicsi ma­radt volna. A szocializmus hazafias tekinteteket nem ismer, vezetőiről föltehető, hogy éppen ily kényes időpontokban éreztetik hatalmukat a gyűlölt állammal. Mozgósítás esetén is nagy állami érdek a vasutak által fölhasználandó kő­szén föltétlen biztosítása. A kőszénbányák államosításának hívei az álla­mosítás keresztülvitelének technikájában sem ta­lálnak nehézségeket. Az államok már eddig is nagy kőszénbányákkal rendelkeznek,tehát tulajdonkép­pen csakis az állam által már folytatott üzemág kiterjesztéséről van szó. A kőszénbányák álla­mosításával, az üzemek állami vezetésével foko­zottabban lépnek életbe a k köszénybányászok biz­tosítására vonatkozó intézkedések és a munkások felől is másként fognak gondoskodni. Az államo­sítás tehát a bányamunkásoknak is kiválóképpen érdekében állana. Most még arról eshetnék szó, hogy a kőszén­­bányák mostani tulajdonosának kárára szol­gálna-e, ha bányáikat az állam megfelelő kár­pótlás mellett átvenné vagy leginkább élethiva­tásuk csorbulna-e ? Az eszme propagálói azt vélik, hogy ez nem következnék be. A kárpót­lást a bánya valódi értékéhez mérnék, az élet­pálya veszteségéről pedig már csak azért sem le­hetne szó, mert a bányatulajdon ma már oly nagy­mértékben mobilizálhatott, hogy állandó tulaj­donról e téren nagyjában és egészben szólani aligha lehet. A bányapapírokat rég hatalmába­­ kerítette már a spekuláció, a börzén meg éppen a kézből-kézbe adatnak. Az üzemre stb. tartós­aj és számbavehető lefolyást a tulajdonosok nem­­ gyakorolnak, mindez a felügyelő bizottságtól és­­ igazgatóságtól függ. Ez individulitást nélkülöző­­ viszony különösen a munkásokra hat lehan­golóan, amennyiben azt a érzést kelti bennök, hogy sorsuk nem jóindulattal mérlegelő fórum­nak, hanem csupán a dividencia szempontjából intézendő igazgatóság kezében van. Németországban 1897-ben 336.179 főre rúgott a bányászok száma, üzem volt 333, eredmény 91.055.000 tonna, érték 648.939.000 márka. A kőszénbányák megváltása államonként, nagy kölcsön útján eszközöltetnék, a produktív célra szolgáló kölcsön ezúttal teljesen igazolva lenne. Az állam erős megterheléséről itt szó nem lehet. Az egyes államok a kőszénbányák révén biztos és pontos jövedelmi forrást nyernének s nem kis előnyükké válnék annak bizonyossága, hogy ez a nemzeti érték nem hurcoltatnék a külföldre és nem tétetnék ki a kimerülés veszé­lyének. Az állami alkalmazottakká vált bánya­munkások helyzete külsőleg is emelkednék, anyagi egzisztenciájuk javulna, biztos alapra kerülne és meglehetősen kívül esnének most már a szociál­demokrácia csábításainak is. Az sem lenne meg­vetendő eredmény, hogy a terv megvalósulásá­nak esetében a bányapapírok kivonalnának a börzespekuláció keretéből. Ennyiben vázoltuk a bányák államosításának új keletű tervezgetését. Annyit mondhatunk, hogy német nemzetgazdák és a közönség rokon­szenvesen fogadják a bányaregál eszméjét s kö­zelebb a terv alapos és rendszeres kidolgozás­ban fog nyilvánosságra jutni. 1. 1. 8 Az indiai éhínség, Budapest, május 9 Londoni lapok jelentései szerint Indiában a pusztító éhínséget még a pestisnél is nagyobb csapásnak tartják, mert egy járványos betegség ellen gyógyszerekkel és szigorú egészségügyi rendeletekkel lehet küzdeni és továbbfejlődésé­nek esetleg gátat vetni, de az éhínséggel szem­ben a kormány és annak közegei teljesen tehe­tetlenek. Látniok kell, hogy az éhező népesség napról­­napra mindinkább nagyobb számban elpusztul és segítséget is csak annyit nyújthatnak, ameny­­nyit a rendelkezésükre álló csekély segédeszkö­zök megengednek. Egyesek, kik az Ínséges vidékeken jártak, el­rettentő részleteket mesélnek az Ínség pusztítá­sáról, így többek közt egy alkalommal a ható­ságot arról értesítették, hogy egy bizonyos helyen elrejtőzve, egy család nyomorog. Midőn a se­gélyt nyújtók a tíz tagból álló családot megta­lálták, már többen nem is voltak életben, a megmaradottak pedig csontig le voltak sová­­nyodva. A kiszenvedettek között a legidősebb egy körülbelül 70 esztendősnek látszó aggastyán, a legfiatalabb pedig még csecsemő volt. Más alkalommal pedig több 2-­3 éves gyer­meket találtak egymás mellett ; ezeket az éhező szülők tették ki azon reményben, hogy ellátá­sukról majd a hatóság fog gondoskodni. Február elején a szűkölködése száma még csak 3 és fél millióra rúgott. Ez időtől kezdve szá­muk hetenként átlag egy negyed millióval növe­kedett, olyannyira, hogy az éhezők számát most öt millióra becsülik. A szűkölködők nyomorának enyhítésére ja­nuár utolsó hetében 17.000 font sterlinget hasz­náltak, mely összeg most 25.000 napi fontra emelkedett. Míg a legutóbbi éhínség alatt csak egy millió embert kellett segélyezni és ez alka­lommal a segélynyújtáshoz a világ minden ré­széből hozzájárultak, addig az indiai kormány most majdnem teljesen magára hagyatva kény­telen öt millió lélekről gondoskodni Az ezidei éhínség most kb. 300.000 négyszög mértföldnyi területen pusztít, melynek lakossága kb. 40 millió lélek. Ehhez számítható még kb. 150.000 négyszög­­mértföldnyi terület kb. 21 millió lakossal, mely szintén segélyezésre szorul. A legutóbbi termés Indiában tavaly őszszel oly silány volt, amilyenre már hosszú évek óta nem emlékeznek. A halálozás is rettentő mérve­ket ölt, éppúgy a házi állatok is sorra mind el­pusztulnak. Az anyaország részéről megindított akció az ínségesek segélyezésére nem oly nagy­arányú, mint aminől Anglia gazdagsá­gánál fogva meg tudna tenni. Nem csoda, hisz egész Anglia figyelme most a délafrikai háború színterére irányul. Annál örvendetesebb azonban a németországi, főleg a berlini pénzarisztokrácia körében meg­indult segélyezési mozgalom az indiai ínségesek részére, melynek kezdeményezését Vilmos csá­szárnak tulajdonítják. A gyűjtés eddigelé körül­belül fél millió márkát eredményezett, mely ösz­­szeg vételét az indiai alkirály Vilmos császár­hoz intézett táviratban köszöni meg. Nagy bankok és az emisszió-tevékeny­ség Németországban. A német birodalmi gyű­lés budget-bizottságának ülésén Arnim gróf az érdekes számok egész sorozatát terjesztette elő, amelyek élénk világot vetnek a német gazdasági élet fejlődésére. Ezek szerint a 10 nagy bank (Diskont, Darmstadti, Kereskedelmi társulat, Deutsche Bank, Szövetkezeti Bank, Dresdai, Mitteldeutsche Bank, Schaffhauseni Bankegyesület, Boroszlói Diskonto­­bank) rendelkezett összesen: 1885-ben 286,000.000 márka 1893-ban 452,000.000 , 1900-ban 878,000.000­­ össz­tőkével. Németországban a bankok együttesen nagy tőke­­emelkedést tüntetnek föl, vagyis: 1884-ben 1265 millió márkát. 1892-ben 1652 » » 1898-ban 2451 » » Tartaléktőkéjük volt a bankoknak: 1884-ben 175 millió márka = 13'83°/o 1892-ben 326 » » = 19­32» 1898-ban 539 » » = 22,70» A német bankok rentabilitása itt következik: 1885-ben . ... 6-35°/o 1890-ben ........... 7.60» 1894- ben ..... 6-74» 1895- ben ..... 7'89» Galaxibposta, a vércsék, akik — Folyik a békés levelezés. A postagalambok gyönyörűen turbékolnak ... De vájjon hol vannak titokban vijjognak ?­ ­ Csütörtök, 1900. május 10.

Next