Hazánk, 1900. november (7. évfolyam, 258-283. szám)

1900-11-01 / 258. szám

HAZÁNK. 258. szám. Mint Aranyos-Maróthról táviratoztak, Bars­­vármegye törvényhatósági bizottsága ma tartott rendkívüli közgyűlésén elhatározta, hogy Da­rányi Ignác földmivelésügyi minisztert a mező­­gazdaság érdekében kifejlett működéséért bizalmi felirattal üdvözli, gróf Pálffy Jánosnak pedig nagylelkű alapítványáért háláját és elismerését fejezi ki. Az államtitkár jubileuma. Komárom város törvényhatósági bizottsága — mint lapunkat értesí­tik — tegnap tartott értekezletén elhatározta, hogy Széll Ignác belügyi államtitkárt harmincéves köz­­szolgálatának évfordulója alkalmából feliratilag üdvözli. A földmivelésügyi költségvetés. A kép­viselőház pénzügyi bizottsága tegnap délután tartott ülésén folytatta és be is fejezte a földmivelésügyi tárca költségvetésének tárgyalását. Az előadó Papp Géza volt. Komjáthy felszólalására Darányi miniszter tü­zetes felvilágosításokat adott a kárpáthegyvidéki ki­­rendeltség szükségletének egyes tételeiről. Ezután áttért a bizottság a költségvetés részleteire. A köz­ponti kiadásoknál Komjáthy kifogásai folytán Da­rányi miniszter utalt rá, hogy a működési pótléko­kat s hasonló természetű iletményeket lényegesen megszorította, kivételesen azonban előfordulható rendkívüli szolgálatok jutalmazására fentartandónak véli a szóban levő szerény tételt. Az állami erdők rendkívüli bevételeinél Matle­­kovics helytelennek tartja, hogy különböző beruhá­zásokat az alapból felvett kölcsönök útján fedez­nek. Darányi miniszter elvben igazat ad neki, meg­jegyzi azonban, hogy ez jóformán általános szokás, amelyet más tárcáknál is követnek. A kopár területek lefásítására előirányzott állami segítés tételénél Ugrón Gábor szóvá teszi, hogy fő­leg az erdélyi részekben nagy hegyi területek fek­szenek kopáran. Az erdélyi részekben a duvadak nagy elszaporodása miatt a vadászat jóformán semmi jövedelmet sem hoz. Célszerűnek tartaná, hogy a duvadakat bizonyos időközökben hatósági felügyelet alatt való mérgezéssel pusztítsák. Darányi miniszter a duvadak pusztítására nézve igazat ad Ugronnak, foglalkozott is a mérgezés kérdésével, a gyakorlati megoldás azonban sok nehézségbe üt­közik. A kopár területek befásítására már történtek intézkedések az erdélyi részekben is, az e célra szolgáló, bár még mindig kevés dotációt fel is emel­ték s ha ez után tovább haladunk, reméli, hogy nem hosszú idő alatt jelentékeny lesz az eredmény. A ménesbirtok-gazdaságoknál Ugron Gábor óhajtja, hogy a fogarasi uradalomhoz tartozó távoleső bir­­tokrészek közül néhányat fordítsanak telepítési cé­lokra. Darányi miniszter megfontolás tárgyává teszi, van-e a fogarasi uradalomnak olyan része, amely telepítési célokra felhasználható lenne. Az állategész­ségügyi kiadásoknál Ugrón fölemlíti, hogy sok Tátray szinte önkénytelenül kérdezte: — És hol talált rá ? — Hol ? Nem ott, ahol önök keresik jó urak! Nem. Egy kissé kinyitottam a szememet, nem ijedtem meg a világosságtól és már rátaláltam. Rájöttem, hogy mi nem önmagunkért élünk, hanem másokért. Mert hisz mi önmagunkban mik vagyunk? Semmik! Hanem aztán lehetünk valamivé, ha magunkból részt adunk másoknak. Hogyan ? úgy, hogy hasznuk legyen abból azok­nak. Ért engem? A komoly munkálkodás ez, amelyben a gyönyörök nem kergetik egymást, csak a gondok, de amely gondok nemesek, céltudatosak és éppen ezért gyönyört is okoznak. Én átlag­felfogás szerint tán keveset élek. Itt, elrejtve a világtól, ahol az események és az izgalmak mintha szunnyadnának. Pedig nem úgy van. A napszá­mos többet él, mint a gyönyörök, a lázas éjsza­kák, a sorvasztó szenvedélyek Ahasvérusa. Mert ő igazán él. Az ekéje felett elszálló madár éne­kében az élet szava szól hozzá, a szabad mező virágillatában az élet lélegzik felé. Ez az élet! És a harmóniát ez élet és önmaga közt akkor találja meg, ha keres egy társat magának, aki betölti azt az űrt, amelyben az álmok szárnyal­nak. És ez viszont az egyetlen nő, a hitves, a feleség . . . — A feleség . . . Tátray Demeter idegenül bámult a doktorra. Az fölényesen mosolygott reá és ez a mosoly el­mondta azt is, amit még kíméletből elhallgatott: — Igen, én, a világ végére zárt, köznapi, jámbor ember, az igénytelen falusi paraszt töb­bet éltem te nálad, aki pedig az éjszakáidat is nappalokká varázsoltad. Én tudom, mi az élet, te tévetegül jársz benne. Én vagyok a bölcs, te a tévelygő­ állatorvos a mértföldpénzért túlságos buzgóságot fejt ki járványok konstatálásában. Darányi minisz­ter válaszolja, hogy az e téren előforduló visszaélé­sek is okai voltak annak, hogy beterjesztette az állatorvosi szolgálat államosításáról szóló törvény­javaslatot. Gondoskodni is fog róla, hogy annak idevonatkozó rendelkezéseit szigorúan végrehajtsák. A gazdasági tanintézeteknél Matlekovics kérdi, meddig haladtak a Budapesten létesítendő mező­­gazdasági főiskola előmunkálatai. Darányi minisz­ter : Ez ügyben az előtanulmányokkal két kiváló szakembert bízott meg, akiknek jelentései már el is készültek. Ez ügyben, valamint általában a gazda­sági tanintézetek ügyében tanácskozmányt szándéko­zik tartani. A tárca költségvetésének többi tételeit vita és változtatás nélkül megszavazták. Azután tárgyalták a közérdekű öntözűcsatornákról szóló törvényjavaslatot. Ezt általánosságban és némi módosítással részletei­ben is elfogadták. A honvédelmi tárca költségvetésének a tárgyalását szombaton délután 5 órára tűzték ki. Túlkiadások. A képviselőház zárszámadási bi­zottsága Fest Lajos elnöklésével tegnap délután ülést tartott, amelyen a kormány részéről Wlassics és P­lesz miniszterek, a pénzügyminisztérium részé­ről Granzenstein államtitkár, az állami számvevő­szék részéről Dárday alelnök volt jelen. A bizott­ság tárgyalás alá vévén az állami számvevőszéknek az 1899-ik év pótnegyedében s az 1900-ik évnek első és második negyedében előfordult túlkiadások­­ról, előirányzat nélküli kiadásokról és hitelátruházá­sokról szóló jelentéseit, amelyeket Benke Gyula elő­adó ismertetett, elhatározta, hogy e jelentések tudo­másul vételét hozza a Háznak javaslatba.­ ­ Az elvesztett paradicsom. Budapest, október 31. (I.) Mi lehetne ez más, mint az őrlési forgalom? Ezt siratják a budapesti nagy­malmok és még néhány vidéki társuk. Ennek visszaállításáért kezdették meg har­cukat a parlamentben és azon kívül, ahol csak lehet. Komjáthy az egyik hős, aki lándzsájával ugyancsak döföget az agrárius atrocitások (sic!) ezen eredménye felé. A pénzügyi bizottság ülésén fejezte ki magát ilyen szépen!... Mintha az agráriusok már akasztanák, kerékbe törnék és a leg­­válogatottabb kínzásokkal üldöznék elle­neiket. Az, hogy az agráriusok tiszta ge­schäftet akarnak a börzei szédelgések helyébe s közreműködtek egy oly intéz­kedés eltörlésében, amely a mezőgazdák Tátray komoran bámult maga elé. Aztán ide­gesen köszönt és magára hagyta a vörös doktort. Ahogy letért a hegyoldalból, szemközt egy nő jött vele szembe. Szép, mosolygó arcú ifjú nő, telt idomokkal, egyszerű, keresetlen tartással és a szemeiben ott csillogott a lelkének tiszta­sága. — A feleség... Tátraynak még ez a szó zsongott a fejében, amikor a nő szemébe tűnt. És ekkor megkapta egy gondolat. Igen, ilyen lehet az a nő, akiben az ember megtalálja a harmóniát az élet és ön­maga között, aki betölti azt az űrt, amelyben az álmok származnak. Ez volna az igazi életben az osztályos társ és ha csakugyan az is lehetne ... akkor ő is megtalálta a kivezető ösvényt abból a másik hazug világból... Valami szokatlan izgalom hajtotta vissza. Megfordult és visszatért a hegyoldalra. A doktort még ott találta, amint elgondolkozva nézte a ka­lászt ringató réteket és messze a kékbevesző határon, a sötéten gubbasztó erdőket. — Doktor, nézze, ki az a nő, aki erre tart most ? kérdezte izgatottan az álm­odozó ember­től és megragadta a karját. S a vörös doktor csöndesen mosolyogva mondta: — A feleségem . . . Tátray Demeter megfordult és újra visszain­dult. Most már düh folytogatta és lázongva me­nekült erről a helyről. Tehetetlennek, nyomorult­nak érezte magát és úgy hitte — elkésett. El­késett mindentől, az igazi élettől, az orvoslás­tól, az egyetlen nőtől. És menekült. . . Vissza a lázas éjszakákba, a hazug, elhibázott életbe, a kétségekbe . .. jogos érdekeit sértette, atrocitásokat, — kegyetlenkedéseket — látnak azok, akiknek tolmácsává Komjáthy szegődött. Oly­any­­nyira beleélték magukat bizonyos körök a parazita élvezetekbe, hogy szokásjogon, ebben már szerzett jogokat látnak és ké­pesek fölzúdulni az igazságtalan (?) üldö­zések ellen. A tetvek lázadása a kefe ellen... Makacs, de hiába való küz­delem ! A képviselőház pénzügyi bizottságá­ban — nagyon helyesen — nem reagál­tak az őrlési forgalom megszüntetését kárhoztató felszólalásra. A nagy bomba azonban a főváros közélelmezési és köz­­gazdasági bizottságában dörrent el. Ez a a bizottság kimondotta, hogy a főváros, de sőt maga az ország (!) érdeke szem­pontjából kívánatos az őrlési forgalom­nak újra helyreállítása, föltéve, hogy az racionális módon történik, vagyis úgy a termelők, mint a malmok érdekeit meg­óvja. Az indítványt az őrlési forgalom vissza­állítása érdekében Fenyvessi Adolf tette meg, aki még oly fejtegetésekkel is támo­gatta azt, amelylyel lépten-nyomon talál­kozunk a közélet mezején. Ugyanis kifej­tette azt, hogy a búza ára azért szállott le, mert megszűnt az őrlési forgalom, ezt holmi ellenőrizhetlen számadatokkal igyekszik igazolni és azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy a gazdák is belátják már mostan, hogy milyen bakot lőttek és maguk fogják követelni az őrlési forgalom visszaállítását. S hogy az állítást nyomban kövesse a bizonyíték, Salgó József az ott jelenlevő agrárius ezen állításokat megerősíti. De ki az a Salgó agrárius ? Most először halljuk becses nevét említeni. Az agráriu­sok névsorában hiába kerestük! No de ezen ne akadjunk föl! A műlelkesedés­­hez, a műargumentáláshoz ilyen műagrá­­riusok is kellenek. A legjobban csodálkoz­nak pedig a gazdák a fölött, hogy lám!: ők is az őrlési forgalom elvesztésének tulajdonítják a búza olcsóságát s hogy azok jelentékeny része éppen ezért az­ őrlési forgalom visszaállítását követeli. Mi­ azonban erről semmit sem tudunk. Igenis tudunk agráriusokról, akik a malomipar­nak károsodását az őrlési forgalom meg­szüntetése következtében elismerik, de nem az egész malomiparét, hanem csak azét, amely a balkáni gabonaforgalom köz­lekedési útjába esik. A műmalmok nagy zöme a vidéken szenvedélyesen ellenzi, a kis malmok ezrei átkozzák. Avagy, már elfelejtették volna a vidéki mal­mok azt az iszonyú nyomást, amit a durva lisztekkel, melyeket a budapesti malmok a vidék piacaira dobtak, gyako­roltak a vidéki lisztárakra, következésképp a gabonaárakra is? Ugyanezek az agrá­riusok elismerik még az őrlési malmok károsodását abban is, hogy most hiányzik egy eszközük a gabonaárak lenyomására s ez az a nagy tömegű búza, amivel a vámhitelezés folytán a budapesti tőzsdén operálhattak. Hogy­ mit tesz ez az operálás, azt nem kell fejtegetni. Vannak olyan agráriusok is, akik elis­merik azt, hogy a francia őrlési forgalom a francia mezőgazdaság érdekében, a német őrlési forgalom a német mezőgazdaság érdekében jól van megcsinálva. Ott arról van szó, hogy értéktelen — sikerszegény. Csütörtök, 1900. november 1.

Next