Hazánk, 1900. december (7. évfolyam, 284-309. szám)

1900-12-01 / 284. szám

HAZÁNK. 284. szám. jelölése alapján a képviselőház és a főren­diház együttes ülésében választja meg a korona­őrt. Kéri a Házat, hogy bízza meg az elnököt, miszerint az az együttes ülés napjának megha­tározása tárgyában tegye magát érintkezésbe a főrendiház elnökével. Perczel Dezső elnök jelen­­tetette, hogy ő a koronaőrválasztás tárgyában már érintkezésbe is lépett a főrendiház elnökével, gróf Csáky Albinnal, akivel együttesen abban állapodtak meg, hogy a két Háznak koronaőr­­választó együttes ülése a jövő kedden, decem­ber negyedikén tartassák meg. Polónyi Gézának az iránt voltak aggályai, hogy az ősi szoká­sával megegyezik-e az, hogy elébb tűzetik ki a kor­onaőrválasztás határnapja, mintsem hogy a képviselőház átvette volna a ki­rályi kijelölést. Széll Kálmán miniszterel­nök és Peresei Dezső elnök azon kijelentése után, hogy az általuk előterjesztett módozat mindenben megfelel az előző szokásoknak, elha­tározta a képviselőház, hogy az együttes ülést december negyedikén tartja meg. Ezen az ünnepies ülésen a képviselők és főrendek díszöltözetben jelennek meg. A főrendiház ka­tona tagjai katonai, a főpapok egyházi díszben. A koronaőrségre kijelöltek közt van — értesü­lésünk szerint — gróf Szapáry Gyula és báró Jósika Samu. Miniszterek a királynál. A király tegnap délután kihallgatáson fogadta gróf Wolkenstein- Trossburg párisi nagykövetet, 2 órakor gróf Gom­b­oivski külügyminisztert, 3 órakor pedig hosszabb kihallgatáson Széll Kálmán miniszter­elnököt. Egyféle becsület. Hála Istennek ott va­gyunk, hogy a becsület kérdésében nem történik megkülönböztetés s éppen a főispán­ karból van férfi, aki ki meri mondani, hogy «egyéni és hi­vatalos becsületét egymástól elválasztani nem tudja.» Vagyis egy lovagias jegyzőkönyvben agyon van ütve az eddigi praxis, ami külön vá­lasztotta az egyént és tisztviselőt s szült olyan monstrumokat, amelyeknek tisztán ragyogott az egyéni becsületük, mert az gondosan el volt választva a hivatali becsülettől. Annyi politikai, különösen választási visszaélés — kimondhatjuk egyenesen — vétség és bűn tudott menekülni a megtorlás elől, mert a legkorrektebb gentleman­ként viselkedett az, aki az ő hivatalában a leg­­infamisabb visszaéléseket követhette el «egyéni integritásának a teljes épségben tartásával.» Az Osz­troluczky—Vészi-féle párbajügyben kelt az a jegyzőkönyv s mi azt bármely jövendő konflik­tusra nézve nemcsak tudomásul veszszük, hanem fel is jegyezzük. Abból az okból, hogy konstatáljuk, váljon ki az, aki e precedens után kétféle­­ egyéni és hivatali becsülettel reprezentálni mer. Főispánválság Sopronban. Mint Sopron­ból írják, Sopron vármegye és Sopron város fő­ispánja, Simon Ödön ezen állásáról lemondott. Utódjául gróf Széchényi Emil, Széchényi Pál volt kereskedelmi miniszter fiát emlegetik, aki­nek kinevezése még ebben az évben megtör­ténne. Asbóth János. A képviselőház mai ülésén meglepetés számba ment Asbóth János felszó­lalása. Asbóth János úr azok közé a képviselők közé tartozik, akik tagjai voltak már minden le­hető és lehetetlen pártnak, még annak a párt­nak is, mely a Hentzi tábornok sírját megko­szorúzta. Igaz, hogy ennek a pártnak csak két tagja volt, az egyik a most meg­halt Janszky generális, a másik Asbóth Já­nos. Asbóth János legutóbb néppárti segítség­gel s néppárti programmal választatott be a képviselőházba s hogy benn volt, ott hagyta a néppártot s átlépett a kormánypártba. Azóta ma szólalt fel először s a legnagyobb vehemenciá­val támadta meg azt a pártot, mely őt a parla­mentbe segítette s azt a programmot, melynek alapján képviselő lett. Az egész szabadelvű párt, némán, fagyos hidegséggel hallgatta a politikai renegátságnak ezt a nagyfokú megnyilatkozását s a miniszterelnököt láthatóan kellemetlenül érin­tette Asbóth János nagy támogatási készsége. A beszéd tartama alatt nemcsak a néppártról, de az egész ellenzékről a sértő közbeszólások egész özöne zúdult Asbóthra,aki midőn befejezte szavait, egyetlen helyeslés sem hangzott fel a szabad­elvű pártról, de egyebüm­ét se. Az uj polgári törvénykönyv s a ma­gyar gazdák. Az O. M. G. E. kodifikacionális bizottsága december hó 14-én ülést tart. Az ülés tárgya az uj polgári törvénykönyv tervezetének megvitatása. Az O. M. G. E. az új polgári tör­vénykönyvben biztosítani kívánja a magyar me­zőgazdaság érdekeit. E végből a bizottság tagjai közt szétosztotta beható tanulmányozás végett a törvénytervezetet. A tagok előterjesztései alapján fog majd véleményt mondani az O. M. G. E. s esetleg a törvénytervezet módosítása tárgyában a kellő lépéseket is meg fogja tenni. A konzuli illetékek. A képviselőház igazság­ügyi bizottsága Szilágyi Dezső elnöklete alatt ülést tartott, melyen tárgyalás alá vette a konzuli illetékek szabályozásáról rendelkező törvényjavaslatot, mely­hez a bizottság a legutóbbi ülésszak végén hozzá­járult. Sámuel Lázár előadó ismertetése után a bi­zottság úgy általánosságban, mint részleteiben ezúttal is elfogadta a törvényjavaslatot. Két beszámoló, Molnár János orsz. képviselő december 2-án délelőtt 10 órakor Sopron­ Ivánban beszámoló beszédet tart. A beszámolóra lekiséri Molnár János apátot az országgyűlési néppárt több képviselő tagja is. — Justh Ferenc képviselő Znió­­váralján megjelent választói körében, kik nagy ová­ciókkal fogadták és tetszéssel hallgatták eddigi mű­ködéséről szóló beszámolóját. Az egybegyű­lt polgár­ság lelkes hangú üdvözlő telegrammot küldött Széll Kálmán miniszterelnöknek és báró Podmaniczky Frigyes pártelnöknek.­ ­ Szombat, 1900. december 1. Adófizetés és a postatakarékpénztár. Régebben szó volt arról, hogy kereskedelmi mi­niszterünk az osztrák példát utánozva, megkí­sérti, vájjon nem volna-e lehetséges az adófize­tést a mainál egyszerűbb formába szorítva posta­takarékpénztár útján eszközölni. A közönség annak idején nagy örömmel fogadta ezt a hírt, amelynek megvalósulása azonban máig is késik. Hiteles forrásból vett értesüléseink szerint a késedelem oka az, hogy habár a kereskedelmi minisztériumban elkészültek is a tervezettel, a pénzügyminiszter az adórendszernek, illetőleg az adókezelésnek kilátásba helyezett reformjáig az ajánlott változtatásokat keresztülvinni nem haj­landó. A fiumei kérdés végleges rendezése iránt most folynak a tanácskozások Budapesten. A tanács­kozásban résztvett gróf Szapáry László fiumei kor­mányzó és dr. Gaál Tibor miniszteri tanácsos is. Gróf Szapáry László valószínűleg e hét végéig ma­rad Budapesten . Gaál Tibor már ma utazik vissza Fiuméba. A húskivitel kérdése. Budapest, november 30. (I.) A szövetségbe lépett gazdasági egyesü­letek nagygyűlése elé Jeszenszky Pálnak, az Országos Gazdasági Egylet titkárának azon jelentése lett terjesztve, amelyben számot ad dr. Darányi Ignác földmivelési miniszternek azon tanulmányútjáról, ame­lyet a húsértékesítés szervezésének kérdé­sében Németország, Ausztria és azok többi szomszéd államaiban tett. A terje­delmes munkálat bó anyagot szolgáltatott arra, hogy a magyar kivitelre nézve oly nagy horderejű kérdés tiszta világításban álljon szemeink előtt. Ebből a munkálatból is megtudtuk azt, hogy hús- és marhakivitelünk jövő kérdé­sei első­sorban a nagy német birodalom jövendő magatartásától függnek. A német birodalom jövő vámpolitikája elhatározó befolyással lesz marha- és húskivitelünk sorsára. Ausztria és Magyarország ugyanis együttvéve az 1898-ik évben 121.000 da­rab marhát exportáltak Németországba. Ebben a kivitelben Magyarország 24.000 darabbal szerepelt. Nem kell azonban azt hinni, hogy csak ez a 24.000 darab marha érdekli a magyar közgazdaságot. Igaz, hogy közvetlenül csak ennyit vittünk ki, de figyelembe kell vennünk azt, hogy Ausztria csak azért vihetett ki oly nagy mennyiségben, tehát 97.000 darabot oda, mert viszont Magyarország Ausztriát látja el élő marhával. 1999 folyamán 293.770 darab szarvasmarhát vittünk ki Ausztriába, mintegy 22.000 darab juhot és 390.000 darab sertést. Ha Ausztria fent említett 97.000 darab marháját ki nem vihette volna Németországba, akkor a közös vám­területet képező marhapiacon roppant torlódás és az áraknak nagymérvű esése következett volna be. A német birodalom marhapiaca tehát Magyarországra nézve igen nagy jelentő­ségű. Ennek a piacnak lehető megtartása nagy érdeke Magyarországnak. Jeszenszky munkájából alaposan meg­győződhetünk arról, hogy a német biro­dalom hangulata marhabevitelünkkel szem­ben ez időszerint nagyon kedvezőtlen. A német birodalomban ugyanis az agráriu­sok oda kívánnak hatni­, hogy a német birodalom önmaga fedezze szükségletét és rázza le a nyakáról az idegenek marha- és húsimportját. Hogy ez a tendencia komoly és nem szabad könnyen vennünk, az onnan is kitetszik, hogy az 1855-iki sertésvész miatt Magyarország irányában életbe léptetett határzár mai napig sem lett feloldva és fájdalom, semmi remény sem forog fenn az iránt, hogy ezen határzárlat valaha feloldatni fog. A hamburgi vágóhíd igazgatója, Brysen, aki a marhaforgalom szakmájában első­rendű szaktekintély, odanyilatkozott, hogy­ Németország sertéstenyésztése, tekintettel­esen állatfaj roppant szaporodási képességére, rövid időn oly fokon fog állani, hogy a szükségletet a kívánatos mértékben fedezni lesz képes. Ebben a nyilatkozatban kidomborodik a német felfogás. Sertéskivitelünk sorsa Németországban meg van pecsételve. Másként áll azonban a dolog a marha­bevitellel. E tekintetben Brysen reményei már nem oly vérmesek. Azt monda ugyanis, hogy­­ évek fáradságos és céltuda­tos munkájára lesz szükség, hogy a kül­földnek esetleg teljesen elmaradó behoza­talát Németország önerejéből fedezni képes legyen. Nem valószínű tehát, hogy Németország a marhabevitel tekintetében az 1903-ban megújítandó kereskedelmi szerződésekben a húrokat a végletekig feszíteni akarná, már csak azért sem, mert, folyton szapo­rodó népessége a húsfogyasztás mértékét természetszerűleg emeli. A vámügyi alkudozások kimenetelétől fog tehát függni az, hogy Németország további marhaexportunkat gátolni fogja-e vagy nem? Erre céloz a szövetségbe lépett gazdasági egyesületek nagygyűlésé­nek e kérdésben elfoglalt álláspontja, melyet Jeszenszky indítványára fogadott el, hogy tudniillik a velünk szerződéses viszonyban álló államoktól, különösen Németországtól, a megújítandó kereske­delmi szerződésekben, vagy külön egyez­ményben, ki nem játszható garanciák szerzendők állatkivitelünk biztosítására. Életbevágó dolog, hogy ez érvényesül­jön, — de ha nem érvényesül? — Ha fiaskót mond minden iparkodásunk? Mit akkor? Jeszenszky határozottan rá­mutat arra.

Next