Hazánk, 1901. január (8. évfolyam, 1-27. szám)

1901-01-01 / 1. szám

mzmk. L szám. tenni, mely szerint politikai jogaik­ gyakorlatában sza­badon követhetik szavazatukkal meggyőződésüket, de másrészről összeférhetetlen volna bírói és hivatalos állásukkal s törvénybe, jelesen az 1869: IV. t.-c. 11. §-ába, illetőleg most már­ 1891: XVII. t.-c. 39. §-ába is ütköznék, ha aktív politikai véleményü­k, akár képviselő­jelöltjük mellett korteskedést űznének vagy ily cél­ból nyilvános helyeken és gyülekezetekben felszólal­nának. Súlyos felelősségnek tenné ki magát még kü­lönösen az a faire, kir. ügyész és bírósági hivatalnok is, aki hivatalos állását felhasználva, pártfele, vagy az ő pártjára térőnek részére hivatalos állásától függő bármily előnyt helyezne kilátásba, vagy az el­lenpártiak állásától függő hátránynyal fenyegetne. Egyébiránt remélem, hogy nem is fog e tekintetben eset előfordulni arra, hogy megtorló intézkedéshez nyúlni kénytelen legyek. Följegyezzük ezt az eseményt annál is inkább, mert ebben a volt nemzeti párt törekvéseinek érvényesülését látjuk. Feljegyezzük annak meg­említésével, mert értesülésünk szerint Széll Kál­mán, mint belügyminiszter szintén fog hasonló rendeletet intézni a közigazgatási hatóságokhoz. Az önálló vámterület mellett, Békés vár­megye december 29-iki közgyűlésén elhatározta, hogy feliratot intéz az országgyűléshez az ön­álló magyar vámterület létesítése érdekében. A közigazgatás egyszerűsítése tárgyá­ban most folynak az összes törvényhatóságnál az értekezletek. A közigazgatási tisztviselők vé­leményeit felterjesztik a belügyminiszterhez, aki ezután ezek alapján fog intézkedni az admi­nisztráció egyszerűsítése tárgyában valószínűleg a törvényhozás hozzájárulásával. Szentesített törvények. A hivatalos lap va­sárnapi száma közzéteszi a közérdekű öntöző-csator­­nákról szóló XXX, az indemnitiról szóló XXXI., a a horvát kiegyezési provizióriumról szóló XXXI., az 1887: XLV. törvénycikk Horvátországra vonat­kozó módosításról szóló XXXIII., az állami beruhá­zásokról szóló XXXIV., az 1895. L. törvénycikk ha­tályának meghosszabbításáról szóló XXXV. és a mma-klenáki vicinálisról szóló XXXVI. törvénycikket, melyek királyi szentesítést nyertek. Okos bolondságok. Budapest, decemb­r 31. I. (s.) Mezőgazdák sorakozzatok ! Meg­született az areopág, mely benneteket okos és nem okosakra fog szétosztani. A Buda­pesti Napló­­ december 28-iki számában «Okos agráriz musi) cím alatt vezércikket írtak, amelyben el van mondva mindaz, amit ezentúl elmétekbe vésnetek kell, hogy megtanulhassátok, mi az okos, mi a bolond ? Történt pedig ez azon alkalomból, hogy az országos iparegyesületben a minap két pikáns momentum adta magát elő. Az egyik az, hogy gróf Széchényi Imrét, akit országszerte úgy ismerünk, mint az agrá­rius érdekek buzgó és hivatott harcosát, Matlekovits Sándornak, a gyűlölt merkan­tilistának ajánlatára az iparpártoló osztály elnökévé választották. A második momen­tum pedig az, hogy gróf Széchényi Imre az ő szemenszedett merkantilista vá­lasztói előtt beköszöntő beszédében nem­csak hogy el nem tagadja agrárius mivol­tát, hanem nyíltan erősen hangsúlyozottan vallja magát agráriusnak és mint ilyen ajánlja fel szolgálatait az iparpártolás ügyének. Ezen pikáns jelleget azonban nyomban megsemmisíti gróf Széchényinek azon kijelentése, mely szerint: Ráfogás az, hogy az agráriusok ellenségei az iparnak s céljául fogja tekinteni e ráfogást meg­cáfolni s a termelés összes tényezőinek harmonikus együttműködését, mint az or­szág gazdasági felvirágzásának alapját minden erővel előmozdítani. Ha a Budapesti Napló idáig érve köz­leményében megállott volna, mást, mint általánosan helyeslő bólintást a gazdák körében nem talált volna. Hiszen ugyan­ezt, amit gr. Széchényi Imre az iparosok országos egyesületében elmondott, elmon­dotta az agráriusok vezére, gróf Károlyi Sándor is Kassán. «A gazdaközönség—úgy­mond — habár­ a földmivelési érdekekkel foglalkozik, alaptételei közé vette föl, hogy a földmivelés, ipar és kereskedelem jogosult igényei egyaránt védelmezendők meg, mert eme három tényező együttes és harmoni­kus összeműködésében rejlik éppen a nemzeti fejlődés biztosítéka.» Ámde a Budapesti Napló nem állott meg ezen aranyigazságok kimondásánál, hanem megragadta az alkalmat, hogy nekirohanjon az agráriusoknak és tönkre silányítsa őket. De fölveszszük a felénk dobott keztyűt és rajta verekedjünk egy kissé! Azokat a felénk suhintott vágásokat í­i felfogjuk és con amore suhintunk vissza. Érvek dolgában mi tán mégis csak erősebbek leszünk és a legyőzetéstől félni semmi okunk nincsen. Tehát «en garde»! Azt mondja a Budapesti Napló, hogy bolond merkantilista volna az, aki az ipar és kereskedelem érdekeit az agrárérdekek elnyomásával akarná érvényre juttatni, amint hogy bolond agrárius az, amely a magyar ipart és a magyar kereskedelmet, a magyar mezőgazdaság legtermészetesebb fogyasztóját üldözni akarja; és kétségtelen, hogy olyan merkantilista hangot, amely az agrár­érdekek elnyomását merte volna vallani, — sohasem hallottunk, ellenben igenis sűrűn jelentkeznek oly törekvések, amelyek az agrárius érdekek jelszava alatt, a kereskedelem és iparral szemben ellen­séges indulatúak. Tehát magyarán szólva, sok köztünk a bolond agrárius. Igaz, hogy ennek az állításának bizo­nyítására semmit sem hoz föl a Budapesti Napló s igy mi kényelmesen vehetnék fel a dolgot és azt kellene csak visszakiálta­nunk: Selber­tner! Csakhogy mi nem akarunk eldöntetlen harcot, mi győzni akarunk és érvekkel jövünk elő. A vámkérdéssel kezdjük. Ez a most kezdődő század elejének legnagyobb kér­dése. Hogy ez miként fog megoldatni, attól fog függni sok nemzetnek sorsa. Azt hiszszük, hogy ezt fölösleges bővebben magyarázgatni. Nos, mi bolond agráriusok, felállítottuk a tételt, hogy minden közgazda­­sági tényezőnek egyforma vámvédelem biz­tosítandó Tehát ugyanaz a védelem adandó meg a mezőgazdaságnak is, mint az ipar­nak. Éljen mind a kettő. Nemzeti munka mind a kettő. Gyümölcseit élvezze egy­aránt a mezőgazda és az iparos. Felállí­tottuk tehát a kölcsönösség tanát. S mi erre a viszonzás. Megszólal elő­ször az osztrák iparosok köre és kereken kimondja azt, hogy az osztrák iparcikkek­nek külpiacok kellenek , minthogy ez csak úgy érhető el, ha a nyerstermelő kül­­államok behozatala elé gátat nem állítunk, nemcsak hogy ne állítsunk ily gátakat, de a meglevőket is romboljuk le; hogy azon­ban az osztrák nyerstermelvénypiac a magyar versenytől úgy ne szenvedjen, mint eddig, ez kellőleg megvédelmendő. Nemcsak azt akarják tehát közös vám­területen levő lajtántúli iparosaink, hogy az ipartermelés vámvédelme még az eddigi­nél is hatékonyabb legyen, hanem azt, hogy a magyar mezőgazdaság cikkei még olcsóbbak legyenek mint eddig voltak,— a mezőgazdák által fogyasztott iparcikkek pedig, még drágábbak, mint eddig. Nagy-, közép- és kisbirtok elpusztulása, a nép kivándorlásának még nagyobb foko­zódása lenne ezen vámpolitika elfogadás­nak a következménye. Bolond merkantilizmus ez? Öh­, koránt­sem ! Mi nem gorombáskodunk. F ez a leg­okosabb merkantilizmus. Az osztrák ipar erőnek erejével boldogulni akar, ha kell, a magyar mezőgazdaság rom­badönt­ésé­­vel is. Többet mondunk: a magyar nem­zeti lét rombadőltével is. Az egész magyar nemzetnek, gazdának csak úgy, mint iparosnak és kereskedő­nek, termelőnek úgy mint a fogyasztónak, szembe kellene szállani ezzel a tatárvesze­delemnél is fenyegetőbb veszélyével, mely fejünkre zúdulni készül. Ez az a pont, amely a magyar haza­­fiság próbaköve. Még egy hete sincs annak, hogy ebben botlott meg s itt bukott arra a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, amely az új vámtarifa tervezetét a kormányhoz be­nyújtotta. Nem oly vakmerő, mint az osztrákok memoranduma, nem oly meztelen köve­teléseiben, nem oly egyenes kijelentései­ben, nem is oly végletekig menő, mert némi koncesszióra hajlandó, de azért csak egy húron pendül lesz az vele lényegében.. Mintha filiáléja lenne a Budapesti Keres­kedelmi és Iparkamara az osztrák iparo­sok egyesületének, úgy nyilatkozik meg benne is az a kielégíthetlen étvágy. Mert a gyengébbek kedvéért ugyan kimondja készséggel, hogy a gazdakörök részére szük­séges olyan védelem, amely az üzemnek zavartalan és hasznot hajtó folytatását s ennek révén az állam és társadalom iránt fennálló feladatainak teljesítését lehető­vé teszi; de óv attól, hogy a magyar gyár­ipar kiviteli üzlete megbéníttassék; óv tehát az egyoldalú (persze mezőgazdasági) érde­keknek előtérbe tolásától s azért taná­csolja, hogy a Balkán államok nyerster­­melvényeinek behozatalát csakis mérsékelt . védővám elé állítsuk, mert a kiapadhatlem őserővel bíró földmivelés ezt megengedi. Vakulj magyar! Majdnem egekig mentek föl az ipari vámtarifa tételeivel, amelyek a mezőgazda fogyasztását túlcsigázottan drágává teszik és ennek fejében kegyeskednek mérsékelt védővámot engedélyezni a mezőgazdaság­nak. Gyönyörű kölcsönösség! Arról a kiapadhatlan cseréről Max­ Wirth tudott még beszélni ezelőtt 35 év­vel. De megjósolta, hogy három évtized múlva a magyar föld ki fog merülni. Ma már csakugyan csak foszlányai vannak meg annak a kiapadhatlannak hitt cseré­­nek. Nagy tudatlanságot árul el az ilyen hivatkozás. De mégis nagy okosságok A Budapesti Napló szerint ugyanis akár az egyik, akár a másik közgazdasági ág lép túl követelésekben a másikkal szem­ben , az bolond! Ebben az esetben nem így van! Az­ agrárius a bolond, mert szerény, a mer­kantilista nem bolond, hanem okos, mert nagyon szelíden mondva, határtalanul szerénytelen. Pedig hát, a Budapesti Napló szerint, égi oldalú merkantilizmus eddig alig van, de egyoldalu­ agrár­izmus, amely az oszt Kedd, 1901. januuár 1.

Next