Hazánk, 1901. február (8. évfolyam, 28-51. szám)

1901-02-01 / 28. szám

VIII. évfolyam. 28. szám. Budapest, 1901. február 1* SZERKESZTŐSEG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi­ utca 28. Kéziratokat nem adunk vissza. Telefonszám 56—23. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: KORBULY JÓZSEF. Helyettes szerkesztő: JANCSÓ DEZSŐ. Előfizetési ára: 3**éTCe 28 kor-1 ^edézre ‘ aaagaMBai Felévre_14 « Egy hóra _ 2,40 « Egyes szám­­, Vidéken 10, Pályaudvar­okon 12 fillér. Az érdemleges munka. Budapest, január 31. A holnapi nappal megkezdi az össze­­fért ellenség! törvény re­víziójára kiküldött bizottság az «érdemleges munkát.» A magyar Parlamentar­izmusnak nem válik díszére, hogy ez a bizottság 1­897. év óta tétlenkedett, de haszna nincs abból a par­lamentarizmusnak, amely az új rend­szertől a megújhodást várta. Bántó volt mindig ebben a bizottságban, hogy az négy esztendei vergődés után még min­dig törzsében az, amint Bánffy azt ki­küldte. A hosszú huzavonáról csak az bizonyosodott meg, hogy a törzs a maga mozdulatlanságával még mindig abban a hitben él, amit Bánffy diktált bele, hogy a bizottság kiküldése tiszta formalitás, az nem való egyébre, mint arra, hogy azt az irtózatos felindulást elcsendesítse, ame­lyet a Bánffy idejében az összeférhetlen­­ségnek egyéb komplikációkkal való felvo­nulása előidézett. Meg kellett volna érteni a bizottságnak, hogy ezt a taktikát nem lehet átvinni a mai rendszerbe, amelynek nem szabad elaltatásokkal dolgozni, amely nem tűrheti meg, hogy azzal vádoltassék, mintha folytatása volna a Bánffy-féle parlamenti rendszernek. Semmiféle panaszkodás vissza nem hozhatja azt az időt, amelyet a bizottság egy nagy nemzeti kötelesség teljesítésé­­ben, a parlament belső megtisztításában elvesztegetett. Azok az urak, akik benne vannak a bizottságban, a hajdani szabad­elvű pártról akár akarva, akár öntudatla­nul hozzájárultak ahhoz, hogy a mostani rendszer felé olyan világítás terjesztessék, mintha annak a mécsét még most is Bánffy gyújtogatná. Ez nagy hiba volt, mert már régen rendbe lehetett volna hozni az üzletnek és politikának azt az összebonyolódását, amelyet a régi törvény s annak a párturalom erősbítésére szol­gáló gonosz végrehajtása intézett elő. A gróf Tisza István monstre lemondása ezt a bizottságot az érdemleges munkában nem irányíthatja. Az összes feszélyező összeférhetlenségeiről lemondott gróf Tisza István ennek a bizottságnak nem diktál­hat. És nem történhetik meg, hogy a Bauer Mór lovaghoz intézett szózat a bi­zottságban találjon halló fülekre, rokon­­érző szivekre. Mert ha a bizottság a gróf Tisza István által a Bauer lovaghoz intézett lemondó igéit figyelembe veszi, akkor a munkája után nem fakad­tét a parlamentarizmus tiszta forrása. A gróf Tisza István kijelen­tései végre is utolsó elemzésükben nem jelentenek egyebet, mint azt, hogy párt­szenvedély tüzelte az összeférhetlenségek ellen szóló küzdelmet. Miután pedig a pártszenvedély örök s csak annak a fo­kozatai között vannak kisebb-nagyobb különbeziségek, a gróf Tisza István tanu­­lása szerint nem is lehetn­e olyan össze­­férhetlenségi törvényt hozni, amelynek akár a lényegéből, akár annak a végre­hajtásából támadások ne volnának intéz­hetők azok ellen, akik produktív közgaz­dasági munkásságukat összekötik a tör­vényhozó tekintélyével. Pedig ez nem áll. Hanem a mostani­ törvény is jó volt addig, míg azt a végre­hajtásnak a szörnyű részrehajló kezelés­e nem kompromittálta. Jó volt az a törvény, amíg a produktív közgazdasági tevékeny­ség nem ölelkezett nyilvánosan a tör­vényhozó tekintélyével, amíg a törvény­hozó és bankiért­ nem lett olyan köz­­ismeretű alakká, akire mint az ösz­­szeférhetlenség megszemélyesedésére uj­jal mutogatnak reá. Bankárok és bankban érdekeltek 1848 óta ültek a képviselőházban, de soha a Tisza-rend­­szerig el nem fajult az állapot odáig, hogy a közgazdasági tevékenységét man­dátummal honorálták s az engedelmes, mindig hű párti jut szolgálatkészségében, engedő­ ürességében azzal erősítették, hogy hozzásegítették a közgazdasági tevékeny­séghez, amit elvégeztek ugyan a hivatá­sos bankigazgatók és cégvezetők, hanem A HAZÁNK TÁRCÁJA A primadonna. (A vidéki színészet életéből.) Nem telik bele két hét, a szini évad megkez­dődik. Új direktor vonul be, új társulatával, ennélfogva rég nem tartott már Homokos váro­sának színügyi bizottsága a mainál érdekesebb ülést. Az igazgató úr ma mutatja be színtársu­latának névsorát. A bizottság pedig szép számmal gyülekezett össze. Nincs az a kulissza­élet — legyen az a politikáé, társadalomé, vagy a színházé — amely ne gyakorolna varázst a laikus emberre nézve. A kulisszák közé bekukkanni kiváltság, innét van, hogy Homokos érdemes honatyái is kapva­­kapnak a «kuliszák fölötti valami» bizottság tagságán. A polgármester úr igen szívesen elnökölne, csakhogy valaha, régen, a ropogós, a délceg ifjúkor idejében élt egyszer egy leány... Csinos kis primadonnácska volt, az ak­kori daliás aljegyző pedig udvarolt a szín­társulat csalogányának. Ifjú hitvese volt már az aljegyző úrnak, annak pedig hamarosan hírül hozták férjem-uram csapodárságát. Nagy bot­rány lett a dologból, a válópert is csak ne­hezen lehetett elkerülni és­ bár annak szép huszonöt-harminc esztendeje, Mari néni, a polgármester úr matróna-hitvese most is határozottan tiltakozik minden oly funkció ellen, amely bár a legtávolabbi, rokonságban állana a színügygyel. A polgármester urat ennélfogva a főjegyző úr helyettesíti a bizottságban. Leczkó főjegyző úr különben is hivatva van erre a foglalkozásra, lévén ő néhány igen elmés színjáték szerzője és mint a helybeli önkéntes tűzoltó-egyesület elnöke, tökéletesen jártas a színfalak titokteljes homá­lyában is. A többi tag is magaslatán áll hivatásának, ve­gyük akár Kont Soma urat, az állandó páholy­bérlőt és némely dallamos keringő szerzőjét, akár Hardy Gero nyugalmazott őrnagyot, kinek hitvese egy, a múltban sok babért aratott prima­donna, vagy Sim­kó Gergely nagykereskedőt, aki szép alapítványokkal emelte a színügyet s talán el sem lehetne a színfalak és színházi öltözők nél­kül, vagy pedig Nagy Istvánt, a helybeli főiskola irodalmi tanárát, tehát eo ipse igen sok arra­­valósággal fölruházott egyént. De ha nem is tagja a bizottságnak a polgár­­mester, mégis érdeklődik, rendkívül érdeklődik a színügyek iránt. Most is elbeszélget ülés előtt a direktorral, akit — különös kitüntetésképpen — brittanika-szivarral kínál meg. Ilyesmivel más­különben csupán a minisztérium küldötteinek, legföljebb a számonkérő széket tartó főispán­nak szolgál; más emberfiának elég a négykraj­­cáros is. — Hja, direktor úr — kezdi melankólikával a polgármester úr — ,ma már igazi hangok sincsenek ;vékonyak, törékenyek, gyöngék. De mi­nek is legyen hang a maguk operettjeihez, ame­lyekben úgy is a tánc, a decolletage, a kacérság, a kétértelműség, a jódolog ... A maguk prima­donnáit az ember át se meri ölelni, fél, hogy ketté törik a nádszálvékonyra fűzött penész­virág . .. Termet dolgában is jobban jártunk annak idején, mikor . . . — Soma bácsi! — szólal meg Leczkó fő­jegyző — meghallja a mari néni. Mag ám, mert Lajcsi hajdú, a főbesúgó, éppen most téb­láb a szobában. El is hallgatott Soma bácsi és hirtelen a regálébérlet referensével kez­dett tárgyalni. Különben az ülés is kezdődik. Az igazgató névsora többnyire más elsőrendű társulatok itt még nem ismert, fiatal tagjaiból van összeállítva; mind a kettő elengedhetetlen szem­pont a vidéken. Sinkó bácsi kérdésére biztosítja a bizottságot, hogy a nők közerkölcsiségére sa­ját érdemes hitvese fog felügyelni. Nagy István tanár úr kedvéért elősorolja az előadandó klasz­­szikus darabok címeit, de a gavallér Kont Soma is megnyugszik abban, hogy szomba­ton, hétfőn és a hét még egy napján a legújabb operettek és a francia kaviáros menü fog szere­pelni. •— Helyes uram, — felel a komponista — mert mi a múltat tiszteljük, a korral azonban haladni óhajtunk . . . Leczkó főjegyző úrnak, az elnöknek van most szava. Kényes, nagyon kényes... A sajtó érde­mes képviselőit nem sértjük meg, ha arra kér­jük, hogy . . . hogy . . . zárt üléssé alaku­lunk át. A sajtó érdemes képviselői — Oroszlány Jó­zsef, a «Homokosi Híradó» tudósítója és tartalé­kos tiszthelyettes, rangjához illő durcás ábrá­­zattal szedi össze jegyzeteit. Hecske Bálint, a «Homokos és Vidéke» tudósítója, már kevesebb applombbal vonul ki, mert ő tudvalevőleg sze­líd ev. ref. teológus. Miután már nem volt zsindely a házon, Leczkó elnök úr több határozottsággal be­szél. — Tisztelt bizottság, — kezdi, — én a pri­madonna személye iránt vagyok kénytelen nyi­latkozni ... Mai számunk 16 oldal. * Az 5-ik oldalon: karrikatura

Next