Hazánk, 1901. október (8. évfolyam, 231-257. szám)
1901-10-01 / 231. szám
SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi utca 28. Kéziratokat nem adunk vissza. * Telefonszám (6—23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. Előfizetési ára: Egész évr® 88 kor.Megyedévre7.—kor. ========= Félévre _0 › | Egy hóra _ 2.40 « Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fillér. Egykor és most. Budapest, szept. 30. A «tiszta választások» jelszavában megindult nagy országos rázkódás három nap alatt nagyjából befejezést nyer. Mennyire lehet a jelszót megtartani a romlott országban, melyet a Tisza török- és Bánffy tatárjárása erkölcsileg úgy letarolt, néhány nap alatt eldől. Ma csak az látható előre, hogy a királyi Kúriának, ha mindenütt igénybe vétetnék bírói döntése, igen meg kellene bírói létszámát szaporítania, hogy a felmerülhető esetekben döntését gyakorolhassa. Nagyon nehéz félszázad romlottságát orvosolni. A rothadás mélyebb, mint bárki gyanítaná. Nem szólunk az angol értelemben vett «rotten borough»-król, melyek főleg az erdélyi részben vannak nagy számmal s melyeknek (ha angol rendszer szerint dolgoznánk) szavazati jogát kellene elvenni; a nem rothadt kerületek egy része is oly csodálatos romlottságot mutat, melyet egy-egy kormány rövid élete nem gyógyíthat meg. Újra kellene nevelni politikai tisztességre és érettségre az egész országot, hogy valami legyen e nemzetből, vagy új rendszert találni ki, melyet még nem hamisíthattak meg. Bizonyos dolog, hogy az 1848-iki nagy rázkódások készületlenül érték a nemzetet. Deák egyik örökbecsű beszédében tett erről tanúbizonyságot, midőn azt mondá, hogy 1848 februárjában összegyűltek a karok és rendek szokott sérelmeik tárgyalására s némi modern európai eszmék megpendítésére, azonban a távol Szajna partján feldöntöttek egy trónt a franciák s ebből megszületett a többi között a magyar alkotmány újjáalakítása is s egész Európa felfordulása. Akkor, az ezredév óta fennálló Magyarország legnagyobb nemzedéke se bírt annyi prófétai éleslátással, hogy ily nagy átalakulásokat előre sejthetett volna, a hogy tudnák ma, a törpe epigonok azt, mit hoz a holnapután megnyíló öt esztendő? A legváratlanabbul találta ez átalakulás magát a hirtelen jogokat nyert köznépet. A rendi alkotmány sáncait erősebben döngették a belül állók, mint akiket kívül vetett balvégzetük. Az «egykönyvű Táncsics»-on kívül más nem-nemes alig sejté, mily óriási horderejű munkát végez belül az a lelkes tömeg, mely a lerombolandó sáncokon át akarja őket a szabadság és egyenlőség, országába vezetni. A népnevelés hiánya volt akkor azon óriási átok, mely a pórságot az értelmiségtől elválasztá s nem csoda, ha a jogai és az ezekkel járó kötelességek iránt teljes homályban élő néptömeg fogalommal se bírt arról, hogy a megnyert államalkotó jogokért ezeknek mily feddhetlen gyal óriásával tartozik. A köznév fölvétele a jogosítottak közé óriási csodással járt az első hónapokban. Az 1848 július 2-ára összehívott országgyűlés első választásai a ragyogó jelenségek mellett undorító látványokat is mutattak és pedig legtöbb helyen a tiszta magyarság körében. Az 1848-iki első törvényhozás körülbelül 50 választást semmisített meg visszaélések, verekedések és egyéb formai okok miatt, tehát az összes mandátumoknak 15 százalékát. Bátran meg lehetett volna még ugyanannyit semmisíteni, azonban a végletekig menő bátorság hiányzott ekkor az első magyar parlamentből. Az oly választásokat, mint amilyen Nagy Károly kiskun képviselőé volt Petőfi Sándor ellen (kit ellenfele muszka kém gyanánt akart agyonveretni), bátran oda lehetett volna dobni Themis bárdjának, a helyzetek azonban már júliusban annyira kardélen állottak, hogy ily izgalmaknak nem akarta a kormány az országot kitenni. Hiszen július 11-én tartotta Kossuth a 200.000 katonát kérő nagy beszédét, mely a fegyveres eldöntés egyik előjátéka volt. A forradalom lezajlása után tizenkét évi súlyos rabság kilincse nehezedett a nemzetre. Megtanította a német a magyarságot elvre, hazaszeretetre s arra, mint kell becsülni a véren megnyert jogokat. A legfényesebb, legtisztább választások az 1861-ikiek voltak, melyeket a februári pátens nyitott meg. A sokszor szidott Bach volt tanítómesterünk, de e választások tisztaságát is «a legnagyobb magyar» életén vásároltuk meg. Széchenyi halála rázta meg annyira az országot, hogy a feddhetlenségben egységessé tette s két oly pártvezér adta meg a választások színét, amilyen Deák Ferenc és gróf Teleki László voltak. E parlamentnek egy nagy veszély ellen kellett védekeznie, az osztrák Reichsrathba beleolvasztás ellen, e veszély pillanata egységessé tette a nemzetet és kifogástalanná a politikai tisztességet. A megrontás munkája már az 1861-iki országgyűlésen megkezdődött, midőn az elhunyt Teleki helyett Tisza Kálmán ragadta meg a határozati párt elejtett gyeplőit s azokat, látszólag tigris-bőrben, az opportunizmus felé vezette. Az 1865-iki választások színét már Tiszáék adták meg. Itt előre látható volt Deák húsvéti cikke után, hogy a magyarság visszanyeri teljesen az ország feletti rendelkezés jogát s a választások egyúttal hatalmi kérdéssé s még inkább konc-kérdéssé váltak. Deák Ferenc nem győzte már éhes párthiveit visszatartani, a megalkuvás szelleme megrontotta a csak négy év előtt oly hatalmas, erős és egységes pártot s az 1863-iki ínség által megrontott középosztály a hivatalokban akarta magát kárpótolni. Az 1865-iki választások jellegét ez adta meg s alig négy év alatt roppant fordulatot ért meg a fiatal magyar parlamentarizmus. Téved, aki azt hinné, hogy országszerte igy volt ez. Fényes választásokról beszélhetünk az ország választókerületeinek felénél, ahol a jelölteknek egy pohár borába se került megválasztatása. Az árny csak előre vetődik, de még senki sem sejti, mily sötétségbe borítja az ország, politikai jellemét. Élesebben lesz ez érezhető az 1868-iki választásoknál, melyeken már két nagy párt egyenesen a megnyert és az egyiknek tényleges birtokában levő hatalomért küzd s ahol a két nagy párt egymást licitálja túl a visszaélésekben. Tiszta választásokat a nemzeti lelkesedés csak a függetlenségi kerületekben mutat fel ekkor s ott, ahol egy-egy eszményül felállított politikai alak köré csoportosul a közszeretet. A rontást ekkor a tényleges kormány kezdi, mely szemérmetlenül űzi a lélekvásárt s nem csoda, ha a párt vezére, a tisztalelkü Deák Ferenc már ekkor undorral fordul el a nevét viselő párttól. A sülyedést egy percre megállítja a fúzióhoz kötött nagy nemzeti remény. Midőn Tisza Kálmán kormányra lép, még senki sem sejti, mi lakik e lélekben. A nagy erkölcsbiróban (bár hóhérokkal dolgozik) mindenki egy új Cromwellt látott, ki a romlottságot vaserélylyel irtja ki. Hiszen Cromwell alatt szakadatlanul dolgozik a hóhér és jártak a deportáló hajók, óriási rakományokkal. Hulljon tehát a romlottság, de legyen megmentve az ország. Épp negyedszázada, hogy az országot a legiszonyúbb csalódás érte, melyet még ma se heverhetett ki. Tisza Kálmán árulta el nemzetét, mely szivét teljesen neki adta. E rémitő csapást negyedszázad alatt se bírta kiheverni a csalódott nemzet. Midőn ez utolsó megváltójában is csalódott s látta, hogy aki mindig a nemzet függetlenségét hordta ajkain, első gyanánt adja el az ország függetlenségét, semmisíti meg az ország államalkotó elemeit, ülteti nyakára a mindenünnen becsödített idegeneket, szereli le a nemzeti ambíciókat, rombolja le a még megmaradt menhelyeket, melyekbe a jellem és becsület fájó szívvel visszahúzódhatik, — elvesztő hitét a nemzet a jövőben s azóta napról-napra él, eszméletlenül, irány nélkül. Kormányok jöttek és kormányok mentek azóta és egyetlen egy sem tudott a nemzetnek egy eszmét adni, mely csak némi mérsékelt lelkesedést is kelthetett