Hazánk, 1901. december (8. évfolyam, 284-307. szám)
1901-12-01 / 284. szám
Vili. évfolyam. 284. szám. Vasárnap Budapest, 1901. december 1 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi utca 28. Kézintokat nem adunk vissza. * Telefonszám 68—28. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. .................... ...................................... fü Előfizetési ára: évre 28 kor.(Negyedévre 7.—kar. ======= Félévre _ lév | Egy hóra _ 8.40 . Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 18 fillér. Csatorna-poézis, Budapest, nov. 30. A csatorna-láz közép-európai tünet. Keletkezett Németországban, a császár lelkében, aki a német ipari termelés számára olcsó összeköttetést akart teremteni a tengerrel. Azonban a nagy Mittelland- Canal tervét egyelőre megdöntötték az agráriusok, a junkerek, akik monoklit viselnek és ragaszkodnak az ősi röghöz, annak az esetének forrásához, mely a teutoburgi erdőben a római légiókat öszszetörte. A német agráriusok úgy látják, hogy ugyanazon az útón, melyen a német iparcikkek olcsón kifelé indulnak, még olcsóbban beözönlik majd az amerikai, brazíliai, argentínai, kis-ázsiai és oroszországi búza meg egyéb nyerstermény, tönkre megy a német mezőgazdaság s halálos betegség kezdi ki a német kulturtörzsnek azokat a legmélyebben járó gyökereit, amelyek Schiller, Goethe, Bismarck, Böcklin, Lenbach, Menzl és mások zsenialitását váltották ki a német művelődés virágos kertjében. Németországból a csatornaláz természetes uton származott át Ausztriára sok pillanatra elfordította az emberek figyelmét a belpolitikai zavaroktól. Az osztrák kormányok taktikája egy idő óta, hogy a gazdasági politika inges falataival tartják a nemzetiségi oroszlánokat, gondolván, hogy amíg falatoznak, békét hagynak egymásnak. Ausztria állítólag megépíti a maga csatornáit, ha mást nem, legalább a magyarokat érdeklő Elba-Odera csatornát s most már a magyar közvéleményen volt a sor, hogy a maga részéről is csatornalázba essék. Boldogult Vadnay Andor nagyot és szépet álmodott az öntöző-csatornák felöl. Dunántúli ember volt, ahol a Balaton varázslatos szépsége az emberek lelkébe csapongó képzelőerő volt. Egyik alföldi vármegyének lett a főispánja s álmai végigszáguldoztak a földkerekség legszebb rónáján. Látta az Alföld népét, amely gazdag, büszke és tehetséges. Elgondolkodott a jövőjéről s a faj szeretet ösztönével féltette a nemzet falanszterét a modern alakulás veszedelmeitől. Miképp lehetne ezt a pompás emberanyagot megkötni az Alföldön olyformán, hogy nemcsak megélhessen és akadálytalanul szaporodhassék, de a benne lakozó szép energiát is hasznosítsa . És kifestette a kertgazdálkodás színes képét a hozzávaló öntöző és hajózó csatornákkal. Öntöző csatornákat az Alföld szikkadt talajának megtermékenyítésére s hajózó csatornákat a megteremtendő alföldi kertgazdálkodás terményeinek könnyű és olcsó elszállítására. Terveit és reményeit oly ellenállhatatlan Legtöbb igazi költészetet az erdélyi és biharmegyei hegyvidék román lakóinak népélete rejt magában. E vidék népe a maga ártatlan egyszerűségében és naivságában él ma is, a civilizáció áldásai és romlása egyaránt ismeretlenek előtte. Aki e népet megismeri, lehetetlen, hogy meg ne szeresse. Csodaszép vidékén, magas hegyei között a maga igénytelenségében és romlatlanságában olyan mint egy rejtett virág, melynek szépségét csak az méltányolja, aki tövén, laszakítatlanul látja azt. A lassú természetű, ábrándos, kevésszavu férfiak, kik hegyeik között magánosan bolyonganak néha hétszámra, a fekete szemű, nyilt tekintetű, vidor leányok, az élet bajai által hamar megvénülő és komorrá váló asszonyok s a lassan nyíló eszű, sokszor alattomos fiuk mind egy nagy család tagjai, kiknek egyforma faji tulajdonságai eltagadhatlan rokonságot mutatnak s kiknek legegyügyübbjei is a hamisítatlan népköltészet osztályosai. A havasi kürt és a pásztorfurulya, e két hangszer megnyitja lelküket a költészet számára s alig van e hegyvidéknek oly lakója, ki valamely zeneszerszámon ne játszanék s kinek ajkán a méla népdalok ne szólalnának meg. E vidék románsága leginkább fogékony a költészet iránt, a környék paplakjaiból és tanítói hajlékaiból kelnek szárnyra azok a dalok, melyek aztán a királyi Románia síkjain visszhangzanak, bejárva a románok által lakott összes területeket, míg végre a fél állatok között elhal a költészet, mert a pálinka butító hatása Mármarosban kiöli a lélek gyöngédebb érzelmeit. A biharmegyei és alsó-fejérmegyei románság józan, forrásvizet vagy legfeljebb fenyővizet iszik, szegény és takarékos és mindig hófehér ruhában jár, tehát igen tiszta, mint halendülettel és stílusművészettel adta elő a magyar közönségnek, hogy túlzás nélkül el lehet mondani. Vadnay Andor volt a középeurópai csatornaláznak legnagyobb poétája. Vadnay készítette elő a magyar közvéleményt komoly csatornatervek befogadására. A kedvező diszpozíciót ketten használták föl: előbb Hieronymi Károly felolvasással, mely Ausztriában is nagy figyelmet keltett, utóbb Krisztinkovich Ede, aki nagy, ötszáz milliós csatornatervét a kellő történelmi háttérrel is látta el a csatornák szerepéről és hivatásáról írott pompás tanulmányában. A tervek tehát megvannak, komoly emberek csinálták komoly rendeltetéssel s íme ott vagyunk, hogy a csatornakérdés eljutott a magyar törvényhozásig és a magyar kormányig. Kormánynak és törvényhozásnak azonban meg kell fontolnia, hogy a nagy nemzeti erőfeszítést a mostani válságos gazdasági helyzetben elbírjuk-e, s hogy a nagy befektetéseknek mi a céljuk és mi lesz a remélhető ellenértékük ? Az a merész terv, amelyet Vadnay Andor revellált, nagyon szép, de nincs a természetben olyan ugrás, mely a közeljövőben közel vinne hozzá. Világos, hogy előbb az alföldi kertgazdálkodást kellene megteremteni, erre pedig sokam, a helyzet alapos ismerősei, hitetlenül csóválják a vasai, egészséges mint fenyvesei, serény mintát erdeiben szökdécselő madársereg s oly dalos,, mint az. Költészetén, zenéjén a magányosság mélasága érzik, a jámbor pakulát sokszor hetekig egyedül barangol állatjaival a hegyek között, alig vasárnaponként keresi fel a falu kis fatemplomát, vesz valami csekélységet, amire szüksége van s ismét felvonul hegyei közé. A rengetegekben, a természet nagy templomában mélabi szállja meg s ezt fokozza az emberekkel érintkezés szomorú tudata. Látja, hogy az alant dolgozó társak élete még nehezebb mint az övé, az aranybányász még keservesebb életet él, mert még csak nem is független, mint ő, keservesen dolgozik a nyomorult megélhetésért. A HAZÁNK TÁRCÁJA Flórika szerelme. A Színmű a román népéletből 4 felvonásban, írta: Moldovan Gergely. Első előadása a Népszínházban november 30-án. — A «Hazánk» eredeti tárcája. — A sokféle nemzetiség által lakott Magyarország népélete tömérdek oly érdekességet tartalmaz, mely eddig a drámairodalom számára ismeretlen világrész volt. Ahány vidék, annyi népsajátság s a népszínmű keretébe voltaképpen a németül, tótul, románul, oroszul beszélő magyar hazafiak belső élete is belefér és jogosan bemutatható. E gondolat vezette Moldovín Gergely kolozsvári egyetemi tanárt, midőn 1879-ben «Szép lliána» című népszínművét megírta, melyet 1880-ban majdnem ötvenszer adtak a kolozsvári színpadon, Pálmay Ilkával a címszerepben, kinél kedvesebb, szebb és elevenebb oláhfáját sem a bihari havasok, sem Alsó-Fejér megye hegyvidéke nem látott. Nyomán haladtak a királyhágón inneni rész írói, elsősorban Almási Tihamér, ma is közkedveltségü, jó izül Tót leánykával és «Cigány Pannáival, majd Follinus Aurél aradvidéki «Nánt»-jával, de azután a nemzetiségi darabok bemutatása elmaradt s csak az egyes vidékek ethnográfiai sajátságait láttuk drámai formában, több népszínmű keretében. «Hegyeinkből arany ázik S mi koldulunk háztól-házig,» — mondja egyik keserű dala a verespataki aranyásó népnek. A pakulár (pásztor) boldogabb, mert legalább nem kell minden órában éreznie az anyagi függés keserűségét; csekély táplálékát megadják állatjai, ruháját megszövi ő maga, egyéb igénye nincs. Koronként ha lát egy-egy úriembert, ki utasként arra vetődik, az nem bántja őt; ha néha egy kis pénzre van szüksége, csinál valamit, csebret, kártyát (vizes edényt), fakanalat, furulyát, havasi kürtöt, kosarat s némi pénzt kap abból. Fönn a havasokon pedig nem parancsol neki senki, csak az Isten, akit szeret és tisztel. Édes üdülés lelkemnek, valahányszor e vidékre mehetek, fájdalom! ritkán jut egy-egy budapesti munkás halandónak ily szerencse. Kevesen is ismerjük e vidéket, írótársaim eljárnak Párisba, lapunk mai száma 24 oldal.