Hazánk, 1902. március (9. évfolyam, 52-77. szám)

1902-03-05 / 55. szám

A HAZÁNK melléklete. Szerda, 1902. március 5. --------------------- n ........ ■igii'i.nMI71' .W FOLYÓIRAT A SZÖVETKEZETEK TERJESZTÉSÉRE, A „HANGYA" KÖTELÉKÉBE TARTOZÓ SZÖVETKEZETEK HIVATALOS LAPJA. Előfizetési ára: A «Hangya” kötelékébe tartozó szövetkezetek számára, beleértve a közgyűlési és egyéb hirdetéseket egy évre 15 kor. (Ezt az összeget a központ, az év végével, folyószám­lában, szövetkezetei terhére rótja.) Hirdetések nélkül............ ................................... .... -j.­ Felelős szerkesztő: BALOGH ELEMÉR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Baross­ utcza 10. Figyelmeztetés : A közgyűlésekre vonatkozó hirde­téseket a törvény értelmében, a közgyűlés előtt 8 nappal kell e lapban közzétenni. A „Szövetkezés“ havonkint kétszer, minden hó első és harmadik szerdáján jelenik meg. Lássunk tisztán. A kereskedelmi kamaráknak a kereske­delemügyi miniszterhez intézett, utóbbi időben sokat emlegetett felterjesztéseire, mint lapunk múlt számában említettük is, csattanósabban nem felelhetnénk, mintha minden ellenséges érzülettől menten, át­hatva a szövetkezés szociális fontosságá­tól, vizsgálat alá vesszük a fogyasztási szövetkezeteket. Erős a meggyőződésünk, hogy a fogyasztási szövetkezeteknek a gazdasági életre hatásuk nagy van, amely hatás évről-évre növekedik és lassan bár, de előmozdítja a közvagyonosodást. Ma talán ezt kézzelfoghatóag bebizonyítani nem lehet, de aki mélyebben pillant azok közé a tömegek közé, melyeket a szövet­kezetek gyűjtöttek együvé, már most is kétségtelen jeleit látja annak, hogy a szövetkezetek idővel számottevő tényezői lesznek a nemzeti jólét megteremtésének. Fogyasztási szövetkezeteket tehát első­sorban ezért kell alakítani. De ezenkívül egész sereg­ük szól a fogyasztási szövet­kezetek mellett; óriási ezeknek a szociális missziójuk és ha letesszük az elfogultság homályos szemüvegét, ha elmegyünk a nép közé s a szövetkezeteket nem Buda­pestről vagy Aradról vagy Kolozsvárról nézzük, hanem ott, ahol ezek vannak, ahol kifejtik áldásos működésüket, lehe­tetlen ezer és ezer olyan apró jelenséget fel nem fedeznünk, melyek maguk is elégségesek volnának arra, hogy a fogyasz­tási szövetkezetek terjesztése érdekében minden lehetőt elkövessünk, íme itt a példa. Előadjuk alább két napi be­ható, lelkiismeretes vizsgálódás eredményét, ám próbálja ugyanezt a legskeptikusabb ember is utánunk csinálni és meg lesz győzve. A «Han­­gya» egyik sopronmegyei szövetkezetét, a Jamódit kerestük fel. Öntudatosan fogtunk bele a mun­kába és közel 100 ember egybehangzó vallomása ad súlyt, hogy azok a feleletek, melyeket a nyolc pontban előadott kérdéseinkre kaptunk, igazak. Vizsgáltuk először azt, hogy mi hozta létre a szövetkezetét ? A másik kérdésünk az volt: bevált-e a fogyasztási szövetkezet ? Harmadik kérdés: mi­lyen volt a fogyasztási szövetkezetnek a helyi piacra való hatása ? Negyedik: kitart-e a nép a szövet­kezet mellett hűségesen, akadnak-e ingadozók s az ingadozás nagymérvű-e ? Kutatásainknál ezután kiterjesztettük figyelmünket arra is, hogy általá­ban milyen a szövetkezet hatása az ottani viszo­nyokra és társadalmi életre. Vizsgáltuk azt, hogy a himódi szövetkezet nem-e egyike azoknak a sokszor szemünkre vetett «csinált» szövetkeze­teknek? Öntudatra jöttek e már a himódiak s belátják-e azt, hogy a minden téren való tömörü­lés erőt önt az elernyedt társadalmi rétegekbe. A himedi szövetkezet alapításának kétségbe­­vonhatatlanul az áruuzsora volt az oka. A falu­nak három szatócsa van. Az áruuzsora procesz­­szusa egy kicsit sem különbözött a többitől. Megrövidítették a népet a mértéken, az áruk minőségében, az adott hitelben. Ez utóbbival va­lósággal behálózták az egész falut és hogy nem meleg szeretetből, humanizmusból tették: onnét lehet következtetni, hogy bizony­os módon is gyakran megperdült a dob egy-egy viskó előtt s a Rábaköznek amúgy is szegény népét nyakra­­főre hajszolta az embertelen bánásmód ki a ten­gerentúlra, vagy be a nagyvárosok falai közé, szaporítani az éhező proletárok tömegét. Akkor gondoltak okosat. A falunak világosfejű és a népet igazán szerető plébánosa Németh Gábor kezdte el az akciót, jobbról és balról is fujdogáltak a szövetkezeti eszme szellői; gondol­ták, megpróbáljuk. Lassan létrejött a szövetke­zet. Jegyeztek mintegy 6000 korona értékű üz­letrészt s mikor annak a fele be lett fizetve, megnyitották a szövetkezeti boltot. Hogy a himódi szövetkezet pénzügyileg bevált-e, arról a mérlegek beszélnek. Mi azt hisszük, hogy egy szövetkezet virágoz­zék, ahhoz nem kell más, mint józanul gondol­kodó fő és a helyi viszonyok alapos ismerete. Himódon meg van mind a kettő. A szövetkezet üzletvezetője egy egyszerű pa­rasztember, hanem csak szóba kell vele állni, nézni kell egy félnapig, hogy sürög-forog a szö­vetkezet boltjában és azonnal meggyőződünk arról, hogy annak a sokat hánytorgatott keres­kedelmi szakértelemnek nem az első kelléke, hogy az ember nadrágot viseljen. Nem hiányzik azonban a panasz sem. És sajnos, azt kellett tapasztalnunk, hogy megint csak igaza van annak a szálló igének: «Mindenben keresd az asszonyt». A szövetke­zettel legkevésbbé a himódi parasztasszonyok vannak megelégedve. A rőfös árukban a szatócs­bolt jobban be van rendezve. Közel van a falu­hoz Bécs, a szatócsok onnét szerzik be ebbeli szükségletüket. Jobbra is, balra is összevesznek egy-egy csődtömegből származó tarka-barka ron­gyot, ami megveszi az asszonynép szívét. A­mire régóta szükség van... • I­ I. Mi az oka? András gazda számítgatott, tervezgetett egy szép esős délután. A jó Isten csak megsegíti, hej’ mer’ már régen kék’ az áldás. Egyszer csak kocsirobogást hall ! Kinéz. Csak­ugyan kocsi áll meg háza előtt. Egy uriasan öl­tözött, sárgacipős ember lép be. Kezében táskát tart, telve hami irományokkal. — Szerencsés jó napot, gazd’ uram! — Adjon Isten! Tessen hát beljebb kerülni, mi jóban lehetek szolgálat­ára? — Csak éppen, hogy átutazóban vagyok. Tet­szik tudni, fővárosi ember vagyok. Gondoltam, megpihenek egy percre a jó magyar gazda­háznál. — Jól tette, uram! — Pompás időjárás a vetésre. Bejártam a fél országot, de bizony ilyen határra nem akad­tam. Most jön ám az Isten áldása. A gazda szeme csaknem könybe olvad. — Bizony, hogy elférne már­, uram. — Reménykednek is a gazdák. Szép számú gépet, meg gazdasági eszközöket eladtam a vidéken. — Gépekben tetszik forgolódni. — Igen, gazd’ uram. Hiszem, hogy itt sem já­rok hiába’. — Nem, uram. Nekem még nincs annyi erőm. A fiam is beteg. Ott fekszik az eresz alatt. Az úri­ember meg keresztkérdések közé veszi András gazdát. András szabadkozik. Végre ab-­­ ban egyeznek meg, hogy gondolkozni fog — és levélbeni megrendelést tesz. Beszéd közben a vi­­géc — mert ezzel van ám dolga Andrásnak — megkérdezi: ·— Nincs odakünn harapós kutya? ■— Nincsen ám! — Akkor hát kifordulok egy kicsit. Odakünn meg előveszi a beteg fiút és részvét­tel kérdezi: •— Mi fáj, édes fiam? — Ez is fáj, az is fáj és a többi. A vigéc visszamegy a szobába és szóba ejti a fiú baját. Aztán elmondja, hogy nekik is akku­­tusan ilyen baja volt. — Ugy­e a gyomra fáj, meg a mája is. Erre a szóbeszédre bejön az anyjuk is. — Gilisztája is volt? — A’ bizony ! — No lássák. Budapesten van egy patikárius. Annak olyan pilulái vannak, hogy egyszerre tal­pára állítja a beteget. — Hogy lehetne hozzájutni? — Egyszerű a módja, írják csak alá, ezt a meg­rendelő iratot és a pesti patikus pár nap alatt megküldi. Nem is lesz olyan drága. A gazda meg a felesége nyomban alá is írják. Az az irás pediglen egy körlevél volt egy három­ezer forintos gépre. Ez a gép három hét múltá­val meg is érkezett. A gazda fájdalmas csalódással vette át a gé­pet és keservesen, vagyonának romjain ki is nyögte az árát. Mert szégyelte a falu előtt, hogy ily rutul hagyta magát becsapatni. De azóta át­kozza a gépeket. No lám, atyámfiai, ez annak oka és pedig csak egy oka, amiért a mi gazdaságunkban nem bol­dogulunk, nem haladunk. Mert nem egy, de ezer és ezer esetet tudnánk most hirtelenében elso­rolni, mely szerint a lelketlen vigécek mi min­den furfangos dolgokkal vagy teljesen megrontják a gazdákat, vagy annyira elidegenítik a hazai be­csületes gépipar eszközeitől, hogy a gazdának még a háta is borsódzik ezen újabb vívmányú gazdasági eszközöktől. Mert hát ily körülmények közt mi tevő is le­gyen a gazda? Lelkiismeretlen, rendszerint kül­földi gyárosok vigécei ugyanis ígérnek fűt-fát, mikor a váltót vagy kötelezvényt aláíratják... De aztán, ha megérkezik a rosta vagy a cséplő­gép, akkor tűnik ki csak igazándiba, hogy hiszen ők valóságos svindlerrel állottak szemközt. A hír gyorsan terjed. Ezer és ezer gazdá­nak szomorú sorsa inti a népet és idegeníti el a megbízható, áldásos gazdasági eszközök­től is. A magyar gazda tehát szánt inkább a rossz­fajta ekével és csépel, ahelyett, hogy géppel veretné ki a kalászból a szemet. A piacra is ocsút visz, mert nincs rostája, a konkolyozóról pedig álmodni sem mer. _ No látod, atyámfia, ez is egyik oka annak, hogy sem a mezőgazdaság szekere nem tud mozdulni a kátyúból, sem a mezőgazdasági ipar nem halad. Jómagad is beláthatod, hogy ezen a bajon segíteni kell. De hogyan? Ez a kérdések kérdése! Hát megpróbáljuk előtted ezt a kemény bele­ kihámozni.

Next