Hazánk, 1902. március (9. évfolyam, 52-77. szám)
1902-03-05 / 55. szám
A HAZÁNK melléklete. Szerda, 1902. március 5. --------------------- n ........ ■igii'i.nMI71' .W FOLYÓIRAT A SZÖVETKEZETEK TERJESZTÉSÉRE, A „HANGYA" KÖTELÉKÉBE TARTOZÓ SZÖVETKEZETEK HIVATALOS LAPJA. Előfizetési ára: A «Hangya” kötelékébe tartozó szövetkezetek számára, beleértve a közgyűlési és egyéb hirdetéseket egy évre 15 kor. (Ezt az összeget a központ, az év végével, folyószámlában, szövetkezetei terhére rótja.) Hirdetések nélkül............ ................................... .... -j. Felelős szerkesztő: BALOGH ELEMÉR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Baross utcza 10. Figyelmeztetés : A közgyűlésekre vonatkozó hirdetéseket a törvény értelmében, a közgyűlés előtt 8 nappal kell e lapban közzétenni. A „Szövetkezés“ havonkint kétszer, minden hó első és harmadik szerdáján jelenik meg. Lássunk tisztán. A kereskedelmi kamaráknak a kereskedelemügyi miniszterhez intézett, utóbbi időben sokat emlegetett felterjesztéseire, mint lapunk múlt számában említettük is, csattanósabban nem felelhetnénk, mintha minden ellenséges érzülettől menten, áthatva a szövetkezés szociális fontosságától, vizsgálat alá vesszük a fogyasztási szövetkezeteket. Erős a meggyőződésünk, hogy a fogyasztási szövetkezeteknek a gazdasági életre hatásuk nagy van, amely hatás évről-évre növekedik és lassan bár, de előmozdítja a közvagyonosodást. Ma talán ezt kézzelfoghatóag bebizonyítani nem lehet, de aki mélyebben pillant azok közé a tömegek közé, melyeket a szövetkezetek gyűjtöttek együvé, már most is kétségtelen jeleit látja annak, hogy a szövetkezetek idővel számottevő tényezői lesznek a nemzeti jólét megteremtésének. Fogyasztási szövetkezeteket tehát elsősorban ezért kell alakítani. De ezenkívül egész seregük szól a fogyasztási szövetkezetek mellett; óriási ezeknek a szociális missziójuk és ha letesszük az elfogultság homályos szemüvegét, ha elmegyünk a nép közé s a szövetkezeteket nem Budapestről vagy Aradról vagy Kolozsvárról nézzük, hanem ott, ahol ezek vannak, ahol kifejtik áldásos működésüket, lehetetlen ezer és ezer olyan apró jelenséget fel nem fedeznünk, melyek maguk is elégségesek volnának arra, hogy a fogyasztási szövetkezetek terjesztése érdekében minden lehetőt elkövessünk, íme itt a példa. Előadjuk alább két napi beható, lelkiismeretes vizsgálódás eredményét, ám próbálja ugyanezt a legskeptikusabb ember is utánunk csinálni és meg lesz győzve. A «Hangya» egyik sopronmegyei szövetkezetét, a Jamódit kerestük fel. Öntudatosan fogtunk bele a munkába és közel 100 ember egybehangzó vallomása ad súlyt, hogy azok a feleletek, melyeket a nyolc pontban előadott kérdéseinkre kaptunk, igazak. Vizsgáltuk először azt, hogy mi hozta létre a szövetkezetét ? A másik kérdésünk az volt: bevált-e a fogyasztási szövetkezet ? Harmadik kérdés: milyen volt a fogyasztási szövetkezetnek a helyi piacra való hatása ? Negyedik: kitart-e a nép a szövetkezet mellett hűségesen, akadnak-e ingadozók s az ingadozás nagymérvű-e ? Kutatásainknál ezután kiterjesztettük figyelmünket arra is, hogy általában milyen a szövetkezet hatása az ottani viszonyokra és társadalmi életre. Vizsgáltuk azt, hogy a himódi szövetkezet nem-e egyike azoknak a sokszor szemünkre vetett «csinált» szövetkezeteknek? Öntudatra jöttek e már a himódiak s belátják-e azt, hogy a minden téren való tömörülés erőt önt az elernyedt társadalmi rétegekbe. A himedi szövetkezet alapításának kétségbevonhatatlanul az áruuzsora volt az oka. A falunak három szatócsa van. Az áruuzsora proceszszusa egy kicsit sem különbözött a többitől. Megrövidítették a népet a mértéken, az áruk minőségében, az adott hitelben. Ez utóbbival valósággal behálózták az egész falut és hogy nem meleg szeretetből, humanizmusból tették: onnét lehet következtetni, hogy bizonyos módon is gyakran megperdült a dob egy-egy viskó előtt s a Rábaköznek amúgy is szegény népét nyakrafőre hajszolta az embertelen bánásmód ki a tengerentúlra, vagy be a nagyvárosok falai közé, szaporítani az éhező proletárok tömegét. Akkor gondoltak okosat. A falunak világosfejű és a népet igazán szerető plébánosa Németh Gábor kezdte el az akciót, jobbról és balról is fujdogáltak a szövetkezeti eszme szellői; gondolták, megpróbáljuk. Lassan létrejött a szövetkezet. Jegyeztek mintegy 6000 korona értékű üzletrészt s mikor annak a fele be lett fizetve, megnyitották a szövetkezeti boltot. Hogy a himódi szövetkezet pénzügyileg bevált-e, arról a mérlegek beszélnek. Mi azt hisszük, hogy egy szövetkezet virágozzék, ahhoz nem kell más, mint józanul gondolkodó fő és a helyi viszonyok alapos ismerete. Himódon meg van mind a kettő. A szövetkezet üzletvezetője egy egyszerű parasztember, hanem csak szóba kell vele állni, nézni kell egy félnapig, hogy sürög-forog a szövetkezet boltjában és azonnal meggyőződünk arról, hogy annak a sokat hánytorgatott kereskedelmi szakértelemnek nem az első kelléke, hogy az ember nadrágot viseljen. Nem hiányzik azonban a panasz sem. És sajnos, azt kellett tapasztalnunk, hogy megint csak igaza van annak a szálló igének: «Mindenben keresd az asszonyt». A szövetkezettel legkevésbbé a himódi parasztasszonyok vannak megelégedve. A rőfös árukban a szatócsbolt jobban be van rendezve. Közel van a faluhoz Bécs, a szatócsok onnét szerzik be ebbeli szükségletüket. Jobbra is, balra is összevesznek egy-egy csődtömegből származó tarka-barka rongyot, ami megveszi az asszonynép szívét. Amire régóta szükség van... • I I. Mi az oka? András gazda számítgatott, tervezgetett egy szép esős délután. A jó Isten csak megsegíti, hej’ mer’ már régen kék’ az áldás. Egyszer csak kocsirobogást hall ! Kinéz. Csakugyan kocsi áll meg háza előtt. Egy uriasan öltözött, sárgacipős ember lép be. Kezében táskát tart, telve hami irományokkal. — Szerencsés jó napot, gazd’ uram! — Adjon Isten! Tessen hát beljebb kerülni, mi jóban lehetek szolgálatára? — Csak éppen, hogy átutazóban vagyok. Tetszik tudni, fővárosi ember vagyok. Gondoltam, megpihenek egy percre a jó magyar gazdaháznál. — Jól tette, uram! — Pompás időjárás a vetésre. Bejártam a fél országot, de bizony ilyen határra nem akadtam. Most jön ám az Isten áldása. A gazda szeme csaknem könybe olvad. — Bizony, hogy elférne már, uram. — Reménykednek is a gazdák. Szép számú gépet, meg gazdasági eszközöket eladtam a vidéken. — Gépekben tetszik forgolódni. — Igen, gazd’ uram. Hiszem, hogy itt sem járok hiába’. — Nem, uram. Nekem még nincs annyi erőm. A fiam is beteg. Ott fekszik az eresz alatt. Az úriember meg keresztkérdések közé veszi András gazdát. András szabadkozik. Végre ab- ban egyeznek meg, hogy gondolkozni fog — és levélbeni megrendelést tesz. Beszéd közben a vigéc — mert ezzel van ám dolga Andrásnak — megkérdezi: ·— Nincs odakünn harapós kutya? ■— Nincsen ám! — Akkor hát kifordulok egy kicsit. Odakünn meg előveszi a beteg fiút és részvéttel kérdezi: •— Mi fáj, édes fiam? — Ez is fáj, az is fáj és a többi. A vigéc visszamegy a szobába és szóba ejti a fiú baját. Aztán elmondja, hogy nekik is akkutusan ilyen baja volt. — Ugye a gyomra fáj, meg a mája is. Erre a szóbeszédre bejön az anyjuk is. — Gilisztája is volt? — A’ bizony ! — No lássák. Budapesten van egy patikárius. Annak olyan pilulái vannak, hogy egyszerre talpára állítja a beteget. — Hogy lehetne hozzájutni? — Egyszerű a módja, írják csak alá, ezt a megrendelő iratot és a pesti patikus pár nap alatt megküldi. Nem is lesz olyan drága. A gazda meg a felesége nyomban alá is írják. Az az irás pediglen egy körlevél volt egy háromezer forintos gépre. Ez a gép három hét múltával meg is érkezett. A gazda fájdalmas csalódással vette át a gépet és keservesen, vagyonának romjain ki is nyögte az árát. Mert szégyelte a falu előtt, hogy ily rutul hagyta magát becsapatni. De azóta átkozza a gépeket. No lám, atyámfiai, ez annak oka és pedig csak egy oka, amiért a mi gazdaságunkban nem boldogulunk, nem haladunk. Mert nem egy, de ezer és ezer esetet tudnánk most hirtelenében elsorolni, mely szerint a lelketlen vigécek mi minden furfangos dolgokkal vagy teljesen megrontják a gazdákat, vagy annyira elidegenítik a hazai becsületes gépipar eszközeitől, hogy a gazdának még a háta is borsódzik ezen újabb vívmányú gazdasági eszközöktől. Mert hát ily körülmények közt mi tevő is legyen a gazda? Lelkiismeretlen, rendszerint külföldi gyárosok vigécei ugyanis ígérnek fűt-fát, mikor a váltót vagy kötelezvényt aláíratják... De aztán, ha megérkezik a rosta vagy a cséplőgép, akkor tűnik ki csak igazándiba, hogy hiszen ők valóságos svindlerrel állottak szemközt. A hír gyorsan terjed. Ezer és ezer gazdának szomorú sorsa inti a népet és idegeníti el a megbízható, áldásos gazdasági eszközöktől is. A magyar gazda tehát szánt inkább a rosszfajta ekével és csépel, ahelyett, hogy géppel veretné ki a kalászból a szemet. A piacra is ocsút visz, mert nincs rostája, a konkolyozóról pedig álmodni sem mer. _ No látod, atyámfia, ez is egyik oka annak, hogy sem a mezőgazdaság szekere nem tud mozdulni a kátyúból, sem a mezőgazdasági ipar nem halad. Jómagad is beláthatod, hogy ezen a bajon segíteni kell. De hogyan? Ez a kérdések kérdése! Hát megpróbáljuk előtted ezt a kemény bele kihámozni.