Hazánk, 1902. november (9. évfolyam, 258-283. szám)
1902-11-01 / 258. szám
HAZÁNK. 258. szám. , emelése körül a szövetkezéssel elérni sikerült. Ha eljön az idő, amikor szobrot fogunk emelni a magyar Raiffeisennek, szeretnék e két képet egy harmadikkal kiegészíteni, mely azt ábrázolná, miként csináltunk a széthúzó, együtt nem tartó és szenvedélyesen torzsalkodó magyarból szervezkedni és együtt munkálni tudó embert. Miként tettük ezáltal produktívvá munkáját gazdasági, erkölcsi és politikai téren. Ebben a munkában nem jelentéktelen föladat jut a Széchenyi gróf által indítványozott legfelsőbb szövetkezeti orgánumnak s ha ez létrejö, a szövetkezetek ellenségei elérik azt, hogy tömörülésre bírva a szövetkezőket, romlásuk helyett emelkedésüket mozdították elő. A 34. §. írta: Dr. Dömötör László. Budapest, old. 31. Kereskedő körök, avagy pontosabban körülírva az emperiális kereskedők érdekképviselete nagy izgatottságot tanúsítanak Plósz Sándor ■igazságügyi miniszter perrendtartási javaslatának 114. §-ával szemben, amely a bejegyzett kereskedők könyvkivonatos követelésének bírói illetékességét szabályozza. Plósz Sándor javaslatának 34. §-a az eddigi perrendtartás, vagyis az 1868. évi LIV. t.-e. 35. §-át van hivatva pótolni, amely a bejegyzett kereskedőket azon kiváltságban részesítette, hogy könyveikbe bejegyzett követeléseiket bárki ellen, tehát kereskedő és nem kereskedő ellen egyaránt, azon hely bírósága előtt perelhetik, ahol kereskedelmi könyveiket vezetik. A Plósz-féle javaslat ezen kiváltságot csupán a bejegyzett kereskedőnek más kereskedővel szemben létrejött követelésére szorítja, míg a nem kereskedőt a bejegyzett kereskedőnek éppen úgy, mint más közönséges polgárembernek az alperes személyes bírósága előtt kell perelni. Hincilláé lacrimae, Lánczy Leó és Neumann Armin szerint ezen paragrafus a magyar kereskedelem pusztulását fogja előidézni. Nagyon szomorú dolog volna, ha a magyar kereskedelem létfeltételeit a perjogban bírná, méghozzá a perjognak egy oly exotikus rendelkezésében, aminő a könyvkivonati perek eddigi kivételes illetékessége. Minthogy azonban a kereskedők érdekképviselete a kérdést így állította a miniszter és a minisztérium elé, komolyan kell vele foglalkoznunk. A könyvkivonati perek különleges illetékességét tárgyalva, annak legfeltűnőbb sajátsága, hogy ez egy perjogi privilégium. Talán az egyetlen privilégium, amelylyel a perjoban osztályérdeknek kedvezve, a jogegyenlőség általános elvén részttetett. Ha a gutai parasztok szénáját megveszi a budapesti kereskedő, de azt el nem szállíttatja, árát nem fizeti, hanem , mindenféle sikánnal akar az ügyletből kiszabadulni, vagy az eladókat árleengedésre bírni*), akkor a gutáinknak kell a budapesti kereskedő után szaladgálni, sőt a szerződésszegő kereskedő lakhelyén, Budapesten perelni. Viszont, ha a budapesti kereskedő ócska és romlott árut küld a kömlői gazdának, és ez azt átvenni, árát megfizetni vonakodik*), akkor a budapesti kereskedő a saját budapesti bírósága elé idézi a kömlői gazdát és itt vonja felelősségre vonakodásáért. Ez a mai állapot, amelynek fentartása érdekében az igazságügyi bizottság egyik szabadelvű párti szónoka még a konzervativizmusra is hivatkozott. A másik sajátsága a könyvkivonati perek külön illetékességének az, hogy ez egy magyar specialitás, amelyet a többi művelt nemzetek perjoga nem ismer. Bajos volna azt állítani, hogy a külföldi törvényhozásoknak kisebb az érzékük a kereskedelmi érdekek és a kereskedelmi politika iránt, mint a magyar legislatoroknak. A doktrína sem világosít fel bennünket, hogy *) A legutolsó napok jogeseteiből vett példák, miért illesse meg a kereskedőt azon kiváltság, hogy ő az ország határán kívül és belül mindenkit az ő saját kereskedelmi bíróságához maga elé idéztethessen, de mire az 1868-diki törvényhozás valószínűleg a mindenáron való kereskedelem csinálás politikai elvéből kifolyólag törvénybe iktatta ezen eminens jogot és a magyar kereskedelem most, mint egy elkényeztetett gyermek görcsösen ragaszkodik ehhez a nem okosan kezébe adott fegyverhez. Mert az 1868. évi kedvezés sehogy sem vált a kereskedelem, még kevésbbé a jogbiztonság javára és valóban bámulatos, hogy csak most, 34 év múlva jutottunk annyira, hogy ezt az exotikus paragrafust perkódexünkből kitöröljük, holott már régóta érezzük hátrányos hatását, úgy a nemzetközi magánjogviszonyok, mint a belföldi jogszolgáltatás terén. A nemzetközi magánjog szempontjából eddigi perrendünk 35. §-a kiszolgáltatta a magyar közönséget a külföldi cégek tolakodásának, mert a nemzetközi magánjog elve, a «viszonyosság» folytán a kérdéses jogkedvezmény a külföldi kereskedőket is megilleti. Ennek következése az lett, hogy bizonyos kereskedelmi ágak, például a külföldi könyvkereskedők özönével árasztják el közönségünket idegen nyelvű lexikonokkal, folyóiratokkal és egyéb szellemi termékekkel, azután a külföldön beperlik a magyart a könyvért, amibe ez bele se nézett. Pár évvel ezelőtt egy prágai cég postai után az egész országot ellepte nikkel vonalzóival s akik az árut vissza nem küldötték, vagy árát ki nem fizették, azokat Prágában beperelte. A magyar kereskedelemnek, ha ez a helyzet magaslatán állana, kapnia kellene az alkalmon, hogy ezen versenytől megszabaduljon. Nagyon rossz hatással volt a kérdéses 35. §, a belföldi kereskedelem fejlődésére is. Bizonyos, hogy ezen törvényszakasznak igen nagy része van a magyar «vigéckereskedelem» elfajulásaiban. Egyes emporiumok kereskedő cégei minden kritika nélkül elfogadták a szélrózsa minden irányából beérkező ügynökök hozzákapcsolnak bennünket. Apánk, anyánk, testvéreink, gyermekeink pihennek e helyen, szerteszórva ugyan, de mindegyiknek sírját tudjuk s el-eljövünk meglátogatni őket. De itt vannak rajtuk kívül azok is, kik a nagyobb családhoz tartoznak, ama nagyobb családhoz, melyet a nemzeti közösség alkot. Ott van az a nagy vaskerítés, mely ma még csak nagy márványtáblákat fog körül, de a márványlap alatt a haza atyja aluszsza örök álmát. Kilencvenkét évéből hét évtizedet töltött el a haza szolgálatában. Az ő sírja mindig tele van friss virággal és koszorúkkal, az ő családja kilenc millió magyarból áll. Nemsokára áthelyezik az új mauzóleumba koporsóját, bezárják az ajtót és senki se juthat hozzá oly közel, mint most, midőn bedobhatja virágját, rásírhatja könyét Kossuth Lajos sírjára. A mauzóleumos halottakhoz nem lehet hozzájutni. Büszke épület súlyos tölgyajtajának zára zárja el tőlük a kegyeletet. Ha akarsz áldozni emlékének, tedd le koszorúdat a mauzóleum lépcsőjére, ötven méternyire a koporsótól. Néha kinyitják a mauzóleum ajtaját, benézve ott, meglátod az elzárt falfestményeket és márványsarkophagot, hola haza bölcsei) szoborban meg van örökítve. A koporsót soha meg nem látod. A nemzet legnagyobb vértanújának két bejáratú sírüregénél meg éppen zavarban is lehetsz, melyikben pihen ő, ki hazafias hűségének esett áldozatul. Az egyik üregben a szent aszszony, a vértanú hitvese pihen, csak akik 1870- ben ott voltunk a második temetésen, tudjuk, melyik bejárat rejti a szent hamvakat. Mögötte már csak Kövér Lajos drámaíró sírja áll puszta tábla szélén. Micsoda pusztítást vittek véghez itt mindenfelé egy-két hónap alatt. A főváros felmondott a holtaknak és «kistájgerolta» őket. Valami 12—13.000 halottat dobtak ki azon szűk nyughelyről, melyet azok hozzátartozói harmincöt-negyven év előtt úgy vásároltak meg halottjaiknak, mint örök nyugvóhelyet. Ez eljárás, hogy a holtakat ezerszámra dobálják ki sírjaikból, talán csak Ázsiában divatos még. Budapest ezzel is azt akarja bizonyítani, hogy ázsiai gondolkozásúak itt az emberek. Mindenkinek azon jó tanácsot adja ezzel a főváros: menjetek falura meghalni és temetkezni, mert itt ugyan nem lesz nyughelyetek. A Feltámadás-köröndig vezető óriási táblák ma teljesen puszták, ezer meg ezer sírt bolygattak meg és ürítettek ki. Egy-két év múlva e köröndre kerül a sor. A sivár táblák szélén ott áll Reviczky Szevér tört oszlopa, ott Remellay Gusztáv legömbölyített tetejű sírköve — más senki se nyert kegyelmet a sírásóktól. A Feltámadás-köröndöt érintő szélen Egressy Gábor sirja búslakodik. Hova lettek társai? Hát «hova lett a tavalyi hó?» Csontliszt lett belőlük, s ■ — «Királyi Caesar, ha föld röge lett, lyukat töm és kizárja a szelet». A köröndben ép még minden sír:Mosonyi Mihály bemohosodott kőkoporsója mellett Petőfi Zoltán kis obeliszkje, odább Böszörményi László, a sajtószabadság martirja s a kilenc vértanú nagy fekete gúlája egyenlő magasságban nyúlik , az égbe. Csernyus Emánuel, Abancourt Károly, Giron Péter, Streit Miklós, Kolosy Gábor, Szacsvay Imre, hazám vértanúi, kiket az Újépületben a hiéna Haynau végeztetett ki, együtt pihennek a Nosztopy-féle összeesküvés három tagjával, Noszlopyval, Juballal és Sárközyvel s hirdetik, hogy — «Van bíró a felhők felett, áll a villámos ég!» S e villámos ég elégszer le is sújtott azóta, nem kímélve a legmagasabb palotát sem! De menjünk át a legújabb díszsírhelyekhez s nézzük meg, hova költöztették az érdemesebbeket a nagy pusztaságból. A Deák-mauzóleum a díszhely. Ott van legelöl külön sorban a főváros polgármestereinek és tanácsnokainak nyughelye. No, ezeket nem költöztetik odább innen, ezek a háziurak itt. Kamermayer Károly fürdőből kikelő meztelen alakja a legfeltűnőbb közöttük, mivel érdemelte meg a derék, becsületes ember a megcsúfoltatást, bajos kitalálni. Nagy sirormok következnek ezután, báró Lipthay Béla, Atzél Béla, Erkel Sándor, Bartay Ede, Horánszky Nándor és egész sora a legújabban elhunyt jeleseknek. Az út túlsó oldalán egész sorozat díszsír integet felénk: Klapka György, Irányi Dániel, Trefort Ágoston, Salamon Ferenc, Kandó Kálmán, — mindegyiknek van szép síremléke, csak Erkel Ferenc sírját jelöli rozoga fakereszt. «Hunyady László» és «Bánk-bán» szerzője nem érdemelt egy sírkövet a nemzettől. Egyetlen filharmonikus hangverseny megadhatná azt! Külön sorba jutottak az írók . . . Lisznyay Kálmán, Vachot Sándor, Czakó Zsigmond és mások, élükön áll «a magyar vígjáték atyja», az eddigelé négyszer költözött Kisfaludy Károly. Vajon hányszor cibálják még ki koporsóját a földből, ha ugyan egyáltalában kivették és nemcsak sírkövét vitték odább. Mily igaz lehet Vörös-Smarty epigrammja róla: 2 Szombat, 1902. november 1.