Hazánk, 1902. november (9. évfolyam, 258-283. szám)

1902-11-01 / 258. szám

HAZÁNK. 258. szám. , emelése körül a szövetkezéssel elérni sikerült. Ha eljön az idő, amikor szobrot fogunk emelni a magyar Raiffeisennek, sze­retnék e két képet egy harmadikkal kiegészíteni, mely azt ábrázolná, miként csináltunk a széthúzó, együtt nem tartó és szenvedélyesen torzsalkodó magyarból szervezkedni és együtt munkálni tudó embert. Miként tettük ezáltal produktívvá munkáját gazdasági, erkölcsi és politikai téren. Ebben a munkában nem jelentéktelen föladat jut a Széchenyi gróf által indítvá­nyozott legfelsőbb szövetkezeti orgánum­nak s h­a ez létre­jö, a szövetkezetek ellenségei elérik azt, hogy tömörülésre bírva a szövetkezőket, romlásuk helyett emelkedésüket mozdították elő. A 34. §. írta: Dr. Dömötör László. Budapest, old. 31. Kereskedő körök, avagy pontosabban körül­írva az emperiális kereskedők érdekképviselete nagy izgatottságot tanúsítanak Plósz Sándor ■igazságügyi miniszter perrendtartási javaslatának 114. §-ával szemben, amely a bejegyzett kereske­­dők könyvkivonatos követelésének bírói illeté­kességét szabályozza. Plósz Sándor javaslatának 34. §-a az eddigi perrendtartás, vagyis az 1868. évi LIV. t.-e. 35. §-át van hivatva pótolni, amely a bejegyzett kereskedőket azon kiváltságban részesítette, hogy könyveikbe bejegyzett követeléseiket bárki ellen, tehát kereskedő és nem kereskedő ellen egyaránt, azon hely bírósága előtt perelhetik, ahol kereske­delmi könyveiket vezetik. A Plósz-féle javaslat ezen kiváltságot csupán a bejegyzett keres­kedőnek más kereskedővel szemben létre­jött követelésére szorítja, míg a nem keres­kedőt a bejegyzett kereskedőnek éppen úgy, mint más közönséges polgárembernek az alperes személyes bírósága előtt kell perelni. Hinc­illáé lacrimae, Lánczy Leó és Neumann Armin sze­rint ezen paragrafus a magyar kereskedelem pusztulását fogja előidézni. Nagyon szomorú dolog volna, ha a magyar kereskedelem létfeltételeit a perjogban bírná, még­hozzá a perjognak egy oly exotikus rendel­kezésében, aminő a könyvkivonati perek eddigi kivételes illetékessége. Minthogy azonban a ke­reskedők érdekképviselete a kérdést így állította a miniszter és a minisztérium elé, komolyan kell vele foglalkoznunk. A könyvkivonati perek különleges illetékessé­gét tárgyalva, annak legfeltűnőbb sajátsága, hogy ez egy perjogi privilégium. Talán az egyetlen privilégium, amelylyel a perjoban osztályérdek­nek kedvezve, a jogegyenlőség általános elvén rés­zttetett. Ha a gutai parasztok szénáját meg­veszi a budapesti kereskedő, de azt el nem szál­líttatja, árát nem fizeti, hanem , mindenféle si­­kánnal akar az ügyletből kiszabadulni, vagy az eladókat árleengedésre bírni*), akkor a gutáink­nak kell a budapesti kereskedő után szaladgálni, sőt a szerződésszegő kereskedő lakhelyén, Buda­pesten perelni. Viszont, ha a budapesti keres­kedő ócska és romlott árut küld a kömlői gazdának, és ez azt átvenni, árát meg­fizetni vonakodik*), akkor a budapesti kereskedő a saját budapesti bírósága elé idézi a kömlői gazdát és itt vonja felelősségre vonakodásáért. Ez a mai állapot, amelynek fentartása érdeké­ben az igazságügyi bizottság egyik szabadelvű párti szónoka még a konzervativizmusra is hi­vatkozott. A másik sajátsága a könyvkivonati perek külön illetékességének az, hogy ez egy magyar specia­­litás, amelyet a többi művelt nemzetek perjoga nem ismer. Bajos volna azt állítani, hogy a külföldi tör­vényhozásoknak kisebb az érzékük a kereske­delmi érdekek és a kereskedelmi politika iránt, mint a magyar legislatoroknak. A doktrína sem világosít fel bennünket, hogy *) A legutolsó napok jogeseteiből vett példák, miért illesse meg a kereskedőt azon kiváltság, hogy ő az ország határán kívü­l és belül minden­kit az ő saját kereskedelmi bíróságához maga elé idéztethessen, de m­ire az 1868-diki tör­vényhozás valószínűleg a mindenáron való kereskedelem csinálás politikai elvéből kifolyólag törvénybe iktatta ezen eminens jogot és a magyar kereskedelem most, mint egy elkényez­tetett gyermek görcsösen ragaszkodik ehhez a nem okosan kezébe adott fegyverhez. Mert az 1868. évi kedvezés sehogy sem vált a kereskedelem, még kevésbbé a jogbiztonság javára és valóban bámulatos, hogy csak most, 34 év múlva jutottunk annyira, hogy ezt az exo­­tikus paragrafust perkódexünkből kitöröljük, holott már régóta érezzük hátrányos hatását, úgy a nemzetközi magánjogviszonyok, mint a belföldi jogszolgáltatás terén. A nemzetközi magánjog szempontjából eddigi perrendünk 35. §-a kiszolgáltatta a magyar kö­zönséget a külföldi cégek tolakodásának, mert a nemzetközi magánjog elve, a «viszonyosság» folytán a kérdéses jogkedvezmény a külföldi ke­­reskedőket is megilleti. Ennek következése az lett, hogy bizonyos kereskedelmi ágak, például a külföldi könyvkereskedők özönével árasztják el közönségünket idegen nyelvű lexikonokkal, folyóiratokkal és egyéb szellemi termékekkel, azután a külföldön beperlik a magyart a könyvért, amibe ez bele se nézett. Pár évvel ezelőtt egy prágai cég postai után az egész országot ellepte nikkel vonalzóival s akik az árut vissza nem küldötték, vagy árát ki nem fizették, azokat Prágában beperelte. A ma­gyar kereskedelemnek, ha ez a helyzet magas­latán állana, kapnia kellene az alkalmon, hogy ezen versenytől megszabaduljon. Nagyon rossz hatással volt a kérdéses 35. §, a belföldi kereskedelem fejlődésére is. Bizonyos, hogy ezen törvényszakasznak igen nagy része van a magyar «vigéckereskedelem» elfajulá­saiban. Egyes emporiumok kereskedő cégei minden kritika nélkül elfogadták a szél­rózsa minden irányából beérkező ügynökök hozzákapcsolnak bennünket. Apánk, anyánk, testvéreink, gyermekeink pihennek e helyen, szerteszórva ugyan, de mindegyiknek sírját tud­juk s el-eljövünk meglátogatni őket. De itt van­nak rajtuk kívül azok is, kik a nagyobb család­hoz tartoznak, ama nagyobb családhoz, melyet a nemzeti közösség alkot. Ott van az a nagy vaskerítés, mely ma még csak nagy márványtáblákat fog körül, de a már­ványlap alatt a haza atyja aluszsza örök álmát. Kilencvenkét évéből hét évtizedet töltött el a haza szolgálatában. Az ő sírja mindig tele van friss virággal és koszorúkkal, az ő családja kilenc millió magyarból áll. Nemsokára áthelye­zik az új mauzóleumba koporsóját, bezárják az ajtót és­ senki se juthat hozzá oly közel, mint most, midőn bedobhatja virágját, rásírhatja könyét Kossuth Lajos sírjára. A mauzóleumos halottakhoz nem lehet hozzá­jutni. Büszke épület súlyos tölgyajtajának zára zárja el tőlük a kegyeletet. Ha akarsz áldozni emlékének, tedd le koszorúdat a mauzóleum lépcsőjére, ötven méternyire a koporsótól. Néha kinyitják a mauzóleum ajtaját, benézve ott, meg­látod az elzárt falfestményeket és márványsarko­­phagot, hol­­a haza bölcsei) szoborban meg van örökítve. A koporsót soha meg nem látod. A nemzet legnagyobb vértanújának két be­járatú sírüregénél meg éppen zavarban is le­hetsz, melyikben pihen ő, ki hazafias hűségének esett áldozatul. Az egyik üregben a szent asz­­szony, a vértanú hitvese pihen, csak akik 1870- ben ott voltunk a második­­ temetésen, tudjuk, melyik bejárat rejti a szent hamvakat. Mögötte már csak Kövér Lajos drámaíró sírja áll puszta tábla szélén. Micsoda pusztítást vittek véghez itt mindenfelé egy-két hónap alatt. A fő­város felmondott a holtaknak és «kistájgerolta» őket. Valami 12—13.000 halottat dobtak ki azon szűk nyughelyről, melyet azok hozzátartozói harmincöt-negyven év előtt úgy vásároltak meg halottjaiknak, mint örök nyugvóhelyet. Ez eljárás, hogy a holtakat ezerszámra dobálják ki sírjaik­ból, talán csak Ázsiában divatos még. Budapest ezzel is azt akarja bizonyítani, hogy ázsiai gon­dolkozásúak itt az emberek. Mindenkinek azon jó tanácsot adja ezzel a főváros: menjetek falura meghalni és temetkezni, mert itt ugyan nem lesz nyughelyetek. A Feltámadás-köröndig vezető óriási táblák ma teljesen puszták, ezer meg ezer sírt boly­gattak meg és ürítettek ki. Egy-két év múlva e köröndre kerül a sor. A sivár táblák szélén ott áll Reviczky Szevér tört oszlopa, ott Remellay Gusztáv legömbölyített tetejű sírköve — más senki se nyert kegyelmet a sírásóktól. A Feltá­­madás-köröndöt érintő szélen Egressy Gábor sirja búslakodik. Hova lettek társai? Hát «hova lett a tavalyi hó?» Csontliszt lett belő­lük, s ■ — «Királyi Caesar, ha föld röge lett, lyukat töm és kizárja a szelet». A köröndben ép még minden sír:Mosonyi Mi­hály bemohosodott kőkoporsója mellett Petőfi Zoltán kis obeliszkje, odább Böszörményi László, a sajtószabadság martirja s a kilenc vértanú nagy fekete gúlája egyenlő magasságban nyúlik ,­ az égbe. Csernyus Emánuel, Abancourt Károly, Giron Péter, Streit Miklós, Kolosy Gábor, Szacs­­vay Imre, hazám vértanúi, kiket az Újépületben a hiéna Haynau végeztetett ki, együtt pihennek a Nosztopy-féle összeesküvés három tagjával, Noszlopyval, Juballal és Sárközyvel s hirde­tik, hogy — «Van bíró a felhők felett, áll a villámos ég!» S e villámos ég elégszer le is sújtott azóta, nem kímélve a legmagasabb palotát sem! De menjünk át a legújabb díszsírhelyekhez s nézzük meg, hova költöztették az érdemesebbe­ket a nagy pusztaságból. A Deák-mauzóleum a díszhely. Ott van legelöl külön sorban a főváros polgármestereinek és tanácsnokainak nyughelye.­ No, ezeket nem költöztetik odább innen, ezek a háziurak itt. Kamermayer Károly fürdőből ki­kelő meztelen alakja a legfeltűnőbb közöttük, mivel érdemelte meg a derék, becsületes ember a megcsúfoltatást, bajos kitalálni. Nagy sirormok következnek ezután, báró Lipthay Béla, Atzél Béla, Erkel Sándor, Bartay Ede, Horánszky Nándor és egész sora a legújabban elhunyt jele­seknek. Az út túlsó oldalán egész sorozat dísz­sír integet felénk: Klapka György, Irányi Dá­niel, Trefort Ágoston, Salamon Ferenc, Kandó Kálmán, — mindegyiknek van szép síremléke, csak Erkel Ferenc sírját jelöli rozoga fakereszt. «Hunyady László» és «Bánk-bán» szerzője nem érdemelt egy sírkövet a nemzettől. Egyetlen fil­harmonikus hangverseny megadhatná azt! Külön sorba jutottak az írók . . . Lisznyay Kálmán, Vachot Sándor, Czakó Zsigmond és mások, élükön áll «a magyar vígjáték atyja», az eddigelé négyszer költözött Kisfaludy Károly. Vaj­­on hányszor cibálják még ki koporsóját a földből, ha ugyan egyáltalában kivették és nem­csak sírkövét vitték odább. Mily igaz lehet Vörös-S­marty epigrammja róla: 2 Szombat, 1902. november 1.

Next