Hazánk, 1903. március (10. évfolyam, 52-77. szám)
1903-03-01 / 52. szám
X. évfolyam. 52. szám. Tasárnap. Budapest, 1903. március 1. A BANK SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi utca 28. Kéziratokat nem adunk vissza.fő Telefonszám 88—23. ESSELÖL SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. Előfizetési ára: Egész évre 28 kor. [Negyedévre*.—tea Félévre _ 14 s | Egy hóra «.3.40 . Egyes szám 8, Vidéken 10. Pályaudvarokon 12 eilén, A magyar faj Magyarországon.* Budapest, február 28. (Dr. B. E.) A földi szervezetek élete véges és az emberiség élete is csak bizonyos ideig tarthat Ez az idő azonban nem fog véget érni mindaddig, amig a földön az élet per absolutum lehetséges lesz. Nem fog véget érni azért, mert az ember mindenka oly módon fogja hasznára fordítni a természet törvényeinek ismeretét, hogy azáltal a faj életének határai, a földi élet feltételeinek külső változásai által, csak aránylag igen kis mértékben lesznek befolyásolva. Ezeken a tág határokon belül azonban az egyes népfajok — a történelem tanítása szerint is — veszendők. Minthogy azonban az ember igen tág határok közt maga szabja meg életének feltételeit, az egyes népfajok életének hosszúsága, caeteris paribus, attól függ, hogy a mesterségesen megszabható életfeltételeket valamely népfaj magára nézve milyen kedvezően tudja alakítani. Növények, állatok, egyes ember és népfajok mind önmagukban találják meg életük feladatait. Az életnek tulajdonképpen, per absolutum, nincs célja ; de mi, emberek, célt tűzünk magunk elé és életünk fő célja az, hogy magunkat minden irányban minél jobban érvényesítsük, saját magunk és fajunk hasznára. Nézzük meg, hogy a magyar faj a saját (?) országában mennyire teljesíti azt az önmaga iránt való kötelességet, amely a saját maga érvényesítésében áll és amely nélkül, a természet törvényei szerint, pusztulnia kell. Földmivelés, ipar, kereskedés, a tudomány mivelése, irodalom és művészet meg hivatalviselés azok a terrénumok, ahol az egyének és fajok életrevalósága tettekben érvényesül; ezekhez járul végre a katonaság, amely által az előbbi foglalkozások zavartalan folytathatását akarjuk biztosítani. Minden földi lény, tehát minden élet, minden törekvés a földből születik és oda tér vissza. A föld adja a mindennapi kenyeret, a föld adja állatainknak a táplálékot, hajlékunkhoz az épitő anyagot, a földből veszszük a vasat a munkás szerszámjai és a gyárak gépei számára, a föld adja a fűtő anyagokat, minden iparhoz. Egyik tudós munkatársunk tollából közöljük alábbi fejtegetést, mely nézetünk szerint túlságosan pesszimisztikus s mely az önvédelem eszközeit huszáros bravúrral és nem a gyakorlati politikus figyelmével jelöli ki. Mindazonáltal készséggel adunk helyet a közleménynek, mert hiszszük, hogy a fajszeretetnek ebben a felcsillanásában olvasóink is gyönyörködni fognak. Szerk. gateit . . . de hisz azt csak nem kell bizonyítni, hogy végelemzésben mindenünket a földből veszszük. A föld megmivelése nemcsak a szántás-vetésből áll, hanem mindannak az anyagnak érvényesítésében, amit a föld az ember hasznára adhat Akinek tehát elég földje van, annak mindene van, és amely népfajnak elég földje van, annak van országa. Az egyén földje: az egyén vagyona; a faj földje: a faj vagyona; s miután a mi vagyonunk fölött szabadon rendelkezünk, a mi vagyonunk, tehát a mi országunk, független és mint a vagyon urai, mi is függetlenek vagyunk akkor is, ha függetlenségünk nincs törvénykönyvbe írva. Nézzétek meg Amerikát: elsősorban nem a földnek köszönheti-e kincseit amelyek után maholnap az egész világ kamatot fizet? Vagy nem földet akar-e Britannia, mikor újabb területeket hódít? Nekünk, sajnos, nincsenek gyarmataink, sőt, ami legsajnosabb, saját Magyarországunk földjéből is napról-napra it meg új területeket veszít a magyar. Németek, osztrákok és oláhok kezén rengeteg foldbirtokok vannak, amelyek hajdan a magyar faj birtokában voltak. Pedig az idegen tízen levő vagyon idegen célokat szolgál, tehát saját érdekeinket nemcsak nem segíti, de sokszor azoknak útjában áll. És ebben, egyebek mellett, az a legszomorúbb, a magyar faj életösztönének gyengülését az mutatja leginkább, hogy mi magunk, saját akaratunkból iktattuk törvénybe, hogy e drága földből minden idegen annyit vehet, amenynyit tetszik. Az ipar területén még rosszabbul állunk. A kis- vagy kézműiparnak van ugyan egy pár ága, elsősorban azok, amiket őseink magukkal hoztak, amelyekben a magyar faj érvényesülése talán kielégítő. A nagyipar azonban csaknem teljesen idegen kézen van; idegen a berendezés, idegen a munkaerő, idegenek a műszaki vezetők, idegenek — sokszor nem is laknak az országban — a tulajdonosok. Utóbbiak révén aztán nemcsak hogy a magyar munkás nehezen jut alkalmazásba, de az országban elhelyezett tőke kamataiból sem marad itthon semmi, kivéve a mindennnapi élelem költségeit. És itt is megállapítom a tényt, hogy az idegen gyárosok és munkások betelepítését mi magunk óhajtottuk, minden korlátozás nélkül. Emiatt van az, hogy nemcsak az osztrákok és németek, de még az olaszok is úgy beszélnek országunkról, mint valami exotikus gyarmatról, ahol a tőkebefektetésre jó alkalom kínálkozik, jó kilátásokkal. A kereskedelem sohasem volt a magyar faj kezében. Hogy ma kik kezében van, azt mindenki megláthatja, aki végigjárván az ország városait, elolvassa a cégtáblákat. S ha már — amint mondják — a magyar fajnak egyáltalában nincs érzéke a kereskedéshez, még jó, hogy a zsidóság magára vállalja a közvetítő szerepét. S az a sajnálatos, hogy igen sok idegen árut tartanak s minthogy az rendesen olcsóbb a hazainál, azáltal a hazai ipar fejlődése akadályoztatik. Tudomány nélkül ma semmi téren nincs haladás. Amerika és Németország annak, köszönik rendkívüli haladásukat, hogy intenzív mértékben művelik a tudományt és vívmányait a gyakorlati életben mindenütt értékesítik — mégpedig nemzeti irányban, a faj jóllétének emelésére. A magyar faj csak a jogtudomány művelése terén érvényesül kellő mértékben. A többi tudományszakok művelői között ritka a magyar. Olvassátok végig egyetemeink professzorainak és egyéb tudományos intézeteink vezetőinek és munkásainak névsorát s látni fogjátok, hogy a neveknek legalább 80 százaléka idegen. S hogy egyébként maguk az emberek mennyire akklimatizálódtak, bizonyítja az, hogy legnagyobb részük csupán idegen forrásból merít és bizony akárhányan vannak, a fiatalabbak közül is, akik jobban érzik magukat, ha egymással németül beszélhetnek, hogy ne említsem azokat, akik nem tudnak eléggé magyarul. (Hangsúlyozni akarom e helyen, hogy fejtegetéseim egész során, mindenütt a szabályról és sohasem a kivételekről beszélek.) Az az átkos balfelfogás uralkodott rajtunk, hogy a magyar harcra termett, gavallér, jó bankettező, de a tudomány művelésére nem való; csepűrágás, kutyaidomítás, tudomány: németnek való. Mi mindezekért megfizetünk, de foglalkozásnak nem szeretjük. S hozattuk is vagonszámra — mint valami trópusi plántákat — az idegen nevű és idegen műveltségű tudósokat, akik aztán megtanítottak minket arra, hogy nem tudomány az, ami nem osztrák vagy nem német. S ha nem régen egyik közoktatási miniszterünk jelentette ki, hogy az, aki nem tud németül, nem művelt ember, ne csodálkozzunk azon, ha idegen, műveltségű, nemzetközi tudós ma is könnyebben kap nálunk pozíciót, mint a magyar. Mert másutt csak a tudomány nemzetközi, nálunk a tudós is. De hát ez is azért van úgy, ahogy van, mert mi úgy akartuk. Szépirodalmunk múltjára büszkék lehetünk. Szépirodalmunk és művészetünk jelenéről ez alkalommal azért nem szólok, mert ezek ma, nálunk, nem döntő tényezők a létért való küzdelemben. Fel kell azonban említenem, hogy a színművészet és az újságírás, igen kevés kivétel- lapunk mai száma oldal.