Hazánk, 1903. augusztus (10. évfolyam, 180-204. szám)

1903-08-01 / 180. szám

HAZÁNK. 180. szám. getési kísérletekről s ezekkel kapcsolatos eseményekről a következőkben adunk tudósítást: A harcias ellenzék értekezlete. Az ellenzéki képviselőknek az a csoportja, mely pártárnyalatok tekintetbe vétele nélkül a végletekig menő harcot határozta el a Héderváry-kormány ellen, tegnap este kilenc órakor értekezletet tartott a Fehértó-Szállóban, hogy a további küzdelem folytatását megállapítsa. A tanácskozáson megállapították annak a feliratnak szövegét is, melyet a királyhoz intéznek és kimondották a legkíméletlenebb technikai obstrukció igénybevételét. A tegnap esti értekezleten részt vettek: Polónyi Géza, Vészi József, Horváth Gyula, Kecskeméthy Ferenc, Szederkényi Nándor, Hock János, Fáy István, Nessi Pál, Hellebronth Géza, Eitner Zsig-mond, Mukics Simon, Chernel Gyula, Mezőssy Béla, Szluha István, Vázsonyi Vilmos, Darányi Ferenc, Kollár Márton, Várady Károly, Uray Imre, Pap Zoltán, Olay Lajos, Ugrón Gábor, Rákosi Viktor, Bakó József, Szatmári Mór, Kállay Lipót, Sturmann György, Bedőházy János, Kovács Gyula, Vertán Endre, Gaál Sándor, Leszkay Gyula, Holló Lajos, Rátkay László, Luby Béla, Kubik Béla, Bakonyi Samu, Sebess Dénes, Lengyel Zoltán, Tóth János, Ráth Endre, Endrey Gyula, Pozsgay Miklós, Okolicsányi László, Visontai Soma, Hentaller Lajos, Bartha Miklós, Lovászy Márton, Lendl Adolf, Luby Géza, Kaas Ivor báró, Krasznay Ferenc, Barabás Béla. Az értekezletet Olay Lajos nyitotta meg s üdvözölte a megjelenteket. Kifejtette a mai értekezlet célját, még pedig a szervezkedés szükségességét. Bejelenti, hogy a képviselőház elé terjesztendő manifesztum készítésére kiküldött Bartha Miklós, Rátkay László, Bakonyi Samu ezzel elkészült. Bartha Miklós a manifesztumot felolvasta s az értekezlet magáévá tette. Rátkay László hangoztatta, hogy a manifesztumot különböző elveken álló férfiak írták alá, akik egy gondolatban egyesültek. Kijelenti, hogy a manifesztum remeke a politikai nyilatkozatnak és az általa kívánt kiegészítéssel el is fogadja. Bakó József megjegyzi, hogy abban legyen benne az 1848: XX-ik törvénycikk is. Vársonnyi Vilmos egy alapvető kérdést vet föl. Várjon a helyzet, mely fönnállott akkor, mikor a manifesztum készítését és beterjesztését elhatározták, fönnáll-e ma is, nem változott-e meg a tegnap történtek által s igy van-e célja ma a manifesztumnak? Szerinte ki kellene jelenteni azt is, hogy a mai kormánynyal lehetetlen a békekötés. Indítványozza, hogy a jelen kormánynyal szemben a személyes harcot kell proklamálni s kizárni a béke lehetőségét. Polónyi Géza köszönetet mond Barthának a föliratért. Hiba benne az, hogy a végén nem reasszummálja a harc okát. Helyesli Rátkay álláspontját hogy a harcot különböző elvek összeműködése alapján folytatják s kiemelendő, hogy a függetlenségi párt ezúttal nem a saját elvei alapján, hanem az 1867. évi XII. törvény megvalósításáért küzd. Veszt József mindenben helyesli Polónyi fölfogását. Különösen helyesli, hogy különböző elvi alapon állók szövetkeznek s hogy ez ad hoc szövetkezet. Fölolvasta a Bud. Tud. kiadásából, hogy gróf Szápáry László lemondott a fiumei kormányzóságról. Ez azt jelenti, hogy lázas sietséggel akarják expiálni a korrupciót s egy embert föl akarnak áldozni. Föl kell kutatni a kapcsokat Héderváryval. Konstatálja, hogy Héderváry óta Szápáry mindig a képviselőházban volt. Szápáry, mint a kormány aktív tagja bűnös, de nem szalválja ez a kormányt. Számon kell kérni a miniszterelnöktől, hogy a kormányzat egyik tagja s a miniszterelnök egyik barátja megvesztegetésen rajtakapatott. A föliratot melegen üdvözli s mindenben hozzájárul ahhoz a fejtegetéshez, amely kiemeli, mily bűnös kormánya van Magyarországnak. Barabás Béla: A feliratra megjegyzi, hogy a függetlenségi párt rendületlenül áll programmjához akkor is, mikor egy nem programmjához tartozó törvény végrehajtásáért küzd. Legsürgősebb szerinte az, mi lesz a holnapi teendő. Holnap a jegyzőkönyv felolvasásánál a legnagyobb csönd kívánatos, de a jegyzőkönyv hitelesítését nem szabad megengedni. Holló Lajos: Az akciót a legnagyobb erővel kell folytatni. A módozatokat a vitarendező-bizottság állapítja meg. Rátkay László: Ebuen negyvennyolc óra alatt megbukott. Polónyi Géza: Én is úgy vagyok meggyőződve. Bakonyi Samu: Meggyőződése, hogy a miniszterelnök célja volt tegnap, hogy zavart teremtsen s a koronát ultima rációra bírja. Fáy István fölolvassa Papp Elek sürgönyét, melyben a harchoz csatlakozik. Bartha Miklós : A fölirati javaslat beadását fontosnak tartja. A toldásokat szükségesnek mondja. A fölirat kidolgozásánál Deák Ferenc 61-beli két föliratát vette mintául. Báró Kaas Ivor: A föliratot mindenben helyesli, de kívánja a fölhangzott indítványok értelmében való kiegészítését. Megjegyzése az, hogy nem írhatja alá, mivel pártkötelékhez tartozik, bár a fölirattal mindenben egyetért s megjegyzése az, hogy a felirat minél előbb terjesztessék be, hogy az a beterjesztéstől valami stikli által el ne ültessék. A fődolog szerinte az, hogy a holnapi eljárás állapíttassák meg. Helyesli a technikai obstrukciót. Indítványozza, mutassák ki a jegyzőkönyv törvénytelen hitelesítését s hogy a technikai obstrukciót a vitarendező bizottság végezze. Az ülés végén a vitarendező bizottság megállapította a mai ülés teendőit. A manifesztum, Bartha Miklós manifesztuma Felséges úr! megszólítással kezdődik, aztán exponálja a helyzetet. Ecseteli a harcot, melyet nyolc hó óta folytat a függetlenségi párt egy szentesített törvény végrehajtásáért. Kimondja, hogy a nemzet mindenben eleget tett azon elvállalt kötelezettségének, mely őt a 67-es kiegyezés alapján terheli, de hogy a kormányok sohasem hajtották végre a törvény azon intézkedéseit, melyekben a nemzet számára jogok foglaltatnak. Kiemeli, hogy a kiegyezés alapeszméje a dualizmus és a paritás és hogy a paritásnak sehol érvény szerezve nincsen, mert a hadsereg nyelve nem magyar, zászlaja, címere osztrák, szelleme idegen. Kiemeli, hogy az 1867 : XII. törvénycikk 11. §-ában a királyra ruházott jogok a királynak alkotmányos felségjogait képezik, ezeket tehát csak az alkotmány által korlátozva gyakorolhatja. Ecseteli, hogy a nemzetre nézve mily fájdalmas, hogy uralkodója nem tartózkodik az országban, hogy a királyi család tagjai kerülik az országot, hogy a közös hivatalok, a külföldi követek mind Bécsben tartózkodnak s hogy ezáltal a mi nemzetünket nagy anyagi és erkölcsi kár éri. A nemzet mindenkor hű volt uralkodójához s e hűségre hivatkozva kéri, hogy a király a nemzeti sérelmeket orvosolja, ezáltal békét s nyugalmat teremtsen, fejlődésünket biztosítsa s sziklánál szilárdabb talajra építse trónját. A vesztegetési pénz eredete. Ma reggel országos megdöbbentést keltett az a tegnap este kipattant titok, hogy gróf Szapáry László fiumei kormányzó volt az, aki jószágigazgatója utján adta a pénzt a vesztegető ügynöknek, Singer Arthurnak, Dienes Mártonnak és egy könyvügynöknek, aki különben a múlt nyáron a Balatonpart egyik fürdőjében nyaralt s ott lapszerkesztőnek adta ki magát. Gróf Szapáry László fiumei kormányzó már tegnapelőtt este megjelent gróf Khuen- Héderváry miniszterelnöknél és elmondotta neki az eset előzményeit. Minden politikai érdeklődés oda összpontosul már tegnap óta, hogy része van-e gróf Szápáry vesztegetési kíséretében gróf Khuen-Héderváry miniszterelnöknek, vagy nincs. A miniszterelnök helyzetét megnehezíti az a körülmény, hogy gróf Szápáry Lászlóval állandóan jóbarátságban és öszszeköttetésben állott s ez a jó viszony köztük az utóbbi időben csak fokozódott. Gróf Szápáry László 1864-ben született fiatal mágnás. Iskolái végzése után egy darabig követségi attasé volt Londonban. 1892-től 1897-ig országgyűlési képviselő. Azóta fiumei kormányzó s 1898 óta valóságos belső titkos tanácsos. A kik ismerik, eszes, ambiciózus embernek mindössze, hogy kikönyörögjék a természettől a nehéz jégverésekkel beálló nyárnak kegyelmes változását. Mi lesz gabnaszem, kukac és bogár hijján a szény verébből? Szibarita vár. Tehát könyörögni, legények, hangosan könyörögni! Hátha megváltozik borús hangulata a természetnek. Másfél órai buzgó könyörgés után, melyet az ellenséges ember gyalázatos lármának ítél és elég barbár néha még ahhoz is, hogy beledunsztoljon az ilyen lármázó gyülekezetbe, a mai kor modern verebei a kongresszust szintén valamely kehemetesen örvendeztető játékkal óhajtották berekeszteni. Egy testes kőbányai veréb indítványára ők is a búvócskára szavaztak, felismervén ebben a módfelett szellemes társasjátékban őseik hagyományának kegyeletes tiszteletét. A testes kőbányai ajánlkozott, hogy ő szívesen elbújik, csak találják meg. — Megtaláljuk a ténsurat, csak rajta! — csiripelték a verebek. Nem mindnyájan. Az Erzsébet-tériek előkelően visszahúzódtak. Ez igen rátartó veréb-arisztokrácia úgy gondolkozott, hogy e naiv játékban ők, kik szokva voltak hozzá, hogy az Erzsébetsétányon hemzsegő budapest-lipótvárosi úri nép feje fölött szárnyalván, farktollaik egyetlen legyintése után harminc forintos női kalapokat és tüneményesen kivasalt cilindereket tegyenek tönkre, nem vehetnek részt, mert az egész dologban nincs semmi «pikánt». Az emberi nem iránt való megvetéseknek látható jele itt nem harminc forintos kalapokra, hanem a póriasan közömbös anyaföldre hull, amely ugyan nem kiáltja el magát, hogy: «aj, mein Hut!» hanem még örül, hogy egy-két fűszálnak tövére több bomló szénsavas nátrium jut. Tehát nem játszanak. És tehát nem hullatnak. A többiek azonban nem törődtek velük s a játék elkezdődött. A kőbányai testes bebújt a Gellérthegy oldalán levő sziklák közé. A többiek keresni kezdték és öt perc múlva megtalálták. Azután elbújt a bástya «hadi célra alkalmatlanná eszközölt» kapuja alá. A többiek keresni kezdték és öt perc múlva megtalálták. Azután bebújt a mérleg automata vastalpa alá. A többiek — öt perc múlva — ott is megtalálták. A kőbányainak ekkor eszébe jutott ezredik ősapjának tízezredik ősapja, a spártai veréb. — Hohó! gondolta diadalmasan — az öreg szamár volt, én vagyok az okos veréb. Az öreg szamár volt, mert figyelmen kívül hagyta a kort, amelyben élt; én ellenben okos vagyok, mert figyelembe veszem a kort is, amelyben élek. Bizonyos vagyok benne, hogy az emberek között, kik közé most én fogok elbújni, sohasem fog rám ismerni és reám találni senki. Szólt és keresztül repülve a Dunán, besuhant egyik nyitva felejtett ablakon egy dunaparti palota azon üveges részébe, amelynek érdeste hátulsó részét mutogatja meg csak a haza bölcse. A többiek erre keresni kezdtek és ime ... az örökké éhes, szürke és irigy modern verebet itt még a mai napig sem tudták megtalálni. Mindez pedig úgy hangzik, mintha divatból rég kiment, allegorikus mese volna, holott annak, aki e szelíd, de igaz ravaszkodást nem tudja, vagy nem akarja megérteni, csakugyan nem az. Nádudvari Tamás például még csak huszonnyolc éves fiatal ember volt és már nem akarta megérteni. Szülei ■— derék magyar emberek egy szinmagyar vármegye patriarchális erkölcsű központjában — elképpedtek a változáson, melyen a család «nagyreményű» sarja rövid három év alatt az egyik (roppant mellékes, hogy melyik?) minisztérium «kebelében» keresztül ment. Csillogó lepkének visszaváltozása hernyóvá — semmi. Fából vaskarika — gyerekjáték. Mindezen jámbor és képtelen naivságoknál különb tökélylyel és abszurditással emelkedett Nádudvari Tamás arra a magaslatra, hol élesen kiválik alkalmas talajon az önzés és határozott formát nyer külső és belső tartalomban az okos veréb. Holott ez a fiatalember nem volt okos. Csalhatatlan professzorai az egyetemen legalább azt mondták, hogy csak kérődzik, de nem termel, csak rág, de nem emészt, csak tanul, de nem tud. Ellenben lumpol és egyre-másra csípi az absenciát és egymásra elhasal a szigorlatokon. — Hadd forrja ki magát a gyerek — mosolygott odahaza az édesapja — mi sem voltunk szentek az univerzitáson . . . ugye, Miska? Ez a Miska a főispán volt. Szókimondó, derék, régivágásu magyar úr — de már fia a századnak és egyik tekintélyes, sőt kemény kereke az úgynevezett állami gépezetnek, amelynek összes tengelyeire felülről csurog a mindenható olaj. Ő méltósága tehát bólintott, de így szólt: — Semmire se viszi a gyerek, majd meglátod . .. *— Jobb, ha most bolondul, mint később! — Ez így volt a mi korunkban — válaszolt komolyan a főispán — a mai fiatalembernek egyáltalában nem szabad bolondulnia. — Így ... Hát mi az ördögöt csináljon? – Szombat, 1903. augusztus 1.