Hazánk, 1903. szeptember (10. évfolyam, 205-229. szám)

1903-09-01 / 205. szám

X. évfolyam. 205. szám. Kedd. Budapest, 1903. szeptember 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi­ utca 28. Kéziratokat nem adunk vissza. M Telefonszám 56—23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. Előfizetési ára: Effész évre 28 kor-1 Negyedévre7.—kor. :_Félévre „lé « | Egy bóra _ 2.40 « Egyes szám S. Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fillér. Wekerle és Fálk. Budapest, aug. Sí. A király előtt voltak mind a ketten. Wekerle már másodszor. A király harma­­dikán hazajön várlakába s ismét fogadni fogja azokat, kikkel immár a kormány­­alakításra nézve akar értekezni. Wekerle számít rá, hogy harmadszor is kap meg­hívást és hogy ő lesz miniszterelnök. Kürtölik szék­ében, dobolják, trombitál­ják s olyan reklámot csapnak neki, mint mikor az amerikai acél­tröszt immár meg­bukott vezérigazgatója, a nagy Schváb érkezett Budapestre. Eddig mindig azt hallottuk, szabadel­vűektől és az ellenzékiektől, hogy nem az a kérdés most, hogy ki lesz a miniszter, hanem hogy mit hoz? Mennyire képes megvalósítani a 67-es alapon a nemzet jogát hadseregére. Ki tudja-e eszközölni a koronánál a nemzeti vívmányokat, any­­nyit, amennyi szükséges a kérdésnek bé­kés megoldására és a parlamenti rend helyreállítására? Ha nem kaphat meg mindent, mennyivel éri be ? A szabadelvű párt és a nemzet közvéleménye megnyu­­gosznak-e a nemzeti követelések elérhető minimumában. Ha nem lehet elérni min­dent egyszerre, szükséges annyi nemzeti engedmény, amennyi elég. Máskülönben bármily kormány jöjjön, célját téveszti. De hirtelen fordult a kocka, amint We­kerle neve felmerült. Újságok, kávéházak, a politikai klubok és az utca visszhang­zottak a bizalomtól és örömtől, melyben nem hiányzott a színpadi rendezés. A szereplők és a klakk közreműködtek a hangulat csinálásában. Még a király itt sincs s a budapesti börze s a vérmes re­­ményűek biztosra veszik, hogy Wekerle Sándor lesz a szabadelvű párt vezére és az ország kormányzója. Ő maga is remél. Jár-kel. Tanácskozik Apponyival, Khuennal, Kossuthtal. Estén­­kint ellátogat a szabadelvű körbe s be­szélget Lukácscsal, Andrássyval. A teli holdnak nagy udvara van az ilyen göz­­körben, mint ez a mostani időjárás ma­gával hozza. Dánosra is követik már az udvarlók, pedig Wekerle még nem ígért sen­kinek semmit. Még nem osztogatja a tárcá­kat, de egyben állítólag mégis nyilatkozott. A lapokban folytonosan olvasott az Apponyi —Wekerle minisztériumról. Magyarázták a közönségnek, hogy a kettő együtt leg­inkább képes volna a parlamentet meg­nyugtatni sz az obstrukciót leszere­lésre bírni, ha nem is hoznák az ellenzék teljes programmját, a magyar vezényszót és a magyar zászlót. Ap­­ponyi—Wekerle-kabinet van a levegő­ben. Apponyi kitűnő elnök, nagy ész, nagy jellem, nagy tekintély s annak a csoportnak feje, mely a nemzeti követe­léseket a szabadelvű pártban képviseli. Wekerle kitűnő pénzügyi szakember, a valuta és az adóreform tervezője, köz­­gazdasági auktoritás, az osztrák kiegyezés és a nemzetközi szerződések körül nagy szakavatottsággal bír, emellett a régi szabad­elvű párt, a Tisza István és merkantilisek bizalmának letéteményese. A fúziót senki sem képviselheti oly híven, a szabadelvű párt egységét senki sem mentheti meg s a katonai javaslatot és kiegyezést senki sem viheti keresztül oly könnyen, mintha Apponyi és Wekerle egyesülnek. Mind a kettőnek az ellenzéken is számos ba­rátja van. Azt halljuk, hogy Wekerlét boszantotta az, hogy őt mindig Apponyival emlegetik, sőt Apponyit Wekerle-minisztériumról be­szélnek és írnak. Látogatóidhoz diszkré­ció kikötése nélkül azt mondotta, hogy Apponyi minisztériumában ő nem vállal tárcát, de ha ő lesz miniszterelnök, a pénzügyminiszteri tárcát is megtartja. Nem tudjuk lesz-e alkalma Wekeritnek Apponyit kikosarazni, mert hiszen nagyon távol állunk attól a feltevéstől, hogy a király Apponyit bízza meg a kabinetala­­kítással, vagy hogy ez oly feltételek alatt vállalkoznék a kormány vezetésére, a melyek politikai meggyőződésének meg nem felelnek s katonai program­jának A HAZÁNK TÁRCÁJA Az ördög. — A Hazánk eredeti tárcája. — Irta: Fülep Jenő György. Zsönge ifjú koromban nagy bámulója voltam dr. Faust urnak, aki valami német diák volt s szövetségben állott az ördöggel. Azt hiszem, ke­vesen vannak, akik ezt nem tudják. Valamint azt is, hogy dr. Faust ur csodadolgokat mivelt. Arról azonban azt hiszem aligha van valakinek is tudomása, hogy dr. Faust ur, dacára annak, hogy az ördög ő tensurasága úgy a falhoz lapí­totta, hogy a kőmivesek két heti kínos munka után tudták csak maltersimítóval levakarni, s még mindig él.* Megboldogult szüleim kiváló gondot fordítot­tak nevelésemre, úgy hogy műveltségem megha­ladta a közepes nívót s ha a saját felbecsülé­semben nem csalódom, legalább is a sátoros­ünnepi nívón állott. Évi járadékom nívója azonban nagyon is köz­napi volt. Tízezer frank. Pedig én — elhihetik — inkább szerettem volna, ha megboldogult szüleim évi járadékomat emelik a sátoros­ünnep magaslatára. De hát ők még a régi gárdából valók voltak. A pénznek nem sok jelentőséget tulajdonítottak, jóllehet a rézgaras is rozsdafoltot kapott zsebükben, míg végre kiadták s a tudományok minél tágabb el­sajátítása — amit, fájdalom, aprópénzre felvál­tani nem lehet — volt a jelszavuk. ________ Dacára csekély évi járadékomnak, víg életet folytattam. A nappalból éjszakát, a éjszakából nappalt csináltam s hogy őszinte legyek, pirulva bár, de bevallom, hogy a tízezer frankból éven­­ként húszezret költöttem. No de azt hiszem, magamról már elmondot­tam annyit, hogy rátérhetek a dolog velejére. Egy éjjel szokatlanul korán mentem haza. Talán még két óra sem volt. Összes pénzemet elvesztettem a vörösön. Ez nagyon gyakran meg­esett már velem, de most mégis olyan különösen éreztem magamat. Mikor utolsó aranyamat fölraktam arra az átko­zott vörösre, olyan furcsán, fájdalmasan csen­gett, mintha mondotta volna: «Én voltam az utolsó s te, hálátlan rossz fiú, ily könyörtelenül idehajintasz! így dobáltad el testvéreimet is mind s holnap, ha jön a háziúr, a szabad, a susz­tered és még sokan, hosszú sorban, zsebeid a légüres térnél is üresebbek lesznek.» Ezek a szavak csengtek-bongtak fülemben. Szememet kerülte az álom s, nyugtalanul hem­peregtem ágyamban. Egyszerre azonban­­ az ágyam feletti vil­lanylámpa magától hirtelen kigyuladt s­ajtómon kopogtatást hallok. Nem csekély volt megdöbbe­nésem. A hangom remegett, amikor mondtam: — Szabad! Magas, jól táplált barna alak lépett be, ki­fogástalan szabású fekete ruhában. Cilinderét az asztalra tette s egészen otthonosan leült az ágyam melletti hintaszékbe. Azt hittem, hogy a «Pénzt Vagy Az Életed» részvénytársaság egyik vezérférfiához van sze­rencsém s gyűrűmet a paplan alatt nagy hirte­len levettem s az ágy sarkába dugtam. — Ugyan, ugyan, Jean barátom, mit mivelsz ? Pirulva kaptam ki kezemet s valamit he­begtem. — Tudod-e miért jöttem? De különben, mi­előtt érdemleges társalgásba kezdenénk, gyújts rá — szólt a rejtélyes idegen. Jobb lábát felemelte s felém nyújtotta. — No, gyújts hát rá — folytatta — ilyen szi­vart még az öregapád se szitt! Lába lóláb volt. Patája fényes feketére csi­szolva s miközben dermedtem feléje nyúltam, alulról önmagától kinyilt. Gyönyörű szivarok voltak benne, szép sorjában elhelyezve. Valósá­gos szivar Cohinoorok. És az az illat! Az az isteni illat, ami kiáradt belőle! Amint szivarom füstje kékes karikákban szál­lott a mennyezet felé, egyre barátságosabban pillantottam vendégem, az ördög felé. Mert abban, hogy éjszakai látogatóm maga az ördög, a lóláb láttára pillanatig sem kételkedtem. — Most pedig felelj. Tudod-e, miért vagyok itt? — Nem — feleltem lakonikusan, nagyot szip­pantva a pokolbeli szivarból s kéjelegve ,fújtam füstjének illatos árját.­­— Hát persze, ilyenek vagytok ti emberek mind. Elfelejtetek mindent. De erre csak reá­­ismersz? , Egy nagy iv kutyabőrt tett elém. Szerződést tartalmazott, mely az ördöggel köttetett jó né­hány emberöltővel ezelőtt. Az én írásom volt szentül, ugyanazok az alig olvasható szarkaláb betűk. Aláírva: dr. Faust. — Ugy­e, látod — szólt gúnyosan nevetve, hogy beléborsódzott a hátam — hogy mi régi jó cimborák vagyunk? Hogy pedig sokáig ne törd a fejedet, megmondom, a te ősöd volt Faust, aki Előfizetőinknek a mezőgazdaság körébe vágó apró hirdetéseit díjtalanul közöljük.

Next