Hazánk, 1904. március (11. évfolyam, 52-78. szám)

1904-03-01 / 52. szám

XI. évfolyam 52. szám. Kedd, Budapest, 1904. március SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, Vm., Szentkirályi­ utca 28. Kizira­tokat nem adunk vissza. * Telefonszám SB—23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. Előfizetési ára: ■Msz évre 28 tor-1 Negyedévre 7.—kor. ------------------Félévre___ 11 _­­ Egy bére_2.40 . Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fillér. A zsidóság birtokfoglalása. Budapest, február 29. II. A zsidóság tüneményes térfoglalásának magyarázatát pusztán az autoektonok ki­sebb ellentáll­ási képességében keresni nem elég. Rendkívül kedvezett ennek az érvényesülésnek az osztrák politika is, mely a világosi napok után a renitens elemek megtörését s az ország beolvasz­tását különösen az elnémetesítés útján, ritka erélylyel téve egy minden izében tudatos politikai rendszer vezető gondo­latává. Tudvalevő, hogy ez a reakciós terv a zsidóságra nem gondolt, sőt távol állott tőle, hogy a szabadságharc e sok esetben hiú részeseit utilizálja. Ellenkező­leg, Ausztria palástolatlan antiszemitizmu­sával egyenesen ellenállásra ösztönözte a zsidóságot, melynek gazdasági és politikai jelentőségét egyaránt kevésre becsülte. Egyelőre a bécsi politika a nemzetiségeket forgatta ellenünk ütőkártyaként, gondja lévén rá, hogy ne nőjjünk túl a nemzeti­ségek fején. Nem­ lehet tagadni azonban, hogy az emancipáció művelete után a bécsi poli­tika is más szemmel nézte a gyorsan szerephez jutott zsidóságot s amint az osztrák antiszemitizmus ellen kifogást nem emelt, épp úgy nem volt kifogása a magyar közszellemnek filoszemita irány­ban való fejlődése ellen sem. Jó szemmel nézte a zsidóságnak Magyarországba való átcsapódását s kezdett úgy gondolkozni, hogy az új elemek térfoglalása itt a régi kedvenc gondolatnak is javára válhat. Röviden, a bécsi politika azt várta a zsidóságtól, hogy feladatának öntudatlanul is szolgálatába fog áll­­n­i. Mi volt a feladat? Ellensúlyozni a nem­zeti kultúra erőteljes kibontakozását ger­mán kultúrával; gyengíteni a vármegyé­ket, mint a nemzeti ellentállás szerveit s evégből a nemzet derekát, a régi közép­birtokos osztályt uj elemek alkalmazko­­dóbb halcsontjával helyettesíteni; a vidék elzárkózott váraiból áttenni a cselekmé­nyek szinterét a városokba, melyeknek már kultúrája s társadalma is vegyesebb és hajlékonyabb karakterű; végre pedig a nemzeti konzervativizmust blamirozni és megtörni a haladásnak helyhez és időhöz nem kötött eszméivel. Kétségtelen, hogy ezeknek a törekvé­seknek a zsidóság öntudatlan cselekvő eszköze volt. Intelligenciája, élelmessége és kitartása predesztinálta arra, hogy a sziklákat repesztő vízcsöpp szerepét töltse be. Gyors poziciófoglalása széttagolta a társadalmi testet s a közfigyelmet is a benső kiegyenlítésnek oly feladatai között darabolta fel, melyek részben felekezetiek, részben gazdaságiak, részben szocialisz­­tikusak. Már ezek az egymás ellen ható feszerök is gyengítették a nemzeti feszerőt a külső ellenállásban. Nagyon természe­tes, hogy szervi zavaraink ellen Ausztriá­nak volt a legkevesebb kifogása, mert hisz míg bennünket — hogy úgy mondjam — a faji érvényesülés problémája lekötve tartott s kisszerű tervekhez kapcsolt, az alatt a nemzeti önállóság magasabb gon­dolataival nem foglalkozhattunk, nagyobb szabású politikai koncepciókról pedig szó sem volt. De a kötetlen szociálódási és fejlődési vágy zavaró hatásaihoz, de a zsenge ma­gyar kultúra befogadó képességének túl­terheléséhez még sok más zavaró mo­mentum járult, egyenesen a zsidóság gyors fajsúlyemelkedésének eredménye­ként. Hogy mást ne említsek, a hamaro­san átközvetített modern szellem meg­lepte a készületlen agyakat s a társadalmi kiegyenlítés utópiáira ébreszté a brutális erőt. Én legalább a szociális forrongáso­kat jórészben az intelligenciájához képest még mindig nem szocializálódott zsidó­ság türelmetlenségi, sőt sok esetben meg­­torlási cselekedetének tekintem. Azután meg a hon­oráciorok, általában a veze­tésre hivatott intelligencia kiválasztásában csakhamar oly lázas tevékenységet fejtett ki, mely sem tömegével, sem nemzeti fajsúlyával arányban nem áll. Hiszen csak az egyetem egyes fakultásaira fele rész­ben küld ifjakat az egy milliónyi zsidó­ság, annyit, mint a nemzet többi tizen­nyolc milliója együttvéve. Ez a tünemé­nyes kiválasztás természetesen szörnyű torlódást okoz a felsőbb kereseti pályá­kon s eredményez egy tülekedő, egy gyenge derekú vezető intelligenciát, mely minden körülménynyel megalkuszik s mely az egyéni érvényesülésnél nagyobb gon­dolatot nem ismer. Az elmondottakból is bátran megálla­píthatjuk, hogy a zsidóság közbejöttével véghezment nagy társadalmi átalakulás és elhelyezkedési zavar a negyvenkilences bécsi politikai tervnek sok vonalon ked­vezett. Kedvezett annyiban, amennyiben az egységes nemzet modern alapon való kiépítésének útjába a felekezeti, a faji, a gazdasági, a szociális, a kultúrái problé­mák özönét állítá. De e nagy foglalatú kérdésből engem e pillanatban nem a múlt, hanem a jövendő érdekel. Azt a kérdést vetem fel, vájjon a magyar zsi­dóság fejlődési iránya kinek fog kedvezni ezután: a negyvenkilences gondolatnak-e, vagy pedig nemzeti erők kibontakozá­sának ? Konstatálom mindenekelőtt, hogy abba a közjogi viszonyba, mely bennünket Ausztriával összeköt, a felekezeti kérdés szétválasztó ereje nyúl be évek óta, mind hatékonyabban. Tudjuk, Luegerék ajkáról hangzott el legerélyesebben a «Los von Ungarn» jelszó s csak természetes, hogy erre elsősorban a magyar zsidóság adta meg a visszhangot. A közel lefolyt katonai mozgalmakban is azt tapasztaltuk, hogy a nemzeti ellent­állás forrásaiból legbuzgóbban a zsidóság merített, sajnos, csak egy ideig, addig tudniillik, amíg a kormány összetétele a felekezeti közérzést kiengesztelő. Eltekintve azonban ettől, a zsidóság a bizalmatlan­ság élét minden adott esetben siet Bécs ellen kihegyezni és siet kihegyezni a ma­gyarországi nemzetiségek ellen is, gyak­ran a sovinizmus túlzásaival. Jóllehet, a nemzeti ösztönnek Bécs ellen való vezetése egymagában még nem azonos a nemzeti politikával s jóllehet, e roha­mokban illő rész jutott mindeddig a fele­kezeti ösztönöknek is, azt az egyet mégis megállapíthatom, hogy a bécsi politika illetéktelen beavatkozásaival szemben a magyar zsidóság bizalmatlansága, éber­sége s egész lelki dispoziója hatalmas tá­maszunkká válhatik akkor, mikor a véde­kezés csakugyan nemzeti érdekké válik. S így állván a dolog, a bécsi politikai tradíció nem hogy további céljaira nézve szövetséges társat bírna a magyar zsidó­ságban, sőt ellenkezőleg, benne nevelte és fejlesztette ki a szétszakadásnak legha­talmasabb energiáját. De bár zsidóságunkat az osztrák ellen­szenv készteti a nemzeti ellenállás első lépcsőfokára, még­sem ez az ellenszenv az, melynek a zsidóság további magatar­tására nézve döntő befolyás jut. Meg kell gondolnunk, hogy zsidóságunk hosszú időkön át a kiközösítés tartományaiban élt s ideje sem volt arra, hogy a magyar föld, a magyar szellem és a magyar kul­túra hódító hatásaiba beillessze múltját és jövőjét, reményét és lelki vágyait. A gaz­dasági erőgyűjtés mohó munkája közben az igazi szocializálódás, a társadalmi be­olvadás folyamata nem hogy gyorsabban ment volna, ellenkezőleg, akadályokra ta­lált, már­pedig társadalmi beolvadás nél­kül a nemzeti hagyományokba és célokba beolvadni nem lehet. Azonban ami eddig meg nem történt, az véghezmenendő­­ben van. Mert a magyar zsidóság sovinizmusa nem egyéb, mint erélyes tiltakozás az ellen, hogy a nemzeti beolvadás folyamatán ne esett volna túl. E tiltakozást én meg­­s­értem s előre látom, hogy tendenciája hová fog vezetni. Mihelyt túl esik a zsidóság a­­ gazdasági erőgyűjtés nyersebb feladatain (és már igen sokan túl vannak), a társadalmi érvényesülés jogos és vissza- Előfizetőinknek a mezőgazdaság körébe vágó apró­hirdetéseit díjtalanul közöljük.

Next