Hazánk, 1904. július (11. évfolyam, 155-181. szám)
1904-07-01 / 155. szám
HAZInK. 155. szám, 2 Péntek, 1904. Julius 1s kölcsönökre mutatott rá, mint olyanokra, melyekkel a nagykamatu jelzálogkölcsönök felcserélendők volnának, még pedig elsősorban azoknál az adósságoknál, melyek a múltban a birtokrendezésnél jöttek létre vagy amelyek a jövőben szintén a birtokrendezésből kifolyólag nehezednek teherként a megvásárolt területre. A miniszterelnök jelen nyilatkozata alkalmából eszünkbe jut Hordaszlai Nándornak az a beszéde, melyelyet 1897-ben mondott el a képviselőházban s melyben először szorgalmazta nemcsak a kis-, hanem akkor még a középbirtok jelzálogkölcsöneinek állami segítséggel való konvertálását. Akkor gróf Tisza István még csak mint egyszerű képviselő válaszolt Horánszky Nándornak, azt a nézetét fejtvén ki, hogy a kétszáz holddal s ezen felül bíró földbirtokosok segíthetnek magukon, mert hiszen ők a takarékpénztáraktól kaphatnak éppen olyan olcsó kamatú kölcsönt, mint aminőt kapnának állami támogatással. Boldogult Horánszky Nándor emlékezetes szepsi-i beszámolójában azután már csupán csak a kisbirtokosok jelzálogkölcsöneinek konvertálását sürgette, nem szólván többé a középbirtok terzseiről. Ám erre a felszólalásra Lukács László pénzügyminiszter azt válaszolta, hogy az igen szép dolog, de tessék erre vonatkozólag konkrét tervekkel előállani. Horánszky Nándort kora halála megakadályozta abban, hogy ilyen tervvel előállhatott volna, de most Horánszky Lajos beszédében sem találunk ilyet, sőt a miniszterelnök is csak nagy általánosságban beszélt a kisbirtokok eladósodásáról és e földterhek megkönnyítéséről. Amit azonban a hitelszövetkezetek és takarékpénztárak közti viszonyról mondott, a két pénzkölcsönző típus összhangban való működéséhez szó fér, amennyiben a takarékpénztárak és a hitelszövetkezetek a kölcsön műveleteknél kétségkívül, hogy egymás cirkulusait érintik, sőt sok helyt a szövetkezetek egyenesen a takarékpénztárak zsarolópolitikájájával szemben nyújtanak védelmet. De erről később szólunk, megjegyezvén itt, hogy általán jó hatást keltett, hogy a miniszterelnök legalább általánosságban foglalkozott az apró gazdasági exisztenciák hitelviszonyainak kérdésével, hangoztatásával a szövetkezeti hitel egészséges fej-A szerb útlevélkényszer. A szerb kormány elhatározta, hogy július elsejétől kezdve a Magyarországból Szerbia területére érkező utasoktól nem kér útlevelet s a szerb kormány reménye, hogy a magyar kormány is beszünteti az útlevélkényszert, amely dologban különben tárgyalások is vannak folyamatban. Magyarország részéről — írják Zimonyból — nagy hiba volna, ha az útlevélkényszert megszüntetné, mert ennek lehet köszönni, hogy utóbbi években nem járhattak szabadjára Belgrádból izgatók Magyarországba és ennélfogva csökkent a Délvidéken az államellenes törekvés; a magyar leányokkal Szerbiában úgyis nagy mértékben űzött kereskedés pedig az útlevélkényszer megszüntetésével valósággal veszedelmes irányúvá válnék, nem is hozva fel okul azt, hogy az útlevélkényszer megszüntetésével a királygyilkos szerb tisztek kirándulásokat tehetnének Magyarországba, ahol különösen a mi hadseregünk tisztikaránál nem valami rokonszenves fogadtatásban részesülnének. A tátrai erdővásárlás. A képviselőház összeférhetetlenségi bizottsága ma délelőtt folytatta a Nesz Gyula által Münnich Aurél ellen a kormány és Hohenlohe herceg között kötött egyezségi ügyből kifolyólag megindított és június hó 15-én félbeszakított tárgyalását gróf Andrássy Tivadar elnöklete mellett. A mai ülésen Heincz Hugó ismételte röviden a tényállást, majd pedig bejelentette, hogy a mára beidézett tanuk közül Tari Gyula jelenlegi, Scholz Gyula nyugalmazott főerdőmester és Kégl Ede a Hohenlohe-féle uradalmak jószágigazgatója jelent meg, ellenben gróf Csáky Zenó szepesi főispánt betegsége akadályozta a megjelenésben, de hajlandó lakhelyén, Felsbachon a bíróság előtt vallomást tenni. A kezdőpontok megszövegezése után a tanuk kihallgatása következett, melynek során Tori Gusztáv és Scholz Gyula kijelentették, hogy az erdővásárlásra nézve a kormány és Hohenlohe herceg között létrejött egyezményt magát igen, de a körülményeket, melyek között az létrejött, nem ismerik. Igazolták továbbá, hogy Münnich Aurél állandóan mint a Kárpátegyesület elnöke járt náluk és a minisztertől is arra kaptak utasítást, hogy Münnichet csak mint az egylet képviselőjével tárgyaljanak. Mindketten esküt tettek vallomásukra. Régl Ede jószágkormányzó csak hallomásból tud az egyezmény létrejöttéről és semmiféle felvilágosítást adni nem tud. Nesz Gyula arra kérte a bizottságot, hogy kérdezze meg Régitől, váljon - e az az igazgató, aki a Szepes- Bélabányával kötendő vételi ügylet keresztülviteléért ötvenezer koronát ajánlott fel ügyvédi honorárium fejében Münnichnek. Münnich Aurélnak nincs kifogása a kérdés feltétele ellen, ha a bizottság ezt jónak tartja, mert tényleg Kégi volt az az igazgató, akivel ő tárgyalt, de azt hiszi, hogy ez a kérdés a vizsgálat tárgyét képező ügygyel semmi összefüggésben nincsen. A bizottság Nesz Gyula kérelmét teljesíthetőnek nem találja és a kérdést Régihez nem intézi. Végleges határozatot azonban a bizottság ma még nem hozott, hanem elrendelte gróf Csáky Zénónak az illetékes járásbíróság útján leendő kihallgatását. Széll Kálmán — vasútigazgató. Egyes olasz lapok — nem tudni miféle forrásból — azt a hírt közük, hogy a déli vasút igazgatója, báró Klumeczky legközelebb nyugdíjba vonul és helyébe Széll Kálmán volt magyar miniszterelnököt nevezik ki. A «La Voce Del Popolo» is, amely igen elterjedt olasz lap, a legutóbbi számában egész határozottsággal közli ezt és befejezett ténynek mondja. Egy képviselő ünneplése. Nyitráról táviratozzék. Vietorisz Miklós országgyűlési képviselőnek szombaton mondott beszéde, amelyben a nemzetiségi bajokat ismertette, Vágujhelyen nagy lelkesedést keltett. Vietorisz tiszteletére szombaton este nagy fáklyásmenetet rendeztek. Kohanovszky Pál közjegyző, a vágujhelyi szabadelvű párt elnöke, üdvözölte a képviselőt, mire az hosszabb beszédben válaszolt. Végül Helja József iparos tót nyelven fejezte ki a tótajkú, de magyar érzelmű polgárság köszönetét. Német nyelvű közigazgatás Magyarországon.Szent István birodalmában vannak még városok, ahol a közigazgatást német nyelven kezelik. Ezt a kedvezményt élvezi Beszterce városa is, aminek következménye a következő eset: A besztercei királyi bíróság egyik hazafiasan gondolkodó tagja panaszt tett Beszterce városának egyik közege ellen azon a címen, hogy az illető a haláleseteket német nyomtatványokon, német nyelven veszi fel, pedig ez a funkció nem is a város admisültestál. Mikor a gazda észrevette, hogy törülköző nincsen, megcsóválta fejét s haragosan kiment, Hozott maga. De hogy ezt a mulasztást nem hagyta odakünn szó nélkül, arról meggyőződtem : a szolgáló sírása a tornácról behallatszott. Minthogy a mulatók lármája miatt még úgyis hiába feküdtem volna le, beszédbe ereszkedtem a vendéglős úrral. — Ugyan, hát ilyen sok úriember lakik ebben a faluban ? , A vendéglős úr majdnem sértődve igazított helyre: — Nem falu ez, könyörgöm, hanem — nagyközség. Oh Károst ne tessék, könyörgöm, holmi elmaradott parasztfészeknek gondolni! Roppan nagy itt az inteligencia ! Van itt, könyörgöm minden a világon: járásbíróság, körjegyzés és csendőrség s ezenkívül még egy egész rakás intelligens család. És a hüvelykujjával az étkező felé mutatót!—Ott benn azok az urak is mind egy szál károsiak. — Igen ? Neki támaszkodott háttal az asztalnak és folytatta: — Ha egy pár héttel előbb kegyeskedett vol könyörgöm, errefelé jönni, még a színészek? itt találta volna. Elfogott a kíváncsiság: — Kinek a társulata volt itt? — A Papolei Tuhutumé. — Hiszen az, tudtommal, csak egy csak 0* trupp. Alig vannak hatan. — Oh nem, könyörgöm ! Mikor idejött, szizette társulatát nyolcra. Ismeri ő már mi finnyás közönségünket! — S jól ment a társulatnak ? — Nagyszerűen, könyörgöm! Itt koltait ! A HAZÁNK TÁRCÁJA A károsi „Nagy vendéglő.“ — A «Hazánk» eredeti tárcája. — Irta : Jakab Ödön. Mikor kocsimmal a károsi «Nagyvendéglő» udvarán megálltam, a nap immár leáldozni készült. A hosszú úttól szerfölött ki valék merülve s alig vártam, hogy nyugodalmas fedél alá jussak, hol a holnapi utazásra magam kényelmesen kipihenjem. Az udvaron egy borotvált képű, hegyes bajuszu emberke fogadott, kinek gömbölyű termetén még mindig a régi jó idők peckes magyar divatja feszengett, dolmánya, nadrágja irgalmatlanul kiteremtett ézve fekete sujtással. — Van kérem, szobája ? Boldogan mosolygott és erősen dörzsölte a kezét, mintha mosakodnék. — Oh hogyne, könyörgöm! Tessék csak utánam sétálni. A tornácon egy pár lustán heverésző kopót félrerugdosott az útból s benyitott egy törpe, gerendás szobába. — Méltóztassék, könyörgöm! A képviselő úr is valahányszor beszámolóra jön, mindig ideszáll be. Magam is itt hálok, mikor nincsen vendég. Pompás alkalmatosság. Aztán mély hajlongásokkal kihátrált az ajtón és távozott. Szétnéztem a szobában és — mondhatom — korán sem valók úgy elragadtatva, mint a házigazda. Az összes bútorzat alig ért meg benne egy tisztességes bútort, sőt a díván szennyes kelméjének huzata határozottan csökkentette a diván értékét, melynek közepét a köpök hosszú időn keresztül egészen gödrösre heverték. A tükör kék füllel volt gondosan bevonva, hogy üvegét a legyek nyáron ne piszkolják. A faliképek szintén fátyolozva voltak, alig bírt az ember kivenni valamit a különben rikító színű olajnyomatokból, melyek a világrészek típusait ábrázolták, kevés ruházatú női alakokban. A mestergerendáról egy petróleumos lámpa lógott le, porosan, csorba porcellán ernyővel szomorúan mutatva, hogy valamelyik vendég vigyázatlanságból a fejét belevágta. Rövid pihenés után nagyjából levertem az ut porát magamról s átmentem az étkező szobába, hogy megvacsoráljak. Ott vastag füstfelhőben valami tizenöt-húsz borozó mulatozott vígan. Lelkesen húzta a károsi első banda mind a két cigánya, kik előtt egyik kurjongató vendég ingujjra vetkőzve hadonázta karjával a taktust. A többiek zúgtak, énekeltek s meg-megcsipték a felszolgáló szobalány orcáját, valahányszor mellettük elhaladt. Én szerényen meghúztam magamat egy szomszéd asztalnál és siettem, hogy a vacsorán túlessem. Pár pillanat múlva már minden szem rajtam volt s némelyek hangosan beszélgettek rólam, találgatva, hogy miféle járatban lehetek? Egyik-másik viselkedése azt is nyílván elárulta, hogy velem mindenáron ismerkedni akar. Az ingujjra vetkőzött vendég nem is sokat teketóriázott, hanem töltött magának, nyájasan hozzám jött s poharamhoz kocintá poharát . Az Isten éltesse az urat, akár hová való ! Lehet, kedvesen meghajtottam magam, hanem aztán iparkodtam minél előbb szabadulni ebből a légkörből. A vendéglős gyertyát gyújtott és előzékenyen a szobába kisért, hol éjszakára el volt rendezve már minden: az ágy vetve, egyik faszéken pedig víz egy akkorányi mosdótálban, mint egy jó