Hazánk, 1904. augusztus (11. évfolyam, 182-206. szám)
1904-08-01 / 182. szám
XL évfolyam. 182. szám Budapest, 1904. augusztus 2« Kedd« SZERKESZTŐSE© ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VHI„ Szentkirályi utca 28. Sédi»tetni nem adunk vissza. * Telefonszám 88—23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA Előfizetési ára: évre 28 kor. | Negyedévre 7—tos. ===== Félévre _ 14 « | Egy hóra _ 2.40 « Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fület. Kulturpolitika. .....Budapest, aug., (Orfferzemczy Albert mult szombaton tartotta meg parlamentáris székfoglalóját A kultusztárca került napirendre s az új miniszter ez alkalommal programmszerű nyilatkozatokban adott vázlatos képet a közművelődési politikáról, melyet ezentúl folytatni szándékozik. Nem lepett meg, hogy e programra semmi új irányelvet, új vezéreszmét nem tartalmaz. Radikális átalakításokhoz nálunk a viszonyok s az idők most nem alkalmasak. A kulturtalaj amúgy is kényes, érzékeny; sok hagyomány tartja preokkupálva s a fennálló intézmények rendszerébe egy egész nemzeti vagyon van bele fektetve. Mindez kíméletre s óvatosságra inti a mindenkori kultuszminisztert, nehogy akár teoretizáló hajlamból, akár radikális építő szenvedélyből és romboló ösztönből ismeretlen eredményekért az eddigi sikereket is kockáztassa. Az ő tiszte, hogy a meglevő alapon s a rendelkezésére bocsátott eszközök keretében belterjesen gazdálkodjék. Zajtalan termékenyítő munkát kell végeznie, amilyet a természet végez a saját kultúrájában. Becsületes és leleményes detail-munka vár rá, hogy a resszort bonyolult ágazataiban mentül általánosabb és kiadóbb legyen a fejlődés. Berzeviczy próbált szakavatottsága, nyugodt temperamentuma, gyakorlati érzéke elég biztosíték nekünk, hogy feladatának elődei szellemében, azok törekvéseihez következetesen fog megfelelni s ha vannak aggodalmaink, azokat jó tulajdonságainak csak tultengése: a szakmányos pedantena, a merev kimértség s a bátortalan óvatosság, mely félrendszabályokkal is beéri, ébreszthetné fel időnkint bennünk. Magához a programaihoz három megjegyzést fűzünk, ajánlva azokat a miniszter úr megfontolásába. A népoktatási reformról nem nyilatkozott bővebben; ezt őszire halasztotta, mikor a törvényjavaslat a Ház elé kerül. De mi odáig nem várhatunk azzal a kérésünkkel, hogy a javaslat a népnevelés nagy kérdésében fö figyelmet a földmivelő nép nevelésére fordítson. Népünk kétharmada a földkultúrából él s az iskola ezt nem ignorálhatja. Földmivelő állam vagyunk, hol elsősorban a népiskola feladata, hogy a zsepge nemzedéket a földgazdaság, számárává föld szeretetében nevelje, vele a modern mivelés eszméit, módszereit és eszközeit alapfogalmaikban, szemléltető módon megismertesse s a régi avult, hagyományos gyakorlat eszmeköréből et ideje korán kiragadja. A tanítóképzésnél majd oly súlyt helyezünk a gazdasági, mint a pedagógiai kvalifikációra. Hogy az előbbit a néptanító megszerezze, reá nézve exisztenciális érdek, mert javadalmát legtöbb esetben a tanítói ház külsőségéből, terményekben kapja s ha boldogulni akar, gazdálkodnia kell. De hivatásos céljait is szolgálhatja vele, ha a gazdaság elemeibe tanítványait is ugyanekkor bevezeti. Modern magyar népiskolához mellőzhetetlenül szükségesnek tartunk minden esetben egy-egy minta kisgazdaságot, veteményes és virágos kerttel, gyümölcsfákkal, kisebb faiskolával, egy darab szántófölddel, szérvvel, szerszámokkal s az istállóban a szükséges állatokkal. Ez a kis világ összhangzatosan egészítné ki azt a másikat, amit az iskola a betűtudás, számvetés, hitelemzés, földrajz és történelem dolgában nyújt a gyermekeknek. Jókor felfegyverezné őket amaz ismeretekkel, amik nélkül majdani pályájukon úgyse boldogulhatnak; s a tanító valódi életmesterré lenne rájuk nézve, aki az év minden szakában uj és uj kincseket tárna fel nekik, midőn kioktatja őket a háziállat, a gyümölcsös fa, a termőföld tulajdonságai, nyavalyái, ellenségei felöl s meg ít HAZÁNK TÁRCÁJA Egy rejtélylyel gazdagabban. — A Hazánk eredeti tárcája. — Irta: Szabó Ferenc. Az uj ellenőr — nyalka, szép, barna férfi — hosszú földszintes ház előtt állt meg. A vaskereskedő, aki eddig kalauzolta, még egyszer széttekintett az aszfalt széléről s hamiskásan mosolygott. — Itt pompás lakás van, uram .. . ha egy kis szerencséje van, meg is kaphatja. Meghúzta a csengettyű gombját s csettintett a nyelvével. *— Bizony még magamat is szívesen bekvártélyoznám ide! A kérdőleg rámeredő ellenőrnek nem felelt. Megszorította a kezét. Mosolygott s tovább lépkedett. Pár pillanat múlva nehézkes, csoszogó léptek támadtak az ajtó mögött s valaki kisivitott a kulcslyukon. — Ki az ? Mit akar ? — Jó ember. Lakást keresek. Ide utasítottak. — Nincs lakás! Nincs! Elmehet! —szűrődött ki az elutasító, goromba válasz. E pillanatban fiatalos asszonyi hang csendült fel, hullámos, friss zenéjű, mint a hajnali harangszó, a megérkezett pacsirta első dala. — Bocsásd be, Pepa! Az ajtó csikorogva nyílt meg. (Hm, ezt ugyan ritkán nyitogatják!) A belépőt valami vénséges klepsidra fogadta, a házhoz vénült mogorva cselédek fajtájából, akinek az ellenőr aligha nyerte meg a tetszését, mivel nagy hajlandóságot érzett, hogy a hirtelen becsapódó ajtóval oda csípje a kabátja szárnyát. Aztán mogorván intett, hogy menjen tovább, ha akar: ő bizony nem vezeti senki fiát. A széles, vadszőrös verandán egy nő ült, reggeli pongyolában, rövid csipkés ujjakkal s valami csodálatos kakadu bóbitával a fején. Kezében újságot tartott s még csak hátra sem nézett, hogy megnézze a háborgatót. — Angolos flegma! Vagy valami vén kokett! — dörmögött magában a férfi s előbb került, hogy elmondja a jövetele okát. Azonban alig tudott szóhoz jutni a nagy meglepetés miatt Bájoló kedves asszonyka állt előtte, aki nagy diónyi, nedves szemével mosolyogva tekintett reá. Gyönyörködött a zavarán s elegendő maffeiával birt arra nézve, hogy ezt észre is vétesse. Csipkebóbitás fejét lefektette a félt kezére, úgy mosolygott. A férfi akadozó hangon rebegte el a mondanivalóját .- Tudom, tudom! kacagott a hölgy édesen, csengőn, hogy feje csak úgy himbálódott a tenyerén, mint valamely nagy teljes rózsa a háborgó hófehér tajtékon. Ahány új ember kerül ide, mind hozzám utasítják a maliciából. Azt hiszik, hogy boszantanak vele. — És nincs nagyjádéknál kiadó lakás ? — Dehogy nincs. Kettő is van, ha kell. — Nos ? És nem szándékoznak kiadni egyet is? — úgy látszik. Nem szándékozunk. Nem engedi az uram ... Szörnyű módon féltékeny. Azt hiszi, hogy menten elrabolnak, ha szót váltok valakivel. A városbeliek ezért küldözgetnek ifjú emberlakókat a nyakunkra. E bizalmas beszédre vidáman, könnyelműen kacagott, mialatt rózsás tokája ráugrándozott a gömbölyű nyakára, melynek fehér, meleg bársonyát mélyen be lehetett látni a szegesnek varrt fehér csipkék között Alább keble fehér halmai, mint büszke hattyúk a tavon, édesen ringottak a kacagástól. i T-! Nem beszélhetnék a kedves férjével . .. talán ? . . . Nagyon jámbor lakó volnék. — No, azzal ugyan nem. Több egy hónapjánál, hogy lent van Boszniában, holmi faüzlet miatt. —• Eszerint hát kosár, újra kosár ! — szólt rezignáltam a férfi s köszönt, hogy távozzék. A hölgy bólintott a kakadubóbitás fejével s ezzel véget ért a bucsuzkodás. (A vén Pepa épp ekkor ment keresztül az udvaron.) Térdéről felkapta az újságot s olyan buzgón kezdte olvasni, mintha félbe se szakította volna. Azonban a férfi még a kapuig sera ért, azmikor félénken utána csendült: — Kérem csak! Megfordult. A szép hölgy ott állt a lépcső felett, félkarjával rátámaszkodva az oszlopfélre. Csak most vette észre,hogy minő hatalmas fejedelmi alak, minő kerekded a válla, minő gömbölyű, telt minden egyes tagja, hogy pongyolája majd kifesd a nagy feszültségtől. Felszáradt, égő szemével mereven tapadt a férfira, mialatt nagy renyhén csak egy-egyet pillantott, de annál égőbb, veszedelmesebb lány lobogott a pillája alól. — Családos ember-e ön ? — Nőtlen vagyok. — Állandó vagy csak amolyan átmeneti lakásra van szüksége? A férfi úgy vette észre, hogy hangja sokat vesztett kihívó, csengő ércéből s valamiféle belső indulat megremegteti. — Állandót szeretnék... azonban,ha más nincs Előfizetőinknek a mezgazdaság körébe vágó apró hirdetéseit díjtalanul közöljük.