Hazánk, 1904. szeptember (11. évfolyam, 207-227. szám)

1904-09-01 / 207. szám

XI. évfolyam. 207. szám. Csütörtök« Budapest, 2004. szeptember 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi­ utca 28. Kéziratokat nem adunk vissza. 4. Telefonszám 66—23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDÁT BARNA. Előfizetési ára: Es®sz évre 28 kor-1 Negyedére 2­7—kor. ============= Félévre 14 c | Egy bóra _ 2.40 « Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 üillén Darányi Ignác a gazdákhoz. — Elnöki megnyitó a Gazdaszövetség veszprémi nagygyűlésén. — Budapest, augusztus 31. igen tisztelt nagygyűlés! Amidőn a mai nagygyűlést megnyitni szerencsém van, azt hiszem, hogy első kötelességem a nagyméltóságú kormány­nak, a földmivelésügyi miniszter úr­­ excellenciájának képviselőjét, méltóságos Makfalvay Géza államtitkár urat üdvö­zölni. (Lelkes éljenzés.) Azt hiszem, t. nagygyűlés, mindenki érezni fogja, hogy midőn ő méltóságát a Gazdaszövetség nagygyűlése nevében tiszteletteljesen üd­vözlöm, nem puszta formalitásnak, nem puszta udvariasságnak teszek eleget. Mi megszoktuk azt, hogy ő méltóságában a gazdák érdekeinek évtizedeken át kiváló bajnokát ismerjük és tiszteljük, (Igaz! ügy van!), meg vagyunk győződve, hogy a mi eszméinket, a mi törekvéseinket ő magával vitte arra a magas polcra, ame­lyen áll és meg vagyunk győződve arról, hogy ő a mi jogosult törekvéseinket soha cserbe hagyni nem fogja. (Éljenzés.) Ami különösen engem személyesen illet, én ő méltóságának régi barátságával dicse­­kedhetem s azt mondhatom, hogy minden viszonyok között egyformán éreztem az ő tanácsának bölcseségét, az ő támogatá­sának súlyát s az ő rokonszenvének melegét. (Lelkes éljenzés.) A nagygyűlés nevében ö méltóságát tiszteletteljesen üdvözlöm. Azt hiszem, mélyen tisztelt nagygyűlés, nagyot mulasztanék, hogy ha meg nem emlékeznénk a Gazdaszövetség ezen összejövetele alkalmából azon körülmény­ről, hogy a mi gazdasági ügyeink hatal­mas vezércsillaga, gróf Károlyi Sándor úr ő excellenciája­­Hosszan tartó, szűnni nem akaró lelkes éljenzés és taps.) beteg­sége által kényszerítve, utolsó összejöve­telünk óta a Gazdaszövetség elnöki tisz­téről lemondott. Az ő lemondását mi csak alakinak tekinthetjük, mert én úgy érzem és azt hiszem, hogy a t. nagygyűlés min­den tagja velem együtt érez abban, hogy gróf Károlyi Sándornak nevét, tekintélyét, tanácsát és áldozatkészségét a magyar gazdától és a magyar gazda érdekétől elválasztani soha sem lehet. (Zajos éljen­zés és taps.) Annyit mondhatok, hogy ő nagyméltósága, bár olykor szenvedő állapotban van, de éjjele, nappala, min­den gondolata a magyar gazdának, a ma­gyar gazda jövőjének van szentelve. (Za­jos éljenzés.) És most engedtessék meg nekem, aki méltatlanul ülök azon fényes helyen (El­lentmondások.), melyet ő nagyméltósága betöltött, hogy kérjem t. gazdatársaimat, miszerint ezen helyen gyengeségeimet el­nézni és csak azt tekinteni méltóztassék, hogy nagyobb ragaszkodással a magyar gazda és annak érdekei iránt senki se viseltethetik. (Felkiáltások: Éljen Darányi Ignác!) A mai ráállítás fényes bizonysága a gazdák együttműködésének, fényes sikere a Veszprém megyei Gazdasági Egyesü­letnek. (Éljenzés.) Azt hiszem, nem esem túlzásba — bár a magyar ember hamar túlzásba esik — ha azt mondom, hogy a kiállítás s annak minden része, akár az állattenyésztést, akár a mezőgazda­­sági, vagy ipari részt tekintsük, mind­nyájunkat meglepett s várakozásunkat messze meghaladta. Én ezen siker alkal­mából a tisztelt nagygyűlés nevében szi­vemből üdvözlöm a Veszprém megyei Gaz­dasági Egyesületet s annak nagyérdemű elnökét Kolossváry József főispán ur ő méltóságát s az egylet fáradhatlan alel­­nökét Rainprecht Antal úr ő nagyságát (Éljenzés.) és mindazokat, akik ezen ered­mény elérésében közreműködtek. Ha már most, mélyen t. nagygyűlés, ily ünnepélyen, mint ez a kiállítás és gazdagyű­lés együtt lehetünk, méltóz­­tassanak megengedni, hogy mint a Gazda­­szövetség ez idő szerinti elnöke, önökhöz néhány szót szóljak. (Halljuk! Halljuk!) A Gazdaszövetség első­sorban és m­in­­denekfelett szociális célokat tűzött maga elé; maga elé tűzte azt a célt, hogy a kisember, a szegény ember ügyét fel­karolja; hogy ne lássék olyannak a sze­gény ember, mint az oldott kéve, magára hagyatva, széttagolva, hanem legyen va­lami kapocs, ami összetartva legyen va­lami kapocs, ami az egység által neki erőt ad, hogy az anyagi létért való küz­delemben ő is megállni tudjon. Az írás azt mondja, hogy mindenkinek lelke vala­kitől számon kéretik. Én azt hiszem, hogy nekünk is érezni kell, hogy mi is bizo­nyos lelkekért összesen és egyénenként felelősséggel tartozunk. Ne akkor lássuk meg a szegény embert, amikor nekünk rá szükségünk van, hanem ő lásson meg bennünket akkor, mikor ő van a bajban. (Igaz! Úgy van!) A szegény ember szívéhez az utat meg lehet találni, csak keresni kell azt; bizal­mat kell benne kelteni irántunk, hogy ő is megállhasson és mi is megállhassunk. Senki se mondja magáról, hogy kevés, vagy kicsiny arra, hogy a szegény ember sorsán lendíthessen. A szeretet munkájá­ból mindenki annyit végezhet, amennyit akar. A nagy Széchenyi István mondotta, hogy nincs ember a világon, akitől ta­nulni ne lehessen; fordítsuk meg tisztelt gazdatársaim ezt a tételt és mondjuk azt, hogy nincs oly szegény ember, ki a maga kis körében jót ne tehessen. És akinek az Isten a vagyonból többet adott, mint másnak, akinek az Isten több vagyont adott, mint amennyi az élet fentartására szükséges, az érezze azt, hogy ami több van neki, annak legnagyobb becse abban áll, hogy egy ember képes százaknak, ezreknek kényeit fölszántani. A vagyon legnagyobb értéke abban álljon, hogy az ember több jót tehet vele, mint más és nemcsak akinek több vagyona van, mint amennyi az élet fentartására szükséges, de akinek a gondviselés több tapasz­talatot, több ismeretet adott, az is tarto­zik embertársainak azzal, hogy tapaszta­latait, ismereteit felebarátjától ne vonja meg. (Lelkes éljenzés.) A Gazdaszövetség minden tagja apos­tolnak érezze magát, aki nemcsak ott vet, ahol a föld jól meg van munkálva, hanem vet mindenfelé, vet után, útfélen, mert lehet, hogy az útszélen elvetett magból fog valamikor egy terebélyes fa kinőni. És ne mondja senki, hogy ehhez az akcióhoz neki ideje nincsen, mert én azt mondom, hogy mindenkinek van annyi ideje, amennyit szakítani akar magának, ez csak a helyes időbeosztástól függ. Miért adta az Isten a hosszú téli estéket? Nem-e azért is, hogy a jó embereket kö­zelebb hozza egymáshoz, nem-e azért, hogy ez estéket is embertársaink érdekében fel­használni tudjuk? A humanizmus ezen akciójából tehát ne vonja ki magát senki, ne találkozzunk mindenütt és minden al­kalommal csak ugyanazon nevekkel! Munkamegosztás kell, mert enélkül a modern korban már nagyobb sikereket elérni nem lehet. Az az ínség, amely az országnak több vidékén mutatkozik, az a nehéz esztendő, amelyet általánosnak lehet mondani, alkal­mas arra, hogy összehozza az embereket, kipróbálni bennünket, hogy találékonysá­gunkat fokozza. A szárazság, amely alatt hazánk ez évben annyit szenvedett, két irányban is nagy károsodást jelent. Az egyik a nagymérvű takarmányhiány, a a másik a tűzesetek kiáltó nagy száma. A takarmányhiány alkalmas arra, hogy állattenyésztésünket veszélyeztesse; állat­­tenyésztésünket nagy fáradsággal, nagy áldozattal tudtuk azon színvonalra emelni, amelyen jelenleg áll. Mindent el kell tehát követni arra, hogy ezen akcióban vissza­esés, mely az országot évek sorára vesse vissza, be ne álljon. De a tűzesetek óriási száma is roppant károkat okozott, számos embertársunkat tett hajléktalanná. Azt hiszem, mindkét irányban messze­menő intézkedések lesz­nek szükségesek. Állam és társadalom egyaránt kell, hogy megtegye a maga kötelességét és pedig annál sürgősebben, díjtalanul közöljük. Előfizetőinknek a mezőgazdaság körébe vágó apró hirdetéseit

Next