Hazánk, 1904. november (11. évfolyam, 259-284. szám)
1904-11-01 / 259. szám
HAZÁNK. 259. szám. A harmadik mozzanat éppen kapóra jön most, hogy az új népoktatási törvényjavaslat, amely az iskolakötelezettséget a gyermekek 15 éves koráig terjeszti ki, a magyar képviselőház elé került. Nagyon alkalomszerű dolog tudomást szerezni arról, hogy a falusi lakosság képzését miként fogják föl Angolországban. Ott ugyanis az angol földmivelésügyi miniszter elnöklete alatt nemrég Gloucesterben értekezletet tartottak azon kérdés tárgyában, miként lehetne a gazdasági oktatást előmozdítani és mily reformok lennének az általános népnevelési intézményekben létesítendők, hogy az angol mezőgazdaság helyzete megjavulhasson. Már évek előtt tárgyalt e kérdésben egy bizottság és akkor arra az eredményre jött, hogy a falusi iskolákban gazdasági tanfolyamot kell létesíteni, amely főleg a természettudományokban és a mezőgazdaság elemi ismereteiben oktatná ki a gyermekeket, kiemelve azt, hogy a pénzeszközökről is kell gondoskodni, hogy a néptanítókat e külön irányú működésükért kellőleg honorálhassák, mi végből óhajtandónak jelezte a bizottság, hogy a tanítók a mezőgazdaság és kertészkedésben külön kiképzésben részesüljenek. Kívánatosnak jelezte a bizottság azt is, hogy a falusi iskolákban a leányok is részesüljenek gazdasági oktatásban s mindezek elérésének megkönnyítése céljából az egyes grófságok feladatává tette mintagazdaságok állítását. Az angol közoktatási minisztérium e tanácsokat jó szívvel fogadta és pár év alatt sokat meg is valósított. A népiskola fiúgyermekei a kertészetben, a leányok a tejgazdaság, főzés, varrás és más házi foglalkozásokból nyernek külön szakoktatást. Kiegészítette ezen intézkedését temérdek ösztöndíjjal, amelyek a tanulókat abba a helyzetbe hozzák, hogy megbecsülni. Mi lelkesedünk, irkálunk, agitálunk, dicsérjük és leszóljuk az egyéneket, dolgokat, «az alakzati formációkat és deformációkat» (Pauler) — de nem igen méltányoljuk azt a bizonyára fölöttébb tekintélyes, nagyon hasznos és és szigorúan tudományos élethivatást, mely a maga legbensőbb gyönyörét egy-egy silány tepsinek, téglának, rozsdás csatárnak, egy-egy ócska patkónak, vagy más ily becses szemétnek latin determinációkkal megspékelt fölmagasztalásában találja meg. Azaz, könyörgöm — distingváljunk. Valaki, mondjuk — da capo — Schlieman, fölásat egy hajdanra nagy történelmi nevezetessségű várost, mondjuk, hogy Tróját s megcselekedvén minden emberileg lehetőt, hogy az ott napvilágra kerülő régi emlékeket megmentse a kultúrhistória számára, azt kívánja tőlünk, hogy becsüljük meg a fáradozást, mert nem ok nélkül törte magát, ez rendjén van, ezt értjük, ezt magasztaljuk és igenis, nagyon megbecsüljük. Értékes anyagot mentett meg a tudománynak, megérdemli, hogy tiszteletreméltó fáradozásaiért a civilizált világ megsüvegelje. Egy másik valaki azonban, mondjuk, hogy dr. Leer Ferdinand Max, szintén odaáll elénk a fórumra és oly hangon, melyből az is vígan kiérzik, hogy mi, laikus közönség, voltaképpen fölöttébb buta társaság vagyunk, így szól: «Hoszszas és küzdelmes fáradozás után, tiszelt uraim, sikerült megtalálnom azt a történelmi nevezetességű, sárga fogantyus, 5 cm. hosszú, 1V4 cm. széles pengéjű, kiválóan érdekes föniciai bicskát, melylyel Scipio Afr. sajátkezüleg tisztogatta vacsorájához a fekete ferrari retket.» Mi az ördögöt csináljunk az ilyen úrral ? Mert sokan vannak. Hiába indítványozták elődeink a söprögetésbehatóbb gazdasági képzésben részesüljenek. Mindezen intézkedések a farmereknek annyiban nem nyerték meg tetszését, mert a népiskolai túlságos tanulás a fiatalság igényeit túlfokozva, a mezőgazdasági foglalkozásoktól elidegeníti, ahelyett, hogy megnyerné annak számára és a városokba kergeti. És éppen azért tartották meg a gloucesteri értekezletet, amelyen a földművelési miniszter maga is kívánatosnak jelezte azt, hogy bár nagyon érdekes, ha a falusi gyerek elefántokról és alligátorokról és japán-orosz háborúról olvas, de a mezőgazdasági foglalkozás szempontjából üdvösebb az általános tanulási kötelezettséget a falvakban odamódosítani, hogy a farmerek gyermekei korábban szabadulhassanak meg az iskolábajárás kötelezettsége alól, feltéve, hogy a farmerszülők kötelezik magukat, hogy még több éven át esti gazdasági tanfolyamokra járatják. Merjük állítani, hogy az angol farmerek és a magyar gazdák felfogása egy és ugyanaz. Az új népiskolai törvényjavaslatban is az a terv, hogy 15 esztendős koráig járjon iskolába a falusi gyerek, így általános műveltsége nagyobb lesz, az igaz, de a mezőgazdasági ismeretei semmivel sem gyarapodtak és sglya ténedik a mezőgazdaságtól. Tanulás 6 évig az elemiben és esti gazdasági tanfolyamok jobban megfelelnének a praktikus élet követelményeinek. Miért tegyük meg a sikertelen kísérleteket nagy áldozattal, hogy végre azután ugyanoly eredményre jussunk, mint az angolok ? Még mielőtt törvénynyé válik e javaslat, tegyük m egyfajta ezt a korrektúrát, amelyet alig hiszünk, h így lenne mezőgazda, aki ne helyeselne, mert egyrészt megmenti az államot és társadalmat oly áldozatoktól, amelyekkel megbirkózni úgysem képes, másrészt olcsóbb eszközökkel az élet igazi igényeit elégíti ki. - ben, hogy ennek a tudott lánynyal való dicstelen nagyképűségnek be kellene már egyszer csapni az útját, de ahelyett,ináhogy célt értek volna, a régész kisboltosok gthdája nem hogy fogyna, sőt inkább nő. A hiba különben nem bennük van. Elvégre mindenki úgy keresi az érvényesülést, ahogy tudja. Ybl Miklós palotákat és operát épített, Munkácsy képeket festett, Báli Mihály felakasztotta a gyilkosokat. Van egy ragyás, kis borbély az utcámban, az még oly kitűnő találmánynyal pödli ki a művészetére bízott bajuszt, hogy azt aztán csak a legerősebb borszes áztatja (és perzseli) szét. Az archeológia e fontoskodó, kispipáju Ritterkéi, kik — miképpen egykor a nemes lovagok lábanyomában a gyalogos pixidáriusok — bölcs óvatosssággal rendszerint az igazi tudósok háta mögött szedegetik össze az általuk elhullatott eszméket (és ibrikeket), kivonulnak nyaratszaka a provinciára s onnan jelentik férfias önérzettel az újságoknak: «N. N. jeles fiatal tudósunk Kakas falu vidékére régészeti tanulmányútra indult. A kitűnő tudós reméli, hogy az ott jelzett pogány sírokban nagyfontosságu leletekre bukkan.» s. Néhány hét múlva visszajön egy csomó összevissza holmival N. N. úr a provinciáról és ismét jelenti az újságoknak (tizenöt-husz kemény flóriánokat fizetvén persze a kőnyomatosnak): «Jeles fiatal tudósunk visszatért . . . stb.» Itt, aztán föl van sorolva, hogy a jeles és fiatal tudós micsoda pogány sírokat túrt szét és miféle nevezetes pitykéket, csatárokat, zablákat, rezeket, vasakat, patkószegeket, téglákat és csontfityingeket szedett össze azon vaskos mű anyagául, melyet ez országos fontosságú leletről írandó részen. Mi pedig, tudatlanok, csak bámulunk s szinte riva fakadunk szégyenletünkben, hogy miért nem találunk mi is pogánysirokat, holott annyi van szerte a hazában, hogy nemsokára nyilván a Tekintetes Akadémia padlásán is találni fognak egyet. De hát, nem oda Buda ! Elhatároztuk a «Zöld vadász»-ban, hogy megalakítjuk az «Első Hazai Pogánysír Fölfedező Részvénytársaság»-ot s a minden versenyt kizáró tömeges fölfedezést 1904. április 1-én fogjuk megkezdeni: először hihetőleg a külső kerepesiúton, vagy a Pékerdőben. Vanni kell ott is pogánysirnak .. . az istenfáját! Kollégiumunk tagjai meg fogják mutatni, hogy ha az ember «költséget és fáradságot nem kimélve» komolyan akarja és a finom leletet brutálisan erőszakolja (mert ez a fő), egy-két nap alatt tiz-tizenkét darab Árpád-korabeli pogánysirt okvetlen talál s ezekből igen nagyértékü ócska szemetet turkálhat ki, ha senki sem gyanítja, hogy mindezen rongyos — tehát becses — dolgokat felerészben az antik műtárusoknál, a földgömb legbölcsebb csalóinál, felerészben pedig a zsibárusok kőbányai úti «Ghetto»-jában szedte össze. A dolog tisztára játék. A Múzeum-körúton például egy rozsdás fringiát árulnak, a Károly-köruton egy szutykos sipkát. Az ember megveszi a fringiát és ráfogja, hogy az a fringia az a hires nevezetes fringia, melylyel a bősz Zách Felicián Erzsébet királynét megvérezte. S a sipka ugyanaz a hires nevezetes sipka, mely Istenben boldogult jó Hunyadi László fejéről csak akkor repült le, midőn vele repült in Anno Dom. 1457 március 16-án a szép, szőke fej is . . . Utána 1526-ban a nagy Solimán jött és bezúdult a mohácsi vész. Minden feldulatott. Királyi Kedd, 1904. november 1. A helyzet. Budapest, október 31. Gróf Tisza István miniszterelnök szombat este Tállián Béla földmivelésügyi miniszter társaságában Bécsbe utazott s ott tegnap kihallgatáson volt a királynál. A miniszterelnök utazása és kihallgatása hivatalosan bevallottan a kereskedelmi politikával van összefüggésben, másrészről azonban azt állítják, hogy Tisza István revíziós tervének komor kilátásairól tett jelentést a felséges urnák s esetleg a képviselőház elnapolására, vagy még feloszlatására vonatkozó felhatalmazást is magával hozta a császárvárosból. Ezek a hírek vannak forgalomban a kormányelnök bécsi utazásáról. Itthon pedig — mint kint a természetben — éppen olyan komor a politikai hangulat. Mindenki érzi a súlyos idők közeledtét s az ellenzék egy táborba sorakozva készül a házszabályrevízió elleni küzdelemre. Tény az, hogy ez és a jövő hét fordulópontot képez a magyar politikában. A helyzet eddig úgy alakult, hogy nem lehetetlen, miszerint csütörtökön, mikor a Lloydklubban Tisza István miniszterelnök revíziós tervét részleteiben is megismerteti, a szabadelvű pártkörből többen kilépnek. Ezeknek számát még kormánypárti hírforrások is húsz képviselőre teszik. Eltekintve a kombinációtól, a revíziós terv ellen állást foglal a Kossuth-pártnak 77, a nemzeti pártnak 22, a néppártnak 26, az Ugron-frakciónak 11, az új pártnak 5, a pártonkívüli függetlenségi ellenzéknek 20 tagja, tehát összesen 161 képviselő, jóval több, mint a képviselőháznak harmadrésze. Ily erős ellenzék ellen természetesen csak az esetben van a kormánynak kilátása a győzelemre, ha revíziós tervével saját pártját és a közvéleményt teljesen sikerül megnyugtatni. Balul ütne ki a vállalkozás, ha sokat akarna markolni.