Hazánk, 1904. december (11. évfolyam, 285-310. szám)

1904-12-01 / 285. szám

13. évfolyam 285. szám. Csütörtök. Budapest, 1904. december"­. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VTII., Szentkirályi­ utca 28. («Untokat nóta adónk vissza. Tilelosssim M- 23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. Előfizetési ára: Effél*évre 28 kor I R8­nediTr. 7—kot. — ...................■" Félévre _ 14 «­­ Egy hóra _ 2.40 « Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon IS hu*», Mondjuk föl a szerb szerződést! Budapest, november 30. (1.) Hogy a német és magyar-osztrák tárgyalások meghiúsultaknak tekinthetők, az most már több mint valószínű. Létre­jöhet-e a további összeköttetés a legtöbb kedvezmény alapján, avagy egész a vám­­háborúig kell-e mennünk, az magyar szempontból nem közönyös ugyan, de a lényegen már nem változtat. Akár egyik, akár másik következzék be,egy bizonyos: agrárkivitelünk Németországba halálos döfést kapott. Hogyha hirtelen összeszá­mítjuk, nem 300 millió korona értékű árunk fog kiszorulni Németországból, ha­nem most már, miután a szerződéses tarifa létrejötte úgy látszik kizártnak tekint­hető, egy félmilliárd korona értékű évi agrárproduktumunk beeresztését fogják megtagadni a németek. Ennek a nagy áruértéknek egy része más utat fog keresni magának a földgömb egyéb országai felé. Egy tekintélyes része azonban megakad, felduzzad és mélységes árdepressziót okozva, rettenetes rombolást fog végbe vinni közgazdaságunkban, hacsak okos megfontolással és vasszilárdságú­­ határozottsággal nem sietünk szanálni az­­ állapotokat. Az ily természetű áruk között első helyen áll az állatkivitel. A kis Svájcot kivéve, ahova évente mintegy 5000 darab ökröt exportál közös vámterületünk, más piac élő marha, sertés és baromfiak számára nem kínálkozik. A tengeri út Fiume és Trieszt felé az élőállatkivitel céljaira nem alkalmas, de ha alkalmas lenne is, a többi európai államok csak úgy elzárkóznak az élőállatbevitel elől, mint Németország. Tisztában lehetünk tehát afelől, hogy élőállatkivitelünk a jövőben Ausztriára fog szorítkozni. A bökkenő csak az, hogy Ausztria nem képes fölvenni fölöslegein­ket, hiszen a közös vámterület az 1902-ik évben 216.092 darab szarvasmarhát ex­portált Németországba és 8718 darabot Svájcba, mely kivitellel szemben Szerbia 83.213 darab élő marhát hozott be. A ki­vitel tehát már darab szerint is messze felülmúlta a behozatalt, értékben pedig 91 millió korona kivitellel szemben csak 19 és fél millió behozatal állott és így Szerbia bevitelét leszámítva, csak élő szarvasmarhában 71 millió koronára te­hető a túltermelés értéke. Hogyan tüntessük el ezt a fölösleget a­­ közös vámterület piacairól? Redukáljuk tán a marhaállomány! ? Ez halálos vétek­­ lenne. Magyarország kimerült földeinek ezekre az élő trágyagyártó­ gépekre mindig több és több szüksége van. De abszolúte semmi szüksége sincs többé a szerb marha­behozatalra. Annak a hullámnak a verését, amelyet a német gát előidézett, nem szabad egye­dül Magyarországnak éreznie. Át kell annak csapni a Száván túlra is. A szerb marhatenyésztésre a csapást csak úgy reámérte a «svába» mint a magyarra. Ameddig volt kivitelünk élő marhában Németország felé, addig sem jó szemmel néztük ugyan a ragály behurcolása miatt, de eltűrtük a szerb marha behozatalát Most azonban, hogy mi is zsírunkba ful­ladunk, semmi szín alatt el nem tűrhetjük azt, hogy a szerb marhát a jövőben is behozzák. Hogy mit fogunk mi tenni a fenyegető marhaválság elhárítására, azt majd mi fogjuk kieszelni. Hogy mit tesz Szerbia, az az ő gondja. De ismételjük, első kö­vetelésünk a kialakuló új helyzetben az, hogy az élő állat behozatal elöl a szerb, a román és orosz kapu elzárassék s ha már el van zárva, ez a zárlat a jövőre is fentartassék. A szerbeknek be kell látniok, hogy 1905. január 1-től fogva nincs mit keres­niük állataikkal a magyar piacokon. Azt Gergely (Gergei) Albert művének legrégebbi kiadásai hely- és évszám nélküliek. Mikor irta a szerző s voltaképen ki volt e szerző, kit Toldy és utána mások is Görgeinek hittek, alig sejtjük, mert kiléte csak a versfejekben van meg. Művét voltaképen csak átírásokból ismerjük, de igy is figyelemre méltó, ha Tinódy korát és társai ver­selését tekintjük. Bika rugaszkodik, kötél szakad vala, Miklósnak akkoron sok más adatott vala. Ezzel szemben Gergely Albert nyelvezete és verselése: Zöldellő borostyán kertet körülfolyta, Ciprus és puszpánggal a kert tejes vala, Pirosló narancslék a kertben plántálva, Liliom virágok nevekednek vala. Kertnek közepiben sok füvek valának, Szagos balzsamom fák szépen illatoznak, Szép kiterjedt, sűrű nagy magas cédrusfák Napnak fénye ellen árnyékot tartanak. Saját korát tekintve, csak Erdősi Sylvester János verselt jobban ekkor s Gergely után majd­nem egy századdal még Zrínyi is olyan kezdet­leges verselő, mintha Gergelyt ő előzte volna meg egy századdal. Argirtis költője nemcsak Vörösmartyt, de közvetlen elődjét, aranyasrákosi Székely Sándort is megihlette, mert az aranyalmát termő ország­ban s Alk­ánban, a királylányban könnyen fel­ismerhetjük Gergely meséjének nyomait. Hogy Gergely Albert honnan vette e mese tárgyát,ezt­­ irodalomtörténészeink nem tudják kikutatni (le- i­het, hogy nem is ott keresik, ahol kellene, mert­­ a «Gest­i Romano­um» s a Pancsatantra meséin A HAZÁNK TÁRCÁJA «Argirus» s «Csongor és Tünde.» — A Hazánk eredeti tárcája. — A Nemzeti Színház jóformán minden évben m­egünnepli Vörösmarty Mihály születésnapját egy egy drámája előadásával dec. 1-én. Az utolsó két évtizedben — tudomásom szerint — csak egy­szer maradt el ez ünnep, gróf Festerich Andor igazgatása alatt s Vörösmarty születésnapján talán éppen a «Félszü­lek»-et adják. De hát ilyen eset a leggondosabb igazgatás alatt is megtörténhetik, mint ahogy a francia Akadémia teljes szótárából kimaradt az Akadémia szó s ahogy a legnagyobb francia írók kimaradtak az Akadémiából. Az idén azonban Vörösmarty leg­­bájosabb alkotása, e Csongor és I­linder lesz az ünnepi előadás tárgya s nem lesz idejét múlta dolog, ha irodalmunk e büszkeségéről ejtünk néhány szót, annyival is inkább, mert e remek­műnek monográfusa még mindig nem szü­letett meg. A Péteri Józsefeknek és Pé­­czely Józsefeknek (kiket elfelejteni liszte­sebb, mint megtartani) megvan a maga lelkes magasztalója, de hogy valaki «Csongor és Tünde»-t pontosan összehasonlította volna forrá­sával, a XVI. századbeli Gergely Albert kilétét kikutatta volna, Vörösmarty művének mély böl­csészeti tartalmát kellő fénybe állította volna, erről még mindig nem tudunk. Néhai Volt György iparkodott Gergely Albertről valamit kideríteni s egy nagy ollós nyesett össze valamit «Algírim­ről egy olvasatilan folyóiratban, — egyébként ma is azon sovány méltánylás olvasható Vörös­marty bajos drámai regéjéről, melyet száraz életrajz­irója immáron iskolás könyvvé vált életrajza IX. fejezetében ad elénk; meg nem értve az Éj mély miszticizmusát, a három világ­vándor erős tragikumát s a mellékalakok meg­értésében feljebb nem emelkedvén balga alak­jánál, melyet a spanyol graciosóval elég fejre­­esetten hasonlít össze. Tárcacikknek nem képezi feladatát az, hogy kimerítően értekezzék egy nagy költői alkotás­ról , elég ha némi gondolkozni valót ad olvasói­nak, kik között talán akad a felvetett gondolatot tovább fejlesztő is. Igaz, hogy Csongor és Z­sinde forrása nem is könnyen hozzáférhető, mert Gergely Albert XVI. századbeli szép histó­riája csak ponyva-kiadásban hajtható az is nagy utánjárással. A Régi Magyar Költők Tárá­nak akadémiai kiadása oly villanyos gyorsaság­gal halad, hogy körülbelül 2101-ben jut el «Ar­­p­rus»-ig; minden húsz esztendőben várható egy-egy kötet e kiadványból. Addig, amíg a Toldy által összegyűjtött anyag tartott, gyorsan jöttek a kötetek egymás után, mikor azonban magának a sajtó alá rendezőnek kellene tudásával kiruk­kolni, se szöveg, se jegyzet. A XVI. század leg­szebb magyar verses elbeszélése tehát, melynek forrása — irodalomtörténetünk jelenlegi állása szerint — teljesen ismeretlen, még várhat vagy kétszáz évig fontosabb és előbbre való az eddig megjelent VI. kötetben nem kevesebb, mint 14 névtelen költő döngicséléseit fölvenni, továbbá ilyen nagy írók műveit, mint Barát István, Sze­­petneki János, Gyulai István, Tőke Ferenc, Pap Benedek, Nagyfalvi György, stb. stb. kik miatt aztán Argirus és szerzője kiszorul a kötetből. Aki a XVI. század legjelesebb elbeszélő költőjét ismerni akarja, keresse Bagó Mártonnál vagy Bu­­csánszkynál, isten tudja milyen átdolgozásban. Előfizetőinknek a mezg­azdaság körébe vágó apró hirdetéseit d­ íjtalanul közöljük.

Next