Hazánk, 1904. december (11. évfolyam, 285-310. szám)

1904-12-03 / 287. szám

HAZÁNK 287. szám, 3 Szombat, 1904. december 3. zsonyi útjára több mint húsz képviselő kiséri el. Gróf Tisza István miniszterelnök nem volt fönn a körben, mert Győrből csak a tízórai vonattal érke­zett Budapestre. A miniszterek közül fönn voltak a klubban Lukács László pénzügyminiszter, Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter, Nyíri Sándor kün­­delmi miniszter és Tallián Béla földművelésügyi miniszter.Továbbá Rosner Ervin dr. fiumei kormányzó és a párt tagjai nagy számmal. A szövetkezett ellenzék helyiségeiben nagy szám­mal jelentek meg az este a képviselők, hol mély fájdalommal beszéltek arról a nagy veszteségről, mely az országot e súlyos napokban Beöthy Ákos elhunytéval érte. Nagy helyesléssel fogadták gróf Andrássy Gyulá­nak és Tivadarnak Gálszécsen mondott beszédeit. Az ellenzék azt hiszi, hogy nagy erőssége lesz a politikai és parlamenti küzdelmeknek, ha az Andrássyak és a szabadelvű pártból kilépettek, mi­ként gróf Andrássy Gyula kijelentette, egy vonalban harcolnak az ellenzékkel és ők is növelik a tiltako­zás és ellentállás erejét. Elismeréssel szólottak Wlassics Gyula nyílt leveléről is, mely világosan mutatja ki a miniszterelnök álláspontjának tarthatat­lanságát. A Győrött gróf Tisza István ellen támadt tüntetésből azt a következtetést vonják le, hogy gróf Tisza István mielőbb maga is be fogja látni, hogy helyzete lehetetlen és minél tovább halad az erőszak útján, annál nagyobb erővel fog megnyilatkozni az ország tiltakozása. A szövetkezett ellenzék vezérlő bizottsága különben holnap, szombaton délelőtt tíz órakor tart értekezletet a függetlenségi pártkör helyi­ségében. A parlamenti rendőrség létesítését most már a kormány lapjai is elismerik. Ez a rendőrség, vagy csendőrség már a képviselőház legközelebbi ülésén megkezdi működését a Daniel-féle semmis házsza­­bálymódosítás alapján, esetleg egyes közbeszónokló képviselők kivezetésével. Ha azonban a törvénytelen házszabálymódosítást csakugyan alkalmazzák — akkor, mint gróf Apponyi is kijelentette — az ellen­­zéki képviselők a büntetőtörvénykönyvbe ütköző erőszakosság ellen a bíróságnál fognak oltalmat keresni. Egyébként mint jelentik, nap-nap mellett folytatják a parlamenti csendőrök a kiképzését». Parancsnokuk Koreska Vilmos létszám feletti csendőrezredes lesz. Ennek vezetése és a képviselőházi tisztviselők ka­lauzolása mellett a Házban tegnap és ma helyszíni szemlét és kivezetési próbát tartottak. Megismertet­ték őket a képviselőház összes fő- és mellékkijára­­taival s mindazokkal a folyosókkal, melyek a Ház tanácskozási terméhez vezetnek s azután a terem­ben és az ajtóknál kijelölték helyeiket. Majd meg­mutogatták az ellenzéki képviselők helyeit és forma­­szerű kivezetési próbákat tarttattak velük. A kép­viselőház összes helyiségei napok óta esténkint ki vannak világítva. Ezek a főpróbák az esti és éjjeli ülésekre is kiterjednek. Tisza István kontra Tisza István. Prágából táviratozza nekünk tudósítónk. Stransky képviselő rendkívül érdekes leleplezé­seket közöl a Politik mai számában Tisza Ist­vánról. A képviselő ugyanis az ismeretes 1898-iki Badeni-féle parlamenti erőszak idején, mikor Wolf és Schönerer képviselőket a rendőrség hurcolta ki a Reichsrath terméből, beszélgetést folytatott gróf Tisza Istvánnal, ki akkor a par­lamenti erőszakról a következő érdekes nyilat­kozatot tette: — Szarvashiba volt Badenitól, hogy a parlamentbe bevitte a rendőrséget. Azt meg­engedem, hogy erőszakoskodó (gewalttätig, inkább a tettlegeskedő fogalmának felel meg!) képviselőket ki kell vezetni, de ezt személye­sen kell végezni a többieknek s ne sajnálják e célból feltárni az ingujjat.­­ Ezt mondta akkor Tisza István gróf képviselő, mit szól hozzá most Tisza István gróf miniszter­­elnök ? A vidék hangulata. A nemzeti felbuzdulás hullámzása erősen tart és az egyesült ellenzék minden lehetőt elkövet a közvélemény felébresztésére. A fáradozás, úgy látszik, nem is marad eredménytelenül, mert az egyesült ellenzék központjához nap-nap mellett hálomszámra érkeznek az üdvözletek és a nép­­gyűlések tartására vonatkozó bejelentések. Va­sárnap, e hó 4-én eddigelé 26 vidéki népgyűlés­­ről van szó, azonkívül a következő hét több napjaira is van népgyűlés tartása tervbe véve. A kormány mellett is megszólal a közvélemény szűkebb köre, különösen a szabadelvű pártkörök­ben és a községek képviseletében. Az ellenzék mellett, Debrecen városának közgyűlésén tegnap délután vették tárgyalás alá Marton Imre és társainak a kormány ellen irányuló bizalmatlansági indítványát. Délután három órakor nyitotta meg Domahidy Elemér főispán a közgyűlést és nyugodtságra intette a közgyűlés tagjait. Azután felolvasták a független­ségi párt elnökének, Marton Imrének bizalmatlan­sági indítványát, amelyet százhárman írtak alá. A tanács javaslatát olvasták fel erre, amely a bizal­matlansági indítvány tárgyalásának mellőzését kéri. A bizalmatlansági indítvány mellett Bakonyi Samu országgyűlési képviselő volt az első szónok, aki lelkes beszédben ajánlotta elfogadásra az indítványt és azt mondotta, hogy Debrecen város becsülete megköveteli annak elfogadását. Utána Dobreczki Sándor szabadelvű párti képviselő beszélt, hanem a zajos ellentmondások között alig tudta előadni mon­dani­valóját. Kiss Albert református lelkész, volt országgyűlési képviselő kelt ezután az indítvány védelmére és kimutatta, hogy a magyar parlament történetéből a november 18-iki eseményeket teljesen ki kell törölni. A gyűlés, melyen még Benedek János is mondott gyújtó beszédet, azzal végződött, hogy 93 szavazat­tal 70 ellen elfogadta a bizalmatlansági indít­ványt. A határozat nagy lelkesedést keltett. A kor­mánypárt minden erejét megfeszítette, de hiába. Viharosan megtapsolták Kovács József polgármes­tert, aki a tanács indítványa ellen szavazott. Az eredmény kihirdetésekor a Kossuth-nótát énekelték. Pozsony. A városi képviselőtestület ellenzéki tag­jai tegnap este Bartal György közjegyző elnöklésé­­vel értekezletet tartottak, amelyen elhatározták, hogy abban az esetben, ha a szabadelvűek a hétfői köz­gyűlésen bizalmat akarnának szavazni a kormány­nak, az indítványt ellenezni fogják. Elhatározták továbbá, hogy lehetőleg a jövő csütörtökön az ellenzéki választókat gyűlésre hívják össze, amelyre meghívják Apponyi Albert grófot, vagy az ellen­zék más vezérférfiait. Végül a szabadelvűek szer­vezkedésével szemben ellenzéki párt alapítását ha­tározták el. A szövetkezett ellenzéket üdvözölte a zentai füg­getlenségi kör, a tolna-ozorai ellenzék, a Szepes­­olasziban tartott népgyűlés, a gyergyószentmiklósi ellenzék, a szarvasi függetlenségi pártkör, a rima­­szombati ellenzék értekezlete, a ranyai 48-as füg­getlenségi párt, az esztergom-szentgyörgymezei ellenzék, a margittai kerület függetlenségi és 48-as pártjának széplaki csoportja, az etédi ellenzék és a biharudvari függetlenségi párt. Vasárnap a következő helyeken és az egyesült ellenzék képviseletében az alább megnevezett kép­viselők jelenlétében lesznek tiltakozó népgyűlések. Battonya (Justh Gyula, Holló Lajos, Bartha Fe­renc), Csanádpalota (Nagy Sándor, Oray Lajos), Csurgó (Egry Béla, Várady Károly). Debrecen (Thaly Kálmán, Papp Elek, Bakonyi Samu, Rákosi Viktor, Kovács Gyula). Eger (Szederkényi Nándor, Gulner Gyula, Samassa János). Gönc (Szalay László). Gyergyószentmiklós (Sümegi Vilmos). Győr (gróf Apponyi Albert, Kossuth­ Ferenc, Sághy Gyula, Hen­­taller Lajos, Hilberth Károly, Eitner Zsigmond, Vi­­sontai Soma, Hegedűs Károly). Hajdúböszörmény­ (Benedek János). Kecskemét (Barabás Béla, Ugrón Gábor, Hock János, gróf Batthyány Tivadar, Ra­­kovszky István). Ilis Jenő (Zboray Miklós). Mind­szent (Kelemen Béla, Okolicsányi László). Miskolc (Bizony Ákos, Kubik Béla, Szurmán György, Vá­­zsonyi Vilmos). Rákozd (Horváth Gyula, Kálosy József). Paks — Dunaföldtár (Rátkay László, Szluha István). Rozsnyó (Putnoky Mór). Szatmár (Sebess Dénes, Bernáth Béla, Uray Imre, Luby Géza, Jékey Zsigmond, Lengyel Zoltán). Sopron (Molnár Ákos, Ráth Endre, Steiner Ferenc), Szentes (Molnár Jenő, Kovács Pál, Jankovich Gyula, Vertán Endre), Ta­polca (Boda Vilmos), Tasnád (Nessi Pál), Tis­zalök (Kállay Leopold, Pap Zoltán), Vágbecse (Bakó Jó­zsef, Horváth Dezső), Zenta (Bartha Miklós), Zom­­bor (Lovászy Márton, Smialovszky Valér). Azonkívül Lőcsén december 8-án, csütörtökön Igló, Késmárk, Kassa és Eperjes városok ellenzéki polgárainak rész­vételével nagy tiltakozó népgyűlés lesz. A népgyű­­lésen ott lesz: Apponyi Albert gróf, Bánffy Dezső báró, Barabás Béla, Hammersberg László, Rákosi Viktor és Samassa János.­­ A kormány mellett, Pécsről jelentik, hogy a város törvényhatóságának közgyűlése tegnap szavazott bizalmat a kormánynak. A bizalmi határozat kihirdetésére a karzaton el­helyezkedett ifjúság a Kossuth-nóta éneklésével vá­laszolt, de az elnöklő főispán kiürittette a karzatot s aztán minden a legnagyobb rendben folyt. Jász- Nagykun-Szolnok megye szabadelvű pártja gróf Almássy Imre elnöklete alatt ma szintén ülést tar­tott és nemcsak bizalmat szavazott a kormánynak, de elhatározta, hogy küldöttség utján meghívja a miniszterelnököt a szolnoki naggyűlésre. Üdvözlések érkeztek még a szatmármegyei, a szegedi, a nyitrazsámbokréti, a nagybittsei, a fehértemplomi, a zichifalui szabadelvű párttól, a magyar fővárosi malomegyesülettel, Bázos község képviselőtestületétől, Késmárk város közönségétől, Klozsda és Gerebené községek képviselőtestületétől. A szabadelvű párthoz üdvözlő táviratok érkeztek még a mai nap folyamán a csengeri kerület szabad­elvű pártjától, a kisjenői, békéscsabai szabadelvű pártoktól. Budapest, december 2. A miniszterelnök a királynál. Gróf Tisza István miniszterelnök ma délelőtt 9 óra 30 perckor Gödöllőre utazott, ahol délelőtt 11 óra­kor a király magánkihallgatáson fogadta. A mi­niszterelnök délután visszatér a fővárosba, ahol este 6 órakor minisztertanács lesz. Darányi Ignác a politikai helyzetről. A II. kerületben a Darányi-párt kedden, e hó 6-án, a budai Vigadó éttermében pártvacsorát rendez, amelyen Darányi Ignác volt földmivelésügyi miniszter a politikai helyzetről nyilatkozni fog. A részvételi jegyek 3-án, 4-én és 5-én 5 .és 7 óra között a Vigadó első emeleti éttermében válthatók. A nyitrai püspök koadjutora, Nyitráról táviratoz­zák, hogy gróf Batthyány Vilmost Bende Imre püspök mellé cum jure succession­is koadju­tornak nevezték ki. A bécsi nuneiaturában szerdán folyt le a kánoni eljárás és Batthyány grófot még e hónap folyamán gróf Csáky Károly váci püspök Budapes­ten püspökké fogja felszentelni. A német nagykövet Budapesten. Tegnap jeleztük már, hogy a német birodalom bécsi nagykövete, Wedel gróf Budapestre érkezett, hogy a jelenleg itt tartózkodó királyunknál kihall­gatásra jelentkezzék. A király a nagykövet kéré­sének eleget tett és tegnap délután három­­óra­kor külön kihallgatáson fogadta is Wedel grófot. Mint egyes politikai körökben tényként beszélik, ennek a kihallgatásnak az a rendkivü­li fontos és érdekes előzménye van, hogy a német biro­dalom kiküldöttjeivel folytatott bécsi tanácskozá­sok alatt, amelyen Wedel gróf is részt vett, éles összekülönbözés történt közte és gróf Tisza István miniszterelnök között. A német nagykövet a történtekről azonnal jelentést tett kormányá­nak, amely Vilmos német császárral is közölte az esetet. A német császár a nagykövetjén ejtett sérelem miatt sajátkezű levelet intézett kirá­lyunkhoz és ezen levelet nyújtotta volna át a tegnapi rendkívüli magánkihallgatáson Wedel gróf királyunknak. Hogy a kihallgatás maga mily eredménynyel járt, az egyelőre még titok. A népoktatási javaslat ellen. Brassóból jelentik, hogy a szász néppárt barcasági választmánya elha­tározta, hogy a jövő vasárnapra gyűlésre hívja össze a választópolgárokat a célból, hogy foglaljanak állást a népiskolai reform tárgyában. A horvát országgyűlés­ Zágrábból jelentik, hogy az országos gyűlés tegnapi ülésére beérke­zett az igazoló­bizottság jelentése, amely Sassel ivaneci plébános választását nem tartja elfogadható

Next