Hazánk, 1905. január (12. évfolyam, 1-27. szám)

1905-01-01 / 1. szám

HÁZ A NIC. 1 számú véleményben s ez nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy Tisza terveinek ellenére a függet­lenségi párt, bármi történjék magával a szövet­kezett ellenzékkel, a téli választás ádáz küzdel­meiből erkölcsileg megerősödve kerüljön ki. Sajátságos végzetük van a Tiszáknak. Mi­kor Tisza Kálmán harminc év előtt kezébe vette az ország kormányát, aránylag jelentékte­len párttöredéknél nem volt több a függetlenségi párt. Tizenöt éves kormányzata alatt e párt a legnagyobb ellenzéki párttá nőtte ki magát. Tisza Kálmán bukása után, az egyházpolitika óta e párt élete nem volt egyéb a lassú züllésnél. Újra egy Tiszának kellett jönni, hogy ez a párt megint a legerősebb és a legszámosabb tagú parlamenti ellenzék legyen, úgy látszik, hogy a független­ségi és 48-as eszmék terjedésének a Tiszák po­litikai rendszere nélkülözhetetlen előfeltétele. Budapest, december 31. Talmud és Tőzsde. Midőn a zsidók még Pa­lesztina urai voltak, földmivelés és állattenyész­téssel foglalkoztak, a kereskedést pedig nem űz­ték. Ezt a k­ánaániták és chiktusok végezték. Ez utóbbiak ellenében törvényeket hoztak a zsidó gazdák — agráriusok — védelmére. Jóval a második szentély feldúlása után is még agrárius törvényeket hoztak, így az a talmudi törvény, hogy ami még nincs meg, azt nem lehet el­adni, tisztán az országot leigázó külföldi keres­kedők ellen készült, kik a Palesztinai zsidó gazdáktól rendesen előre vásárolták meg a termést és rendesen nagyon olcsón, ami a gazdák nagy kárával járt. Meghozták ezért a törvényt, amely ilyen vételt semmisnek dek­larál, így írja meg ezt a többi közt az «Egyen­lőség», a budapesti zsidó hitfelekezeti újság. És mit látnunk most? Azt, hogy a zsidó gabonake­reskedők kapaszkodnak legjobban a fedezetlen határidőü­zlethez, amely nem egyéb, mint oly dolognak eladása, ami még nincs meg. A fedezet­len határidőüzletek segélyével vásárolják most össze a zsidó kereskedők előre, olcsón a ter­mést. A régi talmudi törvény ezt tiltotta a zsidó gazdákkal szemben, de a modern talmudi tör­vény, a gabonatőzsdei szabóinak, éppen az ellenkezőt tanítja. Zachorjak próféta egy szebb kort jósolt, amidőn nem lesz már többé kanaánita. Ezt a szép kort, saj­nos, eddig még nem értük el. Ezt csak akkor fogjuk elérni, hogyha a magyar törvényhozás is végre egyszer már megembereli megát és sem­misnek fogja nyilvánítani az oly ügyletet, amely szerint még nem létező dolgok adattak el. Zac­orjak próféta, teljesüljön be mielőbb jöven­dölésed. Az raj kairói főkonzul. A hivatalos lap mai szá­mának jelentése szerint a király a közös külügy­miniszter előterjesztésére, 1904. évi december hó 6-án kelt elhatárolásával dr. gróf Dole­ta­ Kozieb­­rodski Tádé, rendkívüli követi és meghatalmazott miniszteri cím- és jelleggel felruházott I. oszt. kö­­vetségi tanácsost Kairóba diplomáciai ügynökké és I. oszt. főkonzullá kinevezte. Szocialista képviselőjelötek. A magyarországi újjászervezett szociáldemokrata­ párt, Mezőfi­ pártja, a közeli képviselőválasztások küszöbén nem kevesebb, mint hetvenegy választókerületben léptet fel szociál­demokratát jelöltül. Az , egyes választókerületek sze­rint jelöltjeik névsora a következő: Szentannaiban Irüs Lajos, földmives. Kisjenőiben Máté József, asztalos. Borosjenőiben Horissy Ká­roly, gyári munkás. Pécskaiban Gál Mihály, kisiparos. Világosiban­­- Csongrádi Károly, földmives. Bács­almásiban Mauter Gyula, kereskedő. Obecseiben Pólus János, kisgazda. O-Kanizsaiban Gyárfás Emil, szobafestő. Up­erbásziban Nigrinyi János, gépész. Békés-Csabaiban Achim András, földbirtokos. Bén­késen Csanády Dénes, lapszerkesztő. Békés-Gyulán Csanády Dénes, lapszerkesztő. Gyomaiban Eri Fe­renc, kisiparos. ■ Orosházaiban Eri Ferenc, kisiparos. Bárándiban Monoki Áron, földmives. Berettvó-Ujfalu­­ban Monoki Áron, földmives. Bihariban Kun D. Lajos, földmives. Hosszupályiban Fülöp László, munkás. Magyar-Csókén Onisor Tódor, földbirtokos. Marsijai­ban Bakó Ferenc, szíjgyártó. Nagyszalontán Heller Zsigmondi, szűcs. Székelyhidiben Gál Gergely, kis-­ gazda. Tenkeiban Onisor Tódor, földbirtokos. Ugrói­ban Bereczky Sándor, asztalosmester. Mezőkövesdi- b­en Galviczky János, földmives. Battonyaiban Hel­­meczy Lajos, kisiparos. Szegváron Mezőli Vilm­os, lapszerkesztő. Nádudvariban Ábrahám István, föld­mives. Szoboszlóiban Iluszka Mihály, földmives. Po­roszlóiban Szász József, földmives. Szolnokiban Va­­sarli József, földmives. Mezőtúriban Vecsery János, gépész. Kunszentmártonon Faragó Károly, iparos. Karcagiban Vecsery János, gépész. T.-Szt.­Miklóson Magyar Gyula, festő. Tataiban Jelen Pál, földmives. Lugosiban Obrusnyik Pask, földmives. Ráckeveiben Pap Bálint, földmives. Gödöllőiben Püspök István, nek sincsenek hijával, erre rávilágít az is, amit most elmondok. Amilyen jó gazda József főherceg, éppen olyan jó gazdaasszony a felesége, Klotild fő­hercegasszony. Ő is takarékos, nem szórja a pénzt, egyet gondol s megnézi, mielőtt kiadná. Mikor még a két ifjú főherceg, József Ágost és László gyermekek voltak, ők is szerettek sza­badban játszadozni s ez az ő ruháikat se vará­zsolta jobbá. Az igy megsérült gyermekruhákat gyakran maga a kis főhercegek édes anyja, Klotild főhercegnő gyógyitgatta, javítgatta s amely ruhákból József Ágost főherceg kinőtt, azokat, ha még megfelelő állapotban voltak, át­igazította, sőt maga is átigazította a kis László részére. Az köztudomású, hogy József főherceg milyen kitűnő kertész. A Margitsziget látogatói nem egyszer láthatták, amint zubbonyban, neki­­gyürkőzve a virágok közt dolgozik. Fiumei gyö­nyörű parkját a sziklás domboldalból ő vará­zsolta elő. Földet hordatott az addig terméket­len helyre s hosszú évek munkájába, fáradsá­gába tellett, amíg a mai remek park megszület­hetett. Egyszer egy budapesti társaság Alcsuthra rándult, hogy megtekintse a hires főhercegi kertet. Férfiak, nők belépnek a parknak éppen zárt kapuján s körültekintenek, hogy nem lát­nak-e valakit, akitől kérdezősködhetnének. Az egyik férfi egyszerre csak meglát egy fán valami kertészféle alakot, amint ágakat fűrészel. — Hallja-e, atyafi — kiált föl hozzá — nem tudja: megnézhetjük mi ezt a szép kertet? — Már hogyne! Csak tessék! — S nem volna itt valaki, aki minket kalau­zolna ? — Akár magam is. S egy-kettőre lent terem a fáról. Udvariasan megemeli sipkáját s kezdi vezetni a társaságot. Igen kellemes modorú s nagyon tanult ciceróim­nak bizonyult. Minden fának, virágnak meg­mondta a nevét, még latinul is s egy-egy ritka növényről valóságos tudományos értekezést tar­tott. Ez aztán a müveit kerti munkás! — gon­dolták a vendégek. Hja persze, egy főhercegnél talán még a napszámosok is tudósok! S mikor a jó hosszú ideig eltartott, de igen élvezetes kerti körútjukról ismét a kapuhoz ér­tek , a társaság tagjai busás borravalót adtak a ka­lauznak, aki azt alázatos köszönéssel el is fogadta. Kiérve az útra, a társaság egyik nőtagja vi­dáman csicsergi: — Pompásan mulattunk, de magát József fő­herceget mégse láttuk! — Talán nincs is itt! — vélekednek a töb­biek. — Különben kérdezzük meg. Szemben jő egy alcsuthi parasztgazda. — Mondja csak, jó ember: itt van-e most Alcsuthon József főherceg? — Itt bizony. Éppen ott jár a kertben. A társaság betekint s meglátja azt a kertész­embert, aki őket az imént kalauzolta. Nem hit­ték, később azután — a borravaló miatt restel­kedve — nem is akarták elhinni, hogy az volna a fenséges úr. De végül mégis csak el kellett hinniök, mert tényleg ő volt. József főherceg pedig vidáman fütyörészve ment föl a kastélyba, mert épp délre harangoz­tak. Klotild főhercegasszony elé áll s igy szól: — No feleség, én a mai ebédre valót már megkerestem. S átadja neki az imént kapott borravalót, melynek magyarázatán aztán ebéd alatt a fő­hercegi család jószót mulatott. Másnap József főherceg «borravalóját» a fen­séges pár szétosztotta az alcsuthi szegény gyer­mekek között. nk. Vasárnap, 1905. január 1. földmives. Monoriban Makai Mihály, földmives. Abo­­nyiban Kósa István, földmives. Fülöpszállásiban Z. Nagy Albert, földmives. Galántaiban Herman Antal, kisiparos. Tahiban ifj. Fehér László, földmives. Nagykállóiban Takács Mihály, kisgazda. Nyirbátori­­ban Balogh Imre, vendéglős. Nagykárolyiban Bares Károly, üzletvezető. Tasnádiban Szabad Károly, asztalosmester. Pincehelyiben Beller Ferenc, gépész. Törökkanizsaiban Gyárfás Emil, szobafestő. Enyingi­ben U. Nagy Bálint, földmives. Keszthelyiben Sztru­­hár György, szűcs. Csongrádon Tolnay Károly, ke­reskedő. Szentesen Csanád Dénes, lapszerkesztő. Nagylakiban Svényi Ágoston, ipari munkás. Szi­­­lágycsehiben Szabad Károly asztalosmester. Eg­­lényesiben Tora Máté, kisga­da. Élesdiben Eder András, földbirtokos. Magyar­csékeiben Mezőfi Vil­mos, lapszerkesztő. Mező­csáb­iban Erdős Imre, kis­gazda. Tápéiben Mezőfi Vilmos, lapszerkesztő. Szili­ben ifj. Alap Imre, kisgazda. Kölesdiben T. Lónyai István, földbirtokos. Törökbecseiben Magyar­ Gyula, festő. Tapolcaiban Rácz Károly, földmives. Kis­­czelliben Eszér Dávid, szatócs. Uj-Arad­ban Fazekas Ferenc, festőlegény. Debrecenben Magyar Gyula, festőlegény. Temesváron Beller Antal, lapszerkesztő. Orcifalvaiban Beller Antal, lapszerkesztő. Diósadon Blaskovics Ferenc, kubikos. A helyzet. Budapest, decz. 31. A politikai közvéleményt — a nagy választási előkészületeken kívül — elsősorban az az álta­lunk is felemlített hír foglalkoztatja, hog­y gróf Apnonyi Albert a nemzeti párt tagjaival elvfllt a közel­jövőben bevonul a függetlenségi és 48-as Kossuth-pártba. Sőt most már nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy Apponynékon kí­vül az urnárt, a néppárt egy része és természe­tesen a Szederkényi-párt is belép a Kossuth­­pártba, amely egy hatalmas 150—160 tag­ból álló közjogi ellenzéki táborrá növekedik. E nagy jelentőségű politikai változás dol­gában, melyhez hasonló 1867 óta nem volt január 3-ikrmn határoz a nemzeti párt, kor is értekezletre hívták össze a párt össz tagjait. Ha­ csakugyan valóra válik a nagy ellen­­zéki egyesülés, akkor azt még az uj választások megkezdése előtt egy nagy országos ellenzéki nagygyűlés előzi meg, melyre meghívják a vi­déki ellenzéki pártok vezérférfiat is. A parla­menti válság ilyenformán a hatvanhetes alap válságává növi ki magát s ez kétségtelelenül első­sorban gróf Tisza István miniszterelnök érdeme. A most folyó politikai kavarodásba néhány lap belevonta Vaszary Kolos hercegprímás ne­vét is, hogy az nagy közjogi tekintélyével —­­ mint már egy alkalommal tette — miért nem figyelmezteti a felséges urat az országgyűlés­nek ex-lexben való feloszlatása veszedelmes következményeire. A néppárt hivatalos lapja mai számában sejtetni engedi, hogy Vaszary Kolos hercegprímás ezirányban igenis tett bizonyos lépéseket. Az említett lap közleménye ugyanis a következőket mondja: A napi sajtóban és egyes képviselői nyilatko­zatokban is gyakran előfordulnak a hercegprímást érintő kijelentések. Mi eme kijelentésekkel szem­ben kötelességet vélünk teljesíteni, ha felfogá­sunknak a közvélemény előtt kifejezést adunk. A képviselőházban és a sajtóban ugyanis az a vád hangzott­­el már többször is, hogy az ország bíboros hercegprímása a jelen nehéz politikai vi­szonyok között magas állásából folyó eladatának nem felelt volna meg. Mi részünkről kétségbevon­hatatlannak tartjuk, hogy ő Eminenciája magas állmának hivata­át a jelen súlyos helyzetben is teljesítette. De éppen a hercegprímás magas állása és a dolog természete sem tűrik meg, az eljárásáról számot adjon. Gróf T­isza István miniszterelnök tegna­pint már jeleztük — megérkezett Bécsből este minisztertársaival együtt megjelent a­badelvü pártkörben, melynek Deák-szoba azután minisztertanács volt, melyen szeresen az országgyűlés feloszlatásán­­dozatairól, az uj választásokról s­­s német kereskedelmi tárgyalásokról be. Az ugyanis ma sincs még végleg m­eg,­ hogy a király személyesen mondja-e országgyűlést feloszlató trónbeszédet pedig azt gróf Z­isza István miniszterel­vassa fel, mint ez alkalomra kinevezett megbízott — a főrendiházban. Annyi b

Next