Hazánk, 1905. december (12. évfolyam, 285-309. szám)

1905-12-01 / 285. szám

Tizenkettedik évfolyam. 285. szám. Budapest, 1905. Péntek, december 1. ELŐFIZETÉSI IRAS EGÉSZ ÉVRE _ KOR. 28.­* FÉLÉVRE _ «. « 14.— NEGYEDÉVRE_ C 7.— *GY HÓNAPRA « 2.40 Egjet szita 8. viliken 10 HU. PiljrsalTirskon 13 Hl!ir. MEGJELENIK mindennap este 6 órakor , vasárnap kivételével» Szerkesztőség­ét kiídéiilvtür­­ VHI., Szentkirályi­ utca 23. Szerkesztéséül telefonat Kiadóhivatal! telefon«,­­ 66—74. Gazdák apró­hirdetését ingyen közöljük. Felelős szerkesztő: BUDAY BARNA. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Az osztrák bomba, Budapest, nov. 30. (?) Gautsch osztrák kormányelnök pár hét előtt még kézzel-lábbal kapálódzott az ellen, hogy Magyarország az általános szavazatjog rendszerén építse át parla­mentarizmusát. Nyilatkozatai szerint e radikális reformnak visszahatásai az osz­trák viszonyokra oly fenyegetők, hogy értük a mostani minisztérium semmi fe­lelősséget nem vállalhat be a konzervatív bürokrata Saulus ha­mar átvedlett szocialista Paulusszá. S ebben túltett magán Kristóffy Józsefen, aki pár éve a minden poklok sötétségébe való beugrásnak nyilvánította az általános szavazatjoggal való kísérletezést s most égi világosság gyanánt ajánlja a hívőknek és hitetleneknek. Nos Gautsch Pál transz­­formálódására elég volt az utolsó két hét, hogy elvei, meggyőződése s egész gon­dolkodása gyökeresen megváltozzanak. Az a programm, melyet tegnap az osz­trák birodalmi tanács képviselőháza elé terjesztett, felforgató irányzatában és vég­letekbe törő céljaiban messze túlhaladja a magyar ügyvivő kormány álláspontját. Erről a főbb tételek paralellája minden­kit meggyőzhet. ***'"...... Kristóffy a szavazat jogot minimális értelmi cenzushoz, a bizonyítható betű­­tudáshoz köti. Gautsch kész befogadni a választópolgárok közé minden analfa­bétát is s csupán egy kautelát állít fel: azt, hogy a választói jogosultság a községi illetőség feltételei szerint kezdődjék meg. A magyar tervezet a választókerületek új rendjéről hallgat s csak a sorok közt gyanittatja, hogy a magyar faj helyzetére, érdekeire tekintettel kíván lenni. Míg Gautsch egyenesen kimondj­a, hogy sok apró kerület szerkesztése van szándékában, megsokasítva a mandátumok számát és súlyt helyezve rá, hogy az osztrák nép­képviselet Ausztria etnografikus képét hí­ven adja vissza. A magyar kormánypoli­tika még egyelőre nem adja fel a magyar hegemóniát, míg az osztrák kifejezetten a nemzetiségek egyenjogúságát hirdeti, a faji autonómiák jövője számára minden ajtót nyitva hagy s a császári birodalom számára a föderalisztikus alakulás útjait egyengeti. Kristóffyék a parlamenti reformból ki­hagyták a magyar főrendiházat. Gautsch ellenben radikális átalakulást szán az osztrák urak házának is. Megszüntetni ké­szül ennek tulnyomólag arisztokratikus és udvari jellegét, hogy oda is bérügye a radikalizmust. Minthogy az általános sza­vazatj ággal meg fog szűnni az osztrák képviselőházban a kúriánként való érdek­­képviselet, Gautschék ez intézménynyel most az urak házát kívánják boldogítani. Eszerint a bécsi parlament első kamarája is választott testület lesz, csakhogy itt nem a nép egyeteme, hanem több érdekcsoportja : u. m. a nagybirtok, a tartományi és városi képviseletek, az ipar- s kereskedelmi kama­rák stb. küldenek törvényhozókat. Csak egy pontban pendül egy húron a két reformterv: a felségjogok oly túlten­­yésztésében, hogy a demokratizált parla­mentek feltétlenül függjenek az uralkodó akaratától s kötve legyenek a legfőbb he­lyen inaugurált politikához. Nálunk érin­tetlen marad amaz abúzus, amit a kor­mány egy év óta a korona feloszlató és elnapoló jogával űzet Odaát éritetlenül hagyják a hírhedt császárparagrafust, mely utólagos parlamenti jóváhagyás örve alatt minden abszolutisztikus cselekedetre fel­jogosítja a hatalmat. Azt hiszszük, odaát úgy, mint nálunk, a közvélemény értékelni fogja kellőleg a demagógiának ily módon felkínált nagy szabadságok jelentőségét és őszinte voltát. A népjog minden híve tisztában lesz vele, mit ér az oly népjog, mely lépten-nyomon abszolút vétókba vagy bevégzett tényekbe ütközik. Az a jog, amit a közvélemény nem érvényesíthet, nem válik senkire becsesbé az által, hogy a népakaratot pár százezer helyett sok millió választó fogja ezentúl képviselni. Maga a szándék, amit az osztrák kormányelnök jelez, hogy a szomszéd császári állam a parlamentet etnográfiai alapokra kívánja helyezni, ránk azt a benyomást teszi, hogy az udvar a mai válság megoldását nem keresi többé dualisztikus alapokon. Nyilvánvalóan fö­deratív Ausztriát akarnak odaát, hogy annak visszahatása föderalizálja mielőbb Magyarországot is. De mert az ily föderalizmus a válságot nemhogy elintézné, inkább az ellentétek kiszélesítése s az ütköző pontok szaporí­tása által sulyosbitni fogja, politikai cél­nak azt az udvar alig választhatta. Amire az aula ma e demagóg irányzattal törek­szik, nem lehet egyéb, mint szabadjára ereszteni minden ütköző elemet, általá­nossá tenni a bomlást és zűrzavart, egy­mással fojtogattatni az ellentett törekvése­ket, hogy aztán annál nagyobb aratása legyen a népek fölött a reakciónak szény­­uralomnak. Ezt jelenti a demagógia bombája, amit­­Kristóffy öntött s ime Gautsch sütött el. kelt német vámszövetségi törvény (Bundesgesetzblatt 917. lap) 9. §-a szerint a most érvényes tarifa tételei alá csak azok az áruk tartoznak, melyeket 2006. évi február 28-ikáig (bezárólag) az illetékes vámhivataloknál elvámolásra, 11. sz. kisdin­­okmáminyal való elintézésre vagy magánhitel­­raktárban való elhelyezésre bejelentettek és elvá­molás végett előállítottak. Ebből az is következik, hogy olyan áruk, melyek 1906. évi március 1-jének kezdetén nyilvános tárházakban, átviteli magán­tárházakban vannak, akár rajta van a hivatalos ólomzár, akár nincs, vagy ha folyó számlák állagai­ban vannak, az új tarifa tételeit fizetik. ■fii Budapest, november 30. Az uj német vámtarifa. Az 1904. december 25-iki uj német vámtarifa, az 1905. február 27-iki császári rendelet értelmében 1906. március 1-én lép hatályba. Erre vonatkozólag a porosz Staalsan­­zeiger tájékoztató közleményt tesz közzé. A vám­hatóságokhoz intézett beadványok és a sajtó fejtegetései szerint az a felfogás van elter­jedve, hogy a most érvényes vámtarifát fog­ják még alkalmazni mindazokra az árukra, melyek 1906. február 28-án estig átjöttek a német vámha­táron. Ezennel kifejezetten utalunk arra, hogy ez a felfogás nem egészen helyes. Az 1869. július 1-én A megtorlás. Budapest, nov. 30. A vármegyeházán pénteken történt esemé­nyeknek, mint ismeretes, a tárgyalási teremben lesz a folytatása. Méltó s különben előre látott epilógus ahhoz a kormányzati rendszerhez, mely «a politikai etnika-nélküliség» jegyében lett inaugurálva. Eddig ugyan nincs szó róla, hogy a kir. ügyészség, mely valami sajátos jogi ösztönnel keres izgatást, büntettek feldicsérését (! !) és ha­sonló deliktumokat ártatlan diák-dikciókban, a pénteken elkövetett brutális büntettsorozattal szemben milyen lépésekre szánja el magát, a teendő feljelentés következtében azonban a felelősségre vonás alkalmasint nem fog elmaradni. Az esetnek büntetőjogi megítélésére a büntető törvénykönyv két szakasza látszik alkalmasnak. Az egyik a 163. §, mely a hatóság elleni erő­szakról szól, a másik a 472. szakasz, mely a hivatali hatalommal való visszaélés bűntettét tárgyalja. A hatóság elleni erőszak bűncselekménye azon az alapon jöhet szóba, mert gróf Laszberg a legszigorúbb közigazgatásjogi értelmezés sze­rint magánegyénnek tekintendő, aki tehát «hiva­tali hatalommal» nem élhet vissza, mert hivatali hatalma neki tényleg nincs. Azok az egymásból folyó következések, me­lyeket részint a strikt jog, részint a teljesen ki­­jegecesedett hivatalnoki szokási szabályok e tekintetben felállítanak,­ tiszták és világosak. Első vonalban áll az, hogy a kinevezés csupán virtuális jogosultságot ad a kinevezettnek, a hivatali állás tartalmát képező jogok és köteles­ségek ténylegességébe a törvény világos elő­írása szerint csak a megkívánt eskü letétele helyez bele. Egy kinevezett, de fel nem eskü­dött hivatalnokot aligha lehetne hivatali kötelessé­gek nem teljesítése miatt felelősségre vonni.És ami áll a kötelességekről, az áll a jogkörről is, amit az ellenkező nézet «hivatali hatalommal» azono­sítani szokott. Azt a körülményt, hogy gróf Laszberg már tett egy főispáni esküt s különösen azt a követ­keztetést, melyet ehhez hozzá fűznek, hogy tudniillik ennek az­ eskünek az alapján bármely törvényhatóságban szabadon lehet gyakorolni a főispáni hatalmat, — a törvényes felfogásnak teljes mértékben ignorálnia kell. A főispánok nem képeznek olyan kompakt hivatalnoki szer­vezetet, mint más állami hivatalnokok. A főispáni hatalom bizonyos karakterizáló összeforottság­­ban van a törvényhatósággal, melynek területére kiterjed. Elég utalni arra, hogy a főispán a törvényha­tóságok szabályrendeleti jogának respektálására is fogadalmat tesz, aminek jóformán minden törvényhatóságban más és más visszahatása van a főispáni jogkörre. Akár van precedens rá, akár nincs, hogy a főispán más törvényhatóságban eskütétel nélkül funkcionált, a hivatalnoki sza­­szabályok rendelkezése szerint a helyettesítés­

Next