Hegymászó, 1980. 1-2. szám
1980 / 1. szám
szerű emberek féltek a hegyektől: gonosz szellemeket, sárkányokat, rontó erőket vagy magasztos istenségeket képzeltek oda, babonásan irtóztak a hegyek megközelítésétől. Hiszen igaz ez is, csak nem általánosan érvényes igazság. Hegyi vadászok, pásztorok, csempészek, tolvajok, remeték, üldözöttek régesrég bemerészkedtek a hegyekbe , ezenkívül a kereskedők a hágókon át szállították portékájukat, ehhez a közeli lakosokból találtak vezetőt, hadseregek keltek át a havasokon, ugyancsak helybéli vezetőkkel; végezetül a hegyektől körülzárt falvak népe nem mondott le arról, hogy találkozzék egymással, közlekedni pedig csak a hegyeken át tudtak, következésképp minden babonájuk ellenére vígan járták a zordon hegyeket, magas hágókat, még az alacsonyabb gleccserek világát is. A későbbi vezetők ősei nemcsak féltek a hegytől, hanem ismeretségben, barátságban is voltak vele. De még ők sem voltak alpinisták. Mert alpinistának lenni annyit tesz, mint fölmenni a hegyre a hegymászás kedvéért. Ez a szenvedély csak a múlt században bontakozott ki. Pontosan 1866-ban kezdődött, a Grossglockner megmászásával. Ezt megfőzte a Mont Blanc megmászása; ez alpinizmus volt, de nem alpinistaság: Balmat-t a pénzjutalom ösztönözte, Saussure-t a tudományos kíváncsiság. Salm kardinális 1866-as expedíciójával vette kezdetét az új szenvedély: a hegyek legyőzése. De még sokág nem vált öncéllá a hegymászás: jelentős szerephez jutott ugyan a becsvágy meg a veszedelmes kaland élvezése, még mindig párosult azonban a tudományos kíváncsisággal. A múlt század legnevesebb hegymászói igazi alpinisták voltak ugyan, vérbeli hegymászók, de egyúttal tudósok is; geológusok, geográfusok, glaciológusok, botanikusok, etnográfusok, és ha speciális természettudományi érdeklődésük nem volt, akkor is a vidék feltárását, megismerését, az általános ismertté tevését többre becsülték a pillanatnyi teljesítménynél, amely ennek a sokoldalú feladatnak a szolgálatában állt. Ez a magyarázata annak, hogy a múlt század második felének maradandó emlékű hegymászói, a legnehezebb alpesi csúcsok bátor meghódítói, nem egyszerű sportemberek voltak, hanem tudósok. Hogy csak a legismertebb neveket említsem: Leslie Stephen, John Ball, Tyndall,^ Mummery, Whymper, Forbes, Agassiz, Eötvös Lóránd, Déchy Mór... és hogy nemcsak a legnagyobbakat, hanem az átlagos alpinistákatis mily mértékben vezette a tudományos érdeklődés, arról bárki meggyőződhetik, ha megnézi, miről írtak a múlt században a turisztikai lapok. Találomra felütöm a DQAV 1893-as kötetét: tizennyolc tanulmány van benne, köztük tizenhat tudományos értekezés, a maradék kettő sem pusztán egyéni hegymászóteljesítmény leírása, hanem egyben történeti visszapillantás, vagy a megmászott hegynek és környékének szakszerű bemutatása. Ezzel párhuzamosan a múlt század utolsó évtizedeiben kezdett kifejlődni a "csak teljesítmény" turisztika, a maradék megmászatlan csúcsok megmászása, aztán az új,a különleges útvonalak keresése, téli túrák, a magányos hegymászók bravúrjai /Lammer, Portscheller, a Zsigmondy-testvérek, Winkler stb. — merészségükre sokan rá is fizettek. Neves vezetődinasztiák nőttek fel, kezdett a hegymászás tömegsporttá válni. Igazi tömegsporttá a mi századunkban lett. A tudományos és kulturális érdeklődés mindjobban háttérbe szorul, helyét egyfelől a rutin-kirándulás foglalja el, számos technikai könnyítéssel és a biztonság lehetséges fokozásával, másfelől a majdnem—megmászhat .