Hegymászó, 1990. 1-2. szám
1990 / 2. szám
Az első hujjogások és tülekedések az ablaknál akkor kezdődtek, mikor a busz egy éles kanyarral a szárazföld belseje felé vette útját, és megkezdte kapaszkodását az 1000- 1200 m magasságban fekvő homokköves fennsíkra. Az út két oldalát határoló meredek hegyoldalakat ígéretes sziklák tarkították. A vádin át a fennsíkra érve egyre fokozódott elképedésünk. Izgalmi állapotunk egy narkóséhoz vált hasonlatossá, akinek hosszú „koplalás” után először marihuánát, majd egy kis hasist húznak el az orra előtt. Átjutva a peremhegység utolsó kaptatóján, a busz megállt, mi pedig jól nevelt turistákként csattogtattuk gépeinket a „Szelíd motorosok”-ba illő tájra. Egy utolsó nekirugaszkodás és buszunk elérte a félsziget gránit alkotta hegységében fekvő Santa Caterina falut. Nem kis tanácstalansággal raktuk ki temérdek felszerelésünket a falu vezető beduinjának „háza” elé. A nap már lemenőben, gyanús kinézetű sziklák a szélrózsa minden irányában. Hosszas alkudozás után kiválasztottunk egy völgyet és négy tevét, majd felszerelésünket megosztva a sivatag teleszkópos lábú hajói és saját púpjaink között felkaptattunk leendő táborhelyünkre. A felvezető úton minden követ megfogdostunk, de kételyeink tovább erősödtek, bizonyossá vált, hogy a sziklaszilárd szóösszetétel nem ószövetségi eredetű. A völgy két oldalát igen erősen tagolt és errodált gránitfalak alkották, melyeken azonmód sok-sok útvonalat másztunk meg, szemmel. Már igencsak esteledett, úgy hogy aznap már be is értük ennyivel. Miután jól belaktunk a magunkkal hozott elemózsiából, Erez (izraeli vezetőnk) bemutatta, hogy mit tanult főzni a tajföldi lányoktól. Óriási adag karfiolos rizst rakott a jóllakott társaság elé. Szerencsére csoportunk néhány kipróbált „bélgépe” kitett magáért. El kellett telnie néhány napnak, mire beleszoktunk a közös főzés számunkra új műfajába. Már első éjszaka kiderült, hogy a sivatagban is lehet fázni, főleg 2000 m magasságban. És ez még csak a kezdet volt. Reggel a csapat tervei, tehetsége és szerencséje szerint nekivágott a környező sziklák valamelyikének. A „fiatalok”, akik később a „Boulder Bizottság”, a „Boulder Kommandó”, vagy Giddy által az igen találó „Fucking Youngs” nevet kapták (Cser-Ravadits-Kangyal), megkezdték egy hetes szóló programjukat. Hagyták magukon eluralkodni a mennyiségi szemléletet és napi 1000 m szólómászás nélkül nem tudtak aludni térni. Felváltva űzték a völgy alján található kis sziklákon a boulderezés „bőrenergia” igényes sportját, és a zergeszerű vágtatásokat a tagoltabb falakon - pilléreken. Nem sokat kopott a kötelük az egy hét alatt. A csapat nagy öregjei, Berecz-Ozsváth falták a falakat. Újabbnál újabb új utakat másztak meg igazi jó alpesi stílusban. Szemmel láthatóan nem zavartatták magukat a néhol igen törös kőzet miatt. Krizsán Gyuri a nagy kamikáze nem hazudtolta meg szokásos harci kedvét. Első nap beszállt egy új útba, mely azóta minden bizonnyal a környék legnívósabb mászása. Nyolc kötélhossz:IX . A.. Tizenöt m-es repülése, kificamodott bokája, félig elszakadt CUOLIN (!) kötele, és hallatlan vállalkozókedve tiszteletére az út a Kamikáze-müezzin nevet kapta a második megmászóktól (Singer-Sárközy). A Mészáros-Monostori pár is megtalálta saját helyét, alpin jellegű utakkal és egy kisebb szikla titkainak megfejtésével múlatták napjaikat. Babcsán Gábor bokros filmrendezői teendői közepette (mert hogy film is készült ám az útról) szakított egy kis időt, hogy megmássza a völgy legnehezebb boulder problémáit és két legnehezebb kötélhosszát. Singer Jancsi, aki több partnert is elfogyasztott reggeli „sivatagi futásai” alkalmából, határtalan energiát igen sikeresen kamatoztatta a változó minőségű öreg grániton. A Kamikaze-müezzin első szabad átmászása (4 m horror A, kivételével) és egy másik új út, Fly by MALÉV (2 kh Vili parádés felmászás) talán kárpótolták a sziklák minőségéért. Saját teljesítményemre jelentősen rányomta a bélyegét kezdődő polgárosodásom (háztatarozás, gyermeknevelés stb.), de azért megállapíthatom, hogy nittet fúrni még nem felejtettem el.