Helikon, 1996 (7. évfolyam, 207-230. szám)
1996-01-05 / 1. szám (207.)
rr...tovavonulnak komor tévhites korok" HELIKON Tl?nnÁT von? AT megjelenik kétszer egy hónapban Kolozsváron . . . . IkQDAUVU KOLYUIKAvuévfolyami mínszám-január 5. Josodej Szabó Tamás felvétele • Szöveggyűjtemény: KAFKA • Búcsú Méliusz Józseftől és Kiss Jenőtől • Sigmond István: Molekulák • Páll Lajos versei • Szőcs István tanulmánya • Kosztolányi Dezső: Égi jogász • Tompa István novellája • Bölöni Domokos karcolata • Terényi Ede: Reflexiók 14. • SERÉNY MÚMIA OLVASÓINK FIGYELMÉBE! A postai lapterjesztő nyilvántartásában a HELIKON katalógusszáma 3012 Folyóiratunkra a szerkesztőségben is elő lehet fizetni 10 és 14 óra között Kolozsvári előfizetőinknek díjtalanul kézbesítjük a HELIKON-t •V^ (14* Sziszüphosz mentsége Mennyi életigenlő üdvösét — remekművet és itt-ott még eszmét is — örökölt s hordott össze a világ csak az elmúlt két-három évezred alatt... Miközben az emberből kiveszni látszik a képesség, hogy ezeket valaha még észrevegye, vagy pláne hogy élni tudjon velük. Mert gondolkodását mára, úgy rémlik, csupán nyomora, gondja, bűne határozza meg. Üzenete, "hírértéke" ugyanis hovatovább csak a pusztulásnak, reménytelenségnek van számára, s e szellemi környezetszennyezés valahogy újra és tovább generálja bennünk önmagát. Persze a mindenkori évkezdő "hogyan tovább"-ok lehetőségeit fürkészve aligha lenne okunk bármi bizakodásra. Hisz ami eddig gondunk volt, az továbbra is gond lesz: keserves nyűgölődés, hogy megtarthatnánk maradék magyar kultúrintézményeinket. Jó volna nem latolgatni, hogy ez meddig sikerülhet nekünk, milyen áron s mi végre? Néha úgy érezzük, Sziszüphosz agyonértelmezett története köszön vissza sorsunkban. Igaz, azzal is kezdhettük volna: íme, még mindig megvagyunk. Csak ehhez kéne lennie bennünk szemernyi önelégültségnek, vagy valami ehhez hasonló indíttatás... Holott ez is igaz volna. Mert lám, '95-ben a HELIKON túljutott a 200. megjelenésén, s most — minden baljós "előrejelzés" ellenére — nekidöccen hetedik évfolyamának. Tudjuk, illene hosszan hálálkodnunk azoknak, akik a lap megtartásában segítenek nekünk.. ...Miközben lucskos telek sara vajúdja újesztendőinket. S azok majd hozzák újabb végeérthetetlen adventek abszurd várakozásállapotait. Rendre elhalnak öreg költőink s velük tovavonulnakenyésznek nagy elszánásos, komor tévhites korok. Ám a sokországos magyar irodalmi hazának ebben a zugában évtizedek óta nem rajzott elő annyi tehetséges ifjú ember, mint éppen mostanában. Szerencsére ők még nem kérdezik: meddig s mi végre? Vagy ki tudja? ...Könnyű Sziszüphosznak (ha mégoly inszaggató is a sziklateher), nem ismeri saját történetét. SZILÁGYI ISTVÁN ORBÁN OTTÓ FONNA CSOMOLUNGMÁN A művészet, vegyük úgy, hegymászás. Az ifjúság gubancos, zöld bozót a föld ölén, a dombvidék két széttárt combja közt; még semmi sincs eldöntve, lezárva, még minden lehet belőled... bérgyilkos, hajóskapitány, szakácsnő, püspök, apáca, föltaláló, pornófilmsztár, történész, paraszt, akármi... a választék határtalan. De ha eldöntöd, hogy a nyaktörő magasság vonz, az életed ösvénnyé szűkül, s az az ösvény fölfele visz. A kezdet egyszerű, mert nehéz. Lefoglal a fölszerelés, a beszerzés, nincs időd homályos sejtelmekre. Néha látod a csúcsot, ahogy kibukkan a felhőkből, s megcsillan rajta a hó. Később logikusnak látszik, hogy minél több súlytól megszabadulj. A levegő ritkul, megtanulsz lemondani. Csak a lényegest viszed magadból, és az mind kevesebb. Azzá csupaszodsz, aki vagy. Átlátni rajtad, mintha üvegből volnál. Látni a csontjaidat. Előbb csak titokban, később nyíltan kezdenek unni. Mondod a magadét. Jó tömörebben, célratörőbben, de azért ugyanazt. Most már látod, a csúcsra fölérni halál. De nincs kivel elszámolnod. Nemhogy az Isten nem vár rád odafönt, de senki sem vár senkire ott soha. Nincs ott más, csak a szél meg a hóvihar meg a fuldoklás melledben föl-alá járó vasreszelője. Csikorgatod a fogaidat (vagy csak képzeled ezt is?), és lefekszel a hóba. Végre. Most legalább egy jó nagyot alszol.