Helikon, 2003 (14. évfolyam, 373-396. szám)

2003-01-10 / 1. szám (373.)

HELIKON TTJOHA T MTFOT VHTP AT megjelenik kétszer egy hónapban Kolozsváron togy lej 11\VJL//V LjIVLL rvj I XIv. ÉVFOLYAM 2003.1. (373.) SZÁM — JANUÁR 10. ___________| i „himnuszok kelnek Istenek arcán" ÁGH ISTVÁN Nagy téli almanachba Unszol a tél, hogy én is részt vegyek a minden évben kiadott, havas nagy almanachban, versemet mégsem akarják írni a szavak, hiába érzem, pillanatra csak, az untig ismert, mint vadonatúj meglep, s amire szólnék, ellohad egykedvűen, míg a városra hull sűrű és tiszta pelyhekben a hó, már el is olvad, fekete latyak válik belőle, mire volna jó disznófertőhöz hasonlítható teremben való nyavalygásomat közzé tenni, s ezt a depressziót, melyet hetes ködök bocsátanak belém, mondjam-e, milyen idegen, ami előbb szívem akáca volt, csupán a károgásból sejthetem, merre, csápol, de nem szolgál a bot a vaknak sem, ha egyformán fehér s átláthatatlan rejtelmes közeg vesz körül, mintha azt lélegzeném magamba vissza, telkemmé lehelt, kifújt párában süllyed a világ, csak a dermesztő sötét részletek maradnak az egészből, óriás torzók között arra sem ismerek, amitől itthon lennék, ezután ebben múlik az élet? nem szabad előidézni már, ha mindegyik kitelt esztendő olyan, mintha csak tegnap lett volna huszadik, pedig mintha csak most lett volna, más köd is terült el itt, hát akkor, ami még hátra van, ami semmibe veszik, hány holnap, mennyi pillanatnyi év? OLVASÓINK FIGYELMÉBE! A postai lapterjesztő nyilvántartásában a HELIKON katalógus­száma 3012 Folyóiratunkra a szerkesztőségben is elő lehet fizetni 10 és 14 óra között Kolozsvári előfizetőinknek díjtalanul kézbesítjük a HELIKON-t • Páll Lajos versei • Egyed Emese: Briszéisz • Kántor Lakos: Magyar—német • Zalán Tibor: A kötőhomok krónikái • Bertha Zoltán Illyés Gyuláról • Bágyoni Szabó István verse • SERÉNY MÚMIA LÁSZLÓFFY ALADÁR Bolyai — ma Porból lettünk, térré le­szünk... Apropó a keskeny ko­lozsvári sikátoron kívül nem nagyon adták tereknek, bulvá­roknak, tejuraknak az ő nevét. Kevesebbnek, mint a hét törpéét. A dogmásított fejlődésnek, haladásnak semmi köze nincs a kronológiához. Hányszor döb­bent meg: hogy is lehet a XX-XXI. századi ember nyitottság dolgá­ban merevebb a XI. századinál? Igen, az idő nem mindig ad hoz­zá. A tér néha nagylelkűbb, tehát pontosabb tud lenni. Tartalmaz­za ugyanis, amit az idő már elej­tett, kiejtett a markából. A társadalom már régen nem a természetre támaszkodik. A lo­gikák, gravitációk, a spekuláci­ókhoz és nem a való világhoz való alkalmazkodás eredmé­nyei. Ez a minimális ár, amit a végtelennel való találkozásért az éretlen túl korai méretkezések alapján való "átköltözésért" fizet­ni kell. Csakhogy poétikus dol­gokban nem veszélyes annak patetikus hangoztatása, hogy semmi sem idegen, ami emberi, a fizika dolgaiban viszont életve­szélyes. De hát állítólag az ember feje túl szűk, a koponyánk fehér kő­ből rakott havasi öszvéristálló, ami oda bemegy, nincs helye megfordulni, legfennebb kihát­rálva. Ami egyszer odabiggyesz­­kedett a képre, mint ökör vagy szamár a betlehemi istállóban, nincs hely számára megfordulni, kivonulni, kicserélődni. Ha Kopernikusznak bizott­­ságból ellenállni baromság lett volna, vannak dolgok, melyek már inkább holmi felfuvalko­­dottság karikatúrái, mintsem a széleslátókör újabb vívmányai. Csapdák. Sosem tisztázódik, hogy kiből is áll az átvételi bizott­ság. Morális kérdés — sajnos ›‹‹‹› folytatás a 2. oldalon Páll Lajos: Koronás udvar (részlet)

Next