Helikon, 2009 (20. évfolyam, 519-542. szám)

2009-01-10 / 1. szám (519.)

99Milyen neműek az angyalok? 99 HELIKON TPfvn A T­MT POT WATT? AT IvlEGJELENIK kétszeregy hónapban Kolozsváron JKUUAIjIVU rULiULoAI xx. évfolyam 2009.1. (.519.) szám -januárig. ára 2 fej • Ferenczes Istvánnal beszélget Petres László • Fried István: Az Előretolt Helyőrség újabb légionáriusai • Tóth Mária: Napok, éjek, hetek, évszakok • Szőcs István: Épületes jegyzetek • Bogdán László: Darkó Zsiga pohara • A NAGY KILOMETRIK BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN OLVASÓINAK, MUNKATÁRSAINAK ÉS TÁMOGATÓINAK A HELIKON Régi diákviselet LÁSZLÓFFY ALADÁR Nyelvében él... Azt mondja az erdélyi népdal: „kicsiny madár, hogy tudsz élni, hogy kicsit se tudsz beszélni, lám én ennyiket beszélek, mégis búbánattal élek...” Virágéknál tehát ég a világ és Virágéknál rengeteg virág hamvad el... Vagyis nyelvében él a nemzet. Nyelvben képződik meg minden: a nyelv az a gipsz és márvány és felhőanyag, amiben kísér­letezünk, ha gondolkodunk, és gondolkozunk, ha kísérlete­zünk. Az ember valósággal habzásban tartja maga körül a nyelvet, amióta feltalálta és felfejlesztette, párhuzamosan azzal, ahogy kapája meg nem áll, ahogy meg nem szűnik fújtatni kovácsműhelye tüzet okádó tüdeje, ahogy pergeti az orsóit és kattogtatja nagy találmányát: a gépeket. Az ember minden megszerzett gazdagsága körül ott csapon­ganak, dolgoznak, összeállnak és szétbomlanak a nyelv látszólag láthatatlan öntőformái. A nyelv láthatatlansá­ga elő­tte jár a cselekvés, a teremtés, a termelés látható­ságának. Amióta ilyen okos az ember, minden elő­bb talán a nyelvben fut fel a tüzes villámlásokig és süllyed el a lét nagy kenderáztatóiban. Bizony, bizony a nyelv a nagy be­­harangozónk, a nyelv a reklámunk, a nyelv az egymást kö­vető frontok vonulása Neander-völgytől a tegnap elkezdő­dött világkrízisig. „...lám én ennyiket beszélek, mégis búbánattal élek...” - mert ez a sok tudattá képződő terv és gondolat szinte sem­mit sem pótol, semmit sem helyettesít, semmit sem végez el helyettünk. Ádám és Éva kettős vagy a mára hatmilli­árdos emberisége helyett sem. Sajnos rengetegszer vissza­vágnak azóta, hogy az első gondolatot s a holnap reggelit is Isten volt szíves kiönteni ebben a gipszben, ebben a fehér márványban, ebben a gipsz-pelyvában, ebben a szellem­vályogban. Mert a gyökerek óta s a jövőben is a vigyázó Isten ellentéte, az ártó pokol ugyanúgy dolgozik, ugyanúgy igyekszik „ennyiket beszélni”. Ma már nem tudni, hol, az emberi lét negyedén, felén vagy legvégén, melyik erdőben, ahol Dantét vagy Zrínyi Miklóst vagy Szent Imre herceget állította meg a rabló, a mesebeli megsemmisülés, a nyelven kívüli gondolkodás, a technika elért színvonalának semmibevevése vagy hidro­­génbombásítása. És hol raboltak ki jobban a valóságban, az emlékezetben, a fejben, a szándékban, az esélyben... ? Mégis nyerni fogunk, mert velünk az Isten a nyelvben és a lendületben, a szándékban és a kitartásban, és mert a ki­csiny madár is meg tud élni, ha még nálunk kevesebbet is tud beszélni.

Next