Helikon, 2011 (22. évfolyam, 567-590. szám)

2011-11-25 / 22. szám (588.)

A Magyar Naplóról zene és hit A Magyar Napló a Magyar írószövetség havonta meg­jelenő­ irodalmi folyóirata. Egyidős a rendszerváltozással — 1989-ben Cseres Tibor, az írószövetség elnöke ajánlot­ta a magyar olvasók figyelmébe azzal, hogy „politikai értékek, erkölcsi normák és egy kikezdhetetlen minő­­ségeszmény jegyében” induljon útjára. Jelenlegi formáját 1994-ben nyerte el, amióta Oláh János József Attila-díjas író, költő, a Kilencek néven in­dult költőcsoport tagja jegyzi főszerkesztőként. „Túl a Cseres Tibor által meghirdetett nyitottságon, a nemze­ti irodalomnak ahhoz a fájdalmas, őszinte hangütéséhez kell visszatalálni, hűnek maradni, amely először, de má­ig képletes tömörséggel az Ómagyar Mária-siralomban hangzik fel, s máig hallik” - vallja a lap szellemiségéről. A lap népszerű rovatai között meg kell említeni a Nyitott Műhelyt, amely írók költők, irodalomtörténé­szek alkotói műhelyébe nyújt bepillantást, valamint az Európai Figyelőt, amely elsősorban kis népek irodalmá­ra fókuszál. A Magyar Napló szerzői többek mellett Csoóri Sándor, Farkas Árpád, Ferenczes István, Ferdinandy György, Juhász Ferenc, Kalász Márton, Kontra Ferenc, Kiss Benedek, Kovács István, Vasadi Péter, Vathy Zsuzsa, Vári Fábián László, valamint Alföldy Jenő, Márkus Béla, Szakolczay Lajos irodalomtörténészek stb., de ott volt kö­zöttük a közelmúltban elhunyt Határ Győző, Lászlóffy Aladár, Nagy Gáspár, Rába György, Utassy József is. Szerkesztőbizottságának elnöke Jókai Anna író. A folyóirat mellett 1999 óta könyvkiadó is működik. A rangos és ismert írók, költők, műfordítók, irodalomtör­ténészek mellett rendre jelenteti meg tehetségüket bizo­nyító fiatal szerzők könyveit is mind az anyaországból, mind a határon túlról. A szépirodalom mellett helyet ad történelmi, néprajzi, szociográfiai tanulmánykötetek­nek is. Megjelentetett már impozáns grafikai albumot, fotóalbumot is, és egyre népszerűbbek sorozatai. 2002-ben indította útjára Az év esszéi, Az év novel­lái és Az év versei című antológiákat. Ezek a reprezen­tatív gyűjtemények évről évre széles panorámát nyújta­nak a kortárs magyar irodalmi és szellemi életről. Másik közkedvelt sorozata a Magyar Irodalom Zsebkönyvtára, amely a diákságnak és az irodalomszerető olvasóközön­ségnek hatékony segítséget nyújt egy-egy magyar régi és kortárs klasszikus életművének megismerésében. Ezért az adott válogatáshoz mindig értő kísérőesszé társul. Eddig Ady Endre, Ambrus Zoltán, Arany János, Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, Cholnoky László, Cs. Szabó László, József Attila, Kányádi Sándor, Kovács Imre, Mezey Katalin, Mikszáth Kálmán, Szabó Dezső, Szabó Lőrinc, Takáts Gyula, Tollas Tibor, Tömörkény István, Utassy József, Vasadi Péter életművéből készített válogatást, va­lamint Minden népnek az a nyelvin címmel a régi magyar irodalomból szerkesztett értékes szemelvényt. A Magyar Napló folyóirat közkedvelt rovatából, a Nyitott Műhelyből a kiadó reprezentatív albumsorozatot indított 2006-ban. A sorozatban eddig Csoóri Sándor, Nagy Gáspár, Juhász Ferenc, Bella István és Tornai József munkássága és éle­te került górcső alá. 2009-ben sikerült Németh László vi­lágirodalmi írásainak befejező, harmadik gyűjteményét is megjelentetni Szimultán utazás címmel. 2008-ban re­génysorozatot indítottunk egy pályázat nyerteseinek mű­veiből, amelyek a magyar rendszerváltás és az azóta el­telt időszak társadalmi változásait dolgozzák fel igényes irodalmi eszközökkel. Eddig Kiss Judit Ágnes, Kondor László, Nagy Gábor, Berta Zsolt, Burns Katalin, Horváth (EÖ) Tamás, Pósa Zoltán, Tompa Z. Mihály regénye lá­tott napvilágot. A folyóirat előfizetésére és a kiadványok megrendelé­sére az info@magyarnaplo.hu e-mailcímen és a Magyar Napló honlapján (www.magyarnaplo.hu) van lehetőség. A Magyar Naplót a Helikon és a Magyar Napló közötti együttműködés keretében ismertetjük Hit a nemhitben Ma széttekintve a világban úgy tűnik, hogy a nem hiszünk semmiben válik hitté. A 20. században sokat emle­gettük, hogy a fiúk megtagad­ják apáik hitét: elvetik a régit az újért. A Cantata profana ki­lenc csodaszarvasa átlép a va­­rázshídon olyan világba, amely teljesen más, mint amilyen a ré­gi volt, ami korábban az ottho­nunk volt. Manapság az ilyen je­lenségre szoktuk mondani, hogy az új nemzedék igyekszik elvágni minden GYÖKERET, ami a régi­hez kötné őket. A régebbi korok nemzedékei gondosan megőriz­ték a múlthoz kapcsolódó összes kötelékeiket. Gondoljunk például a Bach-család nemzedékváltásai­ra: töretlen láncként érkeznek el a végső beteljesedéshez. Johann Sebastian Bach fiai már lázadoz­nak és apjukban a „vén parókást” látják; ők már tudatosan átlép­nek a varázshídon egy teljesen új zenei világba. Beethoven (és nemzedéke) gyö­kereiben újítja meg a zenét, tel­jesen új irányt szabva a zene fej­lődésének. Beethoven után egy darabig lassul a teljesen új for­dulatok keresése, majd csak a 19. század végén lázad ismét Debussy nemzedéke. Ettől kezd­ve felgyorsul a folyamat. Már az egyes szerzők is alkotókorsza­kaik váltogatásával igyekeznek (néha szinte kétségbeesetten) új gyökereket találni, új stílust pro­pagálni, szünet nélkül MÁSSÁ lenni. A 20. század közepén any­­nyira felgyorsulnak a váltások, hogy alkotókorszakok helyett már minden egyes új műben me­rőben újat is keresnek-találnak az alkotók. A dodekafónia, a sze­­riálizmus egy csapásra a múlté lesznek és zuhatagként ömlenek ránk az újdonságok „Gruppen”­­Komposition vagyis „Csoport”­­kompozíció (Stockhausen), elastic form, available form, metazene, intuitive form, son organisé, mi­nimal music, hallucinatív zene, új érthetőség, újjázeneiesítés, re­­humanizálás, új szenzualizmus. Folyatásként még legalább ötven­féle újítást (és a beléje vetett ÚJ HITET) lehetne fölsorolni. Szinte kivitelezhetetlennek tűnik (ma még) valamilyen rendszerbe fog­lalása ennek a hatalmas, min­den pillanatban újabb elemekkel gyarapodó folyamatnak. Amilyen gyorsan születnek az új hitek, éppoly gyorsan tűnnek is el, mi­nél több van belőlük, annál in­kább semlegesítik egymást, a hitek egymást oltják ki az idő vízszintes és függőleges terében egyaránt. Gerhard Dietel A ze­netörténet évszámokban (1994) cí­mű könyvében így jellemzi a je­len korszakot: „Egyre erősebb az az általános érzés, hogy a nagy technikai, tudományos, ipari és politikai szervezetek uralma alatt álló világunkban az egyes embernek egyre kevésbé van le­hetősége alkotó módon hatást ki­fejteni, egyre erősebb az egyete­mes stagnálás érzése, amelyben minden haladó mozgalom csupán látszatnak számít és közömbössé vált. [...] Amikor a legkülönfélébb korok és országok zenéje egy­idejűleg rendelkezésre áll, a kü­lönbségek semlegesítik egymást. Mintha egy »szemiotikai kataszt­rófa« fosztaná meg a gesztuso­kat és jeleket jelentőképességük­től. A »régi« és az »új« már nem olyan fogalmak többé, amelyek­kel jellemezni lehetne a jelenkor kompozícióit, egy »új áttekint­hetetlenség« uralkodik, mintha az »anything goes« (»minden el­megy«) lenne egy jelentésterem­tő képességeit vesztett »posztmo­dern« kor egyetlen alkotáselve. Ami azelőtt kivételnek számí­tott, most - »dekompozíció­ként« - szabállyá válik, hogy kompo­nisták műveihez a zenetörténe­tet úgy használják fel, mint egy hatalmas kőbányát, amelyből ki­­fejthetők és új művészi alkotássá montírozhatók egyes citátumok, stílus- és műfajidézetek, az egy­más mellé sorolt, vagy egymás fölé rétegzett leletek eközben hol jobban, hol kevésbé világosan föl­ismerhetők, átalakulnak, új ösz­­szefüggésbe kerülnek, fragmen­­tálódnak és sérülnek is. Rendkívül találó jellemzése hi­­tevesztett korunknak. Mindenben hiszünk és semmiben. És ez már nem veszélyforrás, hanem ma­ga a VESZÉLY. Az emberiség a halállal „játszik”. József Attila so­rai jutnak eszembe: „Hová fordul­jon az ember? - ismétli / megint az ismerős, / Borostás arca mint­ha látna, de a szeme / semmit se néz, akár a halé. / Milyen gyön­ge és bánatos! És bánata mily / alapos erős! / Meghalni semmiért sem tudna, de ha / villamos ütné el, bátran állna a halál elé.” TERÉNYI EDE HELIKON 19

Next