Helikon, 2012 (23. évfolyam, 591-614. szám)

2012-01-10 / 1. szám (591.)

# „ugyanazon az úton / de két irányba” HELIKON TFOTT Á T­MT FOT YYVIR A T M£GJELENTK kétszer egy hónapban Kolozsváron IxtUJJAijiVIl r­ULiIUIK/VX évfolyam2012.1.húszam_január 10. óra 2 tej • Pomogáts Béla irodalomtörténésszel beszélget Karácsonyi Zsolt • Lövétei Lázár László: Mi lesz veled? • Zalán Tibor versei • Sigmond István: Molekulák 19. • Szántai János írása Teleki Ernő grófról • A NAGY KILOMETRIK 00-e­kh­eltek MALTA*** . - 49*'1 .♦*‡; HEHE, KÜL'ES rm„, IÍV'U~ A‘ -V, LY‚X L'AMY ■J&AKIS Ji‡^ ‚ÚNKANÁSZ^? Ravasz Erzsébet: Égig érő fa OLVASÓINK FIGYELMÉBE! CSEKE PÉTER Szellemi erőtereink „A Dunát nem kezdeti vízbősége teszi nagy folyóvá, hanem az iránya. Ez az irányszabó, iránytartó képesség éppúgy tehetség, mint a szellem nyers ereje...” Valamikor a hetve­nes évek elején került a jegyzetfüzetembe ez a Németh László-idézet. Akárcsak az Illyés Gyulától származó: „A múltat is teremteni kell. Egy korszak attól lesz múlt, hogy meg­írják [...], s valamire való múlt megteremté­séhez néha nagyobb erő­ kell, mint a jövendő­éhez; mindent pontosan a helyére kell tenni. A rosszul elrendezett, rosszul megírt múlt föltámad, visszajár, állandóan zavarja az em­bert. A megíratlan idő meg egyszerűen el se megy, ködszerűen üli meg a tájat meg az el­mét. Barbár, mint a teremtés előtti sötétség.” A hatvanas évek végétől huszonkét éven át falujáró újságíró voltam. Szociográfiai töl­tetű riportkötetekben igyekeztem összegezni Erdély-járásaimat. De minél többet láttam, minél többet tapasztaltam, annál inkább éreztem, hogy a jelen valóságáról csak a tör­ténelmileg átvilágított háttérvilág ismere­tében szabad írni. Az 1968-as politikai nyitás kedvezett a tényleges múltidézésnek, a dogmatizmus idő­leges háttérbe szorításának, az intézményte­remtés önbizalom-erősítő gyakorlatának. Új lapok indultak, a tévé képernyője előtt meg­hitt délutánokat élhettünk át a magyar adás beindítása után, a Kriterion jóvoltából pedig nem egy életre szóló kiadványhoz juthattunk hozzá. Magam az 1951-ben Bukarestbe köl­töztetett nagy múltú - fénykorában száz-száz­húszezer példányszámú - Falvak Népéhez sze­gődtem, amolyan „tetszhalott-ébresztőnek”. Az 1959-ben szétvert szerkesztőség pár „meg­tűrt” tagja akkoriban — Dubcek-hívőként­­ a lap „újabb kori reneszánszában” reményke­dett, pontosabban: a háztájiba visszaszorí­tott hajdani gazdaszellem ébren tartásában. Tollak erejét próbálgató egyetemi hallgatókat toboroztak, olyanokat, akik az erdélyi olvasók vonzáskörében idővel megcáfolhatják azt az axiomatikus megállapítást, miszerint az új­ság hazudik. ›‹‹‹› folytatás a 14. oldalon Folyóiratunkra a szerkesztőségben is elő lehet fizetni 10 és 14 óra között. Kolozsvári előfizetőinknek díjtalanul kézbesítjük a HELIKONT.

Next