Helikon, 2015 (26. évfolyam, 663-686. szám)

2015-01-10 / 1. szám (663.)

A „valaki ismét megérkezett” HELIKON IRODALMI FOLYÓIRAT MEGJELENIK KÉTSZER EGY HÓNAPBAN KOLOZSVÁRON XXVI. ÉVFOLYAM 2015.1.1663.­ SZÁM - JANUÁR 10. óra 3 lej napszámunk 1., 2., 3., 4., 9. és 14. oldalát a temesvári Közigazgatási Palotában kiállított Áldozat című tárlat alkotásaival illusztráltuk. Remus Irimescu: A világ közepe HELIKON • Szilágyi István: Helikon • Király László: Karácsony egy felhőn • Demeter Zsuzsa az Erdélyi Múzeumról • Vallasek Júlia az Erdélyi Helikonról • Andorkó Júlia: Irodalom a korai Utunkban • A NAGY KILOMETRIK OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Folyóiratunkra a szerkesztőségben is elő lehet fizetni 10 és 14 óra között. Kolozsvári előfizetőinknek díjtalanul kézbesítjük a HELIKONT. KARÁCSONYI ZSOLT Tördelt századok, huszonöt év Az évfordulók, mint ez is, hogy immáron huszonöt éves lett a Helikon, okot adnak az ünneplésre, hiszen az elmúlt negyed év­század alatt többször is előfordult: komoly veszélyek fenyegették a folyóiratot. Szerencsére a Helikon mitikus csúcsa éppen elég ma­gas volt ahhoz, hogy a hétköznapok hullámai ne tudják elborítani. Mindig akadt aranytartalék, ami a folyóiratot megtartotta és előre vitte - és ez nem volt más, mint maga az irodalom, ami túl minden ünnepélyességen, azért jön létre, hogy széttekinthessünk magas­latairól, tágas síkjairól. Mert az irodalom erősebb tekintettel bír, mint bármilyen 21. századi űrbetekintő távcső, nem csupán az el­múlt évezredekben megtett szellemi utazások helyszíneire világít rá, de képes felfedni, legalábbis részben, az eljövendő éveket, szá­zadokat is, például azzal, hogy tudatosan felvállalja: a mindig hol­napi, örökkön ismétlődő lapzárták utáni olvasónak kíván szólni. Az ünneplés, az ünnep arról is szól, hogy összegzünk, meg­szemléljük a számunkra adott tájat, és látható, hogy a lap olyan sajátos, jól felismerhető irodalmi teret hozott létre, amelytől nem lehet eltekinteni. Nem csupán azért, mert indulása óta kiemelt célja volt az ifjak, a tizenöt és huszonöt év közötti ifjak, a pálya­kezdők támogatása, de annak okán is, hogy a múltról sem kívánt megfeledkezni soha. Talán éppen ezzel magyarázható, hogy ami korábban egy időre háttérbe szorult - a társművészetekre való hangsúlyos odafigyelés -, ismét fontos részévé vált folyóiratunk­nak, mert olyan időket élünk, amikor a kultúra különböző szférái számára egyre égetőbb kérdés, hogy egymásra odafigyelve ren­dezzük sorainkat a mai, egyre inkább a képi beszédmódra figyelő világban, nyomtatott és virtuális terekben egyaránt. Fontos tehát szólni arról, hogy a lap indulásakor az alapító fő­­szerkesztő Szilágyi István mellett önmagáért beszélt a szerkesztő­ségi névsor: Király László, Sigmond István, K. Jakab Antal, Mózes Attila, Lászlóffy Aladár, Szabó Gyula, Egyed Emese, Molnos Lajos­­ és Fekete Vincéről sem feledkezhetünk meg, aki 1993-tól több mint egy évtizeden át irányította az ifjakat felkaroló Serény Múmiát. És szólni kell a negyed évszázad alatt közölt szerzők szá­zairól is, bár terjedelmi okokból nem sorolhatjuk fel valamennyit... A Helikon elsősorban a fentebb említetteknek és a jelenleg te­vékenykedő szerkesztői és szerzői csapatnak, no meg az Olvasók Birodalmának és más intézmények hathatós támogatásának kö­szönhetően vált azzá a folyóirattá, amit nyugodt szívvel vehet kéz­be, pörgethet világhálós terekben a mindenkori irodalomkedvelő. Ezért történhet meg, hogy ha az évszázadokba tördelt magyar irodalom egyetlen, jól körvonalazódó folyóiratcímlapként jelenik meg szemünk előtt, akkor a kolozsvári Helikon is fontos szóként, gyűjtőfogalomként bukkanhat fel rajta, miközben a címlap mö­gött nem rejlik más, csupán a jövendő.

Next