Helikon, 2017 (28. évfolyam, 711-734. szám)

2017-05-10 / 9. szám (719.)

Diákjegy háza Purosz Leonidasz: A vá­rosnak fel kell épülnie. Fi­atal írók Szövetsége, Buda­pest, 2016. Purosz Leonidasz első kötete egy bildungsroman, a kamasz­korból való kiutazás körülírá­sa. Kilenc fejezet a folyamatos változásról, folyamatosan ott li­heg ez a tranzitállapot, ahogy az egykori álmok és perspek­tívák egyre homályosodnak, a felnőttkor pedig elkerülhetetle­nül és nyomasztóan közeledik. A versek jelentős része Anná­hoz íródik, aki nem feltétlenül egy konkrét személy, hanem in­kább a naiv, szerelemmel kap­csolatos ideálok konstrukci­óinak folyamatos leépülése: „A kamaszkor — fürge háziállat — / veled együtt kezdte meg ha­láltusáját.” (Nyitány, 25.) rapulszöveg A másik erős toposz a város motívuma, a különböző módo­kon felépített valós és képzelt városok, melyek a kamaszkori fantáziavilág szubjektív terei­ként funkcionálnak. Ezeket a tereket járja be, hogy kiismer­je önmagát, és ezek újra és új­ra el kell pusztuljanak és fel kell épüljenek, hogy ne temes­se be őket teljesen a feledés. Mindegyre ott oszcillál a tiné­dzserkor megtévesztő fataliz­musa és a bizonytalanság fel­toluló nyelvkeresése között. Generációs líra, leginkább a fiatal korosztályról beszél, az utazás toposza egybemosó­dik a világban való helykere­sés frusztrációjával. Ott táncol a romantika és az irónia kö­zött, sokszor finoman olvasztja össze a két megszólalást. A ne­gyedik fejezetben a Képzelt Ri­portra reflektálva egy feszti­válról számol be, és valóban kiszimatolható belőle a sör­szagon át az esti partikedvtől a másnapos melankóliáig min­den fesztiválkellék. A versek megszólalásmód­jukban is rájátszanak az örö­kös átmeneti állapotra, míg egyes szövegek a visszafogott líra nyelvén beszélnek, addig máshol mondókaszerű versek által történik egy szándékos visszamenekülési kísérlet a gyerekkorba. Itt a teremtő és teremtett közötti áthajlások, az alkotás és a világrombolás dinamikája dominál. Az utazás hintalendülete mindegyre áthullámzik a szö­vegekből, a mondatok dina­mikája párbeszédbe lép az ál­landó helyváltoztatással. És érdemes elindulni erre a tú­rára. Juhász Tibor: Ez nem az a környék. FISZ Könyvek - Apokrif Könyvek, Buda­pest, 2015. Sohasem könnyű a szegény­ségről, a kiszolgáltatottságról, a nyomor alakzatairól írni, mindig ott motoszkál a közel­ben a veszély, hogy a szövegek közé beszivárogjon a sajnálko­zás, a lesajnálás vagy a lehető legrosszabb: az önsajnáltatás. Ráadásul azért sem egyszerű a feladat, mert már a magyar irodalomban is vaskos hagyo­mánya van az erről való be­szédnek, a legnagyobb költő­ink is gyakorta dolgozták fel a témát. Juhász Tibor kötete azon­ban izgalmasan kapcsolódik a már meglevő hagyomány­hoz, úgy formálja meg a mál­ló vakolatok városait, a sze­métbűzös utcák belakhatatlan otthonait és a kátyúk furcsa csendjét, hogy jóformán csak részvétlenül, szenvtelenül fi­gyel. Nem épít fel túldrama­tizált előtörténeteket, hanem kimondottan a bemutatásra, az elbeszélésre összpontosít. Jóformán alig beszélhetünk történésekről a kötetben, a nagyon részletes állóképek do­minálnak, ahol a legapróbb kellékek hagyják, hogy a tör­ténetek maguktól épüljenek fel a folyamatos kilátástalan­­ság nyelvéből. A kötet öt ciklusból áll, az első ciklus egyfajta bevezető - vagy kivezető - a periféria környezetébe, itt az elbeszélő még jóformán csak megfigye­lője a térnek, ahol ember, bú­tor, épület, hulladék ugyanúgy kelléke a város metabolizmu­­sának. A második ciklusban már aktívabban van jelen az elbeszélő, a lakók viszonyulási lehetőségei kerülnek bemuta­tásra, a harmadikban a város válik főszereplővé, az épüle­tek, az utcák egymáshoz való kapcsolódásaiba nyerünk be­tekintést, a negyedik ciklus prózaverseiben az elbeszélő egyre látványosabban van je­len ebben a térben. Az ötödik ciklusban a Kitartó nevű kocs­ma vendégei jelenítik meg az egész környék szürke és kese­rű hangulatát, az elbeszélő itt válik végre igazán a gyártele­pek közegének részévé. Juhász tudatosan kerüli a szépelgő, óvatoskodó líraisá­­got, és szándékosan lecsupa­szított nyelvet használ, hogy adekvát bevezetést nyújtson a „másnapos épületek, lemere­­vült sikátorok, szétesett fele­zővonalak” világának hétköz­napjaiba. (Kitartó, 68.) ANDRÉ FERENC Krómozott törlesztőrészletek ru 5 c­v­eL ITT LÁTHATJÁTOK A FIATALON ELHUNYT DSIDA JENŐNEK, AZ ANGYALI KÖLTŐNEK. ...MEGHÍVTÁK AZ ERDÉLYI SZÁSZ HEINRICH ZILLICHET IS. ÉS JENŐKÉNEK BAJA VOLT VELE... ...MÉG tartott a felolvasás. MIKOR MEGÉRKEZETT ÉS BERONTOTTA TEREMBE.. PERSZE. ANGYALI.. valahol a LEVELEZÉSÉBEN olvastam, hogy volt egy HELIKON-EST AMIRE... MIÉRT? EGY ANGYAL VOLT NEM?! ...És Jenőke a Pisztollyal hadonászott az esten, hogy Ő majd LELÖVI ZILLICHET! És GONDOLOM, KIVEZETTÉK... EZ VOLT JENŐKE! Szöveg: Vincze Ferenc / Rajzoló: Csillag István HELIKON —

Next