Helikon, 2017 (28. évfolyam, 711-734. szám)
2017-05-10 / 9. szám (719.)
Diákjegy háza Purosz Leonidasz: A városnak fel kell épülnie. Fiatal írók Szövetsége, Budapest, 2016. Purosz Leonidasz első kötete egy bildungsroman, a kamaszkorból való kiutazás körülírása. Kilenc fejezet a folyamatos változásról, folyamatosan ott liheg ez a tranzitállapot, ahogy az egykori álmok és perspektívák egyre homályosodnak, a felnőttkor pedig elkerülhetetlenül és nyomasztóan közeledik. A versek jelentős része Annához íródik, aki nem feltétlenül egy konkrét személy, hanem inkább a naiv, szerelemmel kapcsolatos ideálok konstrukcióinak folyamatos leépülése: „A kamaszkor — fürge háziállat — / veled együtt kezdte meg haláltusáját.” (Nyitány, 25.) rapulszöveg A másik erős toposz a város motívuma, a különböző módokon felépített valós és képzelt városok, melyek a kamaszkori fantáziavilág szubjektív tereiként funkcionálnak. Ezeket a tereket járja be, hogy kiismerje önmagát, és ezek újra és újra el kell pusztuljanak és fel kell épüljenek, hogy ne temesse be őket teljesen a feledés. Mindegyre ott oszcillál a tinédzserkor megtévesztő fatalizmusa és a bizonytalanság feltoluló nyelvkeresése között. Generációs líra, leginkább a fiatal korosztályról beszél, az utazás toposza egybemosódik a világban való helykeresés frusztrációjával. Ott táncol a romantika és az irónia között, sokszor finoman olvasztja össze a két megszólalást. A negyedik fejezetben a Képzelt Riportra reflektálva egy fesztiválról számol be, és valóban kiszimatolható belőle a sörszagon át az esti partikedvtől a másnapos melankóliáig minden fesztiválkellék. A versek megszólalásmódjukban is rájátszanak az örökös átmeneti állapotra, míg egyes szövegek a visszafogott líra nyelvén beszélnek, addig máshol mondókaszerű versek által történik egy szándékos visszamenekülési kísérlet a gyerekkorba. Itt a teremtő és teremtett közötti áthajlások, az alkotás és a világrombolás dinamikája dominál. Az utazás hintalendülete mindegyre áthullámzik a szövegekből, a mondatok dinamikája párbeszédbe lép az állandó helyváltoztatással. És érdemes elindulni erre a túrára. Juhász Tibor: Ez nem az a környék. FISZ Könyvek - Apokrif Könyvek, Budapest, 2015. Sohasem könnyű a szegénységről, a kiszolgáltatottságról, a nyomor alakzatairól írni, mindig ott motoszkál a közelben a veszély, hogy a szövegek közé beszivárogjon a sajnálkozás, a lesajnálás vagy a lehető legrosszabb: az önsajnáltatás. Ráadásul azért sem egyszerű a feladat, mert már a magyar irodalomban is vaskos hagyománya van az erről való beszédnek, a legnagyobb költőink is gyakorta dolgozták fel a témát. Juhász Tibor kötete azonban izgalmasan kapcsolódik a már meglevő hagyományhoz, úgy formálja meg a málló vakolatok városait, a szemétbűzös utcák belakhatatlan otthonait és a kátyúk furcsa csendjét, hogy jóformán csak részvétlenül, szenvtelenül figyel. Nem épít fel túldramatizált előtörténeteket, hanem kimondottan a bemutatásra, az elbeszélésre összpontosít. Jóformán alig beszélhetünk történésekről a kötetben, a nagyon részletes állóképek dominálnak, ahol a legapróbb kellékek hagyják, hogy a történetek maguktól épüljenek fel a folyamatos kilátástalanság nyelvéből. A kötet öt ciklusból áll, az első ciklus egyfajta bevezető - vagy kivezető - a periféria környezetébe, itt az elbeszélő még jóformán csak megfigyelője a térnek, ahol ember, bútor, épület, hulladék ugyanúgy kelléke a város metabolizmusának. A második ciklusban már aktívabban van jelen az elbeszélő, a lakók viszonyulási lehetőségei kerülnek bemutatásra, a harmadikban a város válik főszereplővé, az épületek, az utcák egymáshoz való kapcsolódásaiba nyerünk betekintést, a negyedik ciklus prózaverseiben az elbeszélő egyre látványosabban van jelen ebben a térben. Az ötödik ciklusban a Kitartó nevű kocsma vendégei jelenítik meg az egész környék szürke és keserű hangulatát, az elbeszélő itt válik végre igazán a gyártelepek közegének részévé. Juhász tudatosan kerüli a szépelgő, óvatoskodó líraiságot, és szándékosan lecsupaszított nyelvet használ, hogy adekvát bevezetést nyújtson a „másnapos épületek, lemerevült sikátorok, szétesett felezővonalak” világának hétköznapjaiba. (Kitartó, 68.) ANDRÉ FERENC Krómozott törlesztőrészletek ru 5 cveL ITT LÁTHATJÁTOK A FIATALON ELHUNYT DSIDA JENŐNEK, AZ ANGYALI KÖLTŐNEK. ...MEGHÍVTÁK AZ ERDÉLYI SZÁSZ HEINRICH ZILLICHET IS. ÉS JENŐKÉNEK BAJA VOLT VELE... ...MÉG tartott a felolvasás. MIKOR MEGÉRKEZETT ÉS BERONTOTTA TEREMBE.. PERSZE. ANGYALI.. valahol a LEVELEZÉSÉBEN olvastam, hogy volt egy HELIKON-EST AMIRE... MIÉRT? EGY ANGYAL VOLT NEM?! ...És Jenőke a Pisztollyal hadonászott az esten, hogy Ő majd LELÖVI ZILLICHET! És GONDOLOM, KIVEZETTÉK... EZ VOLT JENŐKE! Szöveg: Vincze Ferenc / Rajzoló: Csillag István HELIKON —